a
Ki tartja a Fideszt a markában?
2012.02.26., 10:53
2012.02.27., 10:56
35540
Tünet, hogy a volt köztársasági elnök kilencvenedik
születésnapjára szervezett konferenciáról olyan címmel tudósít a
fideszes napilap, hogy „Ki tartotta a markában Göncz Árpádot?”. Tíz éve
súlyosbodó betegség tünete.
Előrebocsátom: nem vagyok objektív. A Republikon Intézet
munkatársaként feladatom, liberálisként pedig szívügyem volt az, hogy a
rendszerváltás utáni első államfő, a liberális Göncz Árpád
születésnapján sikeres és méltó rendezvényt szervezzünk. Szerintem
sikerült, a rendszerváltó fiatal demokratákat képviselő Kósa Lajos
meghatóan korrekt és őszinte volt az elnökre emlékezve. A Magyar Nemzet fent idézett című tudósítása
ehhez képest a Göncz Árpádot 1990-ben körülvevő, állampárti elődjétől
örökölt kommunista személyzetet, az elnökkel eleinte rendszeresen
találkozó Kis János vélt befolyását, illetve Katona Tamásnak azt a
mondatát emelte ki, miszerint „az SZDSZ törekedett a markában tartani a
köztársasági elnököt”. Katona Tamás persze azt is elmondta, hogy Göncz
Árpádot "börtönben lehetett tartani, kézben nem", de ez már sajnos nem
fért bele a tudósításba…
Önmagában ez nem érne egy cikket. Azért érdekes róla beszélni, mert
tünete egy nyolc évig lappangó, majd 2010 tavaszán akuttá fordult
betegségnek. A kórt definiálni nehéz, de a szimptómái ismertek és
számosak: olvashattuk az úgynevezett Békemenet halálkívánó
transzparensein, láthatjuk a kormányoldalnak dedikált televíziók
műsoraiban. Sőt, ezt jelzi a kormánypárt káderkeringője is: az önálló
gondolatok és a felelős politika hívei az Európai Parlamentben vagy a
polgármesterségben találják meg a bunkert, helyettük pedig, khm,
szerényebb képességű és kevesebb skrupulussal megvert versenyzők állnak a
frontvonalba.
Félelem egy kilencven éves műfordítótól
Mielőtt azonban megrajzolnánk az ívet a 2002-ben választást bukó,
azóta befelé erjedő, majd 2010-ben ennek eredményével szembesülő
Fideszről, érdemes a Göncz-ügy egy másik aspektusáról is szólni. Arról a
(jogos) röstelkedésről és (indokolatlan) ellenszenvről, ami Göncz Árpád
miatt a Fideszt és aktív holdudvarát eltölti. A szégyen oka Dr. Schmitt
Pál, nincs ezen mit magyarázni, legfeljebb elhűlve szemlélni, hogy
fideszes újságírók „kioknyomozták”: Kisdoktor Úr nem lopott, ellenben a hvg.hu igen.
Az irigy ellenszenv pedig annak a ténynek szól, hogy míg Göncz Árpád
nyolcvan százalék fölötti népszerűséggel is bírt, addig a mai
politikában mindenkit többen utálnak, mint kedvelnek, még az ötven
százalékot se éri el senki. A NENYI, a NER, az összes birodalomépítő
külsőség és ellenvéleményt korlátozó technikai machináció dacára Orbán
Viktor a közelébe se jut annak, amit az ősz műfordító elért. Sőt, már a
megosztó, aktív Sólyom László népszerűsége is elérhetetlen magasságban
van számára.
Nyolc év „minőségfejlesztés”
A 2002-es kormányváltás plurális nyilvánosság mellett történt. Az
első Orbán-kormányban Stumpf István (ma alkotmánybíró) volt a
„kiegyensúlyozás” egyik fő hangoztatója, és a kormány tett is azért,
hogy az 1998-ban még valóban fennálló baloldali-liberális médiatúlsúly
megváltozzék. Onnan jutottunk a Göncz Árpádot markoló titkos kezekről
tudósító cikkig. Emlékszem, hányszor és hányféleképpen magyarázta
akkoriban Elek István, hogy a Heti Válasz alá pakolt közpénz egy olyan
sajátságos környezetvédelmi (!) hetilap elindításához szükséges, ami a
lehető legtágabban értelmezi a környezet védelmét, hiszen minden, ami
minket körülvesz, az a mi környezetünk, az egész társadalom az. Négy
vidám év volt a Demokratára és a Magyar Fórumra, hálás volt nekik is az
Orbán-kormány. Az újabb MSZP-SZDSZ-koalíció már egy izmos jobboldali
nyilvánossággal szembesült – meg a „barátaival” is.
A baloldali, illetve liberális sajtó nagyobb része ugyanis sosem volt
talpnyaló. A jóindulatú olvasat az újságírói felelősségről szól:
megírom akkor is a kritikát, ha a velem egy ideológiai platformon lévő
államvezetést bírálom. A rosszindulatú leírás szerint meg a monolit
Fidesszel ellentétben az ezernyi vitától szabdalt balliberálisok belső
konfliktusai képeződtek le a hozzájuk közelebb álló sajtóban.
Mindkettőben van igazság.
A Fidesz és csatolt részei azonban az ellenzéki nyolc évet (különösen
a 2004-es népszavazási, majd a 2006-os választási kudarc okán) egy
sajátságos erjedéssel töltötték. Természetes, hogy egy ellenzéki párt
tagokat, támogatókat, „arcokat” gyűjt – de a Fidesz 180 fokra tárta a
kaput, Orbán Viktor az egykori főkommunista Pozsgay Imrével buszozta
körbe az országot. Bárki jöhetett, és jött is.
A beáramlók között a legnagyobb egy alacsony tartalmi elvárásokkal
fellépő, ámde erőteljes szimbolikus politizálást váró sokaság volt.
Olyan életmód-magyarokkal dúsult a Fidesz-bázis, akik a „nemzeti
gondolat” jegyében szeretik a nemzeten kívüliként azonosítani más
politikai ideológiák követőit. Már nekik és miattuk hazaárulózott Orbán
Viktor a Parlamentben, miattuk kellett relativizálni korábban egyértelmű
jelképeket, ők voltak a fő címzettjei és kvázi megrendelői az
ellenfelet dehumanizáló fideszes kommunikációnak. Árpád-sáv,
tarsolylemez, öhöm és töki pompos. Takarodj.
Mindez ellenzékben egy menedzselhető folyamat. A kormányzati
felelősség nélküli politikai közösség megtehette, hogy egyfelől izraeli
zászlót éget a Tilos Rádió előtt, másfelől meg nagyon is európai,
öltönyös-nyakkendős fiatalemberek számolgatják komoly arccal a GDP-t.
Beleférnek a legrosszabb arcú szélsőjobboldaliak, beleférnek az
elvtelen, bármilyen cikkcakkot kritika nélkül lekövető sajtómunkások is,
hiszen tét nélküli a meccs, és nem rajtuk van a reflektorfény.
Időzített bomba lett a Fidesz 2010-re – de sikerre ítélt, szépen csomagolt bomba.
Szocialisták a színpadon, Fidesz a takarásban
A 2002-2010 közötti MSZP-SZDSZ kormányok teljes joggal vonták magukra
az összes figyelmet, megérdemelten kapták az áldást jobbról-balról.
Igen, balról (és liberális oldalról) is, az elméletileg baráti sajtó
nagyon is keményen bírálta az elmúlt kormányokat. Volt miért.
Főleg 2006 őszétől viszont a figyelem szinte kizárólagossá, a
vélemény pedig egységessé (egyoldalúvá) vált: a poszt-Őszöd kormány
hazaárulók gyülekezete, a Fidesz pedig már létezésével is tökéletes
alternatíva. A szocialista-szabaddemokrata mélyrepülés, a kormányzás
megkérdőjelezhető szakmai, és egyértelműen hibás politikai válaszai pont
arra voltak jók, hogy hozzájuk képest senki se tűnjék alkalmatlannak,
vállalhatatlannak.
A 2010-es rendkívüli felhatalmazás óriási esély volt egy magasabb
minőség megcélzására, volt hozzá erő és elvesztegetni való tábor. A
nyolc év alatt beépített, hasznos idióták viszont a hatalomból is kérnek
– sőt, kapnak is.
Csak a talajszint a stabil
Az igazság szeletei 2010 tavaszán kezdtek kibomlani, és a kormányzás
által okozott, szükségszerű (annyiban, amennyiben Matolcsy Györgyöt is
szükségszerű) érdeksérelem, a fájdalmas megszorítások és hibák miatt
leszakadókat a Fidesz nem is próbálja visszaszerezni – inkább a
földszinten próbálja erősíteni magát. Ott, ahol Göncz Árpádról is csak
olyan cikk születhet, amelyben muszáj egy sejtetős címet adni,
kérdőjellel, muszáj szelektíven „meghallani” a nyilatkozókat. Ott a
kiprovokált válasz is a kommentekben; nem idézem.
Olyan bázisnak kell játszani, amely az ellenzéki évek alatt meg
tudott bújni a vállalhatóbb fideszes arcok mögött. Nyolc évig Pokornit
várta-elemezte mindenki a fideszes oktatáspolitika kapcsán, de ma
Hoffmann Rózsát kéne védeni. Okosan kritizáló, fiatal megmondóembereket
vártunk a kormányzó Fidesz hangjává előlépni, ehhez képest Bencsik
Andrástól Selmeczi Gabrielláig tör szédítő magasságba a kormánypárti
intellektus. Nyilván ők fogják Zsiga Megélhetési Marcellt is védeni.
Apropó, Bencsik! Ő is a nyolcévnyi erjedés terméke. Az ellenzéki
létben marginális főszerkesztő mára a fideszes nyilvánosság, a
kormánypárti szavazók egyik legfontosabb arca lett. Az, aki pár éve azon
kesergett, hogy a Jobbik is ejtette, pedig megtervezte nekik a Magyar
Gárda csinos formaruháját.
Ide fogyott a Fidesz. Gesztusok és intellektuális megoldások nélküli,
minden kompromisszumot elutasító „szabadságharcos” alakulattá. Csak a
talajszint stabil, egyedül ott lehet zuhanás nélkül abszolválni pár
hónapon belül az IMF „kipaterolását”, majd az újbóli hiteltárgyalást.
Csak ez a bázis nem kérdez vissza, hogy miben is állnak Matolcsy
sikerei. Pataky Ufó Attila van Solymosi Frigyes helyett. Bencsik András
Bod Péter Ákos helyett.
Göncz Árpádot senki nem tartotta a markában. A Fidesz és egy
kifejezetten igénytelen, ellentmondásos és erőszakos magszavazói tábor
viszont nagyon is keményen markolja egymás kezét. A párt kanyarjait már
csak ez a tábor látja jobbegyenesnek, és visszafelé: ez a csapat már
csak a Fidesznél kap színpadot, stallumot, széket a pártelnök mögött.
Kommentáld!