Tudható volt (főleg így utólag) 1848, avagy 1956
forradalmainak esélytelensége? Igen, és a rengeteg, látszólag hiábavaló
veszteség ellenére ma mégis joggal tekintünk nemzeti hősként az egykori
szereplőkre.
Nagyokos,
maguktól eltelt kibicek mindig voltak, Kossuth és Nagy Imre is megkapta
e figuráktól bukott forradalma után a magáét, hogy majd megkésve bár,
de 1867, 1990 után aztán mégis az ő igazuk váljon bizonysággá.
Hiszen
a forradalmak, az elkerülhetetlen honvédő harcok, rendszerváltozások
mindig is nagy kárral jártak, vitelükbe higgadt, hűvös számvetéssel
ugyan bele nem kezdett volna senki, csakis az örökké károgó
kárörvendőkre hallgatva.
Mert mit is ír Lenin, minden társadalmi
felfordulás máig legnagyobb szakértője a radikális változások
elengedhetetlen előfeltételéről, az általa forradalminak nevezett
helyzetről? „ A forradalmi helyzet akkor következik be, amikor az
uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az
elnyomottak pedig már nem akarnak a régi módon élni. A forradalom
sikeréhez szubjektív tényezőként az elnyomott néptömegek tudati
állapota, szervezettsége (a szocialista forradalom idején a forradalmi
munkáspárt léte és tömegbefolyásának mértéke) is hozzájárul".
Eltekintve
az éles szemről tanúskodó, helytálló megállapításhoz zárójelben
hozzácsapott bugyuta, korabeli pártpropagandától, talán érdemes a
mostani viszonyokat, az orbáni fülke-, és a nemzetközi pénzvilág ellen
meghirdetett forradalmat is a vén szakértő szempontjai szerint
megvizsgálni.
Tehát, tud-e még az uralkodó osztály a régi módon
kormányozni? A mind jobban terjedő, egyre mélyebb, nemzetközi válságot
nézve aligha. Akar-e a nép nem is annyira a régi, mint inkább a
legújabb, megszorításos, adóemeléses világban így tovább élni? A jólét
csúcsán élő Egyesült Államokból kiinduló, a pénzvilág mostani rendszere
elleni népmozgalom (Foglald el a Wall Streetet) tanúsága szerint is,
egyáltalán nem.
Persze, ép eszűek lévén, mindkét oldal szereplői
igyekeznének elkerülni a végső rosszat, a hatalmas rombolással járó
nyílt összecsapást, háborút, ám hogy e próbálkozások a szöges
érdekellentétek miatt alighanem csak időhúzásra jók, azt a példák
igazolják.
Bár az IMF, a nemzetközi pénzvilág rabságából
szabadulni igyekvő magyar kormány úgy lehet, még véletlenül sem lépné át
egykori fogsága határait, az eredmény mégis ugyanaz, azonnal riadót
fújtak ellene a monetáris smasszerek és megbízóik, a rend haszonélvező.
Mert
hiába a GDP 3%-a alá szorított, a fejlett világban is ritkaságnak
számító államháztartási hiány, az 5,5 milliárd euróra növelt
külkereskedelmi többlet, sőt, még a válság előtti duplájára hizlalt
devizatartalékok is, ha eközben a szoros gyeplőtől igyekeznénk
szabadulni.
A „nemzetközi szervezetek és befektetők" (értsd: a
pénzvilág urai) ugyanis saját, jól felfogott érdekeiket védve utasítják
el a magyar kormányzati módszereket, tudniillik az útmutatásaik ellenére
a köznép helyett elsőként a multikat, pénzintézeteket sújtó terheket,
joggal tartva a példa ragadósságától.
És itt a dolog lényege,
hogy vajon a pénzvilág nyilvánvaló túlhatalma elleni lázadásnak itt és
most volna-e a helye, ideje, van-e szó mostanság eredménnyel kecsegtető
forradalmi helyzetről, avagy sem? Az ugyanis nem lehet kérdés, hogy
jogos az Orbán-Matolcsy féle törekvés a valóban önálló gazdaság- és
pénzpolitika megteremtésére, ám az annál inkább, hogy van-e ezidőtájt
reális esély e kísérlet eredményes, országot boldogító véghezvitelére.
Vagy majd erről is csak utólag, évtizedek múltán derülhet ki az
igazság...?
Kapcsolódó hírek:
A nyugdíjasokat is becsapja a kormány
Olimpiát akar rendezni Orbán?
Orbán kikéri magának
Előrehozott választással reagál Orbán az ellenzéki összefogásra?