Login név:
Jelszó:
Jegyezzen meg:	Elfelejtette a jelszavát?

A Portfolio.hu egy gyors felmérést végzett az elemzők és az alapkezelők körében, hogy ki miként dönt január végéig a nyugdíjpénztárban maradásáról. A szektor feltételeit (kedvező jövedelmi és munkaerőpiaci helyzetet) ismerve nem meglepő, hogy a többség a maradást választja. Az indokok között első helyen az áll, hogy hosszabb távon nem maradhat fent a kiszerződés, az állam pedig több évtized múlva csak sokkal kisebb kezdőnyugdíjat tud majd kifizetni. A maradást erősíti meg a felhalmozott több millió forintos egyenleg is, hiszen az bizonyíthatóan megtalálható, és nem egy ígéret, miközben a számla örökölhető is.




Mióta bejelentették, hogy visszaléphetnek a pénztártagoknak az állami pillérbe, mindenki azt figyeli, hogy miként döntenek az emberek. A statisztikák most indultak be igazán, az első adatok szerint viszont csak minimális létszám (8353) döntött a maradás mellett, a többség inkább vár. A bátrabbak már lábbal szavaztak, azonban arra gondoltunk, hogy meg kéne fejteni, mit gondolnak a visszalépésről a pénzpiacok aktív szereplői, az elemzők és az alapkezelők.

Az ötlet azért sem ördögtől való, hiszen ezek a szereplők jellemzően stabil foglalkoztatási háttérrel rendelkeznek, a jövedelmük az átlaghoz képest jóval magasabb, az egyéni számlájuk is több millió forintot mutat. Ezek a szereplők a piac minden rezdülését látják, professzionális befektetőknek tekinthetők és valamilyen szempontból kapcsolatban is állnak a pénztárakkal, vagy vagyonkezelőként, vagy tanácsadóként. Mindez nem azt jelenti, hogy befolyásolva lennének egyik vagy másik irányba, hanem inkább azt, hogy ők nem csak kívülről látják a pénztárak működését, hanem látják azokat belülről is, és képet tudnak alkotni azok tevékenységéről, teljesítményéről.

Érthető okokból az elmúlt hónapokban nem szólaltak meg a pénztári szektorral közvetlenül és közvetve kapcsolatban álló szereplők, viszont joggal hittük, hogy a mostani lehetőség, a névtelenség miatt felkelti az érdeklődésüket. A várakozásinkat pedig az élet visszaigazolta, hiszen a népes levelező listáról sok visszajelzést kaptunk.

Lássuk az eredményeket!

Nem túl meglepő módon elsöprő fölényben voltak a válaszadóink között azok, akik a maradást választják. A mintánk 46 elemből állt, azonban ismerve a szektor nagyságát, és a befolyásoló körülményeket, az eredményeket akár ki is vetíthetjük az egész szektorra.

A megkérdezett elemzők és alapkezelők közül 36-an válaszoltak úgy, hogy a magánnyugdíjpénztáruknál maradnak, míg mindössze 10-en mondták azt, hogy visszalépnek az állami pillérbe. Mindez azt is jelenti, hogy 78 százalék egyértelműen a maradás pártján áll, míg 22 százalék véli úgy, hogy az állami fegyelmezésnek alá kell hajtania a fejét. Természetesen nagyon sokféle módon indokolták meg a döntésüket a felmérésben résztvevők, azonban egyértelműen csokorba lehet szedni azokat a tényezőket, amik a maradás mellett szólnak.

A legfontosabb érvek a maradás mellett

Az állami pillér hosszú távon nem tudja a mostani ígéreteit betartani, hiszen a társadalom egyre öregszik, a népesség pedig csökken, míg a foglalkoztatás sem kielégítő. A rendszer fenntarthatósága több évtized távlatában nem biztosított, hiszen már most sincs elég pénz a nyugdíjak kifizetésére. Pontosan ezért elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, illetve a nyugdíjig érvények visszavágása. Egyik válaszadónk frappánsan azt írta, hogy "figyelembe véve, hogy a magyar államnak az elmúlt 30 évben háromszor sikerült a csőd szélére kerülnie, az állam nyugdíjígérete kereken 0-át ér".

Válaszadóink közül többen is azt mondták, hogy arra számítanak, az állam nem tud majd, csak egy minimális nyugdíjat adni évtizedek múlva, ezért még úgyis megérheti a maradás, ha kiszerződnek az állami pillérből. Sokan hivatkoztak arra, hogy a pénztárak kevésbé vannak kitéve a politikai kockázatoknak, a maradással pedig el lehet kerülni azt, hogy szimpla ígéretekre hagyatkozva készüljenek fel az öregkorra.

Egyesek arra is hivatkoztak, hogy mivel az elmúlt évtizedekben is sokat változott a szabályozás, nagyon komoly bizonytalanságok kötődnek az állami pillérhez. Sokan nem tartják hosszú távon fenntarthatónak azt a helyzetet, hogy valaki a nyugdíjjárulékának, nyugdíj-hozzájárulásának megfizetése után ne kapjon állami nyugdíjat. Válaszadóink szerint ez egy opció, amire nem lehet mérget venni, de esélyes hogy évtizedek múlva a jogfosztott státusz megszűnjön. A visszajelzések alapján kimondható, hogy a maradók sokkal nagyobbra értékelik annak a valószínűségét, hogy a munkáltatói 24 százalékos hozzájárulás után is fognak állami nyugdíjat kapni.

A többségnek megszakítások nélküli munkaviszonya van, a felsőoktatási idő beleszámításával pedig állami nyugdíjra is jogosulttá váltak. Persze a kiszerződés miatt a következő évtizedekben sokat fognak veszteni, azonban ha a garantált kezdőnyugdíj az átlagbérhez viszonyítva csökkenni fog, és visszaállítják a jogfosztott státuszt, akkor lehet indokolni a maradást.

A pénztárak oldaláról megközelítve a helyzetet a megkérdezettek arra is kitértek, hogy a kedvező jövedelmi és foglalkoztatási helyzetük miatt több millió forint gyűlt össze a számlájukon, amit nem akarnak egy feneketlen kútba beledobni. Úgy gondolkodtak többen is, hogy az már biztos, ami a számlájukon van, bízva a pénztárak vagyonkezelőiben pedig inkább erre építenek, mint az államra.

Idekívánkozik egy komment. Egyik válaszadónk éppenséggel magánnyugdíjpénztári vagyonkezeléssel foglalkozik, és ő már csak a munkájából adódóan is azt mondta, hogy marad. Ő mindössze annyit fűzött hozzá, hogy nyilvánvalóan nem fog saját fészkébe piszkítani, hiszen ki látott már "vega hentest"?

Több esetben is azt hallottuk, hogy az öngondoskodásra kell építeni, a nyugdíjrendszer második pillére pedig ennek a része, még akkor is, ha az állam kötelezően utalja rá a járulékokat. Sokszor azt a választ kaptuk, hogy annyira bizonytalan az állami- és a magánpillér, hogy minden olyan formát meg kell ragadni, amivel a nyugdíjas korra lehet takarékoskodni (több lábon kell állni). Az egyéni számlán lévő pénz pedig ilyen, az államnál lévő ígéret viszont nagyon sokat változhat, főleg ismerve a demográfiai és foglalkoztatási feltételeket.

Az egyéni számlával kapcsolatban többször is azt az érvet hallottuk vissza, hogy az örökölhetőség mindennél fontosabb, hiszen a kötelező nyugdíjkorhatár nagyon magasra is emelkedhet hazánkban. Sokan egyelőre kétkednek abban, hogy az örökölhetőséget meg lehet valósítani az állami pillérben, ezért inkább azt veszik készpénznek, ami nem csak virtuálisan, hanem befektetési eszközökben testesül meg, tehát a számlájukon elérhető.

Végül, de nem utolsó sorban ott voltak azok a maradók is, akik ezzel a választással fejezik ki a nemtetszésüket, hogy a kormány olyan helyzetbe kényszerítette belel őket, amire ilyen rövid idő alatt, ilyen feltételeke mellett nem igazán lehet megoldani. Többen is arra emlékeztettek, hogy a kiszerződés nem fair, és még ha csak kevesen, néhány 10 ezren maradnak a második pillérben, akkor is megéri várni arra, hogy visszakapják az elvesztett jogosultságukat.

Összefoglalás

Felmérésünkben azt próbáltuk megfejteni egyrészt, hogy a szofisztikált befektetők miképpen döntenek, illetve másrészt, hogy ezt a döntésüket mire alapozva hozzák meg. A többség egyértelműen a pénztári maradás pártján áll, a válaszadók között viszont akadtak néhányan, akik még vacillálnak. Nyilvánvaló, hogy teljesen más motivációk vezérlik a professzionális befektetőket, illetve az átlagos vagy az alatti jövedelemmel rendelkező, kis összegű egyéni számlát összegyűjtő pénztártagokat, a felmérés pedig ezt nagyon jól be is bizonyította.

Az elemzők és az alapkezelők jellemzően abban hisznek, hogy a jövőben az állam csak sokkal kisebb nyugdíjat fog kifizetni, emellett pedig a következő kormányok a kiszerződést is meg fogják szüntetni. A gondolkodás a jövedelmi és munkaerőpiaci feltételeket ismerve teljesen jogos, miközben a maradást a több millió forintos valós számla megléte és örökölhetősége is segíti.