Princeton – A Népszabadságnak adott interjút Kim Lane Scheppele professzor asszony, a magyar alkotmányos rend kutatója. Az amerikai szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a demokrácia nemcsak választásokból áll, az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mire szavaznak. A Fideszt senki nem bízta meg azzal, hogy az alkotmányt megváltoztassa, egy párt frakciója, legyen az akármekkora, nem hozhat új alkotmányt az egész országra nézve. A sarkalatos törvényekről úgy szavaznak, hogy a szavazáskor néha még nincs kész szöveg, de megszavazzák minden társadalmi vita nélkül, az alkotmányt egyéni képviselői indítványokkal módosítgatták, az egész Orbán-rendszer jogi alapja kártyavár.

– Paul Krugman a The New York Times hasábjain megjelent cikkében, amely ismertté tette most önt Magyarországon, úgy aposztrofálja, mint aki „közelről követi a magyar helyzetet”. Milyen minőségben teszi ezt?

– A szakterületem az összehasonlító alkotmányjog. Most már csaknem húsz éve tanulmányozom a magyar alkotmányjogot. Amióta a legutóbbi választásokat követően megkezdődött a magyar alkotmány csaknem folyamatos módosítása, több ezer oldal jogi szövegen rágom át magamat, hogy megértsem, mi is történik.

– Egy, a kaliforniai Stanford Egyetemen rendezett októberi kerekasztal-beszélgetésen igen kritikusan szólt az Orbán-kormányról és a fideszes parlamenti többségről. Azzal érvelt, hogy „alapvetően megváltoztatták a politikai rend alapvonalait”. Mit értett ezalatt, és mire alapozza, hogy egy ilyen lépés (vagy inkább lépések sorozata) veszélyes a demokráciára nézve?

– Egy alkotmány megírása az alapszabályok alapvető megváltoztatását jelenti. Demokráciában ezt nem lehetne egyetlen politikai frakció szavazataival megtenni, akármekkora is az. Új alkotmányt csak széles konszenzusra alapozva lehetne írni. A magyarországi folyamatban az első vészjelzést az jelentette, amikor megváltoztatták a régi alkotmánynak azt a kitételét, miszerint négyötödös parlamenti többséggel határozhatóak meg az új alkotmányozás szabályai. A kormány a kétharmados többségét használta fel az alkotmánymódosításra, vagyis ez a többség elégséges volt számára a vadonatúj alkotmány létrehozásának és tartalmának meghatározásához is. Innentől kezdve megkezdte a független hangoknak a kiiktatását, amelyek megzavarhatták a tervét az alkotmány újraírására. Az új médiatörvények fenyegetést jelentettek az újságírók függetlenségére azáltal, hogy alávetették őket a politikai „egyensúly” világosan nem definiált normájának. Ennek a normának a betartását olyan médiatestület felügyeli, ami maga sem kiegyensúlyozott, hiszen csak a kormánypárt jelöltjei a tagjai. Az alkotmánybírók kinevezésének módjában, valamint az Alkotmánybíróság joghatóságában végrehajtott változások egyaránt azt jelentették: csaknem lehetetlenné vált, hogy a bíróság betöltse fontos szerepét, és az alkotmány határain belül tartsa a kormányt. Az, hogy fokozottan használják az egyéni képviselői indítványt nemcsak szokványos törvényhozásra, de akár alkotmánymódosításra is, megnehezítette a nyilvánosság és a parlamenti ellenzék dolgát, hogy lássa, mit is művel a kormány. Ugyanis az egyéni képviselői indítványok lehetővé teszik, hogy a kormány megkerülhesse a szokásos parlamenti eljárást, és gyorsabban hozzon törvényeket. Az alkotmányos demokrácia erős sajtót, a hatalomgyakorlás alkotmányos fékeit, valamint a törvényhozás átláthatóságát követeli meg. Magyarországon nincs többé jól tájékozott, erős alkotmányos demokrácia, még ha fent is tartja a demokrácia látszatát.

– A „fékek és egyensúlyok” – pontosabban a hiányuk – gyakran felmerülnek most Magyarországgal kapcsolatban. Júniusban Clinton amerikai külügyminiszter arra biztatta a magyarokat, hogy éberen őrizzék a demokratikus intézményeiket, úgymint a független bíráskodást, a szabad sajtót és a kormányzati átláthatóságot.  Feltehetjük ugyanakkor a kérdést: miért is lenne racionális a hatalom (bármely hatalom) számára, hogy korlátozza önmagát? Miért tenné ezt?

– Kétségkívül meg lehet érteni, miért akarja minden létező hatalmát felhasználni egy politikai párt, amely elsöprő többséget szerzett. Míg azonban a kormány technikai értelemben törvényesen tette, amit tett, a kétharmados hatalom szélsőséges felhasználása megsértette az elmúlt két évtizedben hatályban lévő magyar alkotmány szellemét és írásbeli kitételeit. Az önkorlátozó hatalom a magyar alkotmányjog fontos alkotmányos és demokratikus elveinek egyike volt a magyar átmenet 1989-es kezdete óta. Maga a kerekasztal széleskörű egyetértést jelentett a magyar politikai palettán az 1989-es átfogó alkotmányreformra vonatkozóan. A választások győztese és a vezető ellenzéki párt közötti 1990-es paktum ismét csak a többpárti egyetértés révén eredményezett alkotmányos változásokat. Amikor pedig, 1994-ben, Magyarországon először alakult kétharmados többséggel rendelkező (MSZP-SZDSZ-es – a szerk.) kormány, akkor azáltal korlátozta önnön hatalmát, hogy bevezette a négyötödös szabályt, vagyis az alkotmánymódosítás már nem fért bele a lehetőségeibe. Ez a korábbi kormány ezután azzal a szabállyal fogott alkotmányozásba, hogy az akkori hat parlamenti párt közül ötnek egyet kellett értenie, mielőtt akár csak egyetlen ponton is módosíthatták az alkotmányt. A mostani helyzet, miszerint kétharmados többséggel hatalomra kerül egy kormány, és mindent megváltoztat anélkül, hogy ebben az ellenzéki pártok részt vennének, nos, ez egy fontos magyar alkotmányos elv komoly megváltoztatását jelenti.

A demokrácia, valamint a „fékek és egyensúlyok” nem ugyanaz: egymást támogató alkotmányos elvekről van szó. A demokrácia azt jelenti, hogy a nép elszámoltathatja a kormányt. A választások viszont csak a demokratikus kormányzás kezdetét jelentik. A hatalmat korlátozó fékek biztosítják, hogy a kormány elszámoltatható is marad. Talán a legnyugtalanítóbb a kormánynak a bírói függetlenséggel szembeni támadása. Az új igazságszolgáltatási törvény, hozzávéve a bírók nyugdíjkorhatárának stratégiai csökkentését, gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyetlen mozdulattal eltávolítható gyakorlatilag minden bírósági elnök az országban. Az új Országos Bírói Hivatal (OBH) szerkezete lehetővé teszi egyetlen személynek – a vezetőjének, akit a kormány nevez ki, kilenc évre -, hogy anélkül válassza ki az ország összes bíráját, hogy érdemben bevonná ebbe a bírói testületet vagy akár bármilyen független szervet. A bírák függetlenségének ez a korlátozása azzal párosul, hogy „kitömték” az Alkotmánybíróságot olyan bírákkal, akiket a kormány az ellenzék ellenvetései dacára hagyott jóvá, utána pedig azzal, hogy korlátozták a bíróság hatáskörét és a megkereshetőségét, így aztán nem gyakorol rendszeres normakontrollt a felett, hogy mit csinál a kormány. A főügyész, akit szintén kilenc évre neveznek ki, most megválaszthatja, hogy melyik bíróságra viszi az ügyet, ami azt jelenti, hogy az ügyeivel leginkább együtt érző bírókat választhatja ki. Az új igazságszolgáltatási törvény értelmében az OBH szintén szignálhat ügyeket az ország bármely bírájára. Ezek óriási változások a magyar alkotmányos rendben, és komolyan megkérdőjelezik, vajon Magyarország alkotmányos demokrácia-e.

– „A legtöbb alkotmányt előre látható problémákkal szemben dolgozzák ki” – ezt ön mondta a Stanford Egyetemen. Úgy véli-e: mindez tisztességtelen előnyhöz juttatja a Fideszt, hogy hatalmon maradhasson? Gondolja, hogy a következő választások tisztaságát veszélyeztetheti majd az alkotmányreform?

– Nem ismerjük még a teljes jogi szerkezetet, ami fennáll majd a következő választások idején. Túl korai ezt tehát biztosra mondani. Főleg, hogy a politikai pártokra vonatkozó sarkalatos törvény még nem ismeretes. A Választási Bizottságra tavaly hozott szabályok szerint viszont csak a kormányoldalhoz tartozók ülnek ebben a testületben, ellenzékiek nem. És új törvény is születhet a Választási Bizottságról. Az új választókörzeteket úgy hozzák létre, hogy azok meglehetősen a kormányoldalnak kedveznek. Az új médiatörvények és a médiahatóság megnehezítik, hogy az újságírók anélkül számoljanak be politikai ügyekről, hogy a következmények miatt aggódniuk kelljen. A Szocialista Pártot az MSZMP utódpártjának nyilvánítanák, és ha újranyitják az ügyeket a kommunista párttal és tagjaival szemben, akkor az ezekből származó büntetéseket a szocialistákra terhelhetik, amivel a kormány hatékonyan csődbe viheti ellenfelét. Ebben a légkörben kihívás lesz Magyarország számára, hogy szabad és tisztességes választásokat rendezzen meg.

– A választókörzetek átszabása aligha orbáni találmány. A „gerrymandering” kifejezés már 1812-ben szerepelt a Boston Gazette hasábjain. Jövőre, azaz pontosan kétszáz évvel később a bostoni térség egy képviselője, Barney Frank épp azért nem indul majd az újraválasztásért, mert átszabják a választókörzetét.

– Igaz, hogy az Egyesült Államok adott nevet ennek a gyakorlatnak. Számos kormány és győztes parlamenti többség kísértést érez a választókörzetek határainak átrajzolására, hogy hatalmon maradjon. Ez eddig csak szokványos politika. Azonban a magyar választójogi törvénytervezetben meghatározott körzetek két tekintetben is nagyon különböznek a szokványos „gerrymandering”-től. Először is, az új körzeteket részletesen, az utolsó faluig meghatározzák, magában a törvényben. Mivel tehát minden körzet összetételét sarkalatos törvény szabályozza, a határaikat nem lehet megváltoztatni az Országgyűlés kétharmados többsége nélkül. Vagyis a jelenlegi kormánypárt által megrajzolt körzeteket, amelyek révén a legnyilvánvalóbb előnyt biztosíthatja magának, belátható időn belül semmilyen más kormány nem változtathatja meg. Ez tudomásom szerint sehol másutt nincsen így. Másodszor pedig, a legtöbb alkotmányos demokráciában van bizonyos határa annak, hogy a kormány mennyiben fordíthatja a maga javára a következő választásokat. Ezeket a korlátozásokat törvényben rögzítik, és valamiféle független testület felügyeletet gyakorolhat felettük. Például választási bizottság vagy bíróság. Az Egyesült Államokban a körzethatárok módosításával hátrányosan érintett párt bíróságon támadhatja meg a körzethatárokat, így semleges megfigyelő is megvizsgálja, tisztességesen hozták-e létre azokat. Magyarországon nincs ilyen független testület. Egyetlen alkotmányos demokráciáról sem tudok, ahol a választókörzetek felállításának gyakorlatát ne felügyelné független szerv.

– Mit tanít a demokrácia elmélete, hogyan lehet megmenteni a népet magától a néptől? Cikkében az amerikai nagykövet is elismeri, hogy az Orbán-kormány szabad választások eredményeképpen jutott hatalomra. Pár hete pedig egy, még a régi körzethatárokat tükröző időközi választáson azt láttuk, hogy a Fidesz jelöltje fölényesen, több szavazattal győzött egy jómódú budai választókörzetben, mint amennyit ellenfeleire összesen adtak le. Ha az ön logikáját követjük, akkor az emberek a saját jogfosztásukhoz asszisztálnak…

– A demokrácia nemcsak választásokból áll. Ezekre is szükség van, de másra is. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mire is voksolnak. A 2010-es választási kampányban a Fidesz nem indult olyan ígérettel, miszerint változtatni akar az alkotmányon. Valójában a választók akkor hallottak először róla, hogy az alkotmányt teljesen átszabhatják, amikor a választások véget értek. Még most sem hiszem, hogy a legtöbb magyar tudatában lenne, mi is történt. Ha egy hozzám fogható jogászprofesszornak hónapokig kell magát beleolvasnia, hogy megértse, miként működik az új alkotmány, miután húsz évig elemeztem a magyar jogot, hogyan értheti ezt meg az átlagember, aki nem rendelkezik ilyen jogászi háttérrel? Az ország egész alkotmányos alapjának a megváltoztatása egyetlen hónapot vett igénybe a tervezettől a végszavazásig. A kormány soha nem magyarázta el világosan, milyen alkotmánymódosításról van is szó, és nem adott esélyt a közvéleménynek, hogy népszavazáson ratifikálja ezeket. A harminckét sarkalatos törvényt nyilvános vita nélkül darálják át a parlamenten. Sokszor nem áll rendelkezésre a végső szöveg, amiről szavaznak, így az üléstermen kívül nem is látják az emberek, hogy képviselőik milyen törvényt hoznak éppen. Kíváncsi vagyok, vajon ők maguk tudják-e, tekintve, hogy milyen hatalmas mennyiségű törvényjavaslatról döntenek nap, mint nap. Nem úgy kellene működnie egy demokratikus rendszernek, hogy a teljes jogi szerkezetet ilyen alapvetően, ilyen gyorsan és a nyilvánosság ilyen mellőzésével cseréljék le.

– Oroszországban szélsőségesekkel és demokratákkal is a soraikban vonultak tömegek az utcára a Putyin-rendszer ellenében. Magyarországon nincs egységes fellépés a Fidesz-kormánnyal szemben. Az LMP egy képviselője a Jobbiktól az MSZP-ig terjedő összefogást javasolt. Helyes dolog-e összefogni a demokrácia ellenségeivel a demokrácia megmentéséért?

– Magyarország politikai képlete nagyon nehéz, mert az ellenzéki pártokban nincs semmi közös, így nem tudnak együttműködni. Egyetlen demokratikus párt, amelyi tiszteletben akarja tartani az európai értékeket, sem léphet szövetségre a Jobbikkal.  A legnagyobb támogatottságú „pártot” ma a bizonytalan szavazók tábora jelenti Magyarország. Létrejöhetnek új pártok, hogy kihasználják a kormánnyal való elégedetlenséget. De az, hogy létrejöhet-e egy ilyen új párt, illetve számíthat-e a bizonytalanok e többségére, függ attól, hogyan fest majd akkorra a választás új kerete.

KIM LANE SCHEPPELE
2005 óta a Princeton Egyetem professzora, előtte a Pennsylvania-i és a Michigani Egyetemen tanított, miután doktorált a Chicagói Egyetemen. Hivatalos önéletrajza szerint a 90-es években négy éven át tanított és kutatott Magyarországon is, az ELTE-n és a Közép-európai Egyetemen (CEU). Közös projekten dolgozott az Alkotmánybírósággal és az Alkotmányos és Jogpolitikai Intézettel (COLPI), tanácsadója volt Büky Dorottya SZDSZ-es képviselőnőnek.