...

Csaba László az Orbán-kormányról: lehet, hogy elvesztegettünk négy évet

 Máriás Leonárd    2011. május 09. 06:35
Frissítve: 2011. május 09., hétfő, 11:11

Ma már benne van a pakliban, hogy az ország újabb négy évet vesztegetett el - fejtette ki a Hírszerzőnek Csaba László. A közgazdász szerint a kormány gazdasági programja a piac nyelvén íródott, ugyanakkor megkésett, kidolgozatlan és szakpolitikailag megalapozatlan. A következő három hónapban még van esély arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek a ciklus végére valamilyen eredményt hoznak, a további késlekedés viszont azzal fenyeget, hogy a következő három évet is rögtönzésekkel és szimbolikus politizálással tölti a kabinet.

Hónapokkal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy egy koherens, számokkal alátámasztott gazdasági programot vár. A konvergenciaprogramban a kormány előállt néhány számmal és konkrétummal. Elégedett?

A kérdésére egy régi vicc jut eszembe, melyben azt kérdezik, milyen a szocializmus? A válasz: jó. Bővebben: nem jó.

A kormány fokozatosan csöpögtetett elképzelései kezdenek már összeállni egy középtávú gazdasági programmá. Ez ugyan körülbelül egyéves késéssel történik, de láthatóan azt a funkciót, amire készült, hogy a piacokat megnyugtassa és felvázolja a keretet, amely mentén a részterületi reformok kialakulhatnak, betölti. Tehát ilyen értelemben mondom azt, hogy jó.

Abból a szempontból viszont nem jó, hogy a programban a szakpolitikai és a makrogazdasági elképzelések között igen gyenge a kapcsolat, ha egyáltalán van. Ennek jó példája a Corvinus Egyetem megszüntetésének ötlete, abból az általános elképzelésből kiindulva, hogy felsőoktatásra az állam kevesebbet költsön.

Ami egyébként a közgazdászok többsége által évek óta helyesnek tartott álláspont.

Igen, ezen nem nagyon szokott vitatkozni senki. Viszont vizsgálatokkal kellene megalapozni, hogy melyik intézményt szüntetjük meg. Az előző kormány az egészségügyi reformban ugyanígy járt el: költségvetési szempontból, szűk körben hozott döntéseket próbált lenyomni a társadalom torkán, ez azonban nem vezetett sehova. A Széll Kálmán-tervben és a konvergenciaprogramban is ezt láthatjuk: egyedül a nemzetgazdasági tárca elképzelései jelentek meg bennük, a többi minisztérium elképzelései nem.

A konvergenciaprogram és a Széll Kálmán-terv nem egy kész "üzleti terv", pedig arra kellene hasonlítania. Márpedig egy üzleti tervben alapkövetelmény, hogy meg kell határozni a víziót, a stratégiát, a középtávú tervet, az operatív tervet, az ehhez rendelt felelősöket és pénzeket, illetve részletezni kell, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A kormányzati bejelentés szerint azonban legfeljebb októberre várható, hogy az ágazati programok részletei kialakulnak.

Fennáll a veszélye annak, hogy ez a kidolgozatlanság és szakpolitikai megalapozatlanság kudarcba fullasztja a terv végrehajtását?

A történet egyik része, hogy a kiadáscsökkentés területén látok a kormány részéről elszántságot. Némelyik felsőoktatási intézmény várható megszüntetése a konkrét példa arra, hogy ez nem csak puszta fecsegés volt korábban. Azt hiszem, azt is felismerte a kormány, hogy a bevételalapú kiigazítás nem fenntartható, ezért kiadáscsökkentéssel kell végrehajtani.

A történet másik része viszont, hogy azok, akik azt gondolják, már kész a program, csak a végrehajtással kell törődni, túlbecsülik ezeket a tervezeteket. Nem tekinthetjük koherensnek és kidolgozottnak a programot, miközben valójában nem az. Olyan ez, mint a nőimitátor és a nő közötti különbség: sok tekintetben hasonlóak, de lényeges vonatkozásokban eltérnek egymástól.

Nem szabad megfeledkezni a társadalmi ellenállás kockázatáról Fotó: Horváth Szabolcs

Ez egy reformcsomag-imitátor, miközben valójában csak egy megszorító csomag?

Azt nem mondanám határozottan, hogy reformcsomag-imitátor, mert megfogalmazódnak benne irányok. Összességében a kormány februártól májusig felvázolt valamit. Ez egy üzleti terv esetében körülbelül a stratégia, de még nem az operatív terv, ami alapján válaszolhatnék a kérdésre. Az egészségügyben, az oktatásban, a foglalkoztatáspolitikában egyelőre rögtönzésszerű kormányzás, a napi ügyek menedzselése folyik.

Azonban a menedzsmentnek arról kellene beszélnie, hogy eldöntik, mit lehet megvalósítani a versengő céljainkból. Csakhogy úgy tűnik, a kormányban ezek a kérdések nincsenek feltéve, ezért ötletbörze van. Ennek pedig az a sajátossága, hogy az ötlet lehet önmagában jó, de az adott kontextusban nem biztos, hogy megvalósítható. Ilyennek látom például a munkaerőpiacra vonatkozó terveket. Évek óta tudjuk, hogy Magyarországon Csehországhoz képest egymillióval kevesebben dolgoznak. Tehát ennyi munkahelyet kellene teremteni. Azonban ez egy "szeretném, ha szeretnének" jellegű gondolkodás, nem egy üzleti terv.

A foglalkoztatásbővítés jegyében a kormány jelentősen szűkíti a szociális kiadásokat, köztük a munkanélkülieknek járó juttatásokat. Emellett több mint 100 ezer rokkantnyugdíjast terelne vissza a munkaerőpiacra. Mennyire segíthetik a foglalkoztatás bővülését a tervezett intézkedések?

Eddig nem kaptam választ arra, hogyan akarják visszavezetni a munkanélkülieket és az inaktívakat a munka világába. Akik több mint öt éve nem dolgoznak, már nem szoktak munkába állni, minden felmérés ezt mutatja Franciaországtól az Egyesült Államokig. Márpedig a magyarországi munkanélküli állomány jelentős része ilyen. Nem tudom elképzelni, hogy például az ötven év feletti, évek óta nem dolgozó emberek elmennek dolgozni, pusztán azért, mert lesz közmunka. Egyébként hogyan is lesz közmunka, ha közben megszorítottuk az önkormányzatokat?

A vállalkozások pedig nem fognak tömegesen munkatársakat felvenni egy olyan belső piacon, ami tavaly még csökkent, idén pedig stagnál. A gazdaság egy tartós, 4-5 százalékos növekedés, és folyamatos, jelentős piacbővülés mellett tudna ennyi munkahelyet teremteni. Viszont még ebben az esetben is komoly a kockázat, mert nagyon sok képzetlen munkanélkülit nem lenne képes felszívni a gazdaság.

Visszaüthet, ha ezeknek az embereknek nem lesz munkája és az államtól kapott jövedelmük drasztikusan csökken?

Ha sok embert, rövid idő alatt kiszorítunk a rokkantnyugdíj, az előrehozott nyugdíj, és a munkanélküli segély köréből, az a feketegazdaságot és a kriminalitást jelentősen megnövelő tényező. Ilyen átalakítást egy többéves, átfogó programmal lehetne végrehajtani, amibe beletartozna például a munkaerő-piaci mobilitás lakhatási feltételeinek javítása, vagy az oktatás átalakítása úgy, hogy a munkaerőpiacra lépők könnyebben munkába állíthatók legyenek. Erre irányuló összefüggő, kidolgozott tervet azonban nem látok.

Tehát, ha a kormány megvonja a segélyt, akkor egy feltétel már megvan, de a többi azért még hibádzik. Emiatt rendkívül borúlátó vagyok. Mitől is tudnának munkába állni az érintett munkanélküliek és inaktívak?

A munkaerő-kereslet oldalán a kormány az úgynevezett bürokráciacsökkentő csomaggal lendítene a foglalkoztatáson. Ez nem javít a felvázolt borús képen?

A bürokráciacsökkentő intézkedések javíthatnak a helyzeten, hiszen az adminisztráció valóban nagy teher a gazdaságon, de nem alapvetően javítanak. Amíg a belső piac nem növekszik, az összes ilyen próbálkozás elégtelen javulást hozhat.

A konvergenciaprogramban egy rendkívül ambiciózus kiadáscsökkentési pályát vázol fel a kormány. Az újraelosztási arányt 2015-re a GDP 40 százalékára csökkentené, ami messze túlmutat a Széll Kálmán-terven, a teljes kiigazítás így már nem 900, hanem 2-3 ezer milliárd forintra rúg. A fentiek fényében van arra reális esély, hogy ezt ilyen rövid idő alatt elérjük?

Ezzel a pályával a Fidesz a költségvetési újraelosztás csökkentése mellett köteleződött el. Minden, ami ezen túlmutat, az említett ötletelés miatt nem érdemel túl alapos mérlegelést. Kétlem, hogy ez a 40 százalékos újraelosztási szint valóban elérhető egy viszonylag lassan növekvő, foglalkoztatási gondokkal és jelentős számú inaktív népességgel terhelt gazdaságban. A munkanélküliek és inaktívak tömegét egyetlen tollvonással nem lehet a munkaerőpiacra visszavinni. Ha pedig el kell tartani őket, a pénz így is, úgy is ki fog menni a költségvetésből.

Hol lát még megvalósítási kockázatokat a kormány terveiben?

Messze a legsúlyosabb kockázati tényező a világgazdaság. A sérülékenységünk nem múlt el, a pénzpiacok pedig idegesek az európai államadósságválság miatt. Ráadásul a pénzpiaci szereplők hangulata nem éppen barátságos Magyarországgal szemben, ami könnyen negatívba fordulhat, ha az adósságválság súlyosbodik. További kockázat, hogy a jelenlegi csomag, hasonlóan az eddigiekhez, ismereteim szerint egy változatban készült, vagyis nincs vészforgatókönyv.

A konvergenciaprogram egy optimista és egy nagyon optimista pályát tartalmaz a következő évekre.

Igen, és a jelenlegi piaci környezetben minden olyan politika veszélyes, ami nagyon ambiciózus terveket és nehezen kivitelezhető elképzeléseket fogalmaz meg. Emellett nem szabad megfeledkezni a társadalmi ellenállás kockázatáról sem, függetlenül attól, hogy az jogos vagy jogtalan. A vasutasok panaszai túlnyomórészt megalapozatlanok voltak az előző tizenöt évben, de hatékony volt az érdekérvényesítésük. Ma már egyenruhás szervezetek tüntetnek, ami azért nem olyan veszélytelen, mintha például a sertéstenyésztők vonulnának ki az utcára. Az orvostársadalomból sem túl sok jót hallani. Ami pedig a felsőoktatást illeti, ha olyan elit intézményekhez nyúlnak, mint a Corvinus, nagy naivitás lenne azt gondolni, hogy az egyszerűen olyan, mintha valahol becsuknának egy sertéshizlaldát.

Miért kockázatos bezárni a Corvinust?

A kormány nagy politikai tőkéje az volt, hogy a kétharmad birtokában nekilát az elmaradt átalakításoknak, ezt azonban most feléli. Ha mindenütt a bizalmatlanság és a félelem, a kilátások hiánya van jelen, akkor ez együttesen annak a bénultsági állapotnak a továbbélése, ami 2004 és 2009 között jellemezte a magyar társadalmat. Ez erősödő kiábránduláshoz vezet, vagyis csökken a támogatás, ami a kormány terveinek megvalósítását alátámaszthatná. Az ellenzék pedig nyilvánvalóan politikai tőkét fog kovácsolni az elégedetlenségből. Ez pedig minden eddigi tapasztalat szerint a kormányzati szövegek radikalizálódásához és az intézkedések felpuhulásához vezet.

A MÁV és a BKV, valamint az önkormányzatok adósságának rendezését helyes iránynak tartja?

Hidegszívű közgazdászként azt gondolom, hogy az állami vállalatok adósságának átvállalása csak csődprogram fejében elfogadható. Vagyis, annak érdekében, hogy az érintettek elkerüljék a felszámolást, kőkemény intézkedések sorát kell meghozniuk. Ilyen konkrét terveket egyik vállalat esetében sem látok. Az önkormányzatok vonatkozásában ugyanezt gondolnám, csak az bonyodalmasabb, mert a feladataik és a finanszírozásuk nincs összhangban.

Erre egy rendkívül alapos programot kellene kidolgozni, ehelyett azonban inkább tűzoltójellegű intézkedéseket látok, ami a települések túléléséhez lehet szükséges, olyanokat viszont nem, amelyek megakadályoznák, hogy újratermelődjön az önkormányzatok hiánya. Így három-öt év múlva ugyanott leszünk, ahol most vagyunk. További fontos szempont, hogy a kormány csökkenteni akarja az államadósságot, az önkormányzatok adósságának átvállalásával viszont az államadósság nőni fog.

Összegezve: a kormány végre elkészített egy piaci nyelven írt stratégiát, de úgy tűnik, elkésett. A csúszás miatt szinte minden területen komoly a kockázata annak, hogy a tervekből nem lesz semmi. Jól értem az álláspontját?

Ez nem csupán kockázat, hanem bizonytalanság: nem tudjuk pontosan, hogy mi valósul meg az egészből. Én tavaly október elejére vártam a programot, de sajnos túlságosan optimista voltam. Ha akkor elkészült volna a középtávú terv, akkor már az idei költségvetés megváltozott szakpolitikai alapokra épülhetett volna, és most a végrehajtási szempontokon lehetne dolgozni. Most kellett volna következnie a részletes ágazati terveknek.

A mindenkori kormányra a négyévente megtartott választások miatt cselekvési kényszer nehezedik. A tapasztalat azt mutatja, hogy amit a ciklus első másfél évében nem terjesztenek be, azt már abban a ciklusban nem szokták végrehajtani. A következő három hónapban tehát még van esély arra, hogy a kormány a kulcsfontosságú területeken olyan intézkedéseket hozzon, amelyek a ciklus végére valamilyen eredményt hoznak.

Viszont a rögtönzésre, ad-hoc döntésekre épülő kormányzati stílus, amit az utóbbi egy évben láthattunk, lassan a kormányzás tartalmi problémájává válhat. A további késlekedés pedig fenntarthatja ezt a hektikus kormányzást. Emiatt valós veszélyét látom annak, hogy a ciklus további részét az eddigihez hasonló rögtönzésekkel és szimbolikus politizálással tölti ki a kabinet. Egy ilyen kormányzásból azonban nem alakulhat ki az fellendülés, amit a magyar társadalom akkor várt, amikor a kormánykoalíciónak adta ezt a nagy felhatalmazást. Ha így lesz, ezzel biztosan szembe kell néznie az országnak és a koalíciónak is.

Vagyis, az országnál maradva, lehet, hogy újabb négy évet vesztegettünk el.

Igen, ez ma már benne van a pakliban.