Vitázzunk-e az európai értékekről?

Martin József Péter

// 2011 // jan // 11 Címkék:médiatörvény, magyar EU-elnökség 2011

eszközök:

Magyarországra európai soros elnöksége kezdetén, az utóbbi két évtizedben nem tapasztalt mennyiségű és súlyú kritika zúdult. Miért foglalkozik az EU a magyar médiatörvénnyel, amikor az elnökség előtt álló legfontosabb feladat az euró megmentése?

l

Jobbára technikai és szakmai kérdések döntik el egy európai uniós elnökség megítélését -, hogy egy ország jól szerepel-e vagy sem a rá szabott félévben, attól függ, mennyire sikeresen tesz eleget a kétségtelenül nagy kihívást jelentő szervezési-logisztikai-közvetítői feladatnak. A belpolitika a legritkább esetben szorítja háttérbe a pragmatikus szempontokat. Még kormányválság közepette, sőt kormány nélkül (lásd Belgium) is lehet viszonylag jó optikája az elnökségnek, ha az adott ország diplomatái megfelelően aládolgoznak a tagállamok és az uniós intézmények döntéshozóinak.

Magyarországnak sikerült megtörnie az általános szabályt, teljesen értelmetlenül és feleslegesen elrontania az elnökségi startot. Még mielőtt kiderült volna, hogy valójában mennyire készült fel az ország arra, hogy 27 tagállam, valamint az uniós intézmények becsületes közvetítője ("honest broker") legyen -, mert az elnökség erről szól, nem pedig az EU vezetéséről, még kevésbé a nemzeti érdekek érvényesítéséről -, a médiatörvény december végi elfogadása után, a kormánynak húsz éve példa nélkül álló külföldi kritikaözönnel kell szembesülnie.

A rossz startot most már a kormányzati illetékesek is elismerik, Orbán Viktor saját bevallása szerint nem mérlegelte azt, hogy a médiatörvény, az elnökség kapcsán ekkora lármát idéz elő külföldön. Hogy miért nem számított rá, azt valójában csak találgatni tudjuk. Úgy vélhették a kormánypártban, hogy az EU és a belpolitika elválasztható egymástól. Ha diplomatáink sikeresek a rendezvények és a dossziék menedzselésében, azaz technokrataként kiválóan helytállnak, akkor a belpolitika senkit nem fog érdekelni, gondolhatták.

Kihagyták a számításból azt az érték- és normarendszert, amely a mégoly szövevényes tagállami és szupranacionális érdekek mellett is bő ötven éve cementezi az európai építményt. Zaki Laidi francia politikatudós az EU, mint hatalmi képződmény "talányát" vizsgálva, egyik könyvében (La norme sans la force) arra a következtetésre jut, hogy az Európai Unió olyan "normatív hatalom", amely 1) tárgyal, és nem kényszerít; 2) a nemzetközi közösség által legitimált értékekkel rendelkezik; valamint 3) a hierarchiában betöltött pozíciótól függetlenül, mindenki számára kötelező normákat vall. Az uniós alapértékeket a jól ismert, úgynevezett koppenhágai kritériumok jelenítik meg: ezek a demokrácia, a piacgazdaság, az emberi jogok és a jogállam tiszteletben tartása.  

Még ha kissé idealisztikusnak tűnhet, hogy az unió csupán normatív hatalom, a magyar médiatörvény körüli felháborodás jól mutatja, hogy - az is. A probléma szőnyeg alá söprése, nem pedig a megoldása irányába hatnak azok az érvek, amelyek szerint a médiatörvényt - például - a német politikusok és a média nagy része pusztán a vállalatokat sújtó válságadók miatt támadja, avagy az a megállapítás, hogy van elég gondja az uniónak, foglalkozzunk, úgymond, inkább azok megoldásával, és ne az azok mellett eltörpülő magyar médiatörvénnyel.   

Valójában mindkettővel foglalkozik az EU. Miközben igaz, hogy Európa számára ma a legsürgetőbb feladat a válságba jutott eurózóna - és ennek nyomán - az integráció megmentése, ettől még az alapértékek, miként Barroso bizottsági elnök Budapesten mondta, szent ügynek számítanak. A sajtópluralizmus szavatolása mellett a fékek és egyensúlyok rendszere, a diszkrimináció-mentesség, a nemzeti bankok kormánytól való függetlensége - mind-mind olyan norma, amelyet, ha egy kormány megsért, akkor az utóbbi napokban elhangzottakhoz hasonló bírálatokat kap. Az unióból nézve a Fidesz a kormányzásra kapott kétharmados felhatalmazást, nem pedig a független intézmények bedarálására, ezért nézik sokan rossz szemmel a hatalomkoncentrációt.

A médiatörvénnyel két baj van: egyfelől megnyitja az utat a tartalom politikai kontrollja irányába, másfelől és ráadásul, egy olyan testület vezetésére bízza a felügyeletet, amely politikailag egyszínű. A Financial Times január 6-i szerkesztőségi cikke tűpontosan fogalmaz: "Az új törvény azzal a kockázattal jár, hogy kialakulhat az öncenzúra légköre, még akkor is, ha a drákói büntetéseket egyetlen médiumra sem vetik ki."

És persze, hogy Magyarország nem Fehéroroszország, de még csak nem is Oroszország - sok egyéb mellett azért nem, mert utóbbi államok nem tagjai az EU-nak -, és természetesen nem szűnt meg en bloc a sajtószabadság -, de éppen elég nagy baj az is, hogy ez a médiatörvény megszületett. Biztató fejlemény viszont, hogy Orbán a múlt pénteki, az Európai Bizottsággal folytatott, közös kormányülés után bejelentette: ha az EU végrehajtó testületének - tegyük hozzá: mint a normarendszer legfőbb őrének - vizsgálata az uniós joganyaggal ellentétesnek ítéli a médiatörvényt, a kormány kész változtatni azon. Erre a kompromisszumok szinte végtelen tárházát kínáló, uniós terep számos lehetőséget nyújthat. A kormányzatnak egyértelmű üzeneteket kellene küldenie az uniós partnerek felé, hogy belföldön felhagy a mindenáron való centralizáció politikájával.

Brüsszelben már jó ideje egyöntetű a vélemény, hogy a magyar elnökség legfontosabb feladata az uniós gazdasági kormányzás megalkotása, az a hat jogszabály, amely szigorúbb, koordináltabb és ellenőrzöttebb költségvetési politikára ösztönzi majd a tagállamokat, és amelyek kimunkálására ez a félév áll rendelkezésre. A professzionális magyar uniós diplomácia, élén az EU-t és annak rezdüléseit is jól ismerő és értő Martonyi János külügyminiszterrel, ledolgozhat abból a hátrányból, amelyet a médiatörvény (illetve az erőpolitika) okoztak az országnak. De hogy sikerül-e pozitívba fordítani az elnökségi egyenleget, az ma már elsősorban a médiatörvény módosításán és a belpolitikai önmérsékleten múlik. Ellenkező esetben az eredményeket a külföld az uniós intézmények, nem pedig Magyarország sikerének tudja majd be.

Az EU gazdasági rendszere a Maastrichti Szerződés óta nem változott annyit, mint ezekben a hónapokban. Reakcióként a válságra a gazdaság teljes újraszabályozása zajlik - a gazdasági kormányzástól kezdve, az Európa 2020 versenyképességi stratégián keresztül, az állandó válságkezelési mechanizmust életre hívó, formálisan a márciusi tanácsi döntésre váró szerződésmódosításig. Emellett még ott vannak az uniós szinten kisebb horderejű, de számunkra igen fontos területek, mint a romastratégia, vagy a ma még kissé homályos Duna-menti együttműködés ügye.

E folyamatok okos katalizálása lesz a pragmatikus, technikai-szakmai feladat. Az európai értékekről pedig nem kellene vitát nyitni, azokat "csak" tiszteletben kell tartani, ahogyan erről Magyarország már vagy húsz éve döntött.