Az első:

Amikor augusztus 17-én az MTI közölte, hogy egyéves szerződést kötött Vincze Ottó korábbi magyar válogatott focistával a miniszterelnökség futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi – „a főleg a miniszterelnökség munkatársaiból álló együttesben játszik Szijjártó Péter” is –, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár sietett cáfolni. „Nincs, nem volt, és nem is lesz semmiféle futballcsapata a Miniszterelnökségnek”, mert „a Miniszterelnökség dolgozói közül sokan sportolnak valahol, de a munkát soha nem keverik össze a szórakozással”.

Mit ad isten, szerdán kiderült, hogy a nevezett csapat lemondta az azeri Araz Nahicseván együttese ellen a jövő hétfőre tervezett stadionavató mérkőzését (lásd mai hírösszefoglalónkat).

A kérdés: ha a munkát nem keverik össze a szórakozással, akkor mi az oka, hogy egész véletlenül éppen annak az Azerbajdzsánnak a futballcsapatát hívta meg stadionnyitó mérkőzésre a nemminiszterelnökségi csapat, benne Szijjártó azeri „főtárgyalóval”, amellyel éppen súlyos pénz- és olajügyi, valamit kiadatási viszonyokba keveredett a miniszterelnök? (És Baku–Budapest kb. 3000 kilométer.)

A második:

Martonyi János külügyminisztert minden információm szerint kultúrembernek tartják a világban: több nyelven beszél, jó a fellépése, kellemes tárgyalópartner, érti a dolgokat, nem olyan Fidesz-csinovnyik, mint a többi, és így tovább. Amikor a dicséretét hallom, mindig megkérdezem, hogy mégis milyen embernek tartják azt az egyébként bizonyára kifogástalan kultúrembert, aki két éve nem tesz mást, mint a saját miniszterelnökének botrányos húzásait, rossz politikáját, goromba és sértő kijelentéseit magyarázza, mentegeti, keni el, próbálja meg nem történtté tenni nap mint nap és világszerte. Aki Orbán – és ezáltal a „rendszere” – szalonképesítésén dolgozik.

Most már azt a kérdést is fel kell tennem: mégis hol van annak az embernek az önérzete, emberi és szakmai önbecsülése, akit láthatóan kihagytak egy súlyos, az ő területét elemi módon érintő döntésből, amelynek ráadásul komoly nemzetközi következményei vannak és még komolyabbak lehetnek? Hogy helyette, megint csak minden információ szerint, az a Szijjártó Péter nevű, hosszú évekig a Fidesz-szóvivői poszton edződött beszélőgép járt el, akibe a tartalmat nyilvánvalóan továbbra is személyesen a miniszterelnök táplálja be?

Ez nemcsak abból világos, ami az eddigi információkból egyértelműnek látszik (lásd szeptember elsejei hírösszefoglalónkat és Bolgár György interjúját Balázs Péterrel), hanem abból is, hogy Martonyi augusztus 27-én megkönnyebbülten jelentette a magyar népnek, hogy az országgal szembeni támadások nyugvópontra jutottak, újabb vitákra nem számít. Mondta mindezt pontosan három nappal az előtt, hogy a miniszterelnöke, hosszabb tárgyalások után, amelyekről Martonyinak meg a minisztériumának ezek szerint fogalma sem volt, felültettette a repülőgépre az azeri „hőst”, őket meg bele a hintába újra.

A kérdés: ha tényleg akkora kultúrember Martonyi János, nem kellene végre felállnia abból a szerecsenmosdatásra tartott magyar külügyminiszteri székből?

Még egyszer: szerintem nem az a kérdés, amit az MSZP-nek sikerült feltennie, hogy mikor kezdeményezi már a miniszterelnök Navarcsics és Martonyi felmentését. (Világos, ugye? Azt kérdezi az MSZP, hogy Orbán, a konfliktus értelmi szerzője és kivitelezője, mikor rúgja már ki azokat, akiket saját baklövései végrehajtásához használ). A kérdés az, mi kell ahhoz, hogy akadjon egyetlenegy ember a Fideszben, aki megunja a szolgai végrehatást, a nyilvános megaláztatást és mellőzést, és a maradék önérzetével bevágja Orbánnak a törülközőt.

(Mihancsik Zsófia)