Ma még slágertéma a szuverenitás, bár végét járja már. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Utána talán lesz idejük a széles dolgozói tömegeknek olyan szöveges feladatokon rágódni, hogy ha mínusz húsz fokban egy nap alatt száz ember fagy meg, akkor mennyi fagy meg öt nap alatt mínusz huszonötben. Esetleg hogy mit lehetne ez ügyben csinálni.

 Nem mintha nem lenne izgalmas kérdés ez a szuverenitás. Feltűnő például, hogy az önrendelkezésről ugyanazok az emberek teljesen mást gondolnak attól függően, hogy Magyarország, vagy egyenként a magyar emberek szuverenitásáról van szó.

Az utóbbinak bármilyen kicsit is unortodox megnyilvánulását nem is szuverenitásnak, hanem devianciának nevezi a magyarok többsége. Nem nagyon szeretjük az egyénieskedést errefelé. A szabadságot zászlóra tűző kormány úgy véli, hogy neki joga van a saját meggyőződése szerint korlátoznia az egyéni szabadságot, még akkor is, ha az éppen nem árt másoknak. Ezért preferál és diszkriminál vallási nézeteket, nemi identitást, drogfogyasztást és kultúrát; és egyáltalán nem tolerálja mondjuk azt, hogy valamelyik szubkultúrának sajátos nézetei legyenek a magántulajdonról.

Miközben neki magának is vannak. De még milyen sajátosak! Az állam a saját szuverenitását arra használja, hogy a polgárai szabadságát és tulajdonát kénye-kedve szerint nyesegesse, meg elzavarhassa a gyerekeiket misére. És ezt adja el nemzeti ügyként, sajnálatos sikerrel.

Hogyan hangzott volna a fenséges békemenet fősora egy apró módosítással? Ha nem azt írják fel, hogy nem leszünk gyarmat, hanem hogy nem leszünk alattvalók? Majdnem ugyanazt jelenti, mégis úgy festett volna, mint a kaméleon a Hősök terén.

Egyes állatok szuverénebbek

Ez a meccs nem a magyarok szuverenitásáról szól, hanem Orbán Viktoréról. Amely kétségkívül tekintélyes méretűre duzzadt mostanra. Még így a hidegben összemenve is impresszív, ahogy a bokáját verdesi a szuverenitása. Kicsit zavaró is, őszintén szólva, én nem bánom, ha neki ekkora, de ne mutogassa már úton-útfélen, pláne kiskorúak előtt. Lehet, hogy a dzsungelben ez menő volt, de errefelé nem szeretjük az ilyen deviáns viselkedést.

Nehéz ugyanis osztozni az örömében. Kevesen éreznék át a kéjt, amit okozna neki, ha elzavarhatná a jegybankelnököt is, vagy Kubatov Gáborra bízhatná a népszámlálást. Nincs százezer ember se, akit érintene ennek a jótékony hatása, ahogy az sem, ha minden bíró fideszes lesz. Az eddigi zsákmányszerzésből sem lehet kifizetni mind a választókat. Nem sokat változtatnak az ő bohó szenvedélyei például azon a képleten, hogy mínusz huszonötben öt nap alatt hányan fagynak meg.

A szuverenitás, ha nemzeti, annyit jelent, hogy mi döntünk a saját dolgainkról. Akit ez kicsit is érdekel, annak nem az EU és az IMF hitelfeltételei okozzák a legfőbb problémát, hanem a választójogi törvény és minden más intézkedés, ami a pluralizmust érinti.

Ez egy csúnya, mássalhangzó-torlódással kezdődő, idegenszívű szó, de a nemzeti szuverenitásnak attól függetlenül előfeltétele. A magyar nemzet addig dönthet bármilyen mértékben a saját ügyeiben, amíg van lehetősége fair választáson, tájékozottan és félelem nélkül elzavarni az aktuális kormányát. Addig, amíg van szabad választása a pártlisták, rádiók, újságok, világnézetek között és fel sem merül, hogy emiatt hátrány érhet bárkit. A sors fintora, hogy akik itthon a nemzeti önrendelkezésért masíroznak, egyben az ellen tüntetnek, hogy ha esetleg fél év múlva kiszeretnek Orbán Viktorból, akkor választhassanak mást.

Az egy elég igénytelen jövőkép, hogy nem leszünk gyarmat. Elég az egykori gyarmatokon körülnézni, és rögtön kiderül: a kolonizáció előtt is szörnyű helyek voltak, és utána se feltétlen a skandináv jólét következett. Egyszer talán ez a rengeteg okos magyar végiggondolja ezt a szuverenitásdolgot, és új zászlót festenek maguknak: nem leszünk alattvalók. Az sokkal szebben fog csengeni; bár skandálni és bégetni nem lehet.

hvg