Budapest, Vatikán, Magyarország – A Magyar Köztársaság miniszterelnöke, miután részt vett II. János Pál pápa boldoggá avatásán, azt nyilatkozta, hogy reményei szerint Rómából hazatérve jobb ember lesz. .

Nem mintha idáig nem lett volna jó, eddig is az volt, különben nem rá és pártjára szavaztak volna az ország kétharmadát kitevő fülkeforradalmárok. Jó volt Orbán eddig is nekünk, de mostantól, legalábbis a reményei szerint, még jobb lesz. Ő maga mondta ezt, mert kint járt Rómában, II. János Pál boldoggá avatásán, és ez olyan hatással volt rá, hogy ami eddig volt, semmi ahhoz képest, ami majd ezután lesz.

Nem tudom, hogyan lehet ezt a mostani jóságot felülmúlni, amit eddig kaptunk tőle, már az is épp elegendő volt, mondhatjuk úgy, hogy több generációnak is sok lenne.

Az alkotmánybíróság jogköreinek megcsonkítása, a költségvetési tanács szétzavarása, vagy teszem azt, amit a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel tett – egy dolgos élet színe, java is kevés lenne ahhoz, ha történetíróként, vagy holmi középkori lantosként kívánnánk megénekelni jótetteit.

Vagy itt van például a legújabb, a szabadság kérdése. Nem úgy általában a szabadságé, hanem, amit alig néhány napja jelentettek be, hogy megkurtítják a dolgozóknak járó munkahelyi szabadságot. De nem ám úgy, mint ahogyan azt minden más kormány kurtítaná – önös érdekből, gazdasági szükségszerűségből, vagy csak úgy. Éppen ellenkezőleg: mint a Nagy Áprilisi Dicsőséges Fülkeforradalom óta minden, ez is az emberek érdekében történik. Merthogy, így a kormányszóvivő, egy csomó negyven-ötven éven felüli embert eddig azért nem foglalkoztattak, mert túlságosan sok volt a szabadságuk, és ez elriasztotta a munkaadókat attól, hogy alkalmazzák őket.

Eddig ugyan erről nem nagyon hallottunk, de nincs okunk kételkedni a Kedves Vezető szavaiban. (Meg aztán, őszintén szólva, egy ideje nem is nagyon merünk.) Mert, ha jobban belegondolunk, akkor tényleg. Itt vannak a munkáltatók, csupa derűs, bizakodó, a Széll Kálmán tervtől szárnyalásra kész ember. Akik már eddig is tárt karokkal várták a középkorú és az idősödő munkavállalókat, ám abban, hogy valóban a keblükre ölelhessék mindahányat, idáig visszatartotta őket az a szomorú körülmény, hogy az említett munkavállalóknak, koruknál fogva, túlságosan sok a szabadságuk. A túl sok szabadság pedig nem jó a munkáltatónak. Mostantól azonban azt is tudjuk, hogy ez a munkavállalónak is káros, mert éppen emiatt nem veszik fel sehová.

Mindehhez csak annyit érdemes még hozzátenni, hogy az egy évvel ezelőtti Nagy Áprilisi Dicsőséges Fülkeforradalom környékén Kéri László politológus több helyen is odanyilatkozott, miszerint az elmúlt évekhez lépest Orbán Viktor előnyére változott. Ezzel sem lehet nagyon vitatkozni, már csak azért sem, mert – és ezt most minden irónia nélkül mondom – Kéri nagy tudású és igen felkészült ember, ráadásul még tisztességes is, akinek a szavára oda kell figyelni.

Éppen ezért volna jó, ha elmondaná: hogyan is kell értenünk a kijelentését, miből gondolta egy évvel ezelőtt, hogy Orbán előnyére változott? És, hogy még mindig így gondolja-e, különös tekintettel arra, hogy azóta Orbán már a Vatikánt is megjárta, ahonnan, mint tőle tudjuk, még az eddiginél is jobb emberként tért vissza.

Sőt, nem egyszerűen jobb lett a Kedves Vezető, hanem valóságos szent. Mi meg, emberek, boldogok vagyunk.