Melyik a jó só?
Sok homályos gondolat, mindenféle mendemondák keringenek a köztudatban a só körül.
Sokan azt állítják, azt hiszik, hogy léteznek jobb és léteznek rosszabb sók.
Tegyük tisztába ezt a kérdést.
Amikor a „só” kifejezést használjuk, akkor valójában a konyhasóról beszélünk.
A konyhasó kémiai elnevezése Nátrium-Klorid.
Talán az lehet a zavarodottság oka, hogy ezt a sóféleséget – a Nátrium-Kloridot, vagyis a „sót” – mindenféle nevekkel illetik.
• Konyhasó
• Asztali só,
• Finomított só,
• Étkezési só,
• Főzősó,
• Vákuum só
• Kősó,
• Útszóró só,
• Ipari só,
• Tengeri só,
• Himalája só,
• Stb.
Ebből valóban fakadhat némi zűrzavar.
A legfontosabb információ:
Valódi eredetét tekintve minden "só" (Nátrium-Klorid) tengeri só!!!
Mégsem hívunk minden sót tengeri sónak.
A tengervíz nagy mennyiségű sót tartalmaz.
Átlagosan 35 gramm Nátrium-Kloridot literenként.
• Ha elpárologtatunk 1 liternyi tengervizet, akkor kinyerhetünk belőle 35 grammnyi sót.
• 100 literből 3,5 kilogrammnyit.
• 1000 literből 35 kilónyit.
A ma létező sóbányák feltehetőleg úgy keletkeztek, hogy hajdanában nagyobb tengerrészek elzáródtak a tenger többi részétől, megszűnt a víz utánpótlásuk, a bennük rekedt víz elpárolgott és a kiszáradt meder fenekén visszamaradt a só.
Idővel ezek fölé a sótömegek fölé földrétegek kerülhettek, betemetődhettek, és a mélybe süllyedhettek.
A földkéreg mozgása, gyűrődései miatt akár az is előfordulhatott, hogy az ilyen mélybe került, és betemetődött sótömegek később a magasba emelkedtek és ennek következtében akár hegyek tetején is találhatóak sóbányák, nem csak a föld mélyén.
A sóbányákból származó sót szokás kősónak is nevezni.
Ha a kősót az eredeti, finomítatlan formájában hasznosítják, az elnevezése a felhasználástól függően lehet ipari só, vagy útszóró só is.
A lényeg: a bányászott só is minden esetben kiszáradt tengerekből származik.
Ilyen módon – eredetét tekintve – minden só tengeri só.
Összetételét tekintve túlnyomórészt Nátrium-Klorid.
A tengervízben azonban nemcsak Nátrium-Klorid található, hanem egyéb sófajták is. Több tucatnyi különféle sófajta.
Így aztán a só sohasem teljesen tiszta Nátrium-Klorid, hanem főképpen Nátrium-Klorid plusz egyéb sófajták sokasága.
Igaz, hogy ezek az egyéb sófajták a Nátrium-Kloridhoz képest többnyire csak elenyésző mennyiségben fordulnak elő a tengervízből származó sóban.
A tiszta Nátrium-Kloridnak nincs színe.
Ezek a további – „szennyeződésként” jelen lévő – egyéb sóféleségek azonban az összetételüktől és a mennyiségüktől függően elszínezhetik a sót.
Különféle színűvé színezhetik.
A színek többnyire jellemzőek egy-egy só lelőhelyre, azaz bányára.
A leggyakoribb az, hogy az egyéb sóféleségek a kősót szürkés-piszkos színűvé teszik.
Ezt a színt az emberek túlnyomó többsége nem tartja gusztusosnak.
Úgy tűnik, nem szívesen tesznek az ételeikbe szürkés-piszkos küllemű sót.
Így aztán a gyártók kitalálták, miképpen lehet a sót megtisztítani, azaz eltávolítani belőle a nemkívánatos elszíneződést okozó egyéb sóféleségeket.
Ezt a tisztított sót nevezzük finomított sónak.
Az asztalunkra tehát már jellemzően ilyen, az elszíneződést okozó sófajtáktól megtisztított, szép „fehér”, finomított só kerül.
Előfordul, hogy az asztalunkra kerülő só nem sóbányákból származik.
Azokban az országokban, amelyeknek van tengerpartjuk, napjainkban is nagy mennyiségben állítanak elő sót.
Mégpedig a tengervíz mesterséges elzárásával és elpárologtatásával.
Az ilyen eredetű, a tengervízből lepárolt sót a kereskedelmi forgalomban tengeri sónak nevezik.
A köznyelvben csak ezt nevezik tengeri sónak.
Lényegét tekintve a tengeri só ugyanolyan só, mint ami a bányákból származik.
Többnyire ezt is tisztítják, finomítják, mielőtt az asztalunkra kerül.
Már csak egy sóféleség maradt hátra, a csudálatos tulajdonságokkal felruházott sófajták, pl. a Himalája só.
A különlegességekre vágyó emberek „szerencséje” az, hogy előfordulnak olyan különleges természeti jelenségek, amelyek kielégíthetik titkos sóvárgásainkat.
Előfordul például, hogy az évmilliókkal ezelőtt kiszáradt tengervízből kicsapódott só olyan „szennyeződéseket” tartalmaz, amelyek kifejezetten szép színt adnak a sónak.
Előfordul, hogy az ilyen „szennyeződések” kifejezetten gusztusos, vonzó, különleges külleművé varázsolják a hétköznapok már-már unott közszereplőjét, a sót.
Ha sikerül rálelnünk egy ilyen bájosan elszíneződött konyhasóra, akkor még felnőttkorunkban is újra beköszönthet a „barbi korszak”, és beleszerethetünk a tagadhatatlanul esztétikus, a rózsaszín különféle árnyalataiban tündöklő különféle só-csodákba.
Arról már nem fontos tudnunk – hiszen illúzióromboló lenne –, hogy ezt az elbűvölően szép színt pusztán egy kevéske, az egészségünk szempontjából jelentőséggel nem bíró vas-szennyeződés okozza.
Ha ez a szép rózsaszín só ráadásul még olyan bányákból is származik, amelyek a jól csengő Himalája lábainál találhatóak, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy varázserővel bíró só-különlegességre leltünk.
A lényeg: A só az só. Nátrium-Klorid.
Legyen az tisztított, vagy tisztítatlan, szürkés-piszkos vagy divatosan pink.
Nevezhetjük akárhogyan.
A só a tengerek vizéből származik, akár a hajdani kiszáradások révén keletkezett sóbányákból, akár a napjainkban zajló lepárlásokból.
A só az só.
Só még akkor is, ha egy kis vas-szennyeződés oly vonzó színt ad neki.
Kommentáld!