Gulyás András

A magyarok vezére – és persze vele együtt a (szent) haza – ezúttal súlyos és látványos vereséget szenvedett. Nagy csapás ez nekünk, ez a becsapás. A vezér most szembesülhetett csak igazán azzal, hogy mi vár rá a mesés Keleten. Hogy ott még nálánál is nagyobb szélhámosok azok a diktátor kollégái, akiktől a segítséget várja. Most igyekszem megindokolni az állításomat.

Nem tudom, van-e épeszű embernek kétsége afelől, hogy a kiszivárgott azeri kötvényvásárlási szándék és Safarov kiadatása között komoly összefüggés létezik, illetve létezett. A részleteket nem ismer(het)jük, de igazából nem is lényegesek. Elég annyit feltételeznünk – és arra jó okunk van –, hogy amennyiben nincs valamiféle ígérvény azeri oldalról az IMF-tárgyalásokat zárójelbe tehető dollármilliárdok ügyében, akkor a „baltás gyilkos” még mindig magyar rabkoszton sínylődik. Orbán azonban annyira akarta azt a pénzt, amit majd arra költ(hetne), amire akar, hogy elhitte Alijának, amit mondott, nem gondolta, hogy van nála nagyobb svihák. De hát hogyne lenne? Azt gondolta, csak ő képes annyira pofátlannak lenni, amivel maga ellen tudta fordítani immár minden szövetségesünket? Ez a Kelet nem a „mesés”, hanem a „vad-kelet”, drága Viktor Vezér. Nem is gondolta? Itt nem kétharmada van az elnöknek, hanem 90 százaléka. A nejének meg 95. Itt van még mit tanulni a magyarok istenének is.

Nem értettem egy ideig, miért kellett Alijáéknak rögvest szabadon engedni a hazaengedett gyáva gyilkost; ráadásul mindjárt előléptetni, meg kitüntetni, sőt nemzeti hőssé emelni. Aztán rájöttem, azt hiszem. Azért, mert eszük ágában sem volt magyar papírokat venni, kettő, pláne hárommilliárd dollárért. Most ezzel olyan helyzetet teremtettek, hogy a magyarok kénytelenek tagadni az alku tényét, és most már akkor sem fogadnák el az ajánlatot, ha történetesen fölkínálnák. Az ugyanis beismerése lenne annak a nagyon is biztosnak látszó ténynek, hogy Magyarország kormánya pénzért árul itt raboskodó bűnözőket, ami meg maga az erkölcsi fertő. Ezt még tán maga Orbán is érzékeli, pedig hát ő elég tágan értelmezi a tisztesség, a korrektség vagy a becsületesség fogalmát.

Így hát most benne vagyunk a slamasztikában: Pénz sincs – lehet tovább „pávatáncolni” –, és sikerült elveszíteni azt a maradék bizodalmát irántunk a nagyvilágnak, ami esetleg még létezett. Ezek után már nem tudom, ölthetünk-e olyan gyönyörűségesen megtévesztő pávajelmezt, amelyben hatásosan, esetleg hatékonyan tudjuk előadni az új koreográfiát? Varga Mihály tárgyalásügyi miniszter mindenesetre már hallatta hangját, miszerint szeptemberben újra kezdjük. Pedig mostanában csendben volt. Talán nyaralt egyet Matolcsyval…