2011 alaposan megingatta Magyarország gazdasági, politikai helyzetét és sok kérdőjelet örökített 2012-re; egyet azonban kétség nélkül bebizonyított: most már, ha a támogatottság elszáll, a párt sem biztos, hogy megmarad. A magyar politikai színpadról letűnt MDF és SZDSZ után idén az MSZP járt újra kálváriát – közel egyéves belső viszályok után kettészakadt. A tavalyi pártverseny vesztesének járó díj azonban mégsem a szocialista pártot illeti meg.

Statisztikai szempontból a legnagyobb zuhanást maga a kormánypárt szenvedte el 2011-ben, ahogy azt megkérdezésünkre a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója, Závecz Tibor is alátámasztotta. A Fidesz szimpatizánsainak mostanra csaknem a fele lemorzsolódott (a tavaly nyáron mért 50 százalékos támogatottságából csak 26 százalék maradt), ami közel kétmillió (más mérések szerint inkább másfél millió) csalódott embert jelent.

Ám ebből nem következik, hogy még ne lennének az élen: az úgynevezett választani tudó, „biztos” szavazók körében ugyanis továbbra is 40-50 százalék között mozog a szimpátiaszint. Ez azt jelenti, hogy ha most lennének választások, a Fidesz-KDNP koalíció még a nagy veszteségek ellenére is talán több szavazatot kapna, mint az összes ellenzéki párt együttvéve. Ez történelmileg páratlan, hiszen már nem egyszer esett meg, hogy a kormánypárt mögül egy-másfél éven belül kifarolt a nép, de olyanra még nem volt példa, hogy ennek ellenére is meg tudta volna őrizni a pártrangsor listavezető pozícióját.

Elkóborolt juhok

Hann Endre, a Medián igazgatója szerint a Fidesz (európai szinten is) egyre romló megítélése a párton belül is válságot okozhat. A kritikus hangok felerősödésével kezelhetetlenné válhat a helyzet, mely nem feltétlenül bukáshoz, inkább párton belüli átrendeződéshez vezethet.

A kormánypárttól elfordultak egy része a pártköziek masszáját gyarapítja, míg közel 15 százalékuk máris reményre lelt egy másik párt karjaiban. Az elkóborolt juhokat elsősorban a Jobbik szippantotta föl, de kevesen eljutottak az MSZP-hez is, vagy az LMP-nél próbálkoznak.

Az év győztese a szélsőjobboldalt képviselő Jobbik, hiszen a kiábrándultak népes seregét radikális retorikájukkal sikeresen csábították a maguk oldalára – bizonyos mérések szerint akár 2-300 ezer új választót, így jelenleg 800 ezer főt tudhatnak maguk mögött. Hann Endre vitatta, hogy a Jobbik lenne az év győztese; mint állította, „nem erősödött annyit, hogy ezen állítás megálljon, a párt inkább ingadozással stagnál”.

A Szonda Ipsos elemzése szerint az „idepártolók közös jellemzői: az egzisztenciális félelmek, a kilátástalanság érzése, a 2010 előtti és utáni kormányzás heves kritikája, így az MSZP-től és most már a Fidesztől való elzárkózás, továbbá a radikális önmeghatározás.”

A Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül az év elején mért 7-8 százalékról 11-12 százalékra nőtt (ami a Szonda-Ipsos szerint a biztos szavazók körében 24 százalékot jelent), és decemberre lényegében utolérte az MSZP-t. Závecz Tibor szerint már a választások idején is volt egy körülbelül félmilliós tömeg, mely a radikális és a mérsékelt jobboldal között vacillált.

A DK-t erősítik a liberálisok

Az MSZP elutasítottsága tavaly januárhoz képest mérséklődött (58-ról 53 százalékra). A szocialisták az elmúlt év során 12-17 százalékot tudhattak maguk mögött, míg a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció további 3 százalékkal rendelkezik. Bár a kettéválás eleinte zavart okozott a baloldali szavazókban, a Medián mérései szerint decemberre a két párt együtt ismét összegyűjtött annyi támogatót, mint amennyivel az MSZP egyedül rendelkezett októberben. A Szonda Ipsos szerint sem gyakorolt különösebben kedvezőtlen hatást a kettéválás; sőt Závecz szerint még nyertek is, hisz az SZDSZ megszűnése óta gyökértelen liberális szavazók közül is többen bizalmat szavaztak a DK-nak.

Az LMP támogatottsága időközben majdnem megduplázódott, ám mivel az eredeti érték sem volt kimondottan jelentős (tavaly januárban csak 3 százalék), a jelenlegi 5-6 százalék sem mondható annak.

A magyar választói társadalom több mint 50 százaléka tartozik a politikailag passzív csoportba, mely Závecz Tibor szerint további három alkategóriába osztható. 22 százalék tényleges bizonytalan személy van, akikről valószínűsíthető, hogy végül döntenek majd és elmennek az urnákhoz. Az Ipsos szerint elsősorban a női választók között figyelhető meg ez a vívódás. 24-25 százalék viszont azok aránya, akik megrögzött apolitikusnak nevezhetők – ők leginkább alacsony státuszú, idősebb választók. További 8 százalékot tesznek ki a rejtőzködők, akik nem szolgáltattak magukról pártpreferenciai adatokat, de az biztos, hogy valamelyik párt szavazói. Ez a titokzatosság a negyvenes, ötvenes korosztályban és a kvalifikáltabb rétegekben a legelterjedtebb.

Rossz közhangulat

Hann Endre szerint a passzivitás és a rossz közhangulat oka abban keresendő, hogy a pártok egyike sem tudott világos és megfelelő alternatívát kínálni az elbizonytalanodott választóknak. A sok kiábrándult Fidesz-hívő számára a baloldal nem megoldás.

Év végére a szavazók 80 százaléka már azt fogalmazta meg, hogy szerintük Magyarország ügyei rossz irányba haladnak. Ahogy a csalódottság és bizonytalanság történelmi magasságba szökött, már az elkötelezett kormánypárti szavazóközösségnek is csaknem fele osztotta ezt a véleményt. A Medián által megkérdezettek közül nagyjából minden ötödik választópolgár fejezte ki elégedettségét a kormány munkájával kapcsolatban. Ezzel a Fidesz alulmúlta önmagát – az első Orbán-kormány idején mért legalacsonyabb szintet.

Mivel a gazdasági, szociális döntések főleg a vidéket érintették, elsősorban ott tapasztalható nagymértékű elidegenedés a kormánypárttól, míg Budapesten, ahol főleg ideológiai támogatói vannak, minimális volt a visszaesés. A korábbi tendencia, miszerint minél kisebb a település, annál erősebb a Fidesz, kiegyenlítődni látszik.

A szocialisták bázisa mindig is a főváros volt. Enyhe emelkedés látszik jelenleg vidéken is, de szinte kizárólag az idősebb rétegekben. A fiatalok körében abszolút népszerűtlen az MSZP, inkább a radikális Jobbik, esetleg a nagyvárosi párt, az LMP vonzza őket – ez utóbbi meglepően kiegyensúlyozott szavazói életkorát illetően.

A Jobbiknak mind a fővárosban, mind vidéken (akár város, akár falu) van szavazóbázisa, de legerősebb fellegváruk Északkelet Magyarország, ahol már második, néhol első erőként vannak jelen, míg Budapest és a nyugati régió nem számít erősségüknek.
 
Schmitt Pál a legnépszerűtlenebb államfő
 
A politikusok népszerűségi listája tragikus értékekről tanúskodik, így a „népszerűségi” kifejezés aligha lehet a legmegfelelőbb. Závecz szerint inkább népszerűtlenekről és népszerűtlenebbekről lehet beszélni. Ennek oka, hogy egy százfokú skálán a „legnépszerűbb” politikus sem rendelkezik még negyven ponttal sem. A lista élén (mint mindig) a köztársasági elnök trónol. Meg kell azonban jegyezni, hogy Schmitt Pál minden eddigi államfőnél népszerűtlenebb. Még az eddig legélesebben bírált Sólyom Lászlót is jócskán alulmúlja a maga 33 pontjával (pedig jóval hatvan fölött kezdte hivatalba lépésekor).

Közvetlenül a választások után Orbán Viktor személyesen is „kétharmados támogatottságot” élvezett, vagyis 68 százalékos volt a népszerűsége. Ez mára több mint felére, pontosan 31 százalékra zsugorodott. Megdöbbentő információ, hogy a kormányfő-pártelnök korábban maga mögött tudhatta szinte teljes szavazótáborának támogatását, jelenleg azonban még a párthűek közül is minden tízedik úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen látja őt kulcspozícióban.

Az élbolyhoz a fenti két közjogi méltóság mellett elsősorban fideszes polgármesterek tartoznak. Az eddigi sereghajtók tábora (pl.: Gyurcsány) immár kormánypárti politikusokkal is bővült. Hoffmann Rózsáról sok statisztikai adat még nincs, de nem kell ezeket megvárni ahhoz, hogy tudjuk: népszerűsége mélyponton van (ha egyáltalán volt valaha). Akiről viszont annál több adat forog már közkézen, az nem más, mint Matolcsy György – őt hasonló mélységben találhatjuk (16 pont).