Valószínűleg a kormány legrosszabb rémálmait is felülmúlta mindaz, amit az elmúlt két hónapban a magyar EU-elnökségnek el kellett szenvednie. Történt mindez úgy, hogy a Külügyminisztérium EU-elnökségért felelős stábja egyetlen komolyabb hibát sem követett el. A nagypolitika azonban átnyúlt felettük.

 Az európai uniós elnökség lebonyolítása egyszerre diplomáciai és logisztikai feladat, a soros elnök tagállamnak egyszerre kell elérnie, hogy a különböző szakpolitikai dossziékban egyetértésre jusson a 27 uniós tagállam, és figyelnie arra, hogy – leegyszerűsítve - mindig legyen ásványvíz a tárgyalópartnerek asztalán. Ennek megfelelően az elmúlt években kéttípusú aggodalom merült fel az előttünk álló feladattal kapcsolatban: vajon rendelkeznek-e a magyar diplomaták mindazon képességekkel - „soft skill”-ekkel -, melyek szükségesek a munkacsoporti tárgyalások vezetéséhez, és vajon rendelkeznek-e a vezetők mindazon menedzseri képességekkel, melyek az elnökség logisztikai lebonyolításához szükségesek? Annak ellenére, hogy a válasz mindkét feltett kérdésre egyelőre egy határozott „igen”, mégis itt állunk két hónappal az elnökség kezdete után komolyabb sikerélmény nélkül.

Kezdődött minden a médiatörvénnyel, melynek a legfontosabb tanulsága, hogy ha a kormány előzetesen egyeztet az Európai Bizottsággal, akkor nemcsak a saját deklarált céljainak is jobban megfelelő törvény kerül az Országgyűlés elé, hanem elkerülik azt is, hogy lényegében egy hónap alatt felemésszék saját politikai tőkéjüket az európai színtéren. A médiatörvénnyel kapcsolatos konfliktusok után gyors egymásutánban írta felül az élet az előzetes elnökségi terveket: előbb a francia-német javaslat az euró-övezet gazdasági integrációjának mélyítéséről vitte el a show-t a magyar elnökség elől, majd a félév politikai-PR szempontjából legfontosabb eseményét, a keleti partnerségről szóló állam- és kormányfői szintű csúcsot halasztották el a következő félévre. Mindemellett ma már nem kérdéses, hogy Bulgária és Románia egyszerre lehet csak a Schengeni-övezet tagja, így a Romániában élő határon túli magyarok kénytelenek további hosszú hónapokat várni a határok nélküli térséghez való csatlakozással.

Nem szabad azonban abba a tévedésbe esnünk, hogy minden problémát a médiatörvény nyakába varrunk. Az euró-övezet gazdaságpolitikai integrációját a francia-német tandem feltehetően akkor is saját kezébe vette volna, illetve Herman Van Rompuy kezébe adta volna, ha a magyar kormány előtte nem kerül konfliktusba az európai uniós szervekkel. A politikai realitás ugyanis az, hogy ilyen kérdéseket illetően egy euró-övezeten kívüli, relatíve kis befolyású országnak kevés lehetősége van a koordinációt irányítani. Politikailag sokkal kényesebb ügy a keleti partnerségi csúcs, melynek szervezését Lengyelország szerezte meg előlünk. Egy ilyen súlyú diplomáciai döntés meghozásához még a médiatörvénnyel kapcsolatos problémák is kevés alapot szolgáltatnak – tehát vagy az Orbán-kormány politikai - és ezen belül is főleg gazdaságpolitikai - döntéseinek összessége is hozzájárult a rendezvény elnapolásához, vagy egy igen erős lengyel külpolitikai lobbi kerekedett felül a magyar diplomácián. Bármi is legyen a halasztás mögötti valós ok, a csúcs „elvesztése” egyértelmű presztízsveszteség hazánk számára. És bár tény, hogy jelentős döntések eleve nem voltak várhatóak ezen a csúcson, a magyar közvélemény számára igenis fontos lett volna a rendezvénnyel járó pozitív értelemben vett „cirkusz”, hiszen hazánk csatlakozása óta kevés alkalom volt arra, hogy kézzel fogható közelségbe kerüljön az uniós döntéshozatal a lakosság számára.

Felmerül a kérdés: mi maradt akkor a következő hónapokra, hogyan tudja még a kormány az ország európai imázsát helyrehozni a soros elnökség során? Előreláthatólag három szimbolikus ügy javíthatja a kormány a teljesítményét június végéig. A horvát csatlakozási tárgyalások lezárása (melyet szakértők egyre inkább reménytelennek látnak a következő hónapokban), az Európai Roma Stratégia valamint a Duna-Régió Stratégia elfogadása lehet a három szépségtapasz az eddigi sebekre. A diplomácia forgatókönyvét azonban eddig folyamatosan felülírta a nagypolitika, és az új forgatókönyvekben mindig Magyarország kapott mellékes szerepet. Minél kevésbé fogják tehát a politikai csaták meghatározni a következő négy hónapot, annál nagyobb az esély arra, hogy Magyarország nyertesen jöjjön ki ebből a konfliktusokkal terhelt félévből. A maradék három ügyből azonban most már hármat győzelemre kell vinnünk.