Bitó Lászlóval beszélget Kerekes András
I. rész: Az előrehozott választások és Orbán Viktor új stratégiája
(Tizenkét ok, amiért Orbán Viktornak érdeke az előrehozott választás)

Kerekes András: Ha jól emlékszem, először 2011 áprilisában említetted az ATV Civil a pályán című műsorában, miért lehet érdeke a Fidesznek, hogy 2014 helyett 2012-ben legyen a következő parlamenti választás. Majd a Népszabadságban, a Népszavában és itt a Galamusban (A szakrális nacionalizmus réme) megjelent írásaidban legalább fél tucat olyan előnyt említettél, amelyet az előrehozott választás nyújthat a Fidesznek. Közülük a legkézenfekvőbb az, hogy a demokratikus ellenzék megosztottsága miatt az előrehozott választás a kormányoldal győzelmét hozná, még ha valószínűleg csak egyszerű többséggel is. Itt persze felmerül a kérdés, hogy miért kockáztatnák a kétharmadukat. Te éppen azzal érveltél, hogy most már egyenesen érdekük lehet a kétharmad elvesztése, miután mindent, ami nekik fontos, sarkalatos törvényekbe betonoztak be. Ha ugyanis elveszítik – úgy is mondhatjuk: feladják – a kétharmadot, hiába gyakorolnak rájuk nyomást akár Brüsszelből és Washingtonból, akár az itthoni tüntetésekkel, hogy változtassák meg az országnak, a gazdaságnak káros, az európai szellemiséggel ellentétes törvényeket, Orbán széttárhatja karját: „Nem kaptunk rá mandátumot.” És azóta is sok írásodban hívtad föl a figyelmet az előrehozott választások veszélyére. Majdnem mindig hozzátetted, azért kongatod a vészharangot, mert mindennél fontosabbnak tartod, hogy a demokrácia hívei megértsék: nem biztos, hogy lesz két évük az összefogásra, a jelenlegi egyeduralmi rezsim legyőzésére. Vagyis átmenetileg fel kell adniuk az egymás elleni küzdelmet, nemegyszer acsarkodást. Szükségesnek tartanád, hogy a demokrácia hívei készen álljanak a választásokra, bármikorra tűzik is ki őket, hogy a pártérdekeken felülkerekedve már most megegyezzenek a szükséges együttműködés koncepciójában és technikai részleteiben. Mindannyiunk olajfája című írásodban le is írsz egy lehetséges egylistás összefogást. Még mindig úgy látod, hogy fönnáll az előrehozott választások veszélye?

Bitó László: A veszély fennáll, de az, hogy valóban lesznek-e előrehozott választások, Orbán Viktortól, vagyis az ő helyzetmegítélésétől függ. A hazai és a nemzetközi megítélése pedig folyamatosan romlik, amire ő képes akár teljesen átlényegülve reagálni: faltörő kosból kezes báránnyá, majd ravasz rókává – vagy saját szemszögéből nézve talán egy mindenki eszén túljáró Metternichhé – válva.

Conversation – flickr/rishs

– Gondolom, te, aki mindig mindenre magyarázatot akarsz találni, ezt nem egyszerűen szélsőséges hangulathullámzásoknak tudod be.

– Mindennek van lélektani komponense, de amit most megfigyelhetünk, és amiért Orbán képes beáldozni a bizalomhoz oly szükséges kiszámíthatóságot, következetességet, kétségtelenül része annak a stratégiának, amelynek lényege az időhúzás. Arra ugyanis jogosan számíthat, hogy Brüsszel nem fog örökké velünk foglalkozni. Ha tehát ki tud húzni néhány hónapot, valószínűleg kikerül a górcsövük alól, s ha addig nem jelenik meg más a láthatáron, jobb híján el kell fogadniuk őt állandó tárgyalópartnerként. Továbbá: amíg nem jön létre ellenzéki összefogás, még csökkent népszerűséggel is elérhető egy újabb kétharmados győzelem, amellyel mindenki előtt legitimálhatná az előző választási programjukban nem szereplő alkotmányozást és a parlamenten áthajszolt sarkalatos törvényeket. Másrészről Orbánéknak számolniuk kell azzal, hogy 2014-re kialakulhat egy olyan – például a Szolidaritás mozgalom által katalizált – összefogás, amely mindezt megakadályozhatja. A Fidesz támogatottsága a mostani trendek szerint éppen 2014-re érheti el a mélypontját: ma már a jobboldali közgazdászok is egyetértenek abban, hogy 2013 a további megszorítások éve lesz, és 2014-re, a mostani kedvezményezettek kivételével, szinte mindenki annyira kifogy a tartalékaiból, hogy egzisztenciálisan fenyegetetté válik. Orbán nyilván el akarja kerülni, hogy éppen a számára legkedvezőtlenebb évben mérettessen meg. Márpedig a Fidesz számára kedvezőtlen helyzethez azok a megszorítások is hozzájárulhatnak, amelyek 2014-ig az IMF által megkövetelt fiskális szigor nyomán válnak szükségessé. Ha pedig a gyarmatosítás elleni „szabadságharcra” hivatkozva mégsem állapodik meg a kormány az IMF-fel, még nagyobb lesz a baj, mert akkor a megállapodást kezdettől fogva ellenző Jobbikkal kerül elvi partnerségbe a Fidesz. Ez olyan szörnyű szcenárióhoz vezethet, hogy most ne is foglalkozzunk vele.

– Ha viszont idén lenne a választás, a következő automatikusan eltolódik 2016-ra, amikorra világszerte és nálunk is elképzelhető a gazdasági fellendülés, ami természetesen nagyban javítaná a hatalmon levő párt újabb győzelmének esélyét. Látsz valamit ma, ami szerinted arra utal, hogy mi lehet a legkorábbi időpont, amikorra a demokratikus ellenzéknek felkészültnek kellene lennie az esetleges előrehozott választásokra?

– Tavaly még úgy láttam, hogy hatalomra jutásukkor a legbelsőbb körök 2012. augusztus 6. utánra terveztek új szereposztást. Erre utalt a Schmitt Pál által aláírt első törvény, amely szerint ha két év után félreállítják, akkor is megkapja azt az évi sok százmillió forint értékű járandóságot, amit addig csak öt évnyi elnökség után biztosított az állam. Aztán módosították a törvényt, hogy akár egy napi szolgálat után is járjanak az egész életre szóló juttatások. Ez azért válhatott aktuálissá, mert a választások után még 2012-re tervezett alkotmányozást felgyorsították, és a sarkalatos törvényekkel egyetemben mindent aláírattak a „Sándor-palotai motorral”, akire most már nincs szükségük Orbánéknak, ahogy a parlamenti kétharmadra sem. A plágiumbotránnyal azonban bonyolódott a helyzet, mert Schmitt Pál lemondása így bűnösségének beismerésével volna azonos.

– Az plágium lehetőségét vizsgáló titkos bizottságnak a hónap végéig kell döntenie, valóban plágium történt-e. Ez mennyiben befolyásolhatja azt, amiről beszélünk?

– A plágium megállapításához nem kell bizottság. Ahhoz elég egyetlen nem idézőjelben szereplő és meg nem lábjegyzetelt bekezdést találni, amely megegyezik egy korábban más által írt szövegrésszel. És a plágium akkor is plágium, ha nem nagy-, hanem „kisdoktori” disszertációban vagy akár gyermekmesében szerepel. A bizottságot nyilván időhúzásra állították fel. Az új szereposztás időzítéséről azonban sokkal többet mond, hogy a személyes beszélgetések lefolytatása Orbán júniusra dönti el, ki kap esélyt az övéi közül arra, hogy a következő választásokkal automatikusan felére csökkenő parlamentben képviselő maradjon, s hogy a kimaradók milyen pozíciót kapnak.

– És az elkerülhetetlen leépítés ellenére is látod az előnyét a Fidesz számára az előrehozott választásnak?

– A teljhatalom birtoklói egy idő után mindig is likvidálták – a kornak megfelelő módszerekkel – azokat, akik a hitükben, hűségükben meginogtak, vagy akikről úgy vélték, hogy meginogtak. A tisztogatás egyik – mondjuk a sztálininál humánusabb – formáját beépítették a kisebb parlamentről szóló törvénybe. Orbán a következő választásokkal embereinek felét száműzheti a provinciákra, ahonnan polgármesterként is ki lesznek rekesztve a parlamentből. A párton belül egyre jobban látható feszültségek, szélesedő hajszálrepedések aligha engedik meg, hogy a már időszerű tisztogatást 2014-re halasszák. A frakciónak hamarosan meg kell szabadulnia azoktól, akikben idővel felülkerekedhet a lelkiismeret – vagy a távolabbi jövőre tekintő helyezkedési kényszer –, és alkalmanként megszeghetik a gombnyomogató frakciófegyelmet.

– Ilyen kiszavazásra eddig csak egy fontosabb példa volt. A kormányból is csak néhányan léptek ki.

– Orbán számíthat rá, hogy azok, akiket a tisztogatás után megtart, nem hagyják el a hajót, még akkor sem, ha felfordul a gyomruk, amint azt kapitányuk az ismert előszeretettel viharos vizekre kormányozza, mert „csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket”, hogy őt magát idézzük. Tehát számíthat rá, hogy a megtartottak „hűek” maradnak az orbáni ideológiátlan centrális erőtérhez, legalábbis addig, amíg nem látnak valamilyen alternatívát: egy összefogó, gazdagító – például republikánus, demokratikus és humanitárius – eszmékkel is rendelkező új erőtér kialakulását.

– Te leírtál egy olyan egylistás választási összefogást, amely akár egy ilyen, talán kissé utópisztikus erőteret is létrehozhatna, legalábbis elvenné a Fidesz kedvét az előrehozott választásoktól, beszűkítve ezzel a mozgásterét, amit egymagában is sikernek könyvelhetnénk el. Erről beszélgetünk a következő alkalommal.

Bitó Lászlóval beszélget Kerekes András
II. rész:                  
Egylistás demokratikus választási együttműködés

Kerekes András: Már 2009-ben a Konstruktív ellenzék kerestetik címmel az ÉS-ben megjelent publicisztikádban írtál a balliberális összefogás szükségességéről. A Galamusban pedig 2010 áprilisában, közvetlenül a választások előtt Az utolsó pillanat nyerő stratégiája című írásodban fejtetted ki a baloldali-liberális-konzervatív pártok pragmatikus együttműködésének szükségességét. Akkor a Fidesz várhatóan nagy győzelmének és ebből fakadó hatalmának hatásos korlátozása érdekében szóltál az összefogás vagy az együttműködés szükségességéről. Két év után, most visszatekintve még mindig úgy látod, hogy megakadályozható lett volna a kétharmad és annak minden következménye?

Bitó László: Tulajdonképpen nem a kétharmad elleni stratégiát, hanem az egyharmad plusz egy mandátum elnyerését tartottam fontosnak és elképzelhetőnek, mert a magyar törvényhozási rendszerben erre lett volna szükség a demokratikus ellenzék hatásos működéséhez. Márpedig hatásos konstruktív ellenzék híján jó esetben a demokráciának csak csonka, torz karikatúrája jöhet létre. Rossz esetben, mint ahogy ez nálunk előre láthatóan meg is történt, az ellensúlyok nélküli egyeduralom autokráciának is nevezett diktatúra-karikatúrája alakult ki. Azok, akik egyenesen előnyösnek tartották a kétharmaddal elérhető, elméletileg valóban hatékonyabb kormányzást, fülkeforradalmi hevületükben nem vették figyelembe, hogy a hatalomra kiéhezett kisgömböc nem fog megelégedni azzal, ha felfalja az ellenfeleit, hanem leharapdál egyre több hatalmi ágat a saját köreiből is. Visszatartó, nemcsak külső, de a mai helyzetben láthatólag belső ellenzék nélkül is csak egy nagyon nagy önfegyelemmel rendelkező, valódi államférfi tudna hatásosan kormányozni. Ellenzék és államférfiúi önfegyelem, tehát fékek nélkül a hatalmat birtokló menthetetlenül mindig elmegy a falig, hogy onnan a sebeit nyalogatva meghátrálásra és magyarázkodásra kényszerüljön. Ez a lehető leghatástalanabb kormányzási módszer, és ennek isszuk meg most a levét. Ezt lehetett volna megakadályozni két évvel ezelőtt azzal az ellenzéki összefogással, amelyre az általad imént idézett írásaimban is buzdítottam. Most sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mert a demokrácia helyreállításához vagy egyszerű többségre és sok időre, vagy kétharmados többségre lesz szükség.

– Többször kifejtetted, például néhány hónapja a Népszavában a Mindannyiunk olajfája című írásodban, hogy nem pártok közötti, hanem pártok fölötti összefogásra van szükség, méghozzá mielőbb, nehogy egy esetleges előrehozott választás – amelynek lehetőségéről e sorozat első részében beszélgettünk – készületlenül találja a demokratikus erőket. A legfőbb indok ugyanis, amiért erre az összefogásra szükség van, az, hogy a legközelebbi választáson a demokratikus ellenzék egységesen jelenjen meg az Orbán-rendszerrel szemben. Közös listát kell állítaniuk, írtad és mondtad több fórumon. Csakhogy ez – ha egyáltalán hozzálátnának – valószínűleg már az elején elakadna: nagy tülekedés volna a minél kedvezőbb helyekért. Te módszert is ajánlottál, amellyel el lehet érni a listás sorrend igazságosságát.

– Az említett Népszava-cikkemben utaltam rá, hogy az Egyesült Államokban vagy más normálisabb helyeken ezt meg lehetne oldani egy előválasztással. Azóta Tóth Zoltán választási szakértő is előállt az előválasztás lehetőségével, ennek ellenére azt mondom, hogy ez nálunk ma nem képzelhető el. Egy előválasztást állami apparátus nélkül nem lehet lebonyolítani, továbbá az adminisztrációja rengeteg pénzbe kerülne, és az sem mellékes, hogy természetesen minden résztvevőnek kampányolnia kellene, ami szintén költséges.

– Ráadásul nálunk ennek semmilyen hagyománya nincs. Az emberek nagy többsége nem is értené, miről van szó. Akik nem mennek el az „éles” választásra sem, vajon miért strapálnák magukat, hogy részt vegyenek az előválasztáson…

– Valószínűleg így van. Amerikában azonban van ennek egy nagyon jópofa változata. Nem minden államban van előválasztás. Van, ahol kaukusz van. A lényegét most lájtos formában, valamelyest a magyar viszonyokhoz módosítva, egy községméretű közösségre vonatkoztatva mondom el. Azok, akiket érdekel a politikai részvétel, összegyűlnek, mondjuk a művelődési ház nagytermében. Az egyik jelöltaspiráns beáll az egyik sarokba, hamarosan csatlakozik hozzá tíz ember. A másik sarokba is beáll valaki, hozzá már tizenöten csatlakoznak, a harmadikhoz viszont csak három. A negyedik sarokban vagy a terem közepén azok állnak, akik még nem kötelezték el magukat egyikük mellett sem. Aztán a jelölt-jelöltek szép sorban előadják programjukat, ismertetik terveiket, beszélgetnek, vitatkoznak. Egy idő után megint mindenki beáll valamelyik csoporthoz, és akinek eddig tizenöt támogatója volt, lehet, hogy most már húsz lesz, akinek tizenkettő volt, már csak négy lesz, és akinek kezdetben három volt, annak lehet, hogy huszonötre emelkedik a támogatottsága, és ez így megy több fordulón át. A végén, amikor leáll a dolog, megszámolják, kinek hány embere van. És akinek a legtöbb, az lesz a község jelöltje a választásokon.

– Valóban jópofa dolog. Csakhogy az Egyesült Államokban ez már hagyomány, nálunk viszont, félek, gyökeret ereszteni se tudna.

– Ehhez tényleg hagyomány kell, és születésünktől magunkba szívott demokratikus közösségi gondolkodás, már csak annak érdekében is, hogy amikor összejönnek az emberek, ne az legyen az első dolguk, hogy ki kivel tud a leggyorsabban összeveszni…

– …vagy hogy ki kivel miért nem áll szóba. Viszont ennek is vannak költségei, ha talán nem is annyi, mint a rendes előválasztásoknak, és a kormánynak nem érdeke, hogy ezzel segítse az ellenzéket.

– Egy rendes előválasztás sok százmillió forintos költségét el lehet felejteni. Ezért ajánlottam olyan megoldást, amelyhez nem kell állami finanszírozás vagy adminisztratív apparátus, ez pedig a közvélemény-kutatás. Magyarországon vannak nagyon jó, már évtizedek óta működő közvéleménykutató intézmények. Ez a járható út. Megtudtam, hogy egy ilyen közvélemény-kutatás másfél-kétmillió forintból kijön. Ha mindenki megnyugtatására két intézmény végzi el párhuzamosan, akkor is ki lehet hozni az egészet három és fél, négymillió forintból. Ez nem olyan nagy összeg, nem elérhetetlen. Ha minden párt vagy civil szervezet, amelyik be akar szállni a felmérésbe, mert bizonyára bejön a közös listán egy, két vagy több jelöltje, hozzájárul a költségekhez, ez aligha lenne több pár száz forintnál tagonként. De ha valamelyik kis párt vagy civil szerveződés úgy gondolja, neki csak Kecskeméten van erős bázisa, talán megoldható a csak helyi megmérettetés is.

– Ezt eddig nem említetted, gondolom azért, mert ez nagyon megdrágíthatja a felmérést. De lépjünk tovább a lista felállításához, mert a nyomtatásban megjelent írásodban ezt nem tudtad részletesen leírni.

– Igen, de hadd mondjam, hogy éppen a helyi megmérettetésre lehet alkalmas a kaukusz. Én eddig csak a közvélemény-kutatás költségét érdeklődtem meg, és a néhány millió forint nagyságrendileg elfogadhatónak tűnik. Ezen persze még lehet finomítani, de a listát valahogy így állíthatjuk fel: ha X pártnak 20 százalékos a közvélemény-kutatásból kitűnő támogatottsága, Y-é 15, Z-é pedig 10 stb., akkor X az első, Y a második, Z a harmadik nevet teszi fel a listára, és így tovább N-ig, amely talán csak fél százalékon áll, és az első menetben az utolsó, így az első számú jelöltje mondjuk a 8. helyre kerül. Aztán megint X tesz egyvalakit a listára, de ha kétszer akkora a támogatottsága, mint Y-é, akkor talán kettőt, hogy végül a lista valóban tükrözze az erőviszonyokat. Ennek a rendszernek az az egyik nagy előnye, hogy az 5 százalék alatti pártok vagy civil szervezetek szavazatai nem vesznek el az egyfordulós rendszerben. A másik az, hogy mindegyik résztvevőnek legalább az első egy-két embere biztosan befutó helyen lesz, tehát mindegyik pártnak, civil szervezetnek, amely szerepel a közös listán, érdeke, hogy aktívan kampányoljon az ernyőszervezetért, amelynek lehet például a Demokratikus Együttműködési Szövetség a neve.

– És mi lesz az egyéni választókerületekben? Mert igazán azokra kell összpontosítani, ott kell közös jelöltet, méghozzá esélyes jelöltet találni.

– A résztvevő pártok-szervezetek támogatottságuk arányában zsetonokat kapnak. Mondjuk százalékos támogatottságuk tízszeresét. Tehát a 20 százalékos párt 200-at, az 5 százalékos 50-et stb. Majd a helyi jelöltek kiválasztásakor ezekkel a zsetonokkal gazdálkodhatnak. Amelyik pártnak nincs jó jelöltje egy választókerületben, az nem fog az esélytelen jelöltjére zsetonokat áldozni. A lényeg az, hogy minden kerületben a szövetségnek csak egy jelöltje induljon, és minden demokratikus erő őt támogassa. Így el lehet nyerni az egyéni mandátumok többségét. 2014-re, a gazdaságilag várhatóan nagyon rossz, megszorításokkal sanyargatott 2013-as év után meg akár a kétharmadát is.

– Tegyük föl, minden úgy megy, ahogy fölvázoltad, lesz tehát közös jelölt mindenütt. De program honnan és hogyan kerül? Mert ezzel a módszerrel, ha elfogadják az érintettek, elérhető ugyan, hogy a demokratikus ellenzéknek egy közös jelöltje legyen, de a programnak is közösnek kellene lennie.

– Én úgy látom, jelenleg egy program van: a romeltakarítás. Bármikor legyenek is a választások, a következő ciklusnak legalábbis az első felében meghatározó főfeladat lesz a romeltakarítás és a demokratikus intézmények újjáépítése. Ehhez pedig szakértelem kell, vagyis szakértő kormányra lesz szükség.

End of the lines – flickr/Seattle Municipal Archives

– A szakértő kormány gondolatát elég sokan opponálják. Hogyan véded meg az álláspontodat? A leggyakoribb érv ellene, hogy a szakértő kormány nem visel politikai felelősséget…

– Ez a „politikai felelősség” el van túlozva. Minél több mandátuma van a hatalmon lévő pártnak, annál nagyobb a lehetősége és felelőssége. Láthatjuk, hogy Orbán Viktor mit csinált a kétharmados politikai felelősségével. Az elmúlt hónapok és napok fényében, amikor az egész politikai államapparátus inkompetenciája és erkölcsi csődje nyilvánvalóvá vált, jobb, ha felülvizsgáljuk, mit értünk politikai felelősségen. Én inkább bíznék a magas végzettséggel, humán műveltséggel is rendelkező, az évek során felépített presztízsüket féltő, erkölcsi tartással bíró, pártérdekek helyett az ország érdekeit szem előtt tartó szakértőkben, mint például a jelenlegi kormány tagjaiban, akiknek a többségéről mindennek az ellenkezője mondható el. Ez az állítólag „politikai felelősséget” viselő államapparátus olyan káoszt teremtett, és nemzetközileg olyan szégyent hozott ránk, hogy én a helyzet mentésére ajánlom, mint már korábban is ajánlottam, egy szakértői árnyékkormány mielőbbi létrehozását. De erről inkább beszéljünk legközelebb.