Mai Tiborcok: a szükség lopni kényszerít

A peremvidékeken, a hátrányos helyzetű régiókban, kistérségekben, falvakban, városokban ma már ennél is sokkal rosszabb a helyzet. A pénztelenség ott egész hónapos nincstelenséggel párosul. Nemrég jártam olyan városkában, ahol a főutcán a kínai bolt is kénytelen volt bezárni. Ahol a közalkalmazottak is borítékolni kénytelenek a hó elején beosztott pénzt: benzinre ötezer, kultúrára pedig nulla forint jut. Az utazás, az étterem vagy a szolgáltatások igénybe vétele már az ő esetükben sem kerül szóba, s ha jövőre az önkormányzatok bajba kerülnek (hiteltörlesztések, elvonások), akkor még rosszabb lesz a helyzet. A sárga csekkek, az adóságok már most is elviszik a jövedelmek nagyját, ami marad, az megy kajára, a gyerekekre, s néha valami ruhára, iskolaszerre, ajándékra.

A kis falvakban még ennél is sivárabb a helyzet. Sok helyen karácsony előtt már nincs disznóvágás, nincs komatál, eszem-iszom, vendégjárás István-János napkor. Lámpagyújtás után kihal a falu, mindenki visszahúzódik a vackára. Vadász ismerős mondja, hogy egyre több kóbor ebet lőnek ki a határban, mert a tulajdonosok - az ebadótól tartva - megszabadulnak tőlük. A mezőőr szerint orvvadászok lepték el a faluszéli erdőket, a gátőr naponta órákat tölt azzal, hogy az ártéren összeszedi a nyulakra, fácánokra kitett csapdákat. Korábban a rendőrök ugyan gyakran igazoltatták a mellékutakon felbukkanó autókat, kerékpárosokat, de mostanában ritkán látni őket. A csomagtartókon, csomagtartókban ezért bezsákolva zavartalanul visznek minden mozdíthatót, főleg a felfűrészelt fát. Most a fiatal akácost ritkítják, s nemcsak a cigányok, mert tudják, hogy a hónap vége felé már a faluban is „béke van”, mert a benzinkeretből a helyszínelésekre sem futja. A kerékpárlopás pedig már annyira nem „téma”, hogy legfeljebb jegyzőkönyvet vesznek fel, aztán ad acta kerül az ügy.

A történelem most szó szerint megelevenedik előttünk. A mai Tiborcok is lopni kényszerülnek. Vadat, halat, pénzt, fát, áramot, gázt, bármit. Amit és ahogy lehet. Mert enni kell, a gyerekek iskolázására kell, a nagyi gyógyszerére kell. Mások inkább összehúzódnak, egy szobát fűtenek, a legolcsóbb termékeket veszik, mindent eladogatnak, fáznak, éheznek, nélkülöznek, és imádkozva, tisztességes szegénységet emlegetve valami csodában, s valakinek az eljövetelében reménykednek, mert ebben a mostani Megváltóban is csalódtak.

A politikusok igen, a számok nem hazudnak

Pedig a miniszterelnök februárban még azt ígérte, hogy 2011 a megújulás éve lesz. Nem lett az. Helyette kaptunk vért, verítéket, nélkülözést és könnyeket. S miközben folyamatosan harcban álltunk, s a „háborús propaganda” folyamatosan győzelmekről papolt, sem az elmélyülő gazdasági-pénzügyi válságon, sem a szociális nyomoron nem sikerült felülkerekednünk. A számok nem hazudnak:
- A reálbérszínvonal továbbra is az uniós átlag ötöde, eközben az árak számos területen már utolérték az uniós plafont. A 2500 eurós német bruttó átlagbérhez mérten a magyarországi bruttó átlagbér csak 700 euró.
- A minimálbér összege 2011-ben 78.000 (nettó 60.600) Ft volt, ami 2012-ben a gyermektelen munkavállalók esetében 93 000 (nettó 60 916) forintra emelkedik.
- Tavaly Magyarországon egymillióan éltek mélyszegénységben, hárommillióan a létminimum szintje alatt, további három millióan pedig létminimum közeli szinteken. (létminimum 71736 Ft).
- A legelmaradottabb, ún. szegény vidékeken (Nyírség, Békés, Baranya, Borsod) az évtized elején a gyerekes családok körében az országos átlag 2-3-szorosa (50 százalék) volt a szegények aránya. 2009 és 2011 közt viszont ez az arány 62 százalékra emelkedett.
- Napjainkban a mintegy 3200 településnek már csaknem a fele (1400) a "hátrányos falu" kategóriába tartozik.
- Tavaly két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 228 334 forint volt havonta. További létminimumszintek: 1 felnőtt  78 736 Ft, 1 felnőtt 1 gyermekkel 129 914 Ft, 1 felnőtt 2 gyermekkel 169 282 Ft, 2 felnőtt 137 788 Ft, 2 felnőtt 1 gyermekkel 188 966 Ft, 2 felnőtt 3 gyermekkel 259 829 Ft, 1 nyugdíjas 70 862, 2 nyugdíjas 122 041 Ft. A hivatal becslése szerint ma 3,7 millió ember (a lakosság közel 40 százaléka) él a fentieknél alacsonyabb jövedelemből.
- Hazánkban az öregségi nyugdíjasok száma év elején 2 100 537 volt, az ellátásuk átlaga pedig 97 090 forintot tett ki. -Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál összesen 260 227 darab 30 ezer forint alatti tételt tartottak nyilván. A korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok száma ugyanakkor 339 628 fő volt, ők havonta átlagosan 69 973 forintos ellátásban részesültek.
- A munkanélküliek száma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival (462 ezer fő),amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
- A KSH adatai szerint hazánkban kb. 2,5 millióra tehető az inaktívak száma. Közülük 40% korhatár alatti nyugdíjas, 30%-a tanuló, 10%-a gyermekgondozási támogatásban részesül, 20 százalék (350-400 ezer ember) pedig semmilyen ellátásban sem részesül.
- A közmunkáért fizetett összeg (73 500 Ft) 2010-ben még megegyezett a minimálbérrel. A közfoglalkoztatási törvény 2011 augusztusában viszont már csak bruttó 57 000 (nettó 40 ezer) forintot írt elő. A kormányzati szakértők azonban ezt az összeget nem találták elég alacsonynak ahhoz, hogy munkavállalásra ösztönözzön. Ezért 2012. január 1-jével újabb 20 százalékkal, bruttó 45 600 forintra csökkentik a teljes munkaidős közfoglalkoztatásért fizetett összeget. Ennél még nagyobb mértékben csökken az az összeg (42 000 Ft), amelyet - a gyerekek számától függetlenül - egy család kézhez kaphat munkanélkülisége, illetve szegénysége okán.
- Tavaly már kb. félmillió ember élt szegénytelepeken.
- Magyarországon 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthetők. A szegénység valamilyen formában mintegy 750 ezer gyereket érint ma Magyarországon. Közülük minden ötödik gyerek él olyan családban, ahol nincs aktív kereső. 200 ezren semmiféle támogatást nem kapnak.
- Egyes régiókban, elmaradottabb megyékben az átlagnyugdíj mindössze négy-ötezer forinttal magasabb a létminimumnál, de a családok jelentős részénél az átlagkereset is csak a létminimumon való megélhetéshez elég. A gyermeküket egyedül nevelő szülőknél a jövedelem pedig alatta is maradt a létminimumnak.
- Magyarországon ma minden negyedik ember mondja azt, hogy a jövedelme nem elég a megélhetésre.
- A magyar lakosság 26,5 %-a (EU 9,5%) minőségi éhező, ami azt jelenti, hogy étkezései során nem fogyaszt legalább kétnaponta húsféléket, minimális mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket.
- Magyarországon a felnőtt korúak közel fele él egyedülálló (szingli, elvált, özvegy) háztartásban.
- S végül egy adatpár a szegényekről és gazdagokról: az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének vizsgálatai alapján a négy és fél millió hazai adózó közül a legjobban kereső háromtized kezében koncentrálódik a bevallott jövedelmek hetven százaléka. Ugyanakkor Magyarország magánvagyonának a 48 százaléka a lakosság 3 százaléka tulajdonában összpontosul, 9,7 millió ember pedig a maradék 52 százalékon osztozik.

Kádár tudta, Orbán nem tudja

2012-ben ezek az arányok valószínűleg tovább torzulnak, hiszen a kormánynak és a kormányzó koalíciónak esze ágában sincs letérnie a kijelölt útról, s a tervezett alapján a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek. Kimondhatjuk, a mai politikai vezetés a szegények millióinak nem kínál semmilyen alternatívát. Leírták őket. Hozzá kell szoknunk, hogy a korábbi életmodellek helyett most már halálmodellekben is gondolkodjunk, s ezekből kiindulva próbáljuk megteremteni a kitörési lehetőségeket. Erre már csak azért is szükség van, mert új fejleményként értékelhetjük, hogy 2012-ben a középosztályhoz tartozó társadalmi rétegek lecsúszása, elszegényedése is felgyorsul, tömegesedik.

Az emberek, természetesen, ahogy tudnak, megpróbálnak majd védekezni (továbbra is lopnak, adót csalnak, feketén dolgoznak), ám miután egyre kevesebb vesztenivalójuk lesz, s a rezsim már az egzisztenciájukat fenyegeti, a többség szakítani fog Orbán legnagyobb szövetségesével, az apátiával, s lesznek, akiket a szükség már tettekre is sarkall. Egyelőre csak helyben, a mikroközösségek szintjén, aztán társadalmi szinten is. Mert ennek a politikai elitnek, amelynek uralkodó része most a kétharmadra hivatkozva kormányoz, ehhez a rákként burjánzó szociális állapothoz egyetlen érdemi szava nincs. Hazug, érdektelen, érzéketlen, kapzsi, vak, s ezért meg fogja fizetni a tévedése árát. Az emberek megkóstolták a szabadság ízét, a kádári gulyáskommunizmus konszolidációs évtizedei után a jóléti hitelkapitalizmus hitelen megvásárolt bőségéből is részesültek. Ám az elit ennek a zsákutcás fejlődésnek a következményeit most csakis velük akarja megfizettetni. Nem fog menni! Az emberek nem fogják tűrni, hogy a hallgatólagos társadalmi közmegegyezést – leben und leben lassen – a pártokrácia felrúgja, semmibe vegye.

Kádár tudta, hol vannak a tűrésküszöb határai, s azokat nem lépte át. Orbán nem tudja. Ezért nemcsak politikai ellenfelei fordulnak szembe vele, hanem a tömegek is, s egy ellenzéki összefogás akkor lehet majd valóban eredményes, ha új vezetőket emel a reflektorfénybe, s közben szakít a megosztó, gyűlöletkeltő, kiüresedett, egymás ellen hergelő és régóta sehova sem vezető bal-jobb osztatú politizálással, s helyette a fent és lent alternatívájában kezd el gondolkodni és cselekedni. Akkor a most még bizonytalan tömegek is megmozdulnak, s csatlakozni fognak, s a mostani rezsim, illetve annak vezére sem lesz többé olyan pökhendi és magabiztos, mert sebezhető pontjára, az achilles-sarkára (szociális kérdés) lehet irányítani a politikai harc nyílvesszőit.

Nem fáklyásmenet, hanem harc lesz

Magyarország az elmúlt évszázadokban nemcsak kompország, de páternoszter-ország is volt. Miközben Kelet és Nyugat között navigált, a folytonos újrakezdések nyomán állandóan küzdenie kellett a belső problémáival, az elitváltással, a sorskérdésekkel, a szociális egyenlőtlenségekkel, a társadalmi igazságosság és béke megteremtésével, az elnyomottak felemelésével, s a korábbi elnyomók megbüntetésével is. Rendszerváltáskor azt hittük, hogy mindkét problémát megoldjuk, majd sokáig ebben a tévhitben ringattuk magunkat, mert a kialakult új rendszer politikusai azt hazudták, hogy meg is oldhatjuk, ha rájuk szavazunk, s ehhez két évtizeden át bizalmi hitelt adunk, cserébe azokért a forintosítható, majd svájci frankra cserélhető hitelekért, amelyekért jóléti boldogságot és talmi álmokat vásárolhatunk magunknak. Napjainkban ennek az alkunak a hamissága nyilvánvalóvá vált, ennek a terheit nyögjük, s a kiábrándulás olyan tömegessé vált, hogy momentán nincs hiteles politikai erő és alig maradt hiteles politikus ebben az országban, s szinte mindent újra kell kezdenünk megint.

Orbán ott volt ennek az új Magyarországnak a születésénél, részese volt az átalakulási folyamatnak, a torzulásoknak. Tevőleges szerepet játszott a demokratikus berendezkedés oligarchikus rendszerré átformálásában, kihasználta az újonnan kialakult pártokrácia kínálta előnyöket, s miután ellenségei az elmúlt nyolc évet „elkúrták”, bukásukból okulva visszasétált a hatalomba, s rezsimjének kiépítésével, bebetonozásával függetlenségi harcot, és forradalmat hirdetve mindent el is követett az elmúlt másfél évben, hogy hatalmát évtizedekre bebiztosítsa, s megvédje a feltételezett külső és belső ellenség ellen. Az általa elképzelt rendszer azonban működésképtelen, ő maga pedig alkalmatlan az államférfiúi feladatok elvégzésére. A következmények ismertek. Rendszere, ő maga, s ezáltal országa elszigetelődőben van, külső segítség nélkül képtelen navigálni „gyorsnaszádját”, és források nélkül nem tud úrrá lenni a pénzügyi-gazdasági-szociális problémákon sem. Rajongóinak, támogatóinak száma ugyan még ma is jelentős, de kétharmada már rég a múltté, s diktatórikussá váló rendszere is csak úgy működőképes, ha folyamatosan zabrál, államosít, elvesz, eltulajdonít, zárol, visszatart… Aminek következtében kompország egyre inkább távolodik a Nyugattól, a páternoszter-országban pedig milliók süllyednek korábban elképzelhetetlen nyomorba, létbizonytalanságba.

Mindebből következik, hogy az igazi rendszerváltás nem lesz fáklyásmenet. Harc lesz, mert millióknak – idelent – hamarosan már nem lesz, viszont százezreknek – odafönt – most már nagyon sok a veszítenivalója. Orbán pedig – tapasztalhatjuk – a végsőkig eltökélt, ha a hatalma megvédéséről van szó. Ha győzni nem tud, akkor bukni fog, s magával rántja az országot.

Vagyis bukása árát is mi fogjuk megfizetni.

forrás:www.torzsasztal.hu/Article/showArticle?go...t.