A magyar politikai élet, sőt az egész egyetemes hírvilág telis-tele van olyan fogalmakkal, terminus technikuszokal, melyek a média különböző területeiről ömlenek ránk, leginkább politikusok, elemzők, műsorvezetők, vagy egyszerű hírolvasók szájából! Olyan természetességgel váltak ezen kifejezések mindennapjaink részeivé, mintha értelmezésük magától értetődő lenne. Pedig nem az. Sokan rosszul-, és félre értelmezik például az olyan meghatározásokat, mint "demokrácia", vagy "baloldal". A fogalmak tisztázása viszont a közérthetőség miatt nagyon fontos. A következőkben a politikai élet alapfogalmairól lesz szó. 

Demokrácia: Ennek a fogalomnak máig nem létezik egyetlen - mindenki által elfogadott, tudományos - meghatározása. A politológusok, filozófusok és szociológusok több megközelítésben viszonyulnak a demokrácia definíciójához. Honlapunk a gyakorlati megközelítést írja le. A demokrácia olyan szabályalkotási rendszer, ahol a szabályokat a közösség választójoggal rendelkező tagjai hozzák az egész közösség számára, vagyis az egyén autonómiájának és az egyenlőség elvének figyelembe vételével közvetve vagy közvetlenül (az általános, egyenlő és titkos választójog korlátozás nélküli gyakorlásával)részt vesznek a törvényalkotásban, a közösség alapszabályának (alkotmányának) megalkotásában a hatalmi ágak szétválasztásában, illetve az ilyen módon megalkotott rendszer fenntartásának ellenőrzésében. Magyarország XX. századi történetében először 1918 -ban sikerült megteremteni a demokrácia alapfeltételeit (őszirózsás forradalom) ám ezt követően 72 éven keresztül nem tudott kialakulni (Horthy-kor, majd szovjetizálás évtizedei). Végül 1990-ben a rendszerváltás meghozta a demokráciát hazánk számára. Később, a 2010 -ben hatalomra került nemzeti-konzervatív rendszer bizonyos rendelkezéseivel kapcsolatban sokakban felmerült, hogy az új berendezkedés a demokrácia bizonyos mértékű korlátozására törekszik. 

Diktatúra: A diktatúra olyan politikai rendszer, melyben az állami főhatalom olyan személy, politikai szervezet, csoport vagy párt kezében összpontosul, mely birtokolni tudja az összes hatalmi ágat, vagyis a törvényhozást (parlament), a végrehajtó hatalmat (kormány) igazságszolgáltatást (alkotmánybíróság, bíróságok, ügyészség) és a tömegtájékoztatást (média) meggátolva ezzel a népakarat demokratikus érvényesülését. Földgolyónkon a valódi diktatúrák száma ma már csekély (Észak-Korea ide sorolható, és több szempontból Irán illetve Kína és Kuba is.) A mai történész társadalom, a szociológusok és politológusok többségi véleménye szerint 2012 -ben Magyarországot illetően (még) nem beszélhetünk diktatúráról, ugyanakkor az ellenzéki értelmiség egy része szerint nem érvényesül maradéktalanul a demokrácia feltételrendszere sem. 

Emberi jogok: A demokrácia egyik legfontosabb feltételét minden országban az emberi jogok biztosítása jelenti. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely mindezen jogokat tételesen tartalmazza, az ENSZ Közgyűlése 1948 december 10-én fogadta el. Ide tartoznak a személyi szabadságjogok (pl. a biztonsághoz, a tulajdonhoz, a személyes adatok védelméhez való jog), a kollektív szabadságjogok (pl. az egyesülési jog, sajtószabadság, szabad pártalakítás, gyülekezés, szabad tüntetés-szervezés joga, vallásszabadság, kisebbségi jogok) a gazdasági, szociális, kulturális jogok (pl. a munkához, pihenéshez, szociális biztonsághoz, tanszabadsághoz való jog) és az alapvető politikai jogok (pl. választójog, panaszjog, népszavazás, népi kezdeményezés joga).

Napjainkban, a médiában - a közéleti és politikai aktualitások kapcsán - nagyon sokszor hallhatjuk a „jobboldal”, „baloldal” illetve „liberális”, „konzervatív”, esetleg„szociáldemokrata” vagy „szocialista” kifejezéseket, melyeket többnyire ideológiai irányzatokra, politikai irányultságra, vagy pártokra alkalmaznak. Ám nem mindenki van tisztában ezeknek a fogalmaknak a jelentésével, és így azzal sem, hogy saját politikai orientációja alapján ő maga melyik csoporthoz lenne sorolható. Cikkünk először az egyes ideológiák egymáshoz való viszonyai alapján próbálja segíteni az eligazodást, majd definiálja az egyes fogalmakat.

A XX. században világszerte fellelhető parlamentáris rendszerek szinte minden politikai irányzata definiálható a három legjelentősebb eszme csoport viszonyai alapján. Ez a három legfőbb politikai eszmecsoport: a konzervativizmus, a liberalizmus és a szocializmus. A konzervativizmus a jobboldal sajátja, míg a szocializmus a baloldalhoz sorolható. A kettő közt helyezkedik el a liberalizmus. A többi politikai eszme ezen három irányultság által definiálódik. Ha például a konzervatív felfogás szocializmussal "keveredve" jelentkezik, megszületnek a nemzetiszocialista (gúnynevén: náci) elvek, melyek ma a szélsőjobboldalon fordulnak elő. Ha a viszont a konzervatív eszmék liberalizmushoz kapcsolódnak, alkotmányos konzervativizmusról, vagy konzervatív liberalizmusról beszélhetünk. A szocializmus ugyanígy, a két másik fő irányzathoz egyaránt kötődhet, így a konzervatív felfogással "elegyedve" marxista (kommunista) ideológiákat, a liberalizmushoz közeledve pedig szociáldemokráciát teremthet. Ábránk, melyet Körösényi András az ELTE professzora alkotott jól szemlélteti az összefüggéseket: (ha az ábra nem töltődik be, kérjük kattintson a linkre: ábra)

A konzervativizmus a jobboldali politikai irányultság alapját képező tradícionalizmusra támaszkodó szociális és politikai eszmerendszer. A szó a latin conservare-ből származik, jelentése megőrizni, megmenteni (konzerválni). Mindennapi szóhasználatban a status quo fenntartását jelenti. Politikai eszmerendszerként a francia forradalom után alakult ki, először a francia politikus Chateaubriand alkalmazta a kifejezést 1819-ben. Egyik legfontosabb alapvetésének Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című műve tekinthető. Russel Kirk a konzervativizmust az ideológia ellentéteként definiálta.

A konzervativizmus legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, amely a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét jelenti. Eszerint az intézmények hosszú idő alatt formálódnak, és a konzervatívok szerint az így kialakult hagyományok, szokások és előítéletek jobban irányítják a társadalmat, mint a racionalitásra hivatkozva a társadalmat (sokszor erőszakosan) absztrakt elméletekbe gyömöszölő általános ideológiák. Részben emiatt utasítják el az észre hivatkozó forradalmi változásokat és az egalitarizmust.

A konzervatív dogmatika szerint az emberek alapvetően nem egyenlőek fizikai és szellemi képességeikben, lehetőségeikben (a jogi egyenlőség természetesen ettől függetlenül fennáll). A társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű illetve törvényszerű, és a mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, ezért helytelenek. Ennek megfelelően szükség van az úgynevezett uralkodó elitre.

Problémát jelenthet, hogy az egyenlőtlenség elvének vallása könnyen válhat önigazolássá, azaz az elit gyakran úgy érzi, hogy helyzete törvényszerű, a természettől fogva adott, és hogy az elitből kiesettek csak tehetségtelenségük miatt szorultak ki onnan. Továbbá kérdéses, hogy kialakulhat-e a konzervativizmus olyan társadalmakban, ahol valami miatt megszakadt a kontinuitás (például hosszantartó idegen katonai megszállás), vagy eleve nem is léteztek olyan tradíciók, amelyekre modern társadalmat lehetne építeni=konzervatív paradoxon, hiszen ebben az esetben organikus intézmények felállítása a cél, miközben már meglévő intézményeket kívánnak lerombolni.

Ez a paradoxon mindazonáltal feloldható, ha figyelembe vesszük, hogy a konzervativizmus, bár nem ideológia, rendelkezik olyan alapokkal, amelyek árnyalt módon ideológiai formába is önthetők, illetve rendelkezik a múltbeli példákkal, amelyekkel kapcsolatban megőrző-felújító és újraértelmezve előteremtő jelleget ölthet, szemben a kontinuitást leromboló erőkkel.

A liberalizmus, (más néven szabadelvűség) gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszerét takarja, mely eszmék legfőbb jellemzője, hogy az egyén szabadságát jelöli meg legfontosabb politikai célként. Kialakulása és elterjedése a konzervativizmushoz hasonlóan, a francia forradalom és a napóleoni háborúk utáni évekhez kötődik. A liberalizmus első konkrét megfogalmazását az"Emberi és polgári jogok deklarációjára" alapozva, a Napóleon ellen spanyol szabadságküzdelmek során, az 1812 -es cadizi új spanyol alkotmányban nyerte el, s Európa szerte az 1820 -ban kirobbant spanyol forradalom révén vált népszerűvé. (Gyökerei XVII.-XVIII. századra, a felvilágosodásba nyúlnak vissza.) Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus. Magyarországon a liberalizmus az 1830 -as, 40 -es években, a reformkorban játszott meghatározó szerepet, majd 1867után a gazdasági liberalizmus viszonylagos érvényre jutása biztosította az ország kapitalizálódását.

Az először Adam Smith által megfogalmazott gazdasági liberalizmus támogatja a szabadpiacot és a szabad kereskedelmet, klasszikusai hittek abban, hogy egy láthatatlan kéz spontán rendet alkot az eredendően széttartó egyéni szándékok és tettek szövevényéből, s a sok egyéni érdek végeredményben a közjó növekedéséhez vezet, feltéve, hogy a minimális információ és igazságszolgáltatás rendelkezésére áll mindenki számára, azaz senki sem lophat, vagy alkalmazhat kényszert másokkal szemben. A gazdasági liberalizmus a magántulajdonon és az egyének által kötött szerződéseken alapul.

A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, az államnak az egyén magánéletébe való behatolása elleni szabadság. A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt.

Neoliberalizmus a gazdaságban: Az 1973 utáni években kialakuló világgazdasági válság nyomán elterjedt kapitalista gazdasági-pénzügyi koncepció,  mely az állami beavatkozás minimalizálását, a multinacionális nagyvállalatok korlátok nélküli működését, adócsökkentést, erős tőkefelhalmozást és exporttámogatást céloz Friedrich von Hayek (1899-1992) és Milton Friedman (1912-2006) Nobel-díjas közgazdászok publikációira támaszkodva, olyan ismert vezetők gazdaságpolitikájában kifejeződve mint például a  80 -as években Margaret Thatcher, Ronald Reagan, vagy Augusto Pinochet.

A szocializmus (latin socius = 'társ') olyan eszmei áramlatok, politikai ideológiák összessége, melyek először a 19. század folyamán jelentek meg (1848, Karl Marx: Kommunista kiáltvány)  közös elemük az individualizmusnak, a magánérdek elsődlegességének elvetése, a kollektivizmus, a társadalmi egyenlőség, a szolidaritás előtérbe helyezése. A szocializmus magában foglal egy gazdasági programot – a termelési eszközök fölötti társadalmi ellenőrzés valamilyen formáját –, szociális követeléseket – társadalmi egyenlőséget, az anyagi javak igazságos elosztását – és politikai célokat – a demokrácia megvalósítását, kiszélesítését akár hagyományos parlamenti, vagy közvetlen formájában.

A legáltalánosabb értelemben szocialistának nevezhetünk minden olyan törekvést, amely a társadalmi berendezkedést a szociális igazságosság szemszögéből kísérli meg átalakítani, függetlenül attól, hogy eszmeileg a marxizmus, az anarchizmus, a szociáldemokrácia vagy a keresztényszocializmus áramlatát követi. Az 1917-es októberi orosz forradalom nyomán Oroszországban, a Szovjetunióban, majd a II. világháború után a keleti blokk országaiban és másutt kiépült marxista–leninista autoriter politikai rendszerek hivatalosan szintén szocialistának tekintették magukat.

A baloldal kifejezés olyan eszmék és ideológiák csoportját jelenti, melyek általában nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános, szociális jogok érvényesítésére, a pusztán személyes (magán) érdekek ellenében. A baloldali irányzatok jellemzően támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, és a vagyoni, érvényesülésbeli és egyéb egyenlőségre törekvést. A politikában a baloldal általában a társadalomkritikai szemlélet alapján a társadalmi változások egyik fő szorgalmazója. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata a Nyugat-Európában több helyen is kormányzati pozíciókba kerülő szociáldemokrácia, mely mindenhol nagy hangsúlyt fektet a leszakadozó, szegényebb és kiszolgáltatottabb rétegek megsegítésére, részben az adópolitika, részben a szociálpolitikai eszközök (pl. segélyek, juttatások) felhasználásával. (Jelenleg Franciaországban például baloldali kézben van az államhatalom, ugyanis 2012 májusában Francois Hollande szocialista elnök nyerte meg a választásokat.) A szociáldemokrácia mindenhol a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik. Erőteljesebb megjelenési formája a szocializmus. A baloldaliság szélsőséges, a történelmi múltban már többször megjelent – erőszakos eszközökkel párosuló – de napjainkban már sehol nem fellelhető változata a marxizmus, mely elveiben a kommunizmust próbálja megvalósítani a termelőeszközök (földek, gyárak, intézmények) állami tulajdonba vételével és az emberek közti egyenlőség mesterséges fenntartásával.Más megközelítésben és némileg leegyszerűsítve:

Aki ma baloldali, az a következő öt állásfoglalást illetően egyértelműen vélekedik:

1) Szociális érzékenység, együttérzés és empátia mások kiszolgáltatottsága és szegénysége iránt. 
2) Meggyőződés arról, hogy az államnak feladata törődni a leszakadozókkal, a szegényekkel, és feladata - megfelelő gazdasági körülmények biztosításával, és egyéb eszközökkel - segíteni abban, hogy a dolgozni akarók munkához tudjanak jutni, mert felelőssége van az EGÉSZ társadalommal szemben. Hit abban, hogy az államnak igazságos adórendszerrel kell biztosítania, hogy a lakosság a közterheket a különböző jövedelmi szinteknek megfelelően tudja fizetni.
3) Nyitottság a világra, így nemzeti helyett kozmopolita gondolkodás, melyben a más nemzethez tartozók nem ellenségek, ahogyan nem ellenség az Európai Unió sem. A gyűlölködés és az emberek egymás ellen uszításának elítélése.
4) Demokratikus gondolkodás, vagyis meggyőződés arról, hogy a törvényeket széles társadalmi egyetértésben kell megalkotni a szakszervezetek, a dolgozó emberek, az ellenzéki pártok és civil mozgalmak bevonásával, miközben maximálisan biztosítani kell az emberi (polgári) jogokat!
5) Határozott vélemény arról, hogy az emberek méltóságukban és jogaikban alapvetően egyenlőek, így az autokratizmus, diktatúra, a tekintélyelvűség, és a születési jogon, vagy egyéb, nem akaratlagos tényezőkön nyugvó megkülönböztetés és negatív diszkrimináció teljes elítélése!

A jobboldal kifejezés olyan eszmék és ideológiák gyűjtőfogalma, melyek a hagyomány és a tekintély tiszteletéből indulnak ki, és szemléletüket a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalom felfogás jellemzi. A gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít;elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket, nem az állami segítségre akar támaszkodni, a magántulajdon elsőbbségét és az egyén felelősségét vallja. A jobboldalt általában a fennálló politikai, társadalmi, erkölcsi rendhez való ragaszkodás és csak a lassú, szerves változások támogatása jellemzi. A hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalom-felfogás jellemzi. Sokszor hivatkozik érzelmekre, nem racionális vélekedésekre. Gyakran nacionalista, a nemzeti büszkeség hangoztatója. (Szélsőséges esetekben ez már sovinizmussal is párosul, ami a más népek és etnikumok lenézését is magába foglalja és a szélsőjobboldal sajátja.)  A kultú­rában a hagyományokat követi, a gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít; elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket. A politikában a jobboldal jelenti azt a szegmensét a politikai spektrumnak, amelyet gyakran társítanak a konzervativizmus számos irányának valamelyikéhez, a vallásos jobboldalhoz, az ellenforradalmisághoz, a klasszikus liberalizmushoz, vagy egész egyszerűen a baloldali politika ellentétének tekintik.

Források: 

• Körösényi András - Tóth Csaba - Török Gábor: A magyar politikai rendszer. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
• Bihari Mihály - Pokol Béla: Politológia. Nemzedékek Tudása Kiadó, Budapest, 2008
• Kovács László Imre (szerk.): Politológiai szöveggyűjtemény. JATE Press, 1995