Nyugaton megszokott dolog az, hogy a nyugdíjasok önkénteskednek. Parkot takarítanak, múzeumban órát adnak a látogatóknak, gyerekekre vigyáznak, és mindezt ingyen. Nálunk kevés ilyen példa van, de egy alapítvány már száznál is több nyugdíjast közvetít ki családokhoz, hogy segítsenek be, de lelkükre kötik, nem erőltethetik rá az akaratukat a választott családra. Egy budapesti iskolában pedig az ajánlkozó nyugdíjasok a rászorulóknak szentelnek külön figyelmet, nulla forintért cserébe. Az önkéntesek örülnek, hasznosnak érzik magukat, egy közösség tagjaként kivirulnak. Nem is gondolnák, mennyi hasznot hajtanak az önkéntes nyugdíjasok a társadalomnak.

Egy csapat ősz hajú ember parkot takarít egy nagyvárosban. Nevetgélnek, lelkesek, örömmel végzik a munkát. Nem, egyáltalán nem egy tucatnyi serényen igyekvő magyar közmunkásról van szó, hanem önkénteskedő külföldi nyugdíjasokról. Ez a látvány sok nyugati országban igencsak megszokott, ahogy az is, hogy a nyugdíjba vonulás után az idősek egyáltalán nem zárkóznak be otthonaikba, és tespednek le mindennap a tévé elé. Maguk az idősek is egyre öntudatosabbak, egyre jobban terjed a fejlett világban az időskori önkéntes munka. Idehaza ez még újdonságnak számít, de elvétve előfordulnak a többség számára még szokatlannak tűnő kezdeményezések.

Ingyen dolgoznak, ez nekik is jó, a társadalomnak meg különösen

A számokban egyre gyarapodó globális nyugdíjasréteg nemcsak a cégeknek lesz egyre fontosabb, hanem a nyugati társadalmak is egyre inkább rádöbbennek, hogy az idősekre fontos aktív tagként tekinthetnek, és önkénteskedésük a közösségnek pénzben mérhető hasznot hajt.

Miközben az Egyesült Királyságban például az utóbbi évtizedekben drámaian esett a párttagok és szakszervezeti tagok száma, vele egyidőben megnőtt a formális és informális önkéntes munkát végzők aránya. Angliában a 65 éven felüliek harmada vett részt önkéntes munkában, de még a 75 éven felüliek negyede is legalább havi egyszer önkénteskedik.

Rengeteg idős önkénteskedik az Egyesült Királyságban

Fotó: ResPublica

Már weboldalak is léteznek arra, hogy az idősebbeket önkéntes munkához segítsék: az Egyesült Királyságban például a mentorálástól kezdve egészen a múzeumi kisegítésen túl az adománygyűjtésig rengeteg lehetőség közül választhatnak azok az idősek, akik nem bírnak tétlenkedni. A nyugdíjaskori munka rengeteg előnnyel jár – az egyik az, hogy a szigetországban például éves szinten 10 milliárd fontra (3900 milliárd forintra) teszik az idős önkéntesek által végzett munka értékét. Hogy mennyi 3900 milliárd forint? Több, mint amennyit a magyar állam egy évben nyugdíjakra (öregségi, özvegyi, rokkant, előrehozott, szolgálati) költ.

Meg kell, hogy maradjon az önbecsülés és a motiváció

Jelentős váltást jelent az ember életében, amikor nyugdíjba vonul. Gyenge Zsuzsanna pszichológus szerint a munka ugyanis felelősséget, önbecsülést, célt ad, amikor azonban elmennek az emberek nyugdíjba, ez megváltozik, eltartott, támogatott, passzív helyzetbe kerülnek. A pszichológus szerint az motiválhatja tovább az embereket, hogy megőrizzék önbecsülésüket, pozitív önképüket, ami a pszichológiai jólétük egyik alapja. Fontos az, hogy a nyugdíjasok továbbra is értékesnek érezzék magukat – tette hozzá a pszichológus a hvg.hu-nak. A nyugdíjassá válást azért is nehéz feldolgozni, mert azzal az idősek egy közösségből is kieshetnek, izolálódhatnak – főleg, ha nincs családjuk –, ez pedig depresszióhoz vezethet. Ezért is fontos, hogy aktívak maradjanak, mivel így akár új közösségekhez is csatlakozhatnak, ami jó hatással van a szociális életükre. És ezért hasznos, ha nyugdíjasként is valami olyasmit tesz, amit hasznosnak érez, a környezete pedig ezt visszaigazolja.

Nem ritka az sem, hogy a nyugdíjba vonulás közel esik a gyermekek kirepüléséhez is, azt nem sokkal követi, így nem csak a munkahelyi aktivitás változik, hanem a gyerekekről való gondoskodás felelőssége is jelentősen lecsökken. Ehhez a két változáshoz való alkalmazkodás együtt még komolyabb kihívást jelent Gyenge szerint, ilyenkor tud igazán segíteni az, ha aktívak maradnak a nyugdíjasok.

Nyugaton nem kell teperni a pénzért, mert jólétben élnek

Nyugaton azért is elterjedtebb a nyugdíjasok önkénteskedése, mivel kiterjedt szociális ellátórendszer működik, és nincsenek komoly anyagi gondjaik az időseknek sem, ebből a szempontból tehát "rendben vannak”, így Gyenge szerint marad szabad energiájuk, kapacitásuk másra. Ma már nem ritka, hogy a fejlett világban valaki nyugdíjasként kezd el egy új egyetemi képzést. Egyfajta önmegvalósító szemléletet jelent ez.

Az Egyesült Államokban elterjedt az a nézet, hogy az idősekre ne koloncként tekintsenek, hanem olyan emberekként, akiknek hatalmas mennyiségű felhalmozott tudásuk van. Ezt a tudást pedig át tudják adni a fiatalabb generációknak. Van olyan példa Gyenge szerint, hogy egy nyugdíjas kémiatanár eljár egy múzeumba órát tartani egy héten egyszer, így amellett, hogy átadja a tudást, önmagát is frissen tartja.

Magyar mentorprogram

Magyarországon is van már ritka példa arra, hogy nyugdíjasok járnak el segíteni egy iskolába, méghozzá ingyen.

"Én a tavalyi tanév óta önkénteskedik, a rádióban hallottam egy hirdetést, és azon keresztül jutottam el ide" – mesélte Judit a hvg.hu-nak, aki nyugdíjasként a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. Senior Mentor programjában vesz részt. (Azt kérte, csak keresztnevét írjuk le.) A programba egy kétkörös interjúval lehetett bekerülni, végül idén áprilistól tudott egy budapesti általános iskolába elmenni mentorkodni. Az önkéntes munka Judittól már eddig sem volt idegen, hiszen korábban is juttatott el már csomagokat, pénzt rászoruló térségekbe, csak eddig nem látott olyan lehetőséget, ahol másképpen is tudott volna segíteni, illetve jelentkezett egy helyre, ám onnan nem kapott visszajelzést.

A jelenlegi mentori munka elmondása szerint úgy működik, hogy a tanév elején a tanítók és a mentorok összeállnak, a tanárok egy listát hoznak azokról a diákokról, akikkel szerintük érdemes lenne a mentoroknak foglalkozniuk. A diákok közül a mentorok választhatnak, ám sokat nem tudnak a tanulókról, csak pár szót, amit a tanárok mondanak róluk. A mentorok tanítás után általában heti két alkalommal 1-1 órát ottmaradnak a mentorált iskolással (a mentorok 2 diáknak segítenek általában), akinek bizonyos dolgokban segítenek. "Én például a tavalyi tanévben egy szír kisfiúnak segítettem az olvasást, írást gyakorolni" – emelte ki Judit. A mentor szerint ugyanakkor nemcsak a szigorúan vett iskolai dolgokban segítenek, hanem beszélgetnek is a tanulókkal, ezalatt az egy óra alatt csak ők kapják a figyelmet, nem az egész osztály, így ez szerinte nagyon sokat számít. Juditnak nincs unokája, de szerinte egyfajta nagymama szerepet is felvállalnak.

Judit szerint sokszor olyan gyerekek kerülnek be ebbe a programba, akikre kevesebb idő jut otthon, vagy valami más miatt vannak nehézségeik a tanulással, így fontos, hogy kicsit nevelgessék is a gyereket. A tapasztalata a gyerekekkel az, hogy nagyon érdeklődőek, kedvesek, értelmesek, eddig nem volt még olyan, hogy nem akartak volna vele az iskolában maradni plusz egy órát.

Amellett, hogy a gyerekeknek nagy segítség a mentor, a tanulók Juditnak is sokat adnak. "Nekem is örömöt tud szerezni az, ha látom, hogy örül a gyerek annak, ha megdicsérem, illetve ez egy kézzelfogható segítség, amit adni tudok" – dicsekedett. Ráadásul nagyon büszke volt, jó érzéssel töltötte el az, amikor a tanító közölte, hogy az egyik mentoráltjának már nem kell segítenie az olvasással: ezt a saját sikerekének is érezte.

Nehézséggel küzdő kisiskolásoknak is elkél a pluszsegítség

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Igény az volna rá itthon is

Gyenge Zsuzsanna úgy véli, hogy Magyarországon gyakran izoláltan élnek nemcsak az idősek, hanem a családok és helyi kisközösségek is. Ez azért is probléma, mivel általában az alulról jövő kezdeményezésekkel lehet bevonni az adott közösségben, városrészben, faluban élőket különböző tevékenységekbe. Itthon is bizonyára volna fogadókészség hasonló programokra, ám Gyenge úgy látja, kevés olyan kezdeményezés indult el, amely hatékonyan éri el az idős korosztályt.

A nemzetközi összehasonlítással azonban érdemes vigyázni: az Egyesült Államokban például több ezer kilométerre is élhetnek az idős emberek a gyerekeiktől és unokáiktól, itthon viszont a kisebb távolságok miatt szorosabbak lehetnek a családi kötelékek. De mégsem ez a legfontosabb különbség a magyar és a nyugati nyugdíjasok helyzete között, hanem egyfelől az, hogy itthon kisebb az anyagi biztonság, másrészt az idős önkénteskedés egyszerűen nem eléggé elterjedt itthon. A magyar nyugdíjasok ugyanis azért vállalnak elsősorban pluszmunkát, hogy kiegészíthessék alacsony nyugdíjukat. Viszont fontos látni, hogy akár a pénzszerzés, akár az önmegvalósítás motiválja az időseket, mind a kettő tevékenység hozzájárul a szellemi karbantartáshoz – hívja fel a figyelmet Gyenge Zsuzsanna.

Családtaggá válnak pótmamaként

A családhoz tartozás érzése, vagy akár a saját unoka pótlása egy másik kisgyerekkel is lehet erős belső hajtóerő.

A kisgyermekes családokat segítő Otthon Segítünk Alapítvány első szervezői csoportja a nagycsaládosok országos hálózatából alakult ki, az állt a háttérben, hogy akinek több gyermeke van és tapasztalt, az tud segíteni a fiatalabb szülőknek – idézte fel a kezdeteket a hvg.hu-nak Lehőcz Monika, az alapítvány igazgatója, hogyan is indult a szervezetük. Az igazgató szerint ugyanakkor már rögtön felmerült, hogy nyugdíjasklubokban is érdemes lenne az alapítványukat hirdetni, ám az első körben még nem kerestek nyugdíjas önkénteseket. Később azonban már kifejezett cél lett az, hogy nemcsak szülőket, hanem nagyszülőket is elkezdtek az önkéntesek közé toborozni. Mára olyannyira beváltak a nyugdíjasok, hogy jelenleg az önkénteseik fele, 100-120 fő idősebb ember – akik egymásnak is továbbadják a hírt.

A családsegítő önkéntesek 40 órás felkészítésen vesznek részt, ahol elmagyarázzák nekik, hogy soha nem hangozhat el olyan, amikor a családokhoz mennek, hogy annak a családnak mit kell csinálnia. Természetesen elmondhatják, hogy ők hogyan látják a dolgokat, milyen tapasztalataik voltak, de ráerőszakolni az akaratukat a családra, amelyikhez segíteni mennek, kerülendő. Lehőcz szerint természetesen előfordulhat, hogy ez a pont problémát okoz egyes idősebbeknél – berögzültebbek a viselkedési minták, nézőpontok –, de szerencsére ez kevésbé jellemző.

Az önkéntesek nagyon sokfélék: vannak közöttük nagycsaládban élők, akiket felnőtt gyerekeik, unokáik vesznek körül, ugyanakkor előfordulnak egyedül élők, kicsit magányosak; vannak kisnyugdíjasok, és vannak anyagi gond nélkül élők. A közös nevező: a csapatukban alapvetően az számít, hogy mindegyikük átélte a gyermeknevelés rengeteg apró örömét, sikerét, boldogságát, az időnkénti aggodalmakkal együtt, és ezekre a tapasztalatokra építhetik a segítő tevékenységet.

Az idősek sokszor azzal keresik meg az alapítványt, hogy gyerekekkel szeretnének lenni. Alapvetően a szülőknek segítenek az önkéntesek, a gyerek érdekében: például hogy kipihentebb legyen a szülő, vagy ügyesebben tudja ellátni feladatait. Az ráadásul nagyon egyéni, hogy mit kérnek a családok: van, amikor az ügyintézés idejére kér valaki segítséget egy nyugdíjas önkéntestől, aki kint vigyáz a gyerekre, amíg a szülő elintézi a dolgait a hivatalban. De van olyan is, hogy a testvérféltékenységre igyekeznek megoldást találni: az idős önkéntes a fiatalabb gyerekkel foglalkozik, míg a szülő az idősebbel.

Családokhoz csapódnak, segítenek, nagymama-élménnyel gazdagodnak

Fotó: AFP / Niurka Barroso

Lehőcz elmondása szerint azok a családok igénylik a nyugdíjas önkéntesek segítségét, ahol kisebb, kevésbé szoros a családi kapcsolati háló, nincsenek nagyszülők, illetve a szülő egyedül neveli gyermekét. "Gyakori, hogy későn születnek a gyerekek, nem élnek már a nagyszülők, így nagy segítség az idősebb önkéntesek jelenléte."

Az alapítvány igazgatója szerint az idősek szerepvállalása azért is pozitív, mivel így át tudják adni tapasztalatukat, tudásukat a fiatalabb generációknak, emellett az idősek ezzel egy közösségbe is tartoznak. Havonta tartanak esetmegbeszélő találkozókat, amikor a titoktartás szabályait betartva, megbeszélik a családsegítés során megélt örömeiket, esetleges gondjaikat. "Nagyon helyesek, kedvesek, eljönnek, sütit hoznak, beszélgetnek, történeteket mesélnek, így sok esetben egymást is tudják támogatni, erősíteni, tapasztalatot tudnak cserélni. Ez egy mindenki számára hasznos kör."

Túlzott önfeláldozás 

Vannak ugyanakkor extrém esetek is, amikor a nyugdíjasok túltolják az önkéntes szerepvállalást. A 2011-es japán szökőár és nukleáris katasztrófa közepette nyugdíjas japán mérnökök és szakemberek egy csoportja szinte azonnal felajánlotta segítségét, hogy segítenek a fukusimai atomerőmű körül kialakult vészhelyzet kezelésében. Elmondásuk szerint inkább ők tennék ki magukat a nukleáris sugárzásnak, semmint hogy a fiataloknak kelljen ezt elszenvedniük. Az akkor 72 éves Jasuteru Jamada például azzal magyarázta vakmerőségüket, hogy ő maga még 13-15 évet saccolna magának, a sugárzás után a rák pedig szerinte úgyis csak 20-30 év alatt alakul ki. A 700 fősre duzzadt csoportot, akik saját elképzelésekkel is előálltak az erőmű helyzetének kezelésére, ugyanakkor az erőmű üzemeltetője nem engedte be a sérült atomerőműbe.

HVG.HU