Péntek, 2014. január 10. 11:03

Címkék: Magyar Csapat rezsiharc kampány Orbán Viktor háztarási energia

Mészáros TamásMagyar csapat Ha józan eszű ember meghallja, hogy Orbán Viktor legújabb levelében úgynevezett Magyar Csapat létrehozására szólította fel a rezsicsökkentés eddigi támogatóit, akkor kétségbeesetten felsóhajt: úgy látszik, a politikai cinizmussal elegy kampányinfantilitásnak nincs határa. Csakhogy nem ő a miniszterelnöki kezdeményezés címzettje, hanem a már végképp elámított fideszes törzstábor, amelyik eddig is bevette, hogy a kormány jótéteményeként egyre több pénz marad a tárcájában. Ez a lelkesült orbánista nem számol utána a kiadásainak, nem kalkulál az utóbbi három év folyamatosan növekvő legkülönfélébb adóival, a dráguló élelmiszerekkel, a banki tranzakciókra kivetett sarccal, tehát mindazzal, ami sokkalta nagyobb összegekkel csapolja meg a családi költségvetését, mint amennyit az energiaárakon megtakarít. Mert aki a „szabadságharc” és a multiellenes népfront elkötelezettje, az egyszerűen nem akar tudni a valóságról, hiszen a két­­ségbevonhatatlan tények kényelmetlenek, elrontják a szakadatlan győzelmek komfortérzetét. A nemzeti együttműködés átszellemült verbuváltjai nem olvasnak olyan híreket, amelyek nem megfellebbezhetetlen vezérük kijelentéseit igazolják, nem érdekli őket, hogy az olcsóbb energia egyrészt a nemzetközi piac árainak csökkenéséből fakad, másrészt abból, amit a kényszerhelyzetbe hozott szolgáltatók a szükséges kar­ban­­tartáson meg a fejlesztések elmaradásán megtakarítanak.

Orbán velük levelez, nekik igyekszik eladni a moz­­gósítás soron következő innovációját, a Magyar Csapatot. Hogy megint a sport nyelvezetéből nyúl le egy ismert kifejezést, abban a Hajrá, magyarok! jóval korábbi, szintén politikai célú eltulajdonítása után már nincs semmi meglepő – régi mániá­ja a miniszterelnöknek, hogy miután a küzdelem, az akaraterő és a győzelem a stadionok világának fogalomkészletéből valók, a hatalom számára akkor hasznosíthatók, ha közérthető retorikai utalásokkal összeköti őket a mindennapi politikával. A Magyar Csapat ebből a szempontból kétségkívül ideális elnevezése egy választási kampányakciónak, másfelől azonban az ország megosztásának újabb durva, gátlástalan eszköze. Hiszen nyilvánvaló, hogy aki nem engedi magát félrevezetni a rezsicsökkentés hamis propagandájától, az nem lehet a „magyar” csapat tagja – következésképp nem magyar. A politikai kirekesztés szándéka nem is oly rafinált; Orbán ismét – ki tudja, hányadszor – úgy erősítené az övéi identitását, hogy egyszersmind mindenki mástól elvenné a magyarságát.

Ez a manőver persze szánalmasan kisszerű. Hogyan lehetne bármiféle Magyar Csapat virtuális tagságához kötni a nemzethez való tartozást? Világos, hogy a Fidesz elszántan fel akarja turbózni szavazótábora aktivitását, de vállaljuk naivitásunkat: ez a cél sem szentesítheti a legalantasabb eszközöket. Az ellenségkép – egy kampányban egyébként szükségszerű – megrajzolása nem lehet egyenlő a totális hazudozással. Márpedig amikor Orbán azt írja levelében, hogy „A külföldi közműcégek és bankok – hazai és nemzetközi kapcsolataikat latba vetve – igyekeznek eltörölni a rezsicsökkentést”, és ehhez „a választásokat akarják felhasználni”, akkor természetesen egy szava sem igaz. Megint a szokásos módszer: épp azzal gyanúsítja ellenfeleit, amit maga művel. Hiszen ő próbálja mindenáron, a közműcégek és a bankok alaptalan megvádolását is felhasználva, megnyerni a választást.

A pénzintézetek és az energiaszolgáltatók ugyanis eddig sem tettek, és ma sem tesznek semmit a kor­­mány ellenére. Előbbiek némi bágyadt berzenkedés után simán áthárították pluszterheiket az ügyfeleikre, az utóbbiak meg zokszó nélkül tudomásul vették, hogy megvágták őket. Aminek alapjában két oka volt. Először is az, hogy a vállalati nagyfogyasztóknál csendben kompenzálhatták a lakossági üzletág veszteségeit, másodszor pedig a már említett világpiaci árcsökkenés miatt amúgy is mérsékelték volna a tarifáikat. Orbánék ezeket a tényezőket állították be úgy, mintha a kormány eredményei volnának, noha azokért a legkevésbé sem kellett „megküzdeniük” – és éppen ezért most is értelmetlen a rezsiharcról szónokolni. A lakossági árcsökkenést nem fenyegeti semmi, ám a Magyar Csapat persze annál vehemensebben fogja döngetni a nyitott kapukat.

Érdemes viszont arról beszélni, amiről a kormánycsapat hallgat, illetve amit újabb hazugságokkal fed el. Varga Mihálynak jutott az év végi melldöngetés feladata: sajtótájékoztatón adta elő, hogy idén kétszázmilliárddal kisebb lesz a büdzsé hiánya, és a foglalkoztatottság átlépte a négymilliós küszöböt, következésképp a gazdaság erősödik, a GDP növekszik, beindult a növekedés. Az imponálónak szánt számok mögött viszont továbbra is mindennek ellenkezője az igaz; a hiány erőszakos csökkenése legkevésbé sem termelési siker, hanem mindannyiunk ezermilliár­dos nagyságrendű megszorításának „eredménye”, a foglalkoztatottsági adatot pedig már jó ideje a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal kozmetikázzák.

Orbán és csapata nem mozdította ki a gazdaságot abból a gö­­dörből, amibe belelökte.