Lengyel L. László írása Matolcsy ijesztő víziói Ha ilyen a győzelem, milyen lehet a vereség? Méltatlanul kevés figyelmet kapott Matolcsy György parlamenti magyarázata arról, miért fordult a kormány ismét az IMF-hez. A beszámolók összegezni igyekeztek mondanivalóját, így érdekes részletek kimaradtak, pedig Orbán Viktor jobbkezének gondolatmenete tanulságosan és ijesztően tükrözi mindkettőjük viszonyát a valósághoz. Matolcsy nem lehetett könnyű helyzetben, mert alig egy nappal a váratlan hátraarc előtt még arról beszélt, hogy a kormány nem az IMF-fel, hanem éppen annak ellenében kíván cselekedni. Ennek fényében retorikai bűvészmutatványra volt szükség, hogy ne kelljen látványosan szembe köpnie saját magát és a Fidesz összes korábbi megnyilatkozását, amire elvileg két lehetőség volt: vagy racionális elemzéssel levezeti, milyen indokok alapján kényszerült a kormány megtenni ezt a lépést, hangsúlyozva, hogy ezt követeli mindannyiunk érdeke, vagy előáll újabb süket demagógiával, kitartva a "mi sosem tévedünk és mindent jól csinálunk" álláspont mellett.

Aligha lephetett meg bárkit, hogy a miniszter az utóbbit választotta, amiből egyenesen következett, hogy indításként sikeresnek minősítette az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját. Az igazán tanulságos az volt, mivel igyekezett ezt az állítást alátámasztani. Matolcsy kapcsán már sokan sokszor megírták, hogy nem lehet tudni, teljes átéléssel, gátlástalanul tud hazudni, vagy a valós tényeket észre sem véve konokul hisz saját fantazmagóriáiban. Az első esetben "csak" erkölcsi problémáról van szó, a második verzió azonban már a szellemi képességeket kérdőjelezi meg, sőt pszichés gondokra is utalhat.

Nézzük a parlamenti beszédben elhangzott érveit, és mindenki döntse el maga, szerinte melyik eshetőség a valószínűbb. A gazdaságpolitikai sikerek egyik fő elemeként említette Matolcsy, hogy átalakították a nyugdíjrendszert, és már "nincs lyuk a költségvetésben, ahol százmilliárdok folynak ki". Ugyan mire gondolt? Ha a magánnyugdíj-vagyon elvételére, az nem racionális átalakítás, hanem egy fontos elem felszámolása, ezzel hárommillió ember megtakarításának a lenyúlása és gyors elköltése volt. Ami pedig a költségvetési lyukat illeti, az eddig nem létezett, mert a magánpénztárak pénze be sem ment a büdzsébe, tehát ki sem folyhatott onnan, a jövőben azonban lesz lyuk, mert a most elköltött nyugdíjvagyon hiányozni fog és azt valahogy pótolni, vagy az ellátásokat csökkenteni kell.

A miniszter következő érve zavarba ejtő, nehéz rá mit mondani. Kijelentette, hogy az állam devizaadóssága nem változott, és azt egyébként is devizában fizetjük vissza. A mondat első része nem igaz, a második pedig evidencia, de mit akart ezzel bizonyítani? Ha azt, hogy a forintárfolyam zuhanása a tartozásunk nagyságát nem befolyásolja, árulja már el: nem forintban kell kitermelnünk idehaza a fedezetet? Nem rontja a büdzsénk egyenlegét a tervezettnél sokkal gyengébb forint? Ezt pont a gazdasági miniszter nem tudja? A nemzeti valutánkban nyilvántartott adósságunk ma tizedével magasabb, mint tavaly májusban volt, és törlesztenünk is az aktuális árfolyamon kell...vagy Matolcsy lát más lehetőséget?

A leginkább meghökkentő eszmefuttatás a következő felsorolás volt: a Fidesz-kormány 18 hónap alatt képes volt nem sarcoló eszközökkel helyreállítani az ország mozgásterét, csökkenteni az államadósságot és növelni a foglalkoztatást! Itt már egészen nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen hülyének nézi az embereket, amihez a parlamenti fideszes többség csendben asszisztált. Egyszerűen arcátlanság sarcolás nélküli eszközökről beszélni, amikor sarcok sokaságától szenvedünk: fejben tartani is nehéz az új adókat, a régiek jó részét emelték, akárcsak a járulékokat és illetékeket, nem beszélve az egyéb megszorító lépésekről, a szociális háló megnyirbálásáról, a rokkant- és korengedményes nyugdíjakról stb. Lehet, hogy ezek elkerülhetetlen intézkedések, de legalább ne hazudják azt, hogy nem azok, amik: sarcok.

Ami a mozgásteret illeti, ma jóval kisebb, mint Bajnaiék idején, ha nem így lenne, ugyan miért kullogtunk vissza az IMF-hez? Már unalmas ismételgetni a tényeket: egy euró a kormányváltáskor 260-270 forint volt, a svájci frank 170, ma 310, illetve 250 körüli. A kockázati felárunk 170 bázispont volt, ma kb. 570, a hosszútávú állampapírok hozama 6,5 volt, ma 8,5 százalék, ráadásul alig tudjuk eladni, az államadósság akkor nagyjából 19 ezer milliárd, ma 21 ezer. Mitől javult a mozgástér? A foglalkoztatás másfél év alatt valóban nőtt, méghozzá mintegy 30 ezer fővel, azaz egy százalékkal! Óriási siker, főleg a beígért egymillió új munkahely fényében.

Mindezt Matolcsy szerint azzal értük el, hogy a kormány nem "klasszikus könyvekből és receptekből dolgozik", hanem" magyar modellt dolgozott ki, amely régiós és európai modell lehet". Tanulságosak a konkrét példái erre: a bankadó, a különadók és a magánnyugdíj-vagyon államosítása, tehát csupa olyan lépés, amely egyszeri egyenlegjavító rögtönzés, mindenféle átfogó, a fenntartható fejlődést szolgáló koncepció nélkül - ez lenne a magyar modell, amelyért tülekedni fognak az országok? Ha komolyan gondolja ezt, nagyon nagy a baj, főleg, ha a jövőben is eszerint akarják folytatni.

Matolcsy végkövetkeztetése a fentiek alapján nem meglepetés: megnyertük a szabadságharc első csatáját! Ijesztő a gondolat: ha ilyen a győzelem, milyen lehet a vereség? Ha pedig győztünk, miért kérünk segítséget a lealázott ellenségtől? A kormányfő jobbkeze ezekkel a dilemmákkal nem gyötri magát, de a kétség azért valahol ott bujkálhat a fideszes vezetők fejében. Erre utal egyebek mellett az is, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatos átmeneti intézkedések közé becsempésztek egy pontot, mely szerint a jövőben extra adókat vethetnek ki azon költségvetési hiányok fedezésére, amelyek a nem szokványos gazdasági lépéseket elmarasztaló hazai és uniós ítéletekből erednek. A szabadságharc hevében született jogsértések árát tehát velünk fizettetik meg, természetesen a sarcmentes politizálás még nagyobb dicsőségére.