Baka Zoltán        Népszabadság

Orbán Viktor kitart az egykulcsos adó mellett, de valamit kezdeni akar a gazdagok pénzével: fejlesztési alapokba tenné át az adójukat, ott 8-10 évig fialtatná a befizetéseket. Mit jelent ez, burkolt második adókulcsot? Megvizsgáltuk a lehetőségeket.

Mit tervez Orbán az egykulcsos adóval?.

Mindössze néhány mondatot szánt az egykulcsos adózásra Orbán Viktor a Demján Sándor nagyvállalkozó vezette munkaadói szervezet, a VOSZ mai rendezvényén, de az elhangzottak alapján akár további elvonásokra is felkészülhetnek a tehetősebbek.

Beszámolók szerint a kormányfő nem javasolja, hogy visszalépjenek az arányos egykulcsos adórendszertől. Arról azonban érdemes szerinte elgondolkodni, hogy „miként lehet a magas jövedelmű rétegeknél kitalálni egy olyan szabályt, ami nem az államkasszába, hanem befektetési alapba vonná a pénzüket, akár úgy, hogy választhatnak két-három alap közül, és így tulajdonrészt szerezve majd 8-10 év múlva eldőlne, hogy kiveszik-e a pénzüket vagy tulajdonrészt akarnak szerezni egy sikeres állami fejlesztési alapban".

Annak nem sok értelme volna, hogy a „magas jövedelmű rétegek" által a 16 százalékos kulcs szerint fizetett adót elirányítsák a költségvetésből. A büdzsé így is feszített, minden forrásra szüksége van, ezek a százmilliárdok nem nélkülözhetőek a mindennapi kiadásokhoz

Ugyanakkor a kormányfő kijelentette, hogy nincs tervben az egykulcsos adórendszer visszaépítése. Vagyis látszólag kivitelezhetetlen a terv: a meglévő források átcsoportosítása tönkretenné a büdzsét, új források bevonása az egykulcsos adón keresztül a lakosságtól pedig politikailag lenne nagyon kényes. A kormányfő által elmondottak tehát nem hozhatók összhangba.

Egyedüli megoldásként egy olyan, szolidaritási vagy „országújjáépítési" közteher bevezetése kínálkozik, amelyikről önálló törvényben dönt a parlament, az tehát elkülönülne az szja-rendszertől. Papíron legalábbis, mert egy ilyen adó kommunikálását valószínűleg kevesen tudnák sikeresen megoldani ebben az országban. A lényeg, hogy a 16 százalékos adón felül, vagy inkább kívül egy másfajta közteher is ráépülne a tehetősebbek jövedelmére. Az ebből származó bevételt az is megkülönböztethetné az szja-tól, hogy célzottan használná fel az állam: a fejlesztési alapok befektetéseire. A célzott felhasználás alapvetően nem jellemzője az adóknak, szemben a járulékokkal, de azért van ilyenre példa: a chipsadó népegészségügyi célokra megy, mint ahogy a jövedéki adó emelését is az egészségügy forrásigényére alapozta a kormány.

Ez viszont azt is jelenti, hogy a költségvetést nem, vagy csak körmönfont jogi szabályozással lehetne visszafinanszírozni. Egyrészt a bevétel felhasználása kötött, másrészt a kormányfő által megjelölt 8-10 év múlva fel kell mutatni valamit az adóalanyok számára. De ez sem lehetetlen, ha a változások előtt álló nyugdíjrendszer mintájára épül fel a modell: a járulékokat még az egyéni számlás rendszerben is felosztó-kirovó alapon használják majd fel, vagyis az adott év befizetéseit költik az adott év nyugdíjaira. Közben a nyugdíjszámlán nyilvántartják a járulékfizető követelését az állammal szemben.

Vagyis elvileg folyó költségvetési kiadásokra is átcsatornázható lenne a fejlesztési alapokhoz kerülő adó, ami nagyobb mozgásteret tenne lehetővé a kormány számára. Csakhogy ekkor nem lenne miből értéket felhalmozni, vagyis az időszak végén – ha folyamatos a beáramló pénzek visszafolyatása a költségvetésbe – elég karcsú portfoliót tudna csak felkínálni az alap az befizetők részére.

Ha viszont nem lesz ilyen kapcsolat az alapok és a büdzsé között, akkor is nyerhet az állam, mert nem kell saját, már ma is rendelkezésre álló tartalékaiból a jövendőbeli alapok céljaira (tulajdonrész szerzésekre, beruházásokra, fejlesztésekre) költenie. Az már egy következő történet, és bizonyára további vitákat gerjeszt majd, hogy hol húzzák meg az alapba fizetés jövedelemhatárát.