Ica néni nem panaszkodik, nem vár segítséget, csak megpróbál túlélni (Fotó: Korponai Tamás)

– Már egy éve nincs víz. Rendeztük az elmaradást, de arra már nem volt pénzünk, hogy kifizessük a 12 500 forintos visszakapcsolást. Most fontosabb volt a fa, hogy kihúzzuk valahogy a telet – mondta szemlesütve Ági, Damu húga. – A kinti kútról és az utcáról hozzuk a vizet, de most, hogy beköszöntött a hideg, sokkal nehezebb. Volt, hogy befagyott a kút. Ilyenkor körberakjuk gyújtóssal, és tüzet rakunk, hogy kiolvasszuk. Gázunk egyáltalán nincs, a villany pedig feltöltőkártyás. Raktunk rá kétezer forintot, így tudunk világítani.
Ica néni ezután elmesélte még, hogy a ház, amelyben élnek, az önkormányzaté. Havi négyezer-pár száz forint bérleti díjat fizetnek érte. De még ezért is hálás, mert legalább van hol lakniuk.

– Szegény falu ez, semmi lehetőség nincs. Abszolút megértem, hogy nem tudnak segíteni az illetékesek. Meg aztán vannak itt nálunk sokkal szegényebbek is – csatlakozott a beszélgetéshez szerényen Ica néni, aki nagy nehezen csak kiböki, mennyiből élnek. – Nekem egy éve egy forint jövedelmem nincs! Nem kaptam előnyugdíjat, mert nem volt előtte elég munkaviszonyom. A lányom után 25 ezer forint támogatást kapok a betegsége miatt. A férjem tüdőbeteg, az ő rokkantnyugdíja 65 ezer. A bevételünk fele elmegy a rezsire. Ehhez jön még hármunk gyógyszere, ami havonta körülbelül 15-20 ezer. Ami marad, abból próbálunk megélni valahogy.

Hogy miként húzzák ki a telet Damu édesanyjáék, az egyelőre talány. A megmaradt kevéske pénzből ugyanis még ki kell nyögniük a 150 ezerbe kerülő tüzelőt. Mivel maximálisan megbízik bennük az, akitől a fát veszik, nagy könnyebbséget jelent számukra, hogy ezt havi 20-30 ezrével kell rendezniük.

Damu Roland anyja, Ica néni és huga, Ági havonta kétezer forintnyi áramot fogyaszthat csak  (Fotó: Korponai Tamás)

– Vannak nálunk rosszabb körülmények közt élő emberek is, s vannak jobb és rosszabb napok és hónapok. De soha nem adjuk fel. Éhen még nem haltunk – mondta tiszteletre méltó alázattal Ica néni. – Az emberek többsége úgy érzi, mindig csak neki van nagy baja, de mindenkinek van. Így élünk szerényen. Termelni sajnos nem tudunk, mert annyira homokos a talaj, hogy nem marad meg benne semmi. Becsületesen megvesszük a krumplit, zöldséget, és nem törünk be sehova.

Már kifelé jövünk a házból, amikor a semmiből hirtelen ismét előttünk terem a kis állatsereg. Kiderül, nem is olyan régen még hat kacsájuk volt. Volt...

Kolontár Krisztián