Orbán Viktor kormányfő egyre inkább felszámolja az intézményes alapjait annak a szuperjogállamnak is titulált közjogi mintademokráciának, ami 1989 után épült ki Magyarországon. Az erősebb végrehajtó hatalom hatékonyabb kormányzást is eredményezhet.

Választási győzelme után nem sokkal fogadta el a jobbközép koalíció tavaly az úgynevezett három csapás törvényét, amelynek alapján életfogytig tartó börtönbüntetés vár idehaza a többszörös visszaesőként elítélt erőszakos bűnözőkre. A politikai élet csúcsain ezzel szemben egyfajta privilégium a többszörös visszaesőként elkövetett törvénysértés. A 66. magyar kormány tavaly májusi megalakulása óta a koalíció legalább fél tucatszor tartott olyan látványos erődemonstrációt a parlamentben a hatályos jogrendszerrel szemben, hogy azt utóbb egy nemzetközi szervezet vagy éppen a magyar Alkotmánybíróság (AB) volt kénytelen jogellenesnek nyilvánítani. Ahogy a Btk.-val való konok szembehelyezkedést az új adminisztráció nem hajlandó a legkisebb mértékben sem tolerálni, ugyanúgy a törvényes rend kijátszását a közjog területén a politikai ellenzék tekinti megbocsáthatatlan bűnnek, ami ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni kell.

Fotó: Túry Gergely

„Egy vagyok azok közül, akik magyar országot akarnak, amely a saját lábán áll, saját útját járja, saját tengelye körül forog (...) Pontosan tudom, hogy (a következő évek) életem legnehezebb feladatát tartogatják számomra (...) Nem babazsúrra készülünk” – ezek Orbán Viktor szavai, amelyeket második miniszterelnöki eskütételét követően mondott el a Kossuth téren egybegyűlt hívei előtt 2010. május 29-én. A kormányfő akkor már több hete képtelenségnek tetsző dolgokat ismételgetett különböző helyszíneken. A hatalomba nyolc év után visszatért pártvezér unalmas és rutinszerű választási kampányt követően teljes meggyőződéssel kétharmados forradalomról kezdett szónokolni, sőt az addigi „nyögvenyelős” többpártrendszer elsöpréséről, s új társadalmi berendezkedés kiépítéséről beszélt. Az utóbbit makacs eltökéltséggel a nemzeti együttműködés rendszerének nevezte, s a nyelvhelyességi protokollt félretolva nagy kezdőbetűkkel írta. Az abszurditások ezzel nem értek véget. Nemzeti együttműködés nyilatkozata címmel Orbán egy általa jegyzett, s a közintézményekben kifüggesztendő – elolvasni még nem kötelező – petíciót is elfogadtatott a képviselőházi többséggel.

Fotó: Stiller Ákos

Egy évvel a Fidesz–KDNP választási győzelme után már látható, hogy az „őrült beszédben” volt bizonyos rendszer. A forradalmi retorika olyan korszak kezdetét deklarálta, ahol már nem okvetlenül érvényesek az addigi jogi normák, sőt a jogállami axiómák sem. A kétharmados többség birtokában Orbán voltaképpen szabad utat nyitott a politikai akaratnak a demokrácia húsz év alatt kiépült cizellált szabályrendszerével szemben. Míg azonban a kilencvenes évek elején a legfontosabb közjogi döntések számottevő részét, „forradalmi legitimációjára” hivatkozva, az AB hozta meg, most a kormánynak esze ágában sincs átengedni a „kétharmados forradalom” motorjának szerepét a Donáti utcai jogfilozófusoknak. A kabinet és az AB között kirobbant újabb és újabb konfliktusokat az elmúlt tizenkét hónapban a parlament minden egyes alkalommal a maga javára döntötte el, mintegy visszavéve a főhatalmat az alkotmányőrségtől. A változások nyomán nemcsak az alkotmánybírósági kormányzás sokáig kísértő lehetősége szűnt meg Magyarországon. Kilényi Géza volt alkotmánybíró a visszamenőleges hatályú jogalkotásra hivatkozva egy interjúban egyenesen azt állította, hogy „a Magyar Köztársaság már nem demokratikus jogállam”.

Fotó: Bánkuti András

Pedig az alkotmányos rendszer korrekciója az elmúlt hónapokban – többek várakozásával ellentétben – nem jelentett egyet a Harmadik Köztársaság megszüntetésével. Az 1989–1990-ben kiépített közjogi alapstruktúra formálisan megmaradt: Orbán annak burka alatt intézményesített egy olyan sajátos vezérdemokráciát, amit Körösényi András politológus már egy évtizeddel ezelőtt e korszak jellegzetes kormányformájaként emlegetett. A megerősített kormányfői hatalom többek közt az ellenzék parlamenti jogainak korlátozásán, a sajtó fölötti intézményes kontroll kiépítésén s az alkotmányvédő szervek önállóságának gyengítésén alapul. Az állami intézmények élére mindeközben a miniszterelnök bizalmasai és vazallusai kerültek, az államfői pozíciót a Fidesz volt alelnöke, a házelnökit az egyes számú párttagkönyv tulajdonosa, a legfőbb ügyészi funkciót a fiataldemokraták egy korábbi képviselőjelöltje tölti be. Az Állami Számvevőszék, a médiahatóság s a sportpénzek elosztására feljogosított Magyar Olimpiai Bizottság élére egy-egy korábbi pártkatonát ültetett a miniszterelnök, s hamarosan egyik bizalmasával válthatja fel az AB jelenlegi elnökét is. A korábbi liberális jogállamot átszervezve a kormányfő végül is egy telivér autokráciát alakított ki az elmúlt esztendőben. 1987 óta egyetlen személy sem határozta meg olyan mértékben Magyarország sorsát, mint a tavalyi parlamenti választás óta a jelenlegi miniszterelnök.

Fotó: MMM

A kormány hatalmának kiterjesztésére két olyan évtized után került sor, amikor Magyarország – legalábbis közjogi értelemben – valóságos mintademokráciát működtetett. Szakértők szerint Brazíliát leszámítva sehol nem húztak fel olyan magas falat például a végrehajtó és a bírói hatalom közé, mint idehaza, parlamenti biztosokból pedig a skandináv államok többségében sem működött annyi, mint nálunk. Ehhez jött még a világ legerősebbnek mondott Alkotmánybírósága, továbbá a három tucat kétharmados törvény miatt többnyire kiterjedt vétójoggal rendelkező parlamenti ellenzék. E közjogi berendezkedésről nem más, mint a Gyurcsány-kormány közigazgatási kormánybiztosa állapította meg tavaly a parlamenti választások idején, hogy az „intézménytúltengésben szenvedő”, „állandó növekedési vágytól sarkallt” államszervezetben ma hat-hétszer akkora apparátus igazgatja például a bíróságokat, mint 1990-ben. A Mozgó Világban közölt tanulmányában Sárközy Tamás arra a meglepő következtetésre jutott, hogy „egy mérsékelt prezidenciális rendszer – ha megfelelően alkalmazzák – elvileg hatékonyabb kormányzást tehet lehetővé, mint a nagyon széles körű parlamentáris rendszer, bár nem vitásan centralizáltabb”.

Magyarország az új alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése után sem lesz formálisan félelnöki köztársaság, de az elmúlt hónapokban határozott léptekkel elindult az irányított demokrácia felé. A parlamentben a kormányzati oldalon engedelmes mamelukfrakció működik, amely alig tölt már be balanszírozó szerepet a kormányzattal szemben. Ezzel párhuzamosan az Országgyűlésben úgyszólván gyakorlattá vált a személyre szabott törvényhozás. A miniszterelnök embereit „szükség esetén” szinte rutinszerűen mentesítik az általános szabályok hatálya alól, vagy kifejezetten rájuk szabják a törvényi előírásokat.

A hatalmi retorziók mindeközben bevett eszközzé váltak a politikai közéletben. Amikor az AB a nagyobb összegű végkielégítések visszamenőleges agyonadóztatását alkotmányellenesnek minősítette, a koalíció – megtorlásként – elvette a testülettől annak döntési jogosítványait a gazdasági természetű ügyekben. Ezzel párhuzamosan a törvény visszamenőleges érvényét az eredeti időtartam tízszeresére (6 helyett 60 hónapra) emelték fel. Az új jogszabályt pár hete ismét elmeszelték, a kabinet pedig újra visszavágott. Egy újabb villámgyors alkotmánymódosítás révén a Ház már szeptembertől megvonja a bírói testülettől az AB-elnök megválasztásának a jogát, noha e szabály az eredeti forgatókönyv szerint 2012-ben lépett volna csak életbe.

A nyers erő alkalmazásától nem idegenkedő Orbán-adminisztráció ugyanakkor meg tudta mutatni azt, hogy lehet más társadalompolitikát is folytatni Magyarországon, mint 2002 és 2010 között a szocialista kormányzatok idején. Tény, hogy e tétel igazolása során igen nagy árat fizettetett több társadalmi csoporttal is a jobbközép koalíció. Az Orbán-féle kétharmados forradalom első esztendejében a „közérdek” és az „igazságosság” oltárán így nemcsak több független intézmény vérzett el, de semmivé lettek olykor sokéves szerzett jogok is.

Nagyobb léptékkel mérve viszont a kormányzat nem jelentéktelen teljesítményt volt képes felmutatni. Legalább másfél évtizedes törekvés vált valóra például akkor, amikor a politikai osztály létszámát villámgyorsan megfelezték, negyven-egynéhány százalékkal csökkentve 2014-től az országgyűlési és az önkormányzati mandátumok számát. A kettős állampolgárságról szóló rossz emlékű, 2004-es népszavazáson úgy sikerült túllépni, hogy az végül is a nemzet egészének kohézióját erősíti, ráadásul ez ügyben csaknem teljes (97 százalékos) egység alakult ki a parlamentben. Az 1981 óta egyre fenyegetőbb demográfiai krízis hatását csökkentendő a kabinet elvi jelentőségű lépésre szánta el magát: megkezdte kivonni a gyerekek nevelési költségeit az adózási terhek alól. A romaintegráció ügyében eddig ténylegesen semmi nem történt, de legalább létezik már egy számon kérhető kormányzati dokumentum, miszerint négy év alatt 100 ezer munkanélkülit kíván a munkaerőpiacra bevonni az Orbán-adminisztráció. A szakmunkásképzésben 20 ezer, a felsőfokú tanintézményekben 5 ezer roma számára kíván helyet teremteni a kabinet.

„Mindkét kezünk tele van munkával, s ez jó ideig még így is lesz” – fogalmazott hivatalba lépésekor a miniszterelnök a parlamentben, ahol a kormánykoalíció valóban vad tempót diktált. Második ciklusuk első évében Orbánék 60 százalékkal több törvényt fogadtak el, mint hasonló időszak alatt a náluk is nagyobb többséggel rendelkező, 1994-ben megalakult MSZP–SZDSZ-koalíció. A „forradalmi Országgyűlésben” a kormány által strómanként használt politikusok időről időre valósággal lerohanják tervezeteikkel a plénumot. A kormányfő által mozgatott gépezet az érdek-képviseleti szervek befolyását a minimálisra igyekszik csökkenteni a törvényalkotás során, a miniszterelnök ugyanakkor – az államgépezeten mintegy átnyúlva – újra és újra úgynevezett nemzeti konzultációt folytat „népével” hol társadalombiztosítási, hol alkotmányos, hol pedig (mint jelenleg) szociális kérdésekről. Orbán sokak által populistának tekintett „plebejus demokráciája” e technikával próbálja pótolni azt a fajta demokráciadeficitet, ami a jelenlegi kormányzati időszakot jellemzi.

BABUS ENDRE