Az állami juttatásokból élőknek, a nyugdíjasoknak, a
vállalkozóknak vagy a középosztálynak? Százmilliárdok kellenek: az
biztos, hogy a kiadáscsökkentés jobb, mint az adóemelés vagy adókivetés.
(Fotó: Hajdó D. András/origo)
Amint azt tegnapi cikkünkben összefoglaltuk,
a gazdasági válság és az arra adott kormányzati stratégia
kombinációjának eredményeképpen a magyar gazdaság növekedése messze az
eredetileg meghatározott kormányzati célok, illetve a többi visegrádi
országban megvalósuló szint alatt lesz az idén, és nagy valószínűséggel
jövőre is.
Mindez felveti az elsőszámú prioritásként kezelt
államadósság-csökkentési terv hitelességét és nagyon komoly dilemma elé
állítja a magyar kormányt.
Az első lehetőség: gazdasági csoda
Amennyiben a kormány
továbbra is az államadósság szintjének jelentős csökkentését tekinti az
elsőszámú gazdaságpolitikai céljának – és Orbán Viktor tegnapi beszéde
alapján úgy tűnik, ez a helyzet –, akkor igazából mindössze két opció
közül választhat.
Az első opció, hogy valamifajta hihetetlen
barbatrükk segítségével Magyarország növekedését a kormány a többi
visegrádi ország szintjéhez emeli fel. Ehhez az egész magyar gazdaság
alapvető ösztönzőrendszerét kellene átalakítani – vagyis köznyelven
fogalmazva gazdasági csodára lenne szükség. Hiszen sem ez a kormány, sem
egyetlen korábbi kormányunk sem demonstrálta, hogy rendelkezne azzal a
tervezési és végrehajtási képességgel, ami egy ilyen átfogó és
mindenképpen rendkívülinek tekinthető gazdaságpolitikai fordulathoz
szükséges lenne.
Matolcsy György úgy gondolta, hogy az egykulcsos
adó bevezetése helyettesítheti vagy megvalósíthatja ezeket az
átalakításokat. Ám igen hamar kiderült, hogy ennek sincs semmi
realitása.
A második lehetőség: adóemelés és megszorítások
A másik
opció, hogy a kormány az elmúlt húsz év gyakorlatát követve további
megszorításokat vezet be. Egészen konkrétan további százmilliárdokkal
csökkenti az állami költségvetés kiadásait, vagy növeli a bevételeit.
Amennyiben
a bevételnövelés, azaz az adóemelés vagy adókivetés mellett döntenének,
úgy az praktikusan vagy a vállalati adóterhek emelését jelentené, vagy a
„Fizessenek a gazdagok!”-jelszó alapján a középosztály megsarcolását
(az igazán jómódú réteg vagyonának döntő többsége ugyanis már minden
bizonnyal nincsen Magyarországon). Az előbbi még inkább visszaszorítaná
az egyébként is katasztrofális vállalati aktivitást, az utóbbi pedig
megroppantaná a Fidesz amúgy is vékonyodó szavazói bázisát.
Ha
pedig újabb kiadáscsökkentésbe fognának, akkor a szociális juttatások
további vágása, vagy az állami nyugdíjak lefaragása jöhet szóba, mint a
feladathoz szükséges mértékű megtakarítási lehetőség. Előbbire az
egyébként is jelentős, már megvalósult vágások fényében kevés az esély,
az öregségi nyugdíjasokat pedig a kormányfő valamilyen érthetetlen ok
miatt szent tehénként kezeli.
Melyik a kisebbik rossz?
Mindegyik lehetőség esetében igaz
az, hogy másodlagos hatásként a gazdasági növekedés további csökkenését
eredményeznék. Míg azonban a bevételnövelő lépések negatív hatásai nem
egyből jelennek meg, de aztán hosszú ideig tartanak, addig a
kiadáscsökkentés esetében a közvetlen gazdasági kár azonnali, ám jóval
gyorsabb lefolyású.
Akárhonnan nézzük, a magyar kormány borzasztó
nehéz választás előtt áll. A hiány lefaragásán keresztüli
államadósság-csökkentés ugyanis mindenhogy csak rendkívül népszerűtlen
intézkedések árán megvalósítható.
Mire van szükség?
Ebben a helyzetben a jó
gazdaságpolitikának elsősorban arra kellene összpontosítania, hogy úgy
csökkentse a költségvetési hiányt, hogy közben ne tegye teljesen tönkre a
2013-as és 2014-es növekedési lehetőségeket. (2012-t sajnos nyugodtan
elfelejthetjük.)
Ezen cél szempontjából szinte bizonyos, hogy a
kiadáscsökkentés jobb eszköz, mint a bevételnövelés. Biztos az is, hogy
szükség lenne néhány nagy, külföldi tőkéből finanszírozott beruházásra,
mint ahogy az EU-pénzek is úgy kellenek, mint egy falat kenyér. De ami a
legfontosabb: abba kell hagyni a forradalmasdit a gazdaságpolitikában,
és a negyedévente a semmiből előjövő új szabályok helyett egy világos,
három évre előre látható és tervezhető gazdasági cselekvési tervet
kellene a kormánynak felvázolnia.
Csak így lenne esélye annak,
hogy a kormány visszaszerezze a magyar vállalkozók, a külföldi
befektetők, illetve a vagyonnal rendelkező magyarok bizalmát. Azaz: csak
így érhető el, hogy legyen, aki beruházni akar Magyarországon a
következő két-három évben – csak így lehet esély jelentősebb gazdasági
növekedésre.
Kommentáld!