Szeretném, ha ez a nyílt levél felkerülhetne, több ezer embert,
családot érint. Számomra elfogadhatatlan ez a stílus, mellyel a legtöbb
FIDESZ vezető a helyzeteket, az embereket kezeli. És mi lesz még jövőre?
" Tisztelt Tarlós István!
Ön
nem ismer engem. Nem tudja honnan jöttem, hová
tartok. Ön nem tudja kik a szüleim, milyen családban
nevelkedtem, hova jártam iskolába, kik a
barátaim,van-e férjem, van-e gyerekem. Ön nem tudja
beszélek-e nyelveket, hány évet dolgoztam le az
életemből, hol és milyen munkát végeztem. Nem tudja
hol élek, hol születtem. Ön nem tudja mikor, kire
szavaztam, melyik pártra,melyik polgármesterre adtam
le a voksom. Ön nem tudja a nevem sem. Mégis
nemkívánatos személlyé tett.
Tarlós Úr!
Engedje meg, hogy így utólag némi betekintést adjak Önnek az életembe.
Tisztes polgári családba születtem Szolnokon. Humán beállítottságú fiatal
voltam, így azt már tinédzserként is tudtam, hogy a magyar nyelvvel,
írással, újságírással akarok foglalkozni. Az alapokat helyi lapok
szerkesztőségekben sajátítottam el, majd a Magyar Rádióhoz kerültem. Horn
Gyula volt akkor a kormányfő, s az MSZP volt hatalmon. Amikor beléptem a
Magyar Rádió állományába, senki nem kérdezte meg tőlem kire szavaztam,
melyik párttal szimpatizálok. Hagytak dolgozni.
Teltek az évek, én dolgoztam, tanultam, jött az első Orbán-kormány. Két
árvizet
vezényeltem le a Tisza mentén tudósítóként, szoros
együttműködésben a város akkori fideszes
irányítóival. Együtt jártam a gátat Szalay Ferenccel
(Szolnok akkori és mostani polgármestere), Katona
Kálmánnal (egykori vízügyi miniszter), Orbán
Viktorral (akkori miniszterelnök). Nem kérdezte
tőlem senki, kire szavaztam, melyik párttal
szimpatizálok. Hagytak dolgozni.
Ismét teltek az évek, s én már nem a Magyar Rádiónál, hanem a Magyar
Televíziónál készítettem a tudósításokat, riportokat. Híradós voltam,
politikai újságíró. A Magyar Televíziónál sem kérdezte senki munkába
állásomkor, hogy kire szavaztam, melyik párttal szimpatizálok. Ott is
hagytak dolgozni.
És
jött a Medgyessy-kormány. Férjhez mentem, szültem
egy kisfiút, aki ma már 8 éves. A GYES alatt az
akkor induló Magyar Katolikus Rádiónál dolgoztam.
Amikor bevettek a szerkesztőségi csapatba, senki nem kérdezte kire
szavaztam, melyik párttal szimpatizálok, miben és kiben hiszek. Hagytak
dolgozni.
A fiam bölcsődés lett. Ekkor már Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő.
Budapestről jött egy álláslehetőség, a Fővárosi Önkormányzathoz hívtak.
Olyan szakembert kerestek, aki tájékozott, sokoldalú, ismeri az újságírók
világát. Így lettem a Fővárosi Önkormányzat sajtóreferense. Nem tanácsadó,
nem politikai alkalmazott, hanem egyszerű köztisztviselő, akinek az a dolga,
hogy a bonyolult, kétszintű önkormányzati rendszerben segítse az újságírók
munkáját, választ adjon újságírói kérdésekre, megválaszolja a számtalan
állampolgári kérdést, amely nap mint nap az önkormányzathoz érkezett.
Kollégáim között volt hithű szocialista, elvakult jobbikos, lánglelkű
liberális, mérsékelt jobboldali. Eltérő világnézettel, de köztisztviselői
eskünkhöz híven politikamentesen, békében dolgoztunk mi együtt, egymás
mellett, egy célért. Nem szolgáltunk ki senkit, de szolgálói voltunk egy
ügynek,
Budapest ügyének. A városért dolgoztunk. És soha
nem kérdezte meg feljebbvalóink közül senki, hogy
kire szavaztunk, melyik párttal
szimpatizálunk. Hagytak bennünket dolgozni. És így repült el fölöttem a
Bajnai kormány egy éve.
Összességében 16 évet dolgoztam már le. Van elismerésem Göncz Árpádtól,
Szekeres Imrétől, Katona Kálmántól, kitüntetésem Szalay Ferenctől, Búsi
Lajostól. Elismerte a munkám Demszky Gábor, Iváncsik Imre. Szakmai
elismerést kaptam Juhász Judittól, Hollós Jánostól, Simkó Jánostól, Kondor
Katalintól. Különböző pártok, különböző értékrendek, eltérő világnézetek
képviselőitől. Soha senki közülük meg nem kérdezte kire szavaztam, melyik
párttal szimpatizálok. Hagytak dolgozni. És én dolgoztam. Hosszú éveken
keresztül párttól, politikától függetlenül, szabadon.
És jött 2010, az Orbán-kormány, és jött Ön. Nem kérdezte ki vagyok, honnan
jöttem, mit tudok. Elég volt Önnek az, hogy az előző városvezetés ideje
alatt
dolgoztam a Fővárosi Önkormányzatnál. Egy másik
ember, másik ciklus,másik vezetőség szakmai
irányítása alatt. Ez lett a bélyegem, a bűnöm és az
Ön indoka a kirúgásra. ,,Itt nem maradhatnak" -
mindössze ennyit mondott nekem és kollégáimnak
főpolgármestersége első napján.
Összesen 307 napot töltöttem még ezután munkaviszonyban a Félemelet 527-ben.
Ön küldött oda kollégáimmal együtt az önkormányzati választás másnapján.
Helyünket azonnal elfoglalták az Ön emberei - akikről biztosan tudta, hogy
Önre szavaztak, a pártjával szimpatizálnak - nekünk pedig egy alagsori,
használaton kívüli zug lett kijelölve. A Félemelet 527.
A
Félemelet irodái hamar benépesedtek, hiszen rajtam
kívül Ön odaköltöztette mindazokat, akiket kirúgásra
ítélt. Itt éltünk mi, elbocsátásra váró egyszerű
köztisztviselők a ,,Sóhajok folyosóján". Számunk
napról napra nőtt.
Az ítélet megszületett felettünk, csak az elbocsátó levélre vártunk. Ön
pedig arra, hogy a Parlament elfogadja végre előterjesztését az indoklás
nélküli elbocsátás lehetőségéről. Munkát nem végezhettünk. Azt Ön,
személyesen tiltotta meg.
A várakozás hosszú volt és könyörtelen. Rettenetesen lassú ,,munka"órák a
sötét szobában állandó szorongás közepette. Féltünk a folyosón közelgő
léptektől, az ajtónkopogástól, ami mindig egy újabb jogfosztást, elvonást,
megalázást jelentett számunkra. Jöttek ugyanis a telefonokért, a
számítógépeinkért, az asztalainkért, székeinkért, az utolsó hetekben már az
áramot sem hagyták meg nekünk. Félő volt velünk szóba állni, velünk
szolidaritást vállalni. Saját egykori kollégáink fosztottak meg bennünket
utasításra mindentől, munkaeszközeinktől, névtábláinktól, minden jogunktól,
amely munkavállalóként megilletett bennünket. Lassan, de biztosan váltunk
senkikké,
a Városháza fantomjaivá. A humorunkat és
összetartásunkat azonban nem veszítettük el. A lelki
teher, a sorozatos megalázások ellenére egymást
segítve haladtunk egyik napról a másikra, egyik
hétről, egyik hónapról a másikra. Mi sem gondoltuk,
hogy ilyen hosszú lesz a várakozás. Bizonyára
megvolt az oka rá, ami miatt úgy gondolta, hogy jó,
ha a Fővárosi
Önkormányzatnál
csaknem egy évig néhány irodából kettő is van. Egy
fönn az Ön embereivel és egy lenn, velünk, az
,,árnyékönkormányzattal".
Tisztelt Tarlós István!
Augusztus 6-án volt az utolsó munkanapom a Fővárosi Önkormányzatnál.
Számomra
lezárult egy időszak. Szerettem a munkám, büszke
vagyok arra, hogy Budapestért dolgozhattam. A
tudást, amit a Fővárosi Önkormányzatnál
megszereztem,
nem veheti el tőlem senki. És az emberséget sem,
amit nekem,sikerült megőriznem.
És
Tarlós Úr! Most már így utólag sem árulom el Önnek
kire szavaztam, melyik párttal szimpatizálok. De azt
ugye sejti, hogy kire nem fogok szavazni soha,és
melyik párttal nem fogok szimpatizálni soha?
Budapest 2011. augusztus 11.
Hikáde Beáta
|
Kapcsolódó hírek:
Magyarország igazi költségvetése ...
Csodákat láthatunk a linkre kattintva...
Magyarország...
Influenza H1N1és társai..