2012. március 5, 13:34

Magyarország jelenlegi, a keresztény Európa majdani vezére interjút adott a FAS-nak

2012. március 05. hétfő, 05:02 |

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung Orbán Viktor: „Létezik egy rejtett Európa” címmel közölt interjút Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Készítette Thomas Gutschker, Friederike Haupt, Georg Paul Hefty und Volker Zastrow. „Karakter és ambíciók nélküli nemzetek nem tudják naggyá tenni az európai közösséget”. Orbán Viktor a nemzeti büszkeségről, kereszténységről, német nagyságról és Magyarországról a világ szemében.

FAS: Miniszterelnök úr, Önt jelenleg úgy bírálják a brüsszeli intézmények, ahogy egyetlen más kormányfőt sem. Erről még lesz szó. Előbb azonban az érdekel bennünket, hogy hogyan látja Ön Európa állapotát.

Orbán Viktor:  A lelki szemeimmel egy térképet látok. És rendkívüli aggodalommal tölt el az, amit ki tudok rajta venni. Ha a világ következő húsz évben várható fejlődésére gondolok, akkor ezen a térképen egy egyre gyengébb Európát látok. Egyre inkább veszítünk a jelentőségünkből, egyre kevesebben leszünk a világ népességéhez és a korábbi Európához viszonyítva is. Egyre tovább csökken a részünk a világkereskedelemben és a világ társadalmi termékében. Európai demokráciánkban, gazdasági és társadalmi rendszerünkben egyre több ember veszíti el saját európai önbizalmát – mert azt látja, hogy azok, akik másként rendezik be a gazdaságukat és társadalmukat, mint mi, egyre többen lesznek nálunk sikeresebbek.

– Miért van ez így?

– Az az érzésem, hogy az európai csúcspolitikusok nagy része elvesztett a hitét abban, ami Európát valaha naggyá és a világot befolyásoló tényezővé tette. Mi több, mintha szégyenletes vagy tilos lenne beszélni erről a témáról. Nem kerülhetjük el, hogy megállapítsuk: azok, akik most törnek fel, bátran vállalják szellemi identitásukat – az iszlám az iszlámot, a keleti népek keleti hagyományaikat, szellemi rendszerüket. Nemcsak istenről van szó, hanem a kultúráról is, amelyet a mindenkori hagyományos hit határozott meg. Mi viszont lemondunk arról az erőről, amely abból a tényből ered, hogy ez a keresztény kultúra világa. A sikeresek vállalják, hogy nincs jövő gyerekek és család nélkül.

– Úgy véli, Európa megtagadja a származását?

– Mi érdemnek érezzük, ha úgy beszélünk a hagyományos életformákról, mint amelyek már kimentek a divatból vagy rég feledésbe merültek. Úgy érzem, hogy a vitakultúra vagy a politikai korrektség érdekében már nem is beszélünk azokról a dolgokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy fennmaradhassunk mértékadó civilizációként. Létezik valami, amit én rejtett vagy titkos Európának nevezek. Erről a részről a nyilvánosság előtt ritkán esik szó. És ez nem lép fel azzal az európai igénnyel, hogy újra meghatározó gondolkodásmóddá, kultúrává és politikai iránnyá váljon.

– Ön vallásra, nemzetre és családra támaszkodik. Nem másik irányba tart a haladás? El a nemzettől, a családtól, a vallástól?

– Ez az én vesszőfutásom egyik oka. Létezik ugyanis az európai történelemnek, az európai jövőnek egy olyan értelmezése, amely szerint a vallásosságtól a szekularizálódás felé, a hagyományos családmodelltől a különféle családmodellek felé és a nemzetektől az internacionalizmus vagy az integráció felé menetelünk. Amit én gondolok, az egyértelműen az ellenkező irányba megy. A vita arról folyik, hogy mi az előre, és mi a vissza. Harcolok az ellen, hogy a múltba mutatóként értelmezzék azt, ami a magyar alkotmányban kifejezésre jut. Mert ha vetek egy pillantást a világtérképre, akkor azok a dolgok, amelyekről beszélek, megoldást jelenthetnek Európa csökkenő befolyására a világban.

– Az EU-alapjogok Chartája rögzíti, hogy az ember méltósága érinthetetlen. Rögzíti az európai jogállam minden vívmányát. De hiszen ez mind a keresztény-napnyugati hagyományaink folyománya. Ez miért nem elég Önöknek?

– Mindez szép és jó. Tiszteljük egymást, és az üzleti ügyek elintézéséhez bizonyos jogállami keretek nem vonhatók kétségbe. De hol az élet? Nem az európai dokumentumokban hiányolom, hanem a hétköznapok kultúrájában. Néha felvillan, ezt nem tagadom. De olyankor sok vitát vált ki. Amikor például Sarkozy a porondra lépett, akkor éreztem ezt a De Gaulle-i fuvallatot, ezt a gloire-t [dicsőséget], és nem kellett franciának lenni ahhoz, hogy az ember úgy érezze, ez komoly dolog.  Vagy amikor hosszú idő után először egy labdarúgómeccsen újra a német zászlók tengerét láttam, azzal az üzenettel: mi vagyunk a németek, és győzni fogunk, mert mi vagyunk a legerősebbek. Ettől nem félnek, mert látják: Németországban valami komoly fejlődik. Vagy amikor a lengyelek azt mondják: mi lengyelek olyan erős ország vagyunk, hogy az európai döntéshozók nem tudnak megkerülni minket. Ott van akarat, van energia, ott igényt jelentenek be.

– Hogyan fejlődhet éppen a nacionalizmusból európai szellem?

– Nem szeretném, hogy ezek a kijelentések szemben álljanak az Európai Unióval, az integrációval. Az szeretném, ha Brüsszelben és másutt nem úgy reagálnának rá, mintha ez az európai integrációt fenyegető veszély lenne. A karakter és ambíciók nélküli nemzetek nem tudják naggyá tenni az európai közösséget. Európaiként ezt a ritka felragyogást nagyon üdvözlöm.

– Európa összenőtt, mert a nemzetei lemondtak a szuverenitásuk egy részéről. Ez volt a két világháború egyik tanulsága, ma ez a globalizálódás követelménye. Úgy gondolja, hogy a csak 1989 után újra szuverénné lett államok ki tudják magukat vonni ebből?

– Nem tudom, hogy erre válaszoljak-e, hogy aztán Németországban kapjak miatta a fejemre. De mivel a történelmet említik: a világháborúkat természetesen lehet nemzek közötti háborúknak is tekinteni. Attól tartok azonban, hogy a tragédia nagyobb: ez a civilizációnk belső polgárháborúja volt. A civilizációt olyan súlyosan megsebesítette, hogy ez talán tönkretesz bennünket. A demográfiai hatás egyértelmű, a gazdasági pusztítás következményei egyértelműek. A második világháború után az európaiak kezéből kicsúszott a jövő Kelet és Nyugat felé. Ami velünk, európaiakkal a 20. században történt meg, az a kereszténységen belüli polgárháború volt. A jóisten minden egyes embert saját képére teremtett. Ezért nem szabad megsemmisítenünk egymást. Ez az európai szellem forrása. Schuman ezért a második világháború után azt mondta, hogy Európa keresztény lesz, vagy egyáltalán nem lesz.

– Az EU-Bizottság úgy hiszi, hogy az alkotmány, amelyet Ön kétharmados többségével keresztül vitt a parlamentben, sérti az unió alapértékeit: az igazságszolgáltatás függetlenségét, a véleménynyilvánítási és sajtószabadsághoz való jogot, az ellenzékkel való tisztességes bánásmódot. Ezek súlyos szemrehányások.

– A helyzet banális. A magyarokkal szemben 5-8 törvényrészletet kifogásolnak. A tavalyiakkal együtt kevesebb mint 50 egyedi esetről van vitánk a bizottsággal. A németeknek több mint 100 egyedi esetben van nézeteltérésük a bizottsággal, a franciáknak még több esetben. Akkor most ők kevésbé európaiak, mint mi? Természetesen nem. Mindaddig, amíg sikerül a nézeteltéréseket ilyen keretekben tartani, nincs probléma. Az ilyen viták az EU hétköznapjaihoz tartoznak. Ám egyesek azt állítják, hogy a magyarországi megoldások jogilag talán rendben vannak, de ellentmondanak az európai szellemnek. Mit kezdjek egy ilyen nézettel? Engem megválasztottak, a magyar kormányt szintén megválasztották. De ki választotta meg az Európai Unió Bizottságát? Hol a demokratikus legitimációja? És kinek tartozik felelősséggel az Európai parlament? Ezek az új európai architektúra nagyon komoly problémái.

– Sok magyar is kifogásolja, amit a bizottság kifogásol.

– Mi történt 2010-ben Magyarországon? A baloldal összeomlott. A liberálisok már nincsenek a parlamentben. Most mi történik? A nemzetközi baloldal megpróbálja újra felépíteni a magyar baloldalt – ennek nem örülök, de érthető. Belülről nem megy, mert ott csak romok vannak, tehát kívülről  csinálják, nemcsak Európából, hanem Amerikából is. Olyan alapítványokat és baloldali személyeket támogatnak, akik baloldali alternatívát akarnak megformálni Magyarországon. Ezért támad bennünket radikálisan a nemzetközi baloldal. De a nemzetközi jobboldal, amelyik néha eléggé kényelmetlenül érzi magát, megvéd minket.

– Az Ön pártjának a támogatottsága a 2010. áprilisi választások óta jelentősen csökkent. Sok ember ment az utcára, hogy Ön ellen tiltakozzon.

– A legutóbbi parlamenti választás óta két időközi választás volt, és mindkettőt túlnyomó többséggel megnyertük. Ahhoz képest, hogy milyen szerkezeti reformokat hajtottam végre Magyarországon, hogy mi mindent fordítottam ki a sarkából és változtattam meg az oktatásügyben, az egészségügyben, a szociális ügyekben, sokkal jobban állunk, mint valaha gondoltam volna. Minden elismerésem, minden tiszteletem azoké, akik kimennek az utcára. Néha sok ezren lehetnek. De a jobboldal gyűléseihez képest ezek klubrendezvények. Még előttünk áll március 15., az egyik nemzeti ünnep. Nem kérdés, hogy mi sikeresen fogjuk mobilizálni a híveinket. Ez felszabadító élmény a magyar jobboldalnak.

– Az Ön országa erősen polarizálódott. Ön miért törekszik erre a polarizálásra, miért akarja megsemmisíteni a baloldalt?

– Szívesen könyvelném el a baloldal megsemmisítését saját sikeremként. De ez csak részben az én érdemem. A jelenlegi magyar ellenzék, amely előttem nyolc évig a kormányt adta, öngyilkos lett. Nem gyilkolták meg, a kés nem az én kezemben volt. A választópolgárok dobták be szavazataikat az urnákba. De a politika olyan, mint a főnixmadár: fel tud támadni hamvaiból.

– Mi a társadalmi oka ennek a jobb és bal közötti harcnak?

– Magyarországon a nagytőke meglehetősen kíméletlen része megszállta a pártok egy részét, elsősorban a szocialistákat. A szocialisták utolsó három miniszterelnöke mind az ország leggazdagabb emberei közé tartozott, és szövetség alakult ki a nagytőke és a legszegényebbek között. Az állam szilárdan a nagytőke kezében volt. Szociális segélyekkel, idő előtti nyugdíjjal, rokkantsági nyugdíjakkal, az adócsalások tűrésével teremtették meg a tömeget, amelyet az állam kitartott. Ezzel a középréteget megfosztották az erejétől és a terétől. Amikor 2010-ben megnyertem a választásokat, Magyarországon olyan volt a szociális helyzet, hogy több ember élt az államból, mint munkáért kapott bérből. Magyarország ezért egy tragikus végjáték küszöbére csúszott, mert a tízmilliós lakosságból 2010-ben mindössze 3,7 millió dolgozott, és csak 2,6 millió fizetett adót. Amikor 2002-ben leváltottak, az államadósság 52 százalék volt. Amikor visszajöttem, több mint 80 százalékot tett ki. Egy eladósodott ember, cég vagy ország megítélésem szerint nem szabad ország.

– És Európa? Európa szabad?

– A mi reményünk hordozói még mindig a németek. Mert egyedül a németek rendelkeznek olyan gazdasággal, amely fantasztikus teljesítményekre képes, és ezért is hiszik el nekik, hogy a 80 százalék fölé emelkedett államadósságot csökkentik, talán 60 százalékra is. Egy kicsit még mi is bízunk benne, hogy ez nekünk is sikerülhet, de csekély reményre ad okot, ahogyan a többiek boldogulnak az adósságukkal. A németeknek természetes ösztönük van, nekünk  kétharmados többségünk a parlamentben. Amíg ez megvan, addig be tudjuk indítani a gazdasági talpra állást.

– A görög lapokban a német kancellárt horogkereszttel ábrázolják. Ön nem fél Németország európai dominanciájától?

– A németek nagyon óvatosak, amikor arról van szó, hogy átvegyék a vezető szerepet. Ismerjük a történelmet. Ezt a franciák soha nem fogadják el, a britek azonnal a szokásos reflexeikkel reagálnak. A közép-európaiaknál gyomorgörcs jelentkezik, nem lehetnek újra beékelve a németek és az oroszok közé. De Németországnak van egy sorsa, és a sorsát nem választhatja meg az ember. Én Németországot mindig úgy láttam, hogy mindig kicsi volt ahhoz, hogy valóban uralkodjon Európán, de túl nagy volt ahhoz, hogy eloszlassa a többiek aggodalmait emiatt. Ez a német sors. Ha Németország erőit jó célok szolgálatába állítja, akkor félre kell tolnunk a fenntartásainkat, hogy szövetségi, partneri kapcsolatot alakítsunk ki.

– Mi határozta meg az Ön pozitív Németország-képét?

– Sokat tanultam az idősebb német politikus-generációtól. Soha nem felejtem el, amikor Lambsdorff grófot egyszer felkerestem bonni irodájában. Egész délután ott voltam. Ült az íróasztalánál, mögötte Bismarck hatalmas képe függött. Azt mondtam neki: a Liberális Internacionálé elnökéhez jövök, és a falon egy Bismarck-kép! És megmagyarázta nekem. Tanóra volt arról, hogyan kell felfogni Bismarckot és a német történelmet, és hogy egy német liberális a kilencvenes években miért tehet ki egy ilyen képet. Amikor 1998-ban először lettem miniszterelnök, nem hivatalos találkozót kértem Helmut Kohl szövetségi kancellártól, és nagyon hosszú beszélgetés lett belőle a kancellári hivatalban lévő dolgozószobájában. Kohl elmagyarázta nekem, hogy a Rajna és a Duna egyet jelent Európával. Amíg a dunai térség nem Európa integráns része, addig nem létezhet egység. Hosszan fejtegette, hogy nekünk, fiataloknak fel kell ezt fognunk, mert ő maga látta a másik Európát. Ha nincs az Európai Unió és nincs az euró, nem lesz béke.

– Ön ebben a kimagasló állásban tanult valami újat Magyarországról és a magyar népről?

– Sokkal több erőt és készséget találtam a változásokhoz, mint gondoltam volna. Nekünk magyaroknak nagyon kritikus véleményünk van önmagunkról. Legendás, hogy nem tudunk kiegyezni, ez már a törzsi időkben is így volt. De most, amikor a problémák nagyon, nemcsak otthon, hanem egész Európa számára, kialakult az az érzés, hogy „Most, vagy soha!” Ma sokkal kevesebb a gyűlölet a magyar társadalomban, mint korábban. Mi magyarok folyton szemrehányásokat teszünk magunknak, hogy mindig csak a rosszat látjuk. De ma sokan személyes célul tűzik ki, hogy fenntartsák a jó végkifejletbe vetett reményt. Nem csak a jobb, hanem a baloldalon is. Csodálatra méltó volt, ahogyan a magyarok a külföldi támadásokra reagáltak. Hirtelen haragú nép vagyunk. És mindig túlzásokat fogalmazunk meg, amire nagyon alkalmas a magyar nyelv. De most az ellenkezője mutatkozott meg. Azt mondják, hogy Magyarországon vannak problémák és hibák, de van velünk szemben tisztességtelenség is.  Egy nemzetnek is van méltósága. Az emberek egységesek abban, hogy rólunk és velünk nem lehet úgy beszélni, mint ahogyan ezt az Európai Parlamentben a baloldaliak és liberálisok teszik. És az ezzel kapcsolatos ellenszenvüket az emberek olyan méltóságteljesen fejezték ki, hogy nem is hittem, hogy ilyesmire képesek vagyunk. Ebből az a tanulság, hogy a politikusok néha alábecsülik a sajt nemzetüket. Ebből lehet erőt meríteni.

– Fennáll az EU-Bizottság konkrét elvárása, hogy az Ön kormánya a következő hetekben néhány törvénymódosítást terjeszt elő. Amikor Ön év elején az Európai Parlamentben beszélt, késznek mutatkozott a párbeszédre. Kész engedni Brüsszelnek?

– Nemcsak tárgyalásra késznek mutattam magamat, hanem tárgyaltunk is, mind a minisztereim, mind jómagam. Megküldtük a bizottságnak a törvénymódosítások tervezetét. Most várjuk a választ. Akkor majd megmutatkozik, mely kérdésekben jött létre megoldás, és melyekben nem. És akkor folytatjuk a tárgyalásokat.

2012. március 5, 13:58

Stílszerűen Orbánról: Jézusmária!

2012. március 05. hétfő, 05:29 | Mihancsik Zsófia |

A keresztény Európa olvasója, akit nem hagyott érintetlenül sem az európai felvilágosodás, sem az elmúlt két évszázad európai történelemfejlődése, ezen belül a két nagy, Európa okozta világégés sem, aki tompítani, és nem élezni akarja azt, amit  Huntington már 1996-ban a civilizációk harcaként írt le, az nem tehet mást, mint hogy a fejéhez, sőt a szívéhez kap, miközben Orbán interjúját olvassa a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban.

Eddig jobbára csak mi, magyarok tudtuk, hogy nemcsak egy torz nem ortodox gazdaságpolitikával, hanem egy őrült és életveszélyes ideológiai katyvasszal állunk szemben, amikor Magyarország kétharmados miniszterelnökét hallgattuk hétről hétre. Eddig a nyugati világ hihette, hogy szegény magyar miniszterelnököt áldatlan és kíméletlen politikai ellenfelei értik és magyarázzák szándékosan félre, és fújják tele a világot a saját eltorzított interpretációikkal. Ez az interjú ebből a szempontból korszakhatár. Aki ezentúl Európában nem tudja, nem érti, mi a nagyon nagy baj Orbánnal, mitől veszélyes nemcsak a saját népére, hanem Európára is, az csak magára (sunyi politikai érdekeire, cinikus világszemléletére, torz hatalmi ambícióira) vethet.

Érdemes volt meglátogatnia Orbánnak a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerkesztőségét. Érdemes volt interjút készíteni vele, érdemes volt ennyi újságoldalt rááldozni. Köszönet illeti érte a FAZ vezetőit és munkatársait.

(Mihancsik Zsófia)