Az orosz lap diplomáciai rovatában Safarov tiszt szabadságának ára címmel közölte Jurij Roksz cikkét.

A szerző megállapítja, hogy a Magyarország, Azerbajdzsán és Jereván részvételével kitört botrány egyre terebélyesedik. Ismerteti az eseményeket, és felidézi, hogy magyarázatot kért Barack Obama amerikai elnök, „nem kevésbé keményen lépett fel Francois Holland francia elnök, és nem maradt el mögöttük több más európai vezető”. [Ennek nem találni nyomát a francia sajtóban – m.zs.]

A szerző szerint Budapestnek bármilyen okai lehetnek, amelyek arra  indították, hogy kiadja az elítéltet hazájának. Kezdve az örmény sajtó verziójától, egészen az azerbajdzsáni energiahordozókban való érdekeltségig. Az oknak azonban  igen súlyosnak kell lenni: kizárt, hogy amikor a magyar hatóságok e lépés mellett döntöttek, ne látták volna előre a belső ellenzék és a Nyugat éles negatív reagálását, illetve a világ minden táján élő örmény diaszpóra által sikeresen kilobbizott közös éles nemzetközi fellépést.

„Azerbajdzsán természetesen a saját érdekeit követi a történtekben. Safarov akár nemzeti hős, akár egy alvó ember gyilkosa – ez végső soron az azerbajdzsáni nép dolga –, kizárt, hogy Ilham Aliyev elnök ne tudta volna kiszámítani a Nyugat reagálását arra, hogy megkegyelmezett neki. Úgy tűnik, az elnök e lépésével önelégültségről tett tanúbizonyságot, és demonstrálta, hogy bizonyos kérdésekben kész úgy cselekedni, hogy nincs tekintettel a  nemzetközi közösségre. Ennek tükrében említést érdemel, hogy Safarov a Hegyi-Karabah el nem ismert függetlensége soron következő évfordulójának előestéjén kapott kegyelmet. Az azerbajdzsáni vezető más célt is követhetett az elítélt tiszt szabadon bocsátásával: fokozhatta a nemzeti hadsereg és az egész nép harci szellemét, mert mindenki saját szemével győződhetett meg arról, hogy a hatóságok nem hagyják cserben a hősöket. És végül az azerbajdzsáni hatóságok, amelyek kezdik magukat bizonyos fokig kényelmetlenül érezni az ellenzék aktivizálódása miatt, a jövőre esedékes parlamenti választások előtt egész jó adura tettek szert a társadalom nacionalista beállítottságú részével folytatott játékban.

Elkerülhetetlen, hogy Örményország sértve érzi magát. De ha eltekintünk az érzelmektől, kiderül, hogy Jereván ebben a történetben nemigen vesztett semmit. Kétségtelen, hogy sérelem érte az állami és a nemzeti önérzetet. De ki által? Magyarország, egy olyan állam által, amelynek még nagykövetsége sincs Örményországban. Jereván állami szintű válaszlépései messzemenően adekvátak – Budapestről hazahívták a nagykövetet konzultációra, napirenden van a diplomáciai kapcsolatok megszakításának kérdése. Örményország csalódottsága NATO-val és az Európai Unióval szemben – mindkét szervezetnek tagja Magyarország –, amely csalódottságról az örmény szakértők beszélnek, a jelek szerint lehetővé teszi Jereván számára, hogy bizonyos preferenciákat várjon el ezektől az intézményektől. De a lényeg:  a karabahi kérdésről folyó tárgyalásokon az örmény fél most bizonyíthatta, hogy tartalmatlanok Azerbajdzsán ígéretei, amelyek szerint Hegyi-Karabahra és lakosságára fényes jövő vár az egységes állam keretében. Ez komoly érv a Nyugat szemében, amelynek értelmezésében az azerbajdzsáni állam banális gyilkost szabadított ki és kényeztet. És Baku aligha tudja ezt a helyzetértékelést a maga javára megváltoztatni, akárhány felhívást is intéz saját törvényhozásához, amely feljogosított az elítélt tisztnek való megkegyelmezésre.”