Vae victis!

2011. november 24. csütörtök, 03:18 |

Nyilván nem véletlen, hogy az Orbán-korszak legnagyobb és kimagyarázhatatlan fiaskójával egyidejűleg nyújtják be a parlamentnek fideszes képviselők az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály tervezetét, amely egyenlőségjelet tesz az egykori MSZMP és az MSZP közé. Az eddigi, az ostobaság határait is olykor átlépő orbáni arculatkeresés, kirekesztő ideológiától csöpögő történelemértelmezések után viszont ez a tervezet már nyíltan a diktatórikus gondolkozás jeleit mutatja. A kormány ugyanis kommunikációs offenzívájában a „külső ellenségről” gyorsan igyekszik áttérni a „belső országrontók” elleni harc stratégiájára, ezzel próbálva elterelni a figyelmet az országnak és a lakosságnak súlyos károkat okozó kormányzati hibákról. Orbán állandóan harcban áll, csak most épp nem az IMF és az EU ellen hirdet háborút – volt már ilyen pár hónapja, és lesz is még, vélhetően nemsokára. (Most ugyanis kormányunk pénzért kuncsorog.) De a (fülke)forradalmi háborúnak folytatódnia kell, és ha Orbán szemhatára elől éppen eltűnik egy külső ellenség, mindig kéznél van a belső, nem kell sokat gondolkozni a jól bevált, a csurkai, majd jobbikos szélsőségek által soha el nem mulasztott zsigeri komcsizás bevetésén.

A javaslat szerint a nemzeti hitvallás amúgy is finoman szólva problematikus történelemértelmezését kiegészítenék a kommunista rendszer és az ezt megtestesítő állampárt bűneinek részletezésével az emberek meggyilkolásától és szabadságtól való megfosztásuktól a versenyképesség rontásán át politikai és köztörvényes bűncselekmények egész sorozatáig. A felsorolás jogossága túlnyomórészt vitathatatlan történelmi tény, ami most érdekessé teszi, az az, hogy mindezt az MSZP-re, mint jogutód szervezetre is ki akarják terjeszteni, mégpedig „a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint a régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán”.

S hogy miért tekinthető egy ilyen javaslat a diktatórikus gondolkodás megnyilvánulásának? Először is azért, mert a tavalyi választáson tönkrevert MSZP további rugdosására, sőt megsemmisítésére irányuló igyekezet annak a jele, hogy a majdnem korlátlan hatalmú kormánypárt pánikba esett, és csapkod össze-vissza. Nem bírja elviselni, hogy vetélytársa még mindig létezik. Orbán számára az MSZP nem lehet eléggé gyenge, léteznie sem volna szabad. Másodszor pedig azért, mert történelemértelmezésbe bujtat (brutális) aktuálpolitikai szándékot. Csak a vak nem látja, hogy 2011-ben a Fidesznek nem az egykori MSZMP-vel van baja, hanem a mostani MSZP-vel. Harmadszor pedig azért, mert sem a történelmi tényekre, sem a formális logika alapvető következtetéseire nincs tekintettel, nyers hatalmi önkény és bosszúvágy mozgatja. Már az is zavarba ejtően egyértelmű megnyilvánulás a Fidesz részéről, hogy ők akarják kijelölni az egykori MSZMP jogutódját. Megtalálták ezt az MSZP-ben, amely 1989 októbere óta nem tekinti magát jogutódnak, ugyanakkor Orbánék nem nyilvánítják jogutódnak a Munkáspártot, amely pedig nagyon is jogot formál a kádári örökség tudatos továbbvitelére. Továbbá az eltelt húsz évben történtek annyira zavarják a kormánypártiakat, hogy legszívesebben kiirtanák azt a történelemből – de hát utóbbit legfeljebb átírhatják, megváltoztatni nem tudják, még ha (bedőlve önnön propagandájuknak) ezt el is hitték magukról. Az MSZP-t ugyanis lehet és lehetett szeretni vagy bírálni, elfogadni vagy elutasítani a múltjáról szóló magyarázatot, de ettől még tény, hogy 1989 októbere óta a demokrácia alapvető szabályait elfogadó, annak keretei között politizáló pártról van szó. Olyanról, amely háromszori kormányalakítással érdemelte ki a Fidesz által oly sokszor hivatkozott „magyar emberek” többségének bizalmát. (Egyelőre többször, mint Orbán, ezt úgy látszik, nem képesek feldolgozni.)

A javaslat számos további buktatóját felsorolni is nehéz, csak azt említjük meg, hogy például nem tesz különbséget az 1956 utáni, megtorló MSZMP és a rendszerváltás előtti MSZMP (mondjuk például: Biszku Béla és Pozsgay Imre, Kádár János és Németh Miklós) között. Vagy azt, hogy ennek a bűnös, nemzetveszejtő, országnyomorító, rabló és gyilkos állampártnak sok olyan tagja volt, akik még az új Orbán-rendszerben is politikai otthonra tudtak találni, nem is feltétlenül a legalacsonyabb szinten stb. Vagy arra sem ártana valami magyarázatot adni, hogy a Fidesznek a rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben ez miért csak most jutott eszébe.

Vae victis – mobygames.com

A sok megválaszol(hat)atlan kérdés mellett az üzenet világos: alkotmányba íratni, hogy az MSZP országrontó volt és az is marad. Ez pedig a legfontosabb tanulság és az Orbán-rendszer valódi arcvonása: hiába nyilvánította ki az MSZP 1989-ben a pártállammal való szakítást, hiába politizált demokratikus eszközökkel hol kormány-, hol ellenzéki pártként, hiába a sok tény és logikus következtetés – a Fidesz közölte, hogy felelős a nyakatekert érvekkel elődjének nevezett MSZMP bűneiért. Ezzel egyben egy változhatatlanul merev rendszert hozott létre: a Fidesz szerint (ellentétben a szintén sokat emlegetett vallásosság alaptézisével) ezek szerint már megtérni, megváltozni sem lehet.

Nem ártana, ha valaki belegondolna, hogy pontosan ez a logika idézi a nagyjából 1947-es állapotokat tükröző kommunista gondolkodást: te nem az vagy, aki akarsz lenni és amiként viselkedsz, mert erről nem te döntesz, hanem „a párt”. Te pedig az vagy, aminek a hatalom tart téged. Az évszám pedig a „lex Sulyok”-ként elhíresült 1947. évi XXII. tc.-ről jutott eszembe: a kommunisták nagyjából ugyanazzal az érveléssel nyírták ki egyik akkori politikai vetélytársukat, mint ami a mostani fideszes alkotmánymódosítást is átlengi: aki a Horthy-korszakban akár csak egyszer is kormánypárti képviselőjelölt volt, az – függetlenül attól, hogy hol állt a háború időszakában, milyen pártban politizál és mennyire őszintén – az örök életére ugyanúgy kirekesztendő a közéletből, mint a háborús bűnösök.

Az ötlet – mint a Fideszben lényegében minden – szoros összefüggésben van Orbán Viktor személyes nézeteivel, tán ő maga találta ki. Legalábbis erre utal november 17-i előadása, amelyben – zavaros történeti konstrukcióját megújítva – a „posztkommunista korszak” lezárását jelölte meg önnön legfőbb feladatának. A bonyolult konstrukcióból az azért kihámozható, hogy magát és most alakuló rendszerét tekinti a kommunizmus feletti diadal kovácsának: mindketten a nemzet legyőzött ellenségére mutatnak rá. Most épp az MSZP-re, mert még mindig képes létezni. („Nem tud meghalni”, ahogy Wittner Mária szerint Horn Gyula sem.) Gondoljuk már végig azt az egyszerű és régi igazságot, hogy a háborús logikának mindig újabb és újabb ellenségekre lesz szüksége. Ha az új alkotmányos rend már morálisan és intézményesen leverte az MSZP-t, akkor új formában jelöli meg ellenségként – mint a „posztkommunizmus” továbbéltetőjét és szálláscsinálóját –, és akkor majd annak is jaj lesz.

Félek, előbb-utóbb mindenkire sor kerül, pláne, ha a hatalom nem tud megbirkózni az ország és a lakosság gondjaival: figyelemelterelő és bűnbakkereső mechanizmusokat kezd el működtetni, mert retteg attól, hogy elveszíti a hatalmát. Honnan is olyan ismerős ez?