Gilisztatrágyával indult, mára pedig a világ számos országában jelenlévő óriássá nőtte ki magát a magyar származású Tom Szaky cége, a TerraCycle. Vajon miért kellett börtönben ülni az újrahasznosítás miatt? A Zöld8 interjúja Tom Szakyval.

Budapesten születtél, de Kanadában nevelkedtél. Mennyire volt meghatározó a kinti légkör a TerraCycle elindítása szempontjából?

’82-ben születtem Budapesten, és ’86-ban költöztünk ki a családommal Németországon keresztül Hollandiába, végül pedig három évvel később Kanadába. Minden lépés egy kicsivel nyugatabbra vezetett, az itthoni szocialista gazdaság után egyenesen bele a kapitalizmusba. Aztán, amikor elmentem egyetemre az USA-ba, akkor pár barátommal elhatároztuk, hogy megpróbálunk egy-két palánta füvet termeszteni, csak magunknak, hogy legyen mit elpöfékelni. De a növények nem igazán akartak növekedni, ezért kertészektől és az internetről megtudtuk, hogy gilisztatrágyát kell használnunk, ha sikereket akarunk elérni. Így elkezdtük a gilisztákat gyűjteni, amiket élelmiszer-hulladékkal tápláltunk. Az ötlet bevált, de ami igazán tetszett nekem már akkor az egészben, hogy szemétből, tehát egy olyan dologból hozunk létre valamit, amiért az emberek fizetnek, hogy megszabaduljanak tőle.

Egy év múlva, 2002-ben kiléptél az egyetemről, hogy teljesen a TerraCycle-lel tudjál foglalkozni. Mik voltak azok a fő fejezetek, amik megmutatták neked, hogy nem puszta vakmerőség belevágni?

Nézd, az elején jött az ötlet a gilisztatrágyával. Aztán rájöttünk, hogy kell egy gép, amivel komolyabb mennyiséget is fel tudunk dolgozni a kajahulladékból. Ez a gép 20 ezer dollár volt. Magyar vagyok, nem származom gazdag családból, így elég meredek dolog volt az összes pénzemet beletenni, sőt, a barátaimtól is kölcsönkérni. Ez volt az első ugrás a mélyvízbe…
A második lépés akkor történt, amikor rájöttünk, hogy működik a gilisztatrágya – ekkor már folyékony trágyát állítottunk elő -, viszont kifogytunk a pénzből. Ekkor nyertünk egymillió dollárt, amit viszont vissza kellett utasítanunk, mert a befektető azt akarta, hogy hagyjuk a hulladék újrahasznosítását, és csak a biotrágyára koncentráljunk. Tudod, akkoriban ívelt fel nagyon ez a bio-dolog.
Aztán következett a használtpalack-csomagolás, a világon elsőként. Ezt a szemléletet szerintem otthonról hoztam, igazi magyaros dolog volt, hogy mivel nem volt pénzünk, azt használtuk, amit tudtunk. Esténként kiürítettük az emberek műanyagpalackos szemeteseit – volt is ebből egy kis gondunk, egy napot kellett börtönben ülnünk, mert a rendőrök szerint ilyet nem szabad csinálni. Megtanultuk, de ez egy óriási innováció volt, és 10 évig kizárólag mi csináltuk, nem is értem, hogy miért… Most már a Pepsi-vel és a Coca Colával dolgozunk együttműködésben, ez elég nagy dolog.

Hogyan tértetek át a gilisztatrágyáról a többi hulladékra?

A cég évről évre nőtt, lényegében évente megduplázta forgalmát, soha nem volt visszaesés. Amikor már 3 millió dollár volt a forgalmunk a gilisztatrágyából, azt kérdeztem magamtól: mi a fontosabb, hogy jó minőségű trágyát tudunk készíteni, vagy inkább, hogy újra tudjuk gondolni a szemetet? Be tudjuk-e kapcsolni az összes hulladékot az újrahasznosításba? A válaszunk az volt, hogy igen.
A természetben nem létezik szemét. Száz éve az ember nem dobott ki semmit, csak olyat, ami hamar lebomlott magától. Ma 300 féle dolgot dobunk ki, ami nem csak nagy mennyiség, de nagyon komplikált is, mert össze van keverve, és nagyon nehéz szétválogatni a típusokat. Két válasz létezik ma a hulladékokra: elégetni, vagy elásni.
Ez azért van, mert az emberek nem látnak pénzt benne. Mi azt gondoltuk, hogy ha a 300 fajta szemetet szeparáltan tudjuk gyűjteni, akkor mindet fel lehet dolgozni három módszer valamelyikével.

Vegyünk egy példát: ezt a kólát most megiszom, az üvege máris hulladék lett. Három módon hasznosíthatom újra. A legpozitívabb a „reuse”, vagyis újrahasználat, amikor az anyag, a forma, és a funkció is változatlan marad. Magyarul újra üdítőt töltünk bele - hogy a példánál maradjunk, visszaváltjuk az üveget. Ez lenne a legjobb újrahasznosítás, de ennek sajnos csak 1% a részesedése az egész világon. Mi például mobiltelefonokkal csináljuk ezt, hat országban évente egymillió mobilt gyűjtünk vissza, kitöröljük a memóriáját, és újrahasználjuk a készüléket.
A második lehetőség az „upcycling”, vagyis az, amikor az anyag és a forma megmarad, viszont teljesen másra használjuk. Ilyen a chipscsomagolás-gyűjtő programunk is: a zacskókat nem olvasztjuk be, viszont táskákat készítünk belőlük. Az upcycling részesedése 4%.
A harmadik út a „recycling”, vagyis az újrahasznosítás, ilyenkor csak az anyag marad meg. Például a csikkgyűjtés - amit nemrég kezdtünk el Magyarországon - is ilyen: ledaráljuk a cigarettacsikkeket, a hamu és a papír megy trágyának, maga a csikk pedig, mivel műanyagból van, beolvasztásra kerül. Ebből aztán ipari műanyagot csinálunk. Nagyon sokat teszteltük, semmi egészségügyi veszélye nincsen, viszont sajnos cigiszagú marad. Így raklapokat, ipari szemeteseket készítünk belőlük. A recycling 95%.

Az upcycling termékeiteket kik tervezik? Ezek lényegében dizájntermékek, nem?

Amerikában a főhadiszállásunkon két feldolgozó csapatunk van, az egyik a dizájn, akik a reuse-on és az upcyclingen gondolkoznak, a másik pedig a tudományos csapat meg a laboratórium, akik a recyclinget intézik, hiszen abban jóval több a kémia meg a többi.
A termékeket nem mi készítjük, csak feldolgozzuk a szemetet alapanyagnak, és kapcsolatot termetünk a gyártó cégekkel, akik megkapják tőlünk a termékötletet is. A Chio táskákat például egy táskacég készíti, de így is van még vagy 1500 dolog, amit mi gyártunk.

Mi a folyamatábrája a chipscsomagolás-féle upcycling-nek?

Azzal kezdődik az egész, hogy valaki vásárol egy chipset, így hulladék keletkezik. Elkezdi gyűjteni a csomagolásokat, és regisztrál a honlapunkon. Amikor már úgy érzi, hogy elegendő zacskót összegyűjtött, igényel tőlünk egy postai bélyeget, amit elküldünk neki. A csomagolásait felbélyegzi, és elküldi nekünk. Mi minden zacskó után 2 Ft-ot teszünk a számlájára, a pénzt viszont nem a gyűjtő kapja meg, hanem fel tudja ajánlani valamilyen iskola, óvoda, vagy jótékonysági szervezet javára.
Ha jó sok szemét összegyűlik a raktárunkban, akkor valahol itt, Magyarországon feldolgozzuk alapanyagnak, amit eladunk egy termékkészítőnek, és a végeredményre kerül a TerraCycle logó. A szép az egészben az, hogy a szemét előállítója fizeti a bélyeget és a feldolgozást, a feldolgozócég viszont nem használ új műanyagot – ez óriási segítség a természetnek. A készítő cég árusítja a termékeket.
1-2% megy vissza táskának, vagy akárminek, de ez csak egy PR-dolog, a fontos az, hogy 98%-ot feldolgozunk a visszagyűjtött hulladékból alapanyagnak. Te nem is tudod, amikor megveszed a terméket, hogy pl. sós keksz csomagolásából készült.
Az igazság az, hogy én nem akarom, hogy az ember megvegye a TerraCycle terméket, inkább ne vegyen semmit! Ha igazán akarnak segíteni, akkor a szemetet küldjék nekünk!

Mennyire nehéz együttműködő céget találni?

Nem nehéz. A világon 3-6 havonta nyitunk új országot, és minden második nap van egy új cég, aki bejön. Persze mi is keressük őket a sales csapatunkkal. Kb. 50-50%.

Másfél éve nyitottátok a magyar irodát. Itt jóval kevesebb a nagyvállalat, aki ügyfeletek lehet, mennyivel speciálisabb itt a TerraCycle helyzete?

Sokkal nehezebb. A szegényebb és kisebb országokban sokkal nehezebb felfuttatni a TerraCycle-t. Magyarországon három projektünk fut jelenleg, Franciaországban hússzor ennyi. Nehéz pénzt kapni a cégektől itthon, viszont a rendszer működik, mert az emberek nagyon szeretik a TerraCycle-t. Itt az egyik legjobb a világon, az emberek nagyon jól gyűjtenek. Igen. Majdnem 100 ezer csokipapír jön be havonta.

Szerinted mi motiválja az embert, hogy így gyűjtsön?

A környezet védelme miatt nagyon sok ember szeretné, hogy legyen mód az összes hulladék feldolgozására. Nekünk hatalmas feldolgozó kapacitásunk van, mert úgy alakítottuk ki a felépítésünket, hogy az üzemek nagy része nem a mi tulajdonunkban van.
Az összes országban törekszünk együttműködések kiépítésére is, például Kanadában a legnagyobb szemétcég nemrég megvásárolta az ottani üzemünk 20%-át, amiben az a pláne, hogy a nekünk összegyűjtött hulladékokat be lehet tenni a házi szelektív gyűjtőkbe, és a cég elszállítja, és kiszedi nekünk, vagyis nem kell a postázással bajlódni. Maga a szemét lesz a posta!
British Columbiában nemsokára startol az a projektünk, amelynek keretében kapsz 25 TerraCycle gyűjtőzsákot ingyen, a többit pedig meg tudod vásárolni, és az ezekbe szelektíven gyűjtött hulladéktípusokat elszállítja tőled a helyi szemétcég, vagyis egyáltalán nem termelsz hulladékot otthon! 100%-ban, minden hulladék feldolgozható!
Nemrég tárgyaltam a vancouveri polgármesterrel arról a tervünkről, hogy kiteszünk 5-15 ezer cigarettacsikk-gyűjtőt a villanyoszlopokra. Az egész városban, néhány méterenként lesz egy gyűjtő, így az emberek oda tudják dobni. Hamarosan pedig törvényt hoznak arról, hogy komoly büntetést kap az, aki a földre dobja a csikket. Ebben a szisztémában remekül együtt tudunk dolgozni, win-win.

Gondolod, hogy mindenhol olyan fogadókészség van rá, mint Kanadában?

Igen. Minden országban kicsit át kell gondolni a rendszert: mindenhol máshogy, de működik. A postázás, amit most csinálunk, remekül működik, de nekem ez nem elég. Mindig azon gondolkodom, hogyan tudjuk sokkal magasabbra emelni a lécet. Ez a kanadai prototípus a 100%-os újrahasznosítással például óriási ötlet. De mondjuk Dél-Amerikában egészen másra van szükség. Rió de Janeiroban egymillió, Sao Pauloban pedig 700 ezer ember él „cartonero”-ként, vagyis abból, hogy szeméttelepeken gyűjtöget. Minden nap kiszedik a fémeket, palackokat, amiket pénzzé tudnak tenni. 
Azt találtuk ki, hogy együtt fogunk dolgozni velük: mi megvásároljuk ezeket a hulladékokat a cartoneróktól, vagyis ezzel árat adunk a szemétnek, és ettől az termékké válik. Ez egy olyan gazdasági szisztéma, amit eddig még nem dolgozott ki senki. Nemsokára megjelenik egy könyvem, abban fogom részletezni az elméletemet a hulladék negatív árának pozitívvá alakításáról. Nem csak pénzben szabad gondolkozni, lehet érzésben is, jó érzésed lesz, ha valami jót teszel.
A TerraCycle-nél is ezt szoktam mondani a dolgozóknak: ne arra gondoljanak, hogy amit most csinálunk, az jó, hanem azon gondolkozzanak, hogy hogyan lehet sokkal jobban csinálni! Rengeteg jó innováció született már így.

Mi a végcélod TerraCycle-lel?

Én nem azért csinálom, hogy sok pénzt keressek vele. Ha csinálsz egy jól működő vállalkozást, akkor természetesen van belőle pénzed, ami persze jó dolog, de én nem a profitban gondolkozom, sőt, egyenesen limitálom azt. Nem a profit a fontos, hanem az, hogyan tudunk egy olyan céget csinálni, ami gyorsan tud növekedni, és segíteni az embereket és a világot a szemétprobléma orvoslásával. Szerintem az embereknek a gondolkozásukban ezt kell megváltoztatni, hogy egy vállalkozás célja ne a profit legyen, hanem az, hogy mit csinál, és milyen minőségben.
Én azt akarom, hogy ez a cég óriás legyen, és ez nem egy lehetetlen ötlet. És azt is akarom, hogy másnak is eszébe jusson, hogy lehet egy ilyen ötlete, és alapíthat egy ilyen céget. Ha még egyszer belefognék egy vállalkozásba, amit nem hiszem, hogy fogok, de ha mégis megtenném, akkor ugyanígy tenném. Social, green business of some kind…

(Tom az interjú készítésekor Új-Zélandra és Japánba készült, hogy új irodát nyisson – a szerk.)