Az október 23-i Milla-tüntetés sokak szerint öszvér megoldás. Kiknek még mindig túl politikaellenes és civil, kiknek pedig túl politikus és elitista. Mindenki talál benne kifogásolni valót, Bajnai megszólalásától az MSZP távolmaradásán keresztül Tamás Gáspár Miklós szerepeltetéséig. Mégis, a kritikusok egy valamit nem tagadhatnak: ez eddig az egyetlen olyan ellenzéki formáció, ami rendszeresen több tízezres tömegeket tud az utcára vinni a kormány ellen. Mondhatják erre, hogy nem a Milla miatt mennek ki az emberek, a tény ettől még tény marad: erre eddig sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem volt képes. Az intenzív sajtóvisszhang alapján pedig még egy dolgot leszögezhetünk, mégpedig azt, hogy a tüntetés a jelenlegi felállással sikeresen tematizálta a közbeszédet, és évek óta most először elérhető közelségbe helyezte egy kormányváltásra képes ellenzéki erő megalakulásának reményét. A jelenlegi helyzetben még azok az ellenzéki politikusok is a Milla kezére játszanak, akik a tüntetésről való távolmaradásra szólítanak fel, hiszen ezzel is a tüntetéshez képest határozzák meg magukat a politikai mezőben, növelve a tüntetés szimbolikus jelentőségét. Hasonlót mondhatunk el Békemenetről, amelyet a kormánypárti erők a Milla tüntésével szemben hirdettek meg, ezzel mintegy kijelölve azt a ellenfelet, amelyet méltónak tartanak arra, hogy kihívja Orbán Viktor rezsimjét. Ezek után lehet tehát elemezgetni az egyes politikai pártok, csoportok támogatottságát a korábbi közvéleménykutatási adatok alapján, az első kommunikációs csatát az október 23-i formáció máris megnyerte.

A jelenlegi felállás valóban öszvér – mindenki azt lát bele, amit csak akar. Ennek az öszvérségnek az egyik fő oka az, hogy a Milla nyakába két probléma szakadt egyszerre, pedig a kettő külön-külön is kétségbeejtően súlyos. Az egyik a jelenlegi akut politikai válságból való kiútkeresés: az autokratikus narancsuralom leváltása és a jogállami minimum helyreállítása. A másik egy öntudatos civil társadalom felépítése, amely éber őrként megakadályozza a demokráciának az elmúlt húsz évben bekövetkezett erózióját. A kettőt együtt körülbelül olyan feladat elvégezni, mint egy kínai porcelánvázával a fejünkön végigegyensúlyozni egy villamosvezetéken anélkül, hogy megbasszon az áram. Ez a Milla-dilemma. Mondhatná persze a Milla, hogy nem érdekel minket a kormányváltás, mi hosszú távra tervezünk, a mi célunk kizárólag egy új civil mozgalom kiépítése, ami kormányoktól függetlenül képviseli a szabadságjogok ügyét. A jelenlegi helyzetben azonban egy ilyen döntést még az a strucc is csak fejcsóválva vehetne tudomásul, aki előszeretettel dugja a fejét a homokba, ha egy prérifarkas elfingja magát három mérfölddel arrébb. Helyzet van: a jelenlegi hatalom olyan komoly fenyegetést jelent a jogállam és a szociális piacgazdaság legalapvetőbb pilléreire, hogy félő, hamarosan az egész ház a fejünkre dől és Európa lúzer banánköztársaságává válunk. A kormány leváltása nélkül nem lehet civil társadalomról álmodozni.

És itt jön a képbe a sokat szidott Bajnai. Meggyőződésem, hogy a Milla jó döntést hozott, amikor felengedte a színpadra a volt miniszterelnököt. Ha nem ezt tette volna, ha a színpadon kizárólag civil aktivisták szólaltak volna fel, akkor most nem méricskélné a politikai elemzők és publicisták serege a tüntetés kontextusában a kormányváltás esélyeit, pusztán néhány kósza blogger fikázná a Millát azért, mert még egy épkézláb szónokot sem tudott a pódiumra állítani. (Valószínűleg sokan éppen azok közül, akik most éppen az ellenkező okból szidják a Millát – ilyen a mi kis közéletünk.) Vajon ki rendelkezhetett volna ebben a helyzetben még olyan politikai súllyal, katalizátori szereppel, mint Bajnai? És ami még fontosabb, vajon akad-e még olyan közszereplő, akiről dolgozó népünk széles tömegei el is hiszik, hogy képes leváltani a Fideszt és kormányképes erővé válni? Szép lenne, ha le lehetne váltani a Fidesz-kormányt hófehér és szűz múltú, de máris ismert és sikeres politikusokkal, de jelenleg ilyenek nincsenek raktáron.

Ez persze nem jelenthet egyfajta cinikus és machiavellisztikus vállrándítást Bajnai korábbi, egyesek szerint oligarcha-szagú tevékenységei felett. Különösen nem a Millától, ami éppúgy szembefordult a 2000-es évek elején elharapózó korrupcióval és törvénytelenségekkel, mint a jelenlegi kormány jogállam-leépítő projektjével. Bajnai azonban jelenleg csak az egyik szereplő a színpadon, és nincs arról szó, hogy a Milla egy kiforrott kormányprogrammal rendelkező pártpolitikus mögé állt volna be – még akkor sem, ha a média egy része megpróbálta ezt így beállítani. Jelenleg Bajnai kapott egy esélyt, hogy bizonyítsa: képes a megújulásra, képes arra, hogy egy olyan csapat részévé váljon, aminek a célja jóval túlmutat a gazdasági válság szakértői kezelésén (ebben a szerepben érezné magát kényelmesen).

Téved az, aki ezen a szinten azt gondolja, hogy a lapok már le vannak osztva az ellenzéki térfélen, a darab meg van komponálva, és mindenki a tánclépéseket gyakorolja éppen. A Milla nem csinált mást, mint felállította a színpadot, ahol a szereplők a következő évben megmérettethetik magukat – és itt most nem csak a konkrét ünnepi emelvényről beszélek, hanem arról a láthatatlan színpadról, ahol mérlegre lehet majd tenni az érdekeket és az értékeket. Igen, ezen a színpadon sok olyan világnézet és jövőkép kap majd szót, amelyek nagyon sok ponton eltérnek, sőt, akár ellentmondanak egymásnak. Aki azonban a sértődött távolmaradást vagy a pálya széléről való duzzogó fikázást választja, az a saját maga által támogatott irányvonal alatt vágja a fát, hiszen a jelenleg még kiforratlan ellenzéki formáción belül éppen most lehet meghatározni a súlypontokat. Nem csak az ellenzéki szereplők teljesítményén fog múlni, hogy vajon milyen hangsúlyt kap a megbízható fiskális politika, a szociális igazságosság vagy éppen a fenntartható fejlődés a formálódó új ellenzéi tömörülésen belül, hanem rajtunk, választópolgárokon is.

Korda Gábor

 a szerző álmában Milla egy picit