Nej György írása Mellár Tamás: Engem nem lehet megvenni Árulónak tartják? Mellár Tamás 2010 decemberében még abban bízott, hogy a következő februárban beindulnak a strukturális reformok, nyáron viszont a kormányközeli napilapban erős megállapítást tett: „Megbukott az Orbán-kormány gazdaságpolitikája.” Legutóbbi lépése nem volt ennyire visszhangos. Sem ő, sem az otthagyott Professzorok Batthyány Köre nem kommunikálta, hogy kilépett. NEJ GYÖRGY interjúja.

- Baloldali lett?

– Szó sincs erről. Konzekvensen a konzervatív oldalon maradtam.

- Már nem akar kiutat keresni a válságból?

– Hogyne akarnék. Miért?

- Mert a Professzorok Batthyány Köre azért alakult meg ’95-ben, hogy az egyetemi tanárok „felajánlják tudásukat, szellemüket és tekintélyüket a kiútkeresés nehéz feladatához”, mert a „pártok nem találják a válságból kivezető utat”.

– Mindenképpen szeretnék kiutat keresni, ám más keretek között.

- De más körben nem óvják ennyire a polgári értékrendet, nem féltik ennyire az országot, az évezredes kultúrát a „nemzetközi érdekcsoportok és hazai kiszolgálóik nyomásától, a vágtató globalizációtól”.

– Nem tudom, hol mennyire óvják a polgári értékrendet, de itt egyedül maradtam.

- A bírálatai miatt?

– Nem. A professzorok egységes kiállást akartak a kormány mellett, azt mondták, a gazdaságpolitikai kérdésekről ráérünk később vitázni – lehet, hogy azokban nekem van igazam, ők ehhez nem értenek, de most, a példátlan külföldi támadások idején a kormány támogatása fontosabb. Én máshogyan gondoltam, mert ezek a – sokszor igazságtalan és pontatlan – támadások összefüggenek a kormány helytelen politizálásával, és most arra van szükség, hogy megállítsuk a szabadságharcos politikát. Amikor az elnökségben a kormány melletti békemenet támogatásáról volt szó, kifejtettem, hogy ez nem jó irány, hiába helyes a végső cél, az eszköz rossz. Senki nem állt mellém. Ők sem, mások sem. Nem tehettem mást: kiléptem.

- Éppen a békemenet napján jelent meg a Népszabadságban a Fegyverletétel? Világos? című írása, amelyben a kormány gazdasági szabadságharcának befejezését sürgette. A professzorokat akarta pukkasztani?

– Dehogy! Muszáj volt megírnom a cikket, mert ha ők így gondolkodnak, akkor az átlagemberek még inkább hisznek a kuruckodás értelmében, a függetlenségi harcban, az unortodox gazdaságpolitikában. Egy értelmiséginek kötelessége felhívni a figyelmet ennek a tarthatatlanságára. Különben: micsoda paradoxon! Csütörtökön a miniszterelnök Brüsszelben a megegyezésről és korrekciókról beszélt, itthon a mezei talpasok vasárnap továbbra is harcot vívnának a gyarmatosítók ellen.

- A miniszterelnök sem adta fel teljesen, hogy a külföldi érdekkörökre hivatkozzon.

– Nyilván nem örültek a külföldi bankok, multik a különadóknak, a végtörlesztésnek, százmilliárdokat veszítettek a befektetők, de mondja meg nekem: hová lett az a 4100 milliárd forint, amit a kormány ezekből meg a magánnyugdíjpénztárak vagyonából besöpört?

- Én számoljak el vele? Talán az államadósság...

– Nem csökkent az államadósság, és nem indult be a gazdasági növekedés.

- Mert „az MSZP eltüntetett mindent, ami sűrűbb a levegőnél”. Csődközeli állapotban volt az ország – Orbán Viktor közlései szerint.

– Nem volt abban. A 2002-esnél jóval nagyobb volt ugyan az államadósság, de normális forintárfolyam és harmad-negyedekkora adósságkockázati (CDS) felár volt 2010-ben.

- Orbán még valami elismerésfélét is mondott Bajnairól az Egyesült Államokban. Aztán kitört a függetlenségi háború, a szabadságharc. Nem azért, mert Barroso úr nem engedélyezett hétszázalékos államháztartási hiányt, vagyis lazább költségvetési politikát?

– Az Orbán-kormány csodafegyvere az egykulcsos adó volt, amely – úgy hitték – növeli a foglalkoztatást, az adóbevételeket, beindítja a növekedést, és így kinőhető az adósság. Addig átmenetileg szükség lett volna a hétszázalékos hiányra, de mivel ez uniós akadályba ütközött, a finanszírozást csak az egyszeri bevételekből lehetett előteremteni. Ezért indult el a gazdasági szabadságharc.

- De most, hogy fogytán a muníció, következik a konszolidáció, a hibák kijavításának szordínósra hangolt ígérete.

– Az országértékelő beszédben egyértelműen és határozottan ki kellett volna mondania a kormányfőnek, hogy fordulat és új vezetés következik a gazdaságpolitikában. Tartok tőle, hogy most sem lesz változás, nem jön a konszolidáció, mint ahogyan a 2011 tavaszán meghirdetett Széll Kálmán terv nagy része sem valósult meg. Akkor is nyugalomra volt szükség, hogy államkötvényeket lehessen kibocsátani, most meg az IMF–EU-tárgyalások miatt kell a nagyobb bizalom, a jobb légkör. Az Orbán-beszédből azt éreztem, hogy most visszakozik egy kicsit, de amint csökken a külföld ellenállása, visszatér sokat bírált elveihez.

- Az első Orbán-kormány idején nem kritizálta az akkori gazdaságpolitikát. Öt éven át volt a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Egyetemeken oktatott, majd a Századvég Gazdaságkutatónál dolgozott, itt már keményen odamondogatott a kormánynak. Ezért kellett eljönnie?

– A KSH-nál nem politizálhattam. Meg aztán akkoriban a kormány igényt tartott az elemzéseinkre, véleményünkre. Az akkori gazdaságpolitika is jobb volt a mostaninál...

- Miért is jött el a Századvégtől?

– Mert azt láttam, hogy nincs befolyásom a folyamatokra. 2010 tavaszán, amikor elvállaltam, arról volt szó, hogy segíthetünk, súghatunk a kormány elképzeléseihez, de kiderült, hogy nem akarják.

- Kirúgták, mert jobbról ugyanazt mondta, mint mások balról, vagy azért kritizál mostanában a legkeményebben, mert kirúgták?

– Nem rúgtak ki. Magam döntöttem úgy, hogy eljövök. Abszurd volt kissé, hogy egy kormányközeli intézményből valaki erősen kibeszél, a kollégáimat sem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, meg jött a nyomás is, hogy nem így kellene csinálni.

- Honnan? Kitől?

– Fölülről.

- Mégis?

– Fölülről.

- Mit tett? Védekezett? Ellenkezett?

– Próbáltam a sajtón keresztül üzenni, hogy a kormány rossz úton jár, de nem volt semmi foganatja. Úgy éreztem, intézményi kötöttségek nélkül szabadabban, karakteresebben tudnám
megfogalmazni a véleményemet. Egyetlen célom volt: annyi nyűglődés után végre modernizálódjon, zárkózzon fel az ország.

- Megsértődött?

– Egyáltalán nem. Miért is sértődtem volna meg, semmilyen egyéni ambícióm nem volt. Persze könnyebb volt a bírált illetékeseknek úgy beállítani a dolgot, mintha én minden kritikát egyéni sérelmeim miatt tettem volna. De még ha sértett lettem volna is, akkor sem ez a lényeg. Hanem az, hogy amit leírtam a gazdaságpolitika bukásáról, máig nem cáfolta senki. Az eltelt idő azt igazolta, amit levezettem.

- Nyilván sokan egyetértenek önnel. Mit tapasztal – a jobboldalon is? Vagy csak négy-öt ismert emberből áll az opponensek társasága?

– A látszat ez. Valójában többen vagyunk konzervatív emberek, akik két rossz út között érzékelnek valami harmadikat, de őket egyelőre csak a szimpátia köti össze. Tőlük sok egyetértő levelet, hívást kaptam a cikkeim után, igaz, máshonnan elutasítást is szép számmal. Sokan nem értik a környezetemben – például abban a presbitériumban, amelynek tagja vagyok –, hogy miért nem állok Orbán Viktor, a kormány mellé, sőt: a rokoni köröm egy része sem ért egyet velem.

- Árulónak tartják?

– Politikai körökben igen. A barátok, ismerősök, rokonok nem, ők tudják, hogy engem nem lehet megvenni, de nem értik, mit miért teszek. Egyelőre magányos harcosnak érzem magamat, akire a jobboldalon nem tartanak igényt, a baloldalon meg csak azért vagyok érdekes, mert nekik kedveset mondok. Egy baloldali fordulat után azonban eszük ágában sem lenne megkérdezni a gazdasági ügyekről.


Professzorok Batthyány Köre – tabló