A parlamenti gyakorlatban „salátatörvényként” ismert jelenség, ha tartalmilag különböző, egymással nem vagy csak laza kapcsolatban álló jogszabálytervezeteket egy törvényben kívánnak elfogadtatni, gyakran azzal a céllal, hogy elbujtassanak kevésbé jelentős (vagy csak: más) intézkedések mögött valóban fontosakat, ezekről eltereljék a figyelmet. Különös salátatörvény került a parlament elé nemrég, amikor a kormány (furcsa mód nem az egyéni képviselői indítvány újfideszes gyakorlatát használva, hanem) az emberi erőforrások minisztere előterjesztésében benyújtotta az „az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat jelentős részben valóban arról szól, ami a címében olvasható. Kilenc nagyobb és néhány kisebb, valóban az egészségüggyel, az egészségügyi igazgatással foglalkozó hatályos törvény egy-egy cikkelyének a módosítását fűzték egybe. Például az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről, a kapcsolódó személyes adatokról, emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről, kémiai biztonságról, biztonságos és gazdaságos gyógyászatisegédeszköz-ellátásról stb. szóló törvények egyes passzusainak megváltoztatásáról szólnak a kormány javaslatai, majd harminc oldalon keresztül.

De van a paragrafus-változtatási igények végén egy kakukktojás, a javaslat 11. fejezete: már címében jelzi, hogy az indítványnak semmi köze az egészségügyhöz, ott ugyanis – ha eljut idáig 95 §-on keresztül az egészségügy szakpolitikai nyelvezetétől fáradó olvasó – ez található: „Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény módosítása.” A javasolt paragrafusrevízió arra irányul, hogy amennyiben az egyházakat az éves („1 százalékos”) lakossági felajánlások folytán megillető összeg nem éri el a személyi jövedelemadóból befolyt bevétel 0,9 százalékát, akkor „ennek mértékéig az egyházaknak ténylegesen átutalandó összeget a központi költségvetésből ki kell egészíteni”. Vagyis lényegében mindegy, hogy hányan ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát valamely egyháznak, úgyis megkapják a – majdnem – ugyanakkora összeget (90 százalékát). Az 1 százalékok összege nagyjából 11 milliárd forint, miközben az idei adóbevallások során valamivel kevesebb mint 4 milliárdot ajánlottak fel csupán az adózók valamely egyháznak, a tavalyi év végén szigorított egyházügyi törvény értelmében már csak 31 felekezet valamelyikének. Vagyis a mostani törvénymódosítás a költségvetést mintegy 6 milliárd forinttal fogja terhelni, amelyet az említett egyházak kapnak. A hírek arról szóltak szeptemberben, hogy bár az adófelajánlások száma nőtt, az összegük mégis csökkent, elsősorban az egykulcsos adózás miatt. (Ld. erről pl. itt.)

Nemcsak arról van szó, hogy ez a törvénymódosítás akkor születik, amikor a köz- és felsőoktatás, a kulturális intézmények stb. finanszírozása jelentősen csökken, s más feladatokra is kevesebb pénzt szán az állam. Hanem arról, hogy az egészségügybe csomagolt egyházfinanszírozási törvény egyrészt megfelel annak a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által megfogalmazott irányelvnek, miszerint „a lényeg, hogy az egyházat ne érje hátrány”, akármilyen gazdaságpolitikai fordulat, megszorítás stb. következik be. (Ld. erről pl. itt.) A törvénymódosítási szándékra egyébként már néhány hete egyházi vezetők nyilatkozatai alapján lehetett is számítani. Másrészt pedig arról szól a történet, hogy az Orbán-kabinet eddig is szilárd politikai szövetséget kovácsolt a „történelmi” egyházakkal, amely a finanszírozási törvény újbóli módosításával még szorosabbá válhat, s talán szükségét is érzik majd a választások közeledtével újabb ilyen lépéseknek. Napnál világosabban mutatja ezt a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indoklás, amely így fogalmaz: „Az egyházi alapintézmény-működés finanszírozási rendszerének módosítása azért indokolt, hogy biztosítottá váljon az egyházak további zavartalan hitéleti tevékenységének támogatása.” Így kerül az egyházak hitéleti (!) tevékenységének támogatásáról szóló passzus az egészségügyi törvények módosításába. Persze a következő mondatban megemlítette az indoklás, hogy közvetett módon azért volna szükség a módosításra, mert az egyházak egészségügyi intézményeket is tartanak fenn, de a lényeg érezhetően annak kinyilatkoztatása volt, hogy szükségesnek látják „az egyház-finanszírozási törvénynek az első Orbán-kormány által elfogadott elvi alapokhoz visszatérő módosítását”. (Az eredeti törvény 1997-es elfogadásakor még csak az 1 százalékos adófelajánlások összegének – amennyiben azt nem érte el – 0,5 százalékos mértékéig egészítette ki a költségvetés az egyházaknak juttatandó támogatást.) Miközben az egyházakkal újraépítették az elvi alapot, közben azért történt némely más dolog a gyakorlatban, például az újabb és újabb Matolcsy-féle, a lakosságot mind szélesebb körben érintő „egyenlegjavítások”.

A törvénymódosítás nyilván meg is fog történni, tudhatjuk, mennyire fontosak a kormányzatnak az egyházak, illetve utóbbiaknak mennyire fontos a kormányzat által a hitéletre nyújtott finanszírozás. Csak azt nem értem, miért kell ezt az egészségügyi salátatörvény levelei közé csempészni. Viszont ha már így van, érdemes lett volna a parlament illetékes (emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi) bizottságában is megvitatni az egészségügyi törvények módosítását, a T. Ház ugyanis csak az egészségügyi, a fenntartható fejlődés, a fogyasztóvédelmi, illetve a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságoknak adta ki előzetes véleményezésre.

Fazekas Csaba