A stúdióban minden készen áll, a mikrofontartó állványként funkcionáló sajtómunkás még egy utolsó igazít a nyakkendőjén. Hamarosan kezdődik az adás, a vendég Orbán Viktor miniszterelnök.

Kicsit mintha csapzottabb lenne a szokásosnál, idegesebb és szétesettebb. Pedig már az utolsó időkben sem az összefogottság szobra volt. Nem baj, gondolja magában a közszolgálati sajtómunkás, ha kellemes kérdéseket kap, biztosan megnyugszik.

A fülesben megszólal a szerkesztő - felvétel indul.

- Miniszterelnök úr, nehéz időszak áll mögöttünk és előttünk. Meg amiben most vagyunk, az sem könnyű. Ilyen körülmények között, amikor mindenki ellenünk van, a kormány, és személy szerint Ön, hogyan védi meg a magyar embereket?

- Kedves barátaim, magyarok. Becsaptalak benneteket. Hazudtam nektek. Tudom, hogy egy ideje tudjátok ezt, de még magatoknak sem mertétek bevallani.

- Miniszterelnök úr, már elnézést, itt valami félreértés…

- Nincs félreértés, ne szakítson félbe! Hazudtam éjjel, hazudtam nappal, hazudtam minden hullámhosszon. Könnyű, megszorítások nélküli életet ígértem a magyar embereknek. Rendet, demokráciát, jogbiztonságot. Egymillió új munkahelyet, azonnali és radikális adócsökkentést, ingyenes oktatást és egészségügyet, erős és nemzetközi tekintélynek örvendő országot. Olcsóbb államot, kevesebb korrupciót…

- De miniszterelnök úr, ezek nem az előre megbeszélt…

- Tudom, kedves barátom. Tehát, ha megengedik, folytatnám: kevesebb korrupciót, tisztességesebb közéletet ígértem. Hazugság volt minden, előre megfontolt szándékkal, készakarva becsaptam a magyar embereket.

- Miniszterelnök úr, Önök megvédték a nyugdíjasokat, megvédték a devizahiteleseket, megvédtek mindenkit. Kipaterolták a Nemzetközi Valutaalapot, szabadságharcot folytattak a bankok ellen, hadat üzentek a munkanélküliségnek és az államadósságnak. Miniszterelnök úr, nem találok rá jobb kifejezést, Önök egyszerűen értünk vannak.

- Akkor, ha megengedi, folytatom.  Leromboltuk a jogállamot, elzavartuk az okvetetlenkedő költségvetési tanácsot, az első számunkra kedvezőtlen döntés után megnyirbáltuk az Alkotmánybíróság hatáskörét. Elfogadtuk Európa legdiktatórikusabb médiatörvényét, amely egész Európában megütközést és ellenállást váltott ki. Önök is láthatták, amikor Strasbourgban Cohn-Bendit képviselő leordibálta a fejemet, mások meg felmosták velem a padlót. Rossz pillanatok voltak ezek, nem kívánom senkinek. Később, a Cohn-Bendit interjút meghamisító  riportert hírfőszerkesztővé léptettük elő. Szégyellem magam ezért, és bocsánatot kérek…

- Miniszterelnök úr, rosszul van? Nyugtalannak látszik. Kér egy pohár vizet? Térjünk vissza az előre meg beszélt témákhoz. Tudja, amelyeket a stábjával napokkal korábban egyeztettünk….

- Bedöntöttük a forintot, nem kicsit, nagyon. Súlyos veszteséget okozva ezzel a magyar embereknek. Matolcsy Györgyöt jobbkezemnek neveztem, vakon bíztam benne, pedig hamar kiderült, hogy káros az, amit csinál. Nem hallgattam senkire, pedig az utóbbi időkben már a velünk szimpatizáló közgazdászok is azt mondták, hogy a gazdaságpolitikánk megbukott.

- Miniszterelnök úr, akkor talán beszéljünk a sikerekről. Mert vannak eredmények is…

- Akkor folytatnám, ha megengedi. Nem tárgyaltunk, nem egyeztettünk senkivel. Sem szakszervezetekkel, sem a munkavállalókkal, sem a bankokkal – senkivel. Azt hittük, hogy mi nélkülük is okosak vagyunk. Hogy nálunk van a Bölcsek Köve, mert mi tudjuk a tutit.

- Akkor, ha lehetne, a külpolitikai sikereinkről néhány gondolatot…

- Köszönöm, hogy megemlíti. Sikerült szinte minden korábbi barátunkkal összeveszni. Nagy elszigeteltségnek örvendünk a világban, senki nem áll szóba velünk, mintha leprások lennénk, úgy kezelnek minket. Talán egyedül a kínai miniszterelnök látogatását tudnám említeni, de azóta ő is eltűnt. Hiába hívom, nem veszi fel a telefont.

- Miniszterelnök úr, ha az olcsóbb államról mondana valamit…

- Saját embereinket, rokonainkat és pártkatonákat ültettük a jól fizető, bizalmi posztokra. Egy bohócot neveztünk ki köztársasági elnöknek, aki az én bábomként lesi a parancsaimat. Becsaptunk mindenkit, mert nemhogy olcsóbb, de kifejezetten drágább lett az állam. Elnézést kérek ezért a magyar emberektől.

- Miniszterelnök úr, Önök elkezdték feltárni a múlt bűneit…

- Szemfényvesztés, ami zajlik. Nem tártunk fel mi semmit, boszorkányüldözést folytattunk és folytatunk a mai napig. Azt hittük, hogy ezzel elterelhetjük az emberek figyelmét a napi gondjaikról. És arról, hogy az ígéreteinkből jóformán semmi sem teljesült. A feljelentésügyi kormánybiztos látványpolitizálását folytat, alig van hét, hogy meg ne gyanúsítana valakit, ezek a vádak azonban igen ingatag lábakon állnak.

- Végezetül, ha mondana valamit a nemzet felemelkedéséről…

- Már nem bírtam tovább ezt az állandó szorítást. Hogy permanens hazugságban éljek, hogy soha ne legyen egy őszinte pillanatom. Van, akinek ez megy, a szóvivőm például álmából felébredve, csukott szemmel is képes hazudni. Számomra ez nem ilyen egyszerű, engem, bevallom, fáraszt és kikészít az ilyen. Ezért gondoltam, hogy elmondok most mindent őszintén. Remélem, nem lesz akadálya, hogy műsorba adják. Bocsánat Magyarország, bocsánat magyarok!

Az interjú elkészült, csupán idő kérdése, hogy mikor kerül adásba.