Az elemzések az összes olyan kérdésre választ adhattak volna, amely a hitelszerződés megszavazása ellenére máig eldöntetlen: hivatalosan nem tudjuk, mekkora lesz a megtérülést biztosító áramár, azaz kilowattóránként hány forintért fogja termelni az áramot a két új paksi blokk; nem világos, hogy miként teljesíthető a hitelfelvétellel az államadósság-növelést tiltó alkotmányos előírás; nem egyértelmű, hogy a választott finanszírozási modell nem ütközik-e a tiltott állami támogatásokat elutasító EU-szabályozással; és az sem sejthető, hogy jelenleg hogyan lehet Ukrajnán keresztül beszállítani a fűtőanyagot, illetve kivinni a használt fűtőelemeket.

A bírósági ítélet megmagyaráz néhányat az elmúlt hónapok furcsa fejleményei közül. Azt például, hogy Kovács Pál akkori energiaügyi államtitkár a parlament szakbizottsága előtt márciusban megígérte az említett tanulmányok bemutatását, majd a testület kormánypárti tagjai úgy módosították a napirendet, hogy Kovács meghallgatása (és a tanulmányok bemutatása) ne történhessen meg. Vagy Bencsik János fideszes honatya fellépését szintén a fenntartható fejlődési bizottságban, de már a választások után: a képviselő arra kérte fideszes és KDNP-s kollégáit, hogy ne tűzzék napirendre a bővítés finanszírozásának vizsgálatát.

Azt viszont tanulmányok nélkül is tudhatjuk – a Moszkvában megszövegezett, majd a magyar parlament által módosítás nélkül elfogadott hitelszerződésből –, hogy a kölcsön súlyos teher Magyarországnak. A tízmilliárd eurós, vagyis mai áron nagyjából 3050 milliárd forintos hitelért a visszafizetés során úgy 3200 milliárdos kamatot is ki kell fizetni. A törlesztés 21 éve során az első hét évben az adósság 25, a másodikban 35, míg a harmadik hétéves periódusban az adósság negyven százalékát kell visszafizetni, vagyis a hiteltörlesztés „farnehéz” lesz, mert annak meghatározó része a futamidő végén esedékes.

A visszafizetés időszakában évente átlagosan 600 millió–egymilliárd euró közötti összegű csekket kell feladnunk Oroszországnak (az IMF-hitel idő előtti végtörlesztése során egyszeri alkalommal mintegy 700 millió eurót fizettünk, ami abban az évben majdnem felbillentette az éves költségvetést). Az évi törlesztés nagyjából a másfélszerese a paksi atomerőmű teljes éves bevételének, ami jelzi, hogy a hitel költségeit lehetetlen elrejteni a jelenlegi áramárban: a visszafizetéshez vagy az árat, vagy az adókat jelentősen meg kell emelni. A teljes számlát euróban kell kiegyenlítenünk, ami azért jelent gondot, mert a magyar állam bevételei forintban keletkeznek, vagyis így a szerződés teljes árfolyamkockázatát magunkra vállaltuk.

Az orosz fél 180 napi törlesztési késedelem után felmondhatja a hitelt – ekkor a teljes tartozás azonnal esedékessé válik, és egy inkasszó akár államcsődveszélyes helyzetet is előidézhet. Arra nézve ugyanakkor semmilyen garancia nincs a szerződésben, hogy mi történik, ha az orosz fél nem fizet (például azért, mert az ottani gazdasági helyzet miatt nem tudja biztosítani az aktuális hitelrészletet), vagy ha az orosz beruházó hibájából az építkezés elhúzódik.