Igencsak kapkodhatja a fejét, aki az Orbán-kormány külpolitikáját, különösen az orosz kapcsolatokat próbálja megérteni. A miniszterelnök ugyanis elkötelezett atlantistából pár év alatt mintha Moszkva barátjává vált volna, és már a Nyugat alkonyáról beszélt, legújabban azonban mégis inkább elkötelezett NATO- és EU-tagnak mutatja magát.

– mondta 2007. október 23-án Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Hat-hét évvel ezelőtti beszédei alapján szinte rá sem ismerni a mai miniszterelnökere. Hol van már az az idő, amikor olyanokat mondott, hogy „a keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot”?

Az elmúlt években viszont a magyar politika egyik legtöbbet emlegetett szófordulata lett a „keleti nyitás”, amelynek nyomán Orbánt és kormányát már nyíltan azzal vádolják, hogy leszámolt a nyugati, liberális értékrenddel, sőt, az oroszországi autokratikus berendezkedést tekinti mintának, és Vlagyimir Putyin elnök érdekeit képviseli. Orbán ebben igyekszik lavírozni kelet és nyugat közt, ráadásul más szavakat használ, ha a hazai és a nyugati közönségnek beszél.

A 2010-es kormányváltás előtt Orbánt atlantistaként tartották számon, hiszen első kormányzása idején, 1999-ben lépett be Magyarország a NATO-ba. Ellenzékben sokszor bírálta az orosz politikát, a 2008-ban, a grúz-orosz háború után azt nyilatkozta: „Amit az oroszok most mondanak, az semmivel sem különbözik attól, amit ’56-ban mondtak Budapestről”, és arról beszélt, hogy „az Amerikával együttműködő Európának” vannak eszközei, amelyeket használni is kell.

Orbánnak ezek a szavai illeszkednek saját politikai pályafutásába – hiszen 1989-ben épp a szovjet csapatok kivonását követelte Nagy Imre újratemetésén –, de a magyar jobboldal történelmi hagyományaiba is. Ezekben az években Moszkvában Lech Kaczyński néhai lengyel elnökkel emlegették egy lapon a magyar ellenzéki vezért. Ezzel egészen addig nem is lett volna baja Orbánnak, amíg komolyan el nem kezdett készülni a kormányzásra.

Lech Kaczyński

A fordulat 2009. november 21-én következett be, mikor Orbán ellátogatott Szentpétervárra, és az Egységes Oroszország párt kongresszusán megbeszélést folytatott Putyinnal (aki akkor épp miniszterelnökként állt az ország élén). A találkozó részleteiről keveset tudni, Orbán maga a HírTV-nek annyit árult el, hogy azt mondta Putyinnak:

Néhány nappal később Orbán a Magyar Televízió reggeli műsorában hosszan magyarázta az irányváltást, egyebek mellett azzal, hogy az Egységes Oroszország Párt inkább konzervatív szervezet, és az Európai Néppárttal ápol kapcsolatokat. A pártelnök azt állította, hogy épp az oroszok lesznek azok, akik majd segítenek kitörni az egyoldalú földgázfüggőségből, mégpedig a Paksi Atomerőmű felújításával és az új blokkok felépítésével, amiből „nem tudjuk kihagyni őket”.

„A magyar politika provinciális, feketében, fehérben gondolkodik, nincs érzéke az árnyalatokhoz” – magyarázta Orbán. Utólag már ebben a nyilatkozatában látható az a kettősség, amit később – a Magyar Állandó Értekezlet 2010. november 5-i ülésén – úgy fogalmazott meg: „nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj”, nekik pedig az a feladatuk, hogy megértsék a világgazdaságban zajló átrendeződéseket.

Némileg egyszerűsítve: Orbán – szemben a lengyelekkel vagy a baltiakkal – úgy véli: az oroszokkal minden, hatalmi természetű szembenállás ellenére meg lehet egyezni bizonyos gazdasági kérdésekben, ki lehet alakítani a békés egymás mellett élést. Ez a gondolat viszont akkor fogalmazódott meg, amikor még nem látszott, hogy Moszkvának milyen geopolitikai tervei vannak, az pedig végképp elképzelhetetlennek tűnt, hogy néhány éven belül újrakezdődik a hidegháború.

A második Orbán-kormány a saját szempontjából elkönyvelhetett sikereket: a Mol-részvények visszavásárlását, az atomerőmű építéséről és finanszírozásáról szóló egyezményt, és folyamatban van az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat gázvezeték megvalósítása is (aminek támogatása miatt ellenzékben élesen kritizálták a Gyurcsány-kormányt). Mivel az MVM megvette a földgáz-nagykereskedő és -tározó cégeket, állami szinten lehet majd megállapodni a jövőre lejáró hosszútávú földgázszerződésről is.

Politikai szempontból azonban utóbb komoly gondokat okozott a kormánynak a keleti nyitás, főleg azért, mert erős nyugatellenes felhangokkal párosult. Ennek okai elsősorban belpolitikai jellegűek: Orbán Viktor megérezte, hogy Magyarországon van egy erős kapitalizmus- és nyugatellenesség, és alaposan rájátszott erre. A szabadságharcos retorikához kifejezetten jól jött a kormánynak, hogy az EU több ügyben is vizsgálni kezdte a kormány intézkedéseit.

A „Nem leszünk gyarmat!” vagy a „Brüsszel nem Moszkva” szlogenek mögött valójában az Orbán-kormány – a saját szempontjából – jól kezelte ezeket a vitákat: együttműködést mutatott Brüsszel felé, és sikerült szétszálazni, jogi részletkérdésekké lefokozni az ügyeket. Bár többször felmerült az igény arra, hogy a részletkérdések helyett a nagy képet tekintsék át – ilyen eljárást javasolt például a Tavares-jelentés is – ehhez az EU-nak nincsenek eszközei.

illetve a formálódó új világban Európa gazdasági súlypontja nem nyugaton lesz, hanem Közép-Európában.

Már ezeket a mondatokat is a hanyatló Nyugat víziójaként értelmezték, az idei szabadegyetemi beszédre azonban sokan felkapták a fejüket, hiszen Orbán nem kevesebbet állított, mint hogy „az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam”, illetve ma a nem liberális, sőt, esetenként nem is demokratikus államok - Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország – rendszereinek megértése a slágertéma a nemzetközi elemzésekben.

Orbán utóbb sokat magyarázta ezeket a szavait, legutóbb november elején Münchenben, az előadás utáni kérdésekre adott válaszok közt: "Sosem mondtam, hogy a fölemelkedő keleti országokat utánozni kellene a Nyugatnak. Sosem mondtam azt, hogy a Nyugatnak vége van.” A fordulat azonban már korábban elkezdődött, és valószínűleg nagyban összefügg azzal. hogy az ukrán válság nyomán egy új hidegháború kezd kibontakozni a Nyugat és Oroszország közt.

– mondta a miniszterelnök augusztus végén a magyar külképviseletek vezetőinek éves értekezletén, utalva arra, hogy Magyarország EU- és NATO-tagsága nem kérdőjelezhető meg. Szeptember elején pedig a parlamentben arról beszélt, hogy „Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni.”

Ezek a megszólalások már arra utalnak, hogy Orbán valójában tart az erősödő és egyre agresszívabb Oroszországtól. A belpolitikai célokon túl erre utal az is, hogy a Legfőbb Ügyészség kémkedéssel kívánja meggyanúsítani a Jobbik oroszbarát EP-képviselőjét, Kovács Bélát. Münchenben pedig a kormányfő úgy fogalmazott: nem szeretné, ha Magyarországnak újra közös határa lenne a Szovjetunióval; a magyarok abban érdekeltek abban, hogy Oroszország és Magyarország között „legyen független állami entitás”.

– magyarázta Orbán a Hanns Seidel Alapítvány rendezvényén, miből fakad a legújabb fordulat. E szerint az ukrán–orosz konfliktus kitörése után az amerikaiak úgy értelmezik a magyar gazdasági törekvéseket – a gázvezeték és az atomerőmű építését – „mint az Oroszországhoz való közeledés kérdését”, pedig a miniszterelnök szerint ők nem akarnak se közeledni senkihez, se távolodni senkitől.

Orbán legújabb külpolitikai fordulatát jelzik Szijjártó Péter legújabb nyilatkozatai is. A külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben kijelentette: Magyarország támogatja az uniós vízumtilalommal sújtott személyek körének kibővítését, illetve adott esetben újabb vagyonbefagyasztások elrendelését. A német Die Welt című lapnak pedig azt mondta: tévedés azzal vádolni Magyarországot, hogy „túl megértő Oroszországgal szemben." Egy hónappal korábban Szijjártó még azt nyilatkozta a Hospodárské Noviny szlovák lapnak, hogy a magyar gazdaságot naponta 300 ezer euró kár éri az embargó miatt, ugyanakkor nem látni, hogy Keleten kedvező irányba változott volna a helyzet.