A második Orbán-kormány eddigi működésének egyik legmeglepőbb jellemzője az önkényesség, a kiszámíthatatlanság, a koncepciótlan rögtönzés. Az alkotmányhoz való viszonyukban, illetve az alkotmányozásukban is ez a legszembeötlőbb – írja a szerző.

Meglehet, hogy nehéz a felfogásom, de nekem mindmáig nem derült ki, hogy mi célt szolgál valójában a magas lángra csavart alkotmányozási buzgalom? Az az érzésem, hogy még az ügyben legaktívabb kormánypárti képviselők sincsenek ezzel tisztában. Ami ha úgy veszem, persze érthető.

Ellenzéki korszakában a Fidesz inkább alkotmányvédőnek mutatkozott, mintsem az alkotmánnyal radikálisan elégedetlenek közé tartozónak. Az alkotmányban és a betartásán őrködő Alkotmánybíróságban nem a kormány cselekvési szabadságának korlátját és korlátozóját látta, hanem inkább az állampolgárok és az ellenzék jogainak védelmezőjét. Változtatási igénye hosszú éveken át kimerülni látszott abban, hogy a tartalmilag jogállaminak nevezhető alkotmányt végérvényesen el kell szakítani az 1949-es sztálinista alkotmánytól, amelynek formálisan a módosításaként jött létre. Át kell szerkeszteni, szükség van a szöveg némi tartalmi és stiláris kiigazítására, valamint az ideiglenességét jelző preambulum helyett egy emelkedett hangvételű, az alkotmányos hagyományainkra hivatkozó előszóval kell ellátni.

Orbán meglepetése

A választás előtt a legcsekélyebb mértékben sem jelezték, hogy a fentieken túl is változtatnának az alkotmányon, ha netán kétharmados többséget szereznének. A választási kampányhoz közeledve, amikor ez már valóban reális esélynek látszott, 2009 végén, Orbán Viktor azzal nyugtatta az aggodalmaskodókat, hogy egyáltalán nincs szándékában az alkotmányos berendezkedés felforgatása. Egy interjúban ugyan kétségtelenül azt mondta, hogy „semmi tiszteletre méltót” nem talál az alkotmányban. De a szövegkörnyezetből világos, hogy ekkor sem a hatalommegosztás rendszerével, a független intézmények rendjével, vagy az alapjogok szabályozásával elégedetlen, hanem az a baja a magyar alkotmánnyal, hogy az ízlése szerint egy technokrata szöveg. A szavait idézve: „hiányoznak belőle azok a mondatok, igazán nagy erőt adó, meghatározó mondatok, amelyek megmozdítják az ember szívét és lelkét”.

A választás után viszont hirtelen kiderült, hogy a győztesek szerint a választófülkékben voltaképpen forradalom történt. Új rendszer megteremtésére kapott a koalíció felhatalmazást. Amit egy új alkotmány létrehozásának kell betetőznie 2012-re. Mert a régi különféle paktumok terméke, alkalmatlannak bizonyult a magyar társadalom érdekeinek szolgálatára. És ma is értelmetlenül korlátozza a köz javára tevékenykedni kívánó kormány áldásos működését.

Kilenc alkalmi alkotmánymódosítás történt az elmúlt kilenc hónap alatt. Kilenc, valójában napi politikai érdeket szolgáló módosítás. Számos alkotmánysértő lépés. És korántsem mellesleg, elvégeztetett az Alkotmánybíróság törvényeket felülvizsgáló jogkörének lényeges korlátozása. Miközben zajlottak az alkotmány-előkészítő eseti bizottság vitái a leendő új alkotmány koncepciójáról. Elvileg immár mindenre kiterjedő változtatási szabadsággal, az elmúlt húsz év alkotmányozással kapcsolatos legkülönfélébb ötleteit újra feltálalva. A Szent Korona tantól a kétkamarás parlamentig, az Alkotmánybíróság jogköreinek átalakításától a gyermekek választójogának elismeréséig. Az új alkotmány bebetonozására alkalmas fantasztikus ötletig, ami szerint dupla olyan erős legitimációval lehetne megváltoztatni, mint amilyennel elfogadják. Hogy aztán a hónapokig tartó ötletparádé után végül egy olyan koncepciót terjesszenek az Országház elé, amelyet már az előterjesztők is csak vitaanyagnak minősítenek. És az eredeti szándékkal ellentétben, parlamenti határozatot sem kívánnak hozni róla.

Kínos ellenzéki bojkott

Nem először írom le, hogy a többpárti demokráciában a nemzeti együttműködés mindenekelőtt az egymással versengő parlamenti pártok közötti együttműködés a szavazók bizalmáért folyó küzdelem közös játékterének, szabályrendszerének megalkotásáért és fenntartásáért. Tágabban, az alkotmányos rendszer megteremtéséért és fenntartásáért, vagyis legitimitásának megőrzéséért. 

A nagyobb felelősség az együttműködés létrehozásáért természetesen a mindenkori kormánypártoké. Politikai analfabéta, aki ezt nem képes felfogni.  

Nagyobb többség nagyobb felelősség.

Fogalmi képtelenség az olyan nemzeti együttműködést szolgáló alkotmányozás, amelyben nem vesz részt a parlamenti ellenzék. Nem különben abszurdum, hogy a folyamat termékét, az alkotmányt – vagyis a demokráciában lehetséges nemzeti egyetértés legszélesebb alapját megtestesíteni hivatott érték- cél- és szabályrendszert – csupán az éppen kormányzó helyzetben lévő politikai erők szavazatával fogadják el. Még ha kétharmados többségük lévén, jogi értelemben rendelkeznek is az alkotmány megszavazásához szükséges legitimitással.

Márpedig a jelek egyelőre arra vallanak, hogy ez fog történni. Néhány hét múlva vélhetőleg a kormányoldaltól kap az ország új alkotmányt. A fél országot, a szavazók 53 százalékát képviselőktől. És az új alkotmány legitimitását népszavazás sem fogja megerősíteni.   

A koalíció ugyanis még ma is kétlelkű. A lendületes kezdés után lassacskán mintha ráébredni látszana az ellenzék nélküli alkotmányozás veszélyeire. Visszacsalogatandó az alkotmányozás folyamatába az ellenzéki pártokat, tett néhány gesztust, arra az önkorlátozásra azonban egyelőre nem hajlandó, ami a felelős középet képviselő LMP vagy a balközép MSZP számára elfogadhatóvá tenné az alkotmányozásba való bekapcsolódást.