Kinyomtatom • Elküldöm •Szóljon hozzá

Aligha igazak azok a legendák, amelyek az 1982-es magyar IMF-csatlakozás körül keringenek és azt sejtetik, hogy magyar illetékesek sora igyekezett Moszkva elöl rejtve tartani az előkészületeket. Kádár hitele címmel hamarosan megjelenik Mong Attila új könyve, amely a kommunista rezsim és az IMF közötti kapcsolatokat mutatja be 1956-tól 1990-ig, eddig feldolgozatlan állambiztonsági iratokat, valamint IMF-es belső feljegyzéseket is felhasznál. Részletek a könyvből.

Legendák sora kering arról, hogy milyen óriási volt a titoktartás, mennyire bizalmasan kellett kezelni az információkat az IMF-belépés tervéről az MSZMP Politikai Bizottságának 1981. szeptemberi ülése és a Központi Bizottság októberi jóváhagyó döntése között, nehogy Moszkva megint keresztbe tegyen a csatlakozásnak. Ezeket a legendákat tovább fokozta Medgyessy Péter állambiztonsági múltjának 2002-es nyilvánosságra kerülése, amikor miniszterelnökként azzal érvelt, hogy titkosszolgálati teendői során főleg a szovjetek elől védte az IMF-csatlakozással kapcsolatos titkokat.

Azt állította, hogy a Pénzügyminisztérium munkatársaként szakmai elemző munkát folytatott , és szigorúan titkos állományú (SZT) tisztként, D209-es fedőnévvel 1978–1982 között, a szovjet politikával szembefordulva, a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozás lehetőségeivel foglalkozott. Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal akkori elnökhelyettese egyik interjújában így emlékezett a titoktartással kapcsolatos elővigyázatossági intézkedésekről. „Már csak az volt a kérdés, miképp lehet ezt úgy megoldani, hogy a döntés után és a felvételi kérelem washingtoni benyújtása közben Moszkva ne értesüljön a szándékunkról. Végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a felvételi kérelmünkkel külföldön készenlétben állt a futár és várta, hogy mikor indulhat Washingtonba. Abban a pillanatban, amikor a KB ülésén megszületett a döntés, a futár azonnal indult az amerikai fővárosba. Így mire a KB-tanácskozás szünetében bárki is értesíthette a budapesti szovjet nagykövetséget és utána Moszkvából befuthatott a helytelenítő telefonüzenet, Kádár joggal mondhatt a, sajnos már nem tehetünk semmit.”

Az ilyen és ehhez hasonló legendák ellenére nagyon kevés kézzel fogható bizonyíték van arra, hogy a szovjetek előtt valóban sikerült megőrizni a titkot. Még kevesebb arra, hogy Moszkva komolyan számba vett e volna a döntés megakadályozását. Ellenben legalább ennyi jelzés akad arra, hogy a szovjetek pontosan tudtak mindenről, és már nem akartak vagy nem tudtak közbeavatkozni. Medgyessy Péter munkájáról sem azt emelte ki az 1982. október 21-én kelt tartalékállományba helyezési javaslat, hogy a szovjetek előtt i titoktartásban jeleskedett volna. „Jelentős segítséget nyújtott az IMF- és Világbank-delegáció tárgyalásai során titkos úton megszerzett dokumentumok pénzügyi és egyben állambiztonsági szakvéleményezésében – írták róla, vagyis munkája eszerint csak háttérmunkára, véleményezésre szorítkozott.

A szovjeteket egyébként minden valószínűség szerint éppen a nagy taktikus Kádár tájékoztatt a folyamatosan a szándékairól: a PB szeptemberi ülése előtti vasárnapon a naptára alapján együtt ebédelt a nagykövett el, és a KB-ülés utáni napon is szovjet vendéget fogadott. Titokban azért sem kellett és lehetett tartani az információt, mert a csatlakozással kapcsolatos hírek Budapesten éppen úgy terjedtek, mint a világ pénzügyi központjaiban. Nagyon meglepő lett volna, ha Moszkva ezekről nem hallott volna. Az IMF európai osztályának német származású munkatársát egy belső feljegyzés szerint október 1-jén hívta fel valaki a német kormányból azzal, hogy egy iparkamarai vezető Budapestről visszatérve állította, városszerte mindenki arról beszél, hogy Magyarország hamarosan beadja csatlakozási kérelmét.

 A vicces inkább az, hogy kik nem tudtak róla, vagy a nagy titkolózás jegyében hogyan tettek úgy, mintha nem tudnának semmit, illetve amit tudnak, nem akarják elmondani. Az IMF archívumában az egyik belső emlékeztető azt a találkozót írja le, amelynek során Mohácsi István, a washingtoni magyar nagykövetség frissen kinevezett harmadtitkára az IMF központjába ment bemutatkozó látogatásra október 8-án, és az esetleges csatlakozásról érdeklődött . A Valutaalap illetékese nem árult el neki semmit, miközben pontosan képben volt, hogy november elején megérkezik a csatlakozási kérelem. „Mohácsi keveset tud, annál többet gyanít, és megpróbált információmorzsákat kipecázni tőlünk („trying to fish”) barátságos és nem nagyon nyomulós módon” – írták a találkozó után az IMF szakértői. Ez a találkozó és egy másik dokumentum is arra utal, hogy a Külügyminisztériumot és a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomatákat mintha igyekeztek volna kihagyni az előzetes értesítésből, ami azért furcsa, mert a csatlakozási kérelmet végül a külügyminiszter, Puja Frigyes írta alá. Az IMF egyik belső feljegyzésében jegyezték le azt a történetet, hogy az amerikai State Department egyik illetékese a KB-döntés után, de még a csatlakozási kérelem beadása előtti héten hivatalában fogadta a washingtoni magyar nagykövetet, és a legjobb szándékok mellett gratulált neki, de csak a meglepett arcát látta.

Kádár János és Grósz Károly a Parlamentben Fotó: Bánkuti András

 „A magyar nagykövetet szándékosan nem értesített ék a döntésről, kis kellemetlenség, neheztelés lett az eset elkerülhetetlen következménye”65 – írták az IMF-nél. A világsajtó 1981. november 4-én tudósított nagy terjedelemben arról, hogy előző nap a kelet-európai országok közül harmadikként Magyarország benyújtott a csatlakozási kérelmét, és hamarosan Lengyelországtól is hasonló lépés várható.  Ez november 10-én be is következett . Így ha néhány nappal is, de mégiscsak sikerült megelőzni a versenytársat, vagyis a magyar vezetés sikeresen elérte, hogy a világsajtóban Magyarországgal foglalkoztak nagy terjedelemben. Ha fordított helyzet állt volna elő, ha Lengyelország csatlakozott volna előbb, akkor a magyar lépés messze nem váltott volna ki ekkora visszhangot, és a csatlakozás hírének sem lett volna ekkora hatása a pénzpiacokon.)

A New York Times nem kevés derűlátással azt emelte ki, hogy forrásai szerint „ellentétben más jelöltekkel, amelyek a csatlakozással a hitelek megszerzésére törekednek, Magyarország egészséges gazdasággal rendelkezik, amely 1980-ban 300 millió dolláros kereskedelmi többletet produkált”.66 Idehaza az újságok szűkszavúan számoltak be a hírről. A Magyar Rádió akkori gazdasági újságírója, Farkas Zoltán (a  HVG jelenlegi rovatvezetője) a szerzőnek adott interjújában azt mesélte, épp a ferihegyi reptéren volt, mert valahova utazott , amikor látt a, hogy „a Daily News–Neueste Nachrichten magyar kiadású angol–német kétnyelvű újság címlapon közölte a hírt a csatlakozásról. Nyomban betelefonáltam a rádióba […], hogy ha szükségük van kommentárra, el tudom mondani, hogy ennek mi a jelentősége.” Ott azonban rögvest megnyugtatt ák, hogy „már megkapták az eligazítást: csak a hírt lehet leadni, kommentálni nem szabad”.

(Részletek Mong Attila: Kádár hitele című álló könyvéből.)