Veszélyes Orbán terve: tört már ki forradalom hasonló helyzetben Nem ördögtől való ötlet Orbán Viktor kormányfő kétharmados védelem mögé emelne bizonyos gazdasági tárgyköröket; ahogy a Kronen Zeitungnak adott interjúban fogalmazott, megkötné a következő tíz kormány kezét. Az ötlet nem ördögtől való, ha konszenzusban születne ilyen megállapodás, hasznos is lehetne az ilyen útkijelölés – véli Csillag István volt gazdasági miniszter. Török Gábor úgy látja, egy ilyen közjogi megoldás stabilitást, következetlenséget és a népszuverenitás korlátozását egyaránt jelentheti. „Csak egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén.. És nem is csinálok titkot belőle, hogy e tekintetben meg akarom kötni a jövendő kormányok kezét. És nem is csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét! Hiszem, hogy bizonyos dolgoknak stabilitásra van szükségük: lehet rajtuk változtatni, de csakis konszenzussal” – többek között ezt mondta a legnagyobb példányszámú osztrák bulvárlapnak, a Kronen Zeitungnak Orbán Viktor.

„Ha közmegegyezés alapján történik meg egy útkijelölés, mint például a rendszerváltás idején, akkor az önmagában még nem káros, lehet hasznos is” – mondta el a fentiekre reagálva a Nol.hu megkeresésére Csillag István közgazdász, volt SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter

A rendszerváltáskor az állami tulajdon lebontásában megvolt a legkülönbözőbb pártok között is a megegyezés, de abban nem volt megállapodás, hogy a külföldi adósságot hogyan bontsuk le, illetve hogy a Kádár-korszakból örökölt jóléti rendszert hogyan lehet fenntartani vagy átépíteni. „Pedig jó lett volna, ha van” – fogalmazott Csillag István.

A volt tárcavezető szerint „nem ördögtől való lett volna” korábban sem néhány ciklusra előre rögzíteni azokat az intézményi cölöpöket, amelyek között illik és célszerű a különböző kormányoknak járni. „Például hogy az adósságráta ne legyen annyira fojtogató, vagy hogy jóléti intézkedéseket ne lehessen hitelből fizetni. Ezeket konszenzussal meg lehetett volna oldani. Volt ilyenre példa mondjuk a lengyeleknél. Ami itt most hiányzik, az épp a konszenzus. Csak egyoldalú, diktatórikus kijelentés van. Rendkívüli esetben, közmegegyezéssel lehet ilyet kezdeményezni és kivívni, de most, ilyen jellegű helyzet nincs. Nincs is rá szükség. Szokatlan is egy demokratikus országban és nem valószínű, hogy bárki részéről támogatásra fog találni” – mondta Csillag István, hozzátéve: „demokratikus politikai rendszerben a pártok közötti verseny az adópolitikai és a költségvetés-politikai programok versenye. Ha erre – azok bebetonozottsága miatt nincs mód – akkor nincsenek szabad választások, akkor megszűnik a demokratikus politizálás elemi lehetősége. Gondoljunk csak arra, hogy akár az amerikai forradalom, akár a francia forradalom adópolitikai kérdések miatt tört ki, mert az uralkodó nem adott módot arra, hogy alattvalók a parlamentben vitassák az adóelképzeléseket” – fogalmazott a volt miniszter.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen gazdasági tárgykörök kerülhetnek a kormányfő által említett kétharmados védelem mögé, de egyre valószínűbbnek látszik, hogy az adókra és a nyugdíjakra vonatkozó szabályok ilyenek lehetnek – írja a blogjában Török Gábor politológus, aki a kormányfő fenti mondatait elemezve úgy látja, egy ilyen közjogi megoldás a gazdaságpolitika alakításában a jövőben stabilitást, változatlanságot, kiszámíthatóságot és vele együtt rugalmatlanságot egyaránt jelenthet.

A politológus felteszi a kérdést: vajon miért mostantól, saját döntései után lesz a Fidesznek ennyire fontos a stabilitás, s miért nem tartotta ezt kiemelt értéknek korábban. „A konszenzus eddig alig jelent meg a kormány retorikájában (nem is beszélve a politikai gyakorlatáról)” – írja.

Az Orbán Viktor által vázolt közjogi megoldás a népszuverenitás korlátozását is jelenti – véli Török Gábor.
„Ha ezek az ügyek kétharmadhoz kötötté válnak, a jövendő választói csak akkor számíthatnak arra, hogy beleszólásuk lehet az életükre hatást gyakorló témákra, ha valamilyen formában kétharmados többséget kap valamilyen egy irányba mutató akarat. Márpedig ez végső soron azt jelenti, hogy a 2010-es választók döntésükkel – újabb kétharmad létrejöttéig - elvonták a jövő választóinak (köztük saját maguknak) a jogát a változtatáshoz.”