Egy szebb napokat látott szocialista képviselő, az MSZP új platformjának alapítója, multimilliomos nagyvállalkozó múlt hét pénteken másfél órás beszédet tartott egy luxusszálló különtermében VIP vendégek előtt. Bár kétségtelenül karizmatikus egyéniség, sem a választók körében, sem a politikai erőtérben nem hoz annyi hasznot pártjának, lehetséges szövetségeseinek, mint amennyi kárt okoz folyamatos jelenlétével, aktivitásával, küldetéstudatával.

Gyurcsány Ferenc beszédét évértékelésnek hirdették, valójában azonban a bukott pártelnök és miniszterelnök – az MSZP és az ellenzék erős embereként – akarta újrapozicionálni magát a kialakult politikai erőtérben. Ezért nem is az országnak, hanem elsősorban a baloldali szimpatizánsoknak és az MSZP választmányának beszélt, amely február 26-án ül össze, hogy döntsön a Demokratikus Koalíció Platform további sorsáról.

Gyurcsány Ferenc Fotó: Stiller Ákos

Gyurcsány Ferenc kétséget sem hagyott afelől, hogy a jövőben a mostaninál jóval aktívabban akar bekapcsolódni a politikai életbe, fel akarja venni a harcot a politikai ellenfeleivel – szerinte – totális háborút folytató Orbán Viktorral, s eközben nemcsak a pártját, de a demokratikus ellenzéket is meg akarja változtatni. Beszéde is ezt a szándékot szolgálta, hiszen hosszan ecsetelte a jelenlegi hatalom önkényes lépéseit, intézkedéseit, rávilágított a miniszterelnök diktatórikus hajlamára, felsorolta „rendszerdúlásának” következményeit, majd az országot tönkretevő, az országhatárokon túl már leszerepelt politikai ellenfelével szemben felkínálta az általa elképzelt baloldali alternatívát.

Kérdés, hogy beszédével elérte-e a célját. Ő, illetve pártja alkalmas-e a vizionált szerepre, feladatra?

A feladat túlnőtt rajta

Gyurcsány Ferenc beszéde közben többször hangsúlyozta, hogy szándékai megvalósításához a baloldal megújulására van szükség, azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy a hatalom csúcsán eltöltött évek alatt bőven lett volna lehetősége ezeknek a szándékoknak a véghezvitelére. Gyurcsány azonban reformáló törekvéseiben sorra kudarcot vallott, mint elismerte, képtelen volt megbirkózni a rá testált feladatokkal, azok túlnőttek rajta, s amikor az öszödi beszédét kiszivárogtatták, további ténykedése már vesszőfutás volt.

Ma már nyilvánvaló, kudarcában döntő szerepet játszott, hogy erős elszántsága, küldetéstudata ellenére – Orbánhoz hasonlóan – ő is csupán egy hatalomtechnikus. Felülről szemléli, felületesen látja, ezért sokszor rosszul ítéli meg a magyar valóságot. Az eszmék mellett sokszor rögeszmékben, tézisekben gondolkodva próbált meg jobbítani, reformálni, s bár gyakran hangsúlyozta „proli” származását, valójában nagytőkésként, a pártarisztokrácia tagjaként képtelen volt szót érteni az egyszerű emberekkel éppúgy, mint ahogy a gondolkodó, alkotó értelmiséget sem tudta bevonni a politikájába. Nem volt, ahogy ma sincs valós interaktivitás közte és „népe” között. Az ország dolgait tanácsadóira, lakájaira hallgatva, üzleti és pártlobbik érdekét szem előtt tartva intézte – a pártházban vagy a Parlamentben. Az eredményt ismerjük: nagy nekibuzdulások, rögtönzések, jobb-rosszabb kompromisszumok, katasztrofális kommunikáció, az emberek és/vagy az ellenzék ellenállásán elakadó reformok. Végül bukás. Gyurcsány népszerűsége 2009 tavaszára odáig zuhant, hogy 18%-os indexével a demokratikus Magyarország legnépszerűtlenebb miniszterelnökének mondhatta magát. S megítélése azóta sem változott.

Gyurcsány Ference , jobbján Molnár Csaba, balján Vágó István és Czeizel Endre Fotó: Stiller Ákos

Ennek ellenére azt gondolja, hogy még mindig az ő feladata, hogy a mostani rezsimmel szemben alternatívát kínáljon a baloldal szimpatizánsainak, s összefogja a kormánnyal szemben felvonultatható ellenzéket. A magyar politika nyomorúságára világít rá, hogy ezt Gyurcsány meg is teheti. Ha nem volna az ellenzék ennyire megosztott, súlytalan, ha volnának a baloldalnak Orbán ellenfeleként számba jöhető karizmatikus vagy 2014-ig „felépíthető” politikusai, akkor hangadói szerepben Gyurcsány szóba sem jöhetne, nem értékelhetne, s nem fogalmazhatna meg nem is titkolt hatalmi ambíciókat a baloldal vezetésére. Mert esélye sem volna rá. Gyurcsány érdekességét, súlyát ugyanis a múltja adja, s nem a jelene vagy a jövője!

Hiteles személyiség?

Gyurcsánnyal kapcsolatban az alkalmasság mellett a hitelesség, a népszerűség problematikáját is fel kell vetni. Lehet-e ő még hiteles politikus a pártjában, a baloldalisággal szimpatizálók körében, az utca emberének szemében az előző évek kudarcos-botrányos szereplései után?

A kérdés nem elméleti, mert láthattuk, hogy milyen meglepően gyenge volt a politikus felhozatal az évértékelésen. A véleményformáló értelmiségiek közül is csak mutatóban voltak jelen a teremben, mint ahogy a rajongók sem tolongtak a Jókai utcai pártszékház környékén. Ennek oka pedig az, hogy Gyurcsány nyilvános szerepléseitől sokan elhatárolódnak, személye markánsan megosztja nemcsak a pártját, a baloldalt, hanem az értelmiséget, a baloldallal szimpatizálókat is, miközben rivalizálása Orbán Viktorral továbbra is tematizálja a magyar politikát. Mondhatnánk úgy is, hogy a két „vezér” személyes ambícióinak, egymás iránti érzéseinek nemcsak a pártpolitika, hanem az ország sorsa is alá van rendelve.

Gyurcsány személye kétségtelenül ma is komoly kihívást jelent a jobboldal számára, mert bár hosszabb időre háttérbe vonult a politika színpadán, de kormánypárti oldalról a folyamatos „gyurcsányozás” bizonyítja, hogy továbbra is ő a mumus, a főgonosz, a választóknak mindig felmutatható bűnbak, aki felelőssé tehető mindazért a „örökségért”, amivel most a Fidesz-KDNP-nek meg kell küzdenie. Gyurcsány stigmatizálható, kriminalizálható, gúnyolható, fenyegethető, s a nevével kapcsolható „ügyek” folyamatos prezentálásával, lebegtetésével újra és újra besározható a választók előtt. Nem is sikertelenül. Sokan őt azonosítják az MSZP nyolc éves politikájával, neve összekapcsolódik az öszödi beszéddel, a vörös pártokrácia korrupciós ügyeivel, ilyen-olyan dobozaival, ezért – hiába szeretné – nem reformerként, hanem „böszmeként”, „elqróként” emlegetik.

Fotó: Stiller Ákos

A Fidesz meg is tesz mindent azért, hogy ez így is maradjon. Hogy a bukott pártelnök és miniszterelnök neve kizárólag pejoratív fogalmakkal, tartalmakkal azonosuljon a választók gondolkodásában, értékítéletében, döntésében. S ez ellen nem nagyon tromfolhatnak a baloldalról, mert Gyurcsánynak valóban döntő szerepe volt az MSZP történelmi vereségében, abban, hogy a párt szavazótábora leapadt, a baloldaliság, mint eszme és fogalom kiüresedett, az ország a csőd szélére került, az adósságállomány pedig lebénítja az országot.

Mindezek ismeretében okkal tehető fel a kérdés: a jövőben lehet-e Gyurcsány az a személy, aki képes a párt megújítására, a szétszéledt, megzavarodott, hitehagyott baloldali tábor újjászervezésére, új hívek toborzására? Alkalmas-e arra, hogy az általa vizionált és vezetett párttömörülés, netán koalíció reális politikai alternatívája legyen az orbáni túlhatalomnak? A válasz: Aligha.

Kiket képes megszólítani?

Gyurcsány személyisége ugyanis ma már nemcsak az országot, de a baloldali szekértábort is megosztja, ráadásul személye már nem vonz tömegeket. A Jókai utcai székházban is csak a „rajongói klub” tagjai voltak kíváncsiak rá. Néhány száz ember. A hírek szerint a kapcsolat.hu élő adását is kevesen nézték, s tapasztalataim szerint az utca embere sem kísérte túl nagy érdeklődéssel a megszólalást. Ha a pártszimpatizáns média nem csap hűhót körülötte és utóbb az elemzők nem cincálják ízekre a beszédet, akkor ez a „coming out” csupán egy pártpolitikai rendezvény maradt volna.

S ezen ne csodálkozzunk! Támogatottságát, elfogadottságát tekintve Gyurcsány ma is a legnépszerűtlenebb politikusok között szerepel az utolsó vagy az utolsó helyek egyikén, erősen negatív megítéléssel. Az ok: ma már – a rajongókat kivéve – Gyurcsánytól a baloldalon sem várnak csodákat, nem kezelik messiásként, egykori szimpatizánsai az elmúlt években százezerszámra fordultak el tőle. A kiábrándultakat pedig nagyon nehéz újra megszólítani, s Gyurcsány új célcsoportokat sem talált eddig magának és az elképzeléseinek. Ezt mostani beszéde is igazolta. Mert kikhez szólt a másfél óra alatt? A szegényekhez, középrétegekhez, fiatalokhoz, nyugdíjasokhoz? A szakszervezeti tagokhoz, munkavállalókhoz, munkanélküliekhez, hitelesekhez, hajléktalanokhoz, állás nélküli diplomásokhoz, éhezőkhöz? 68-sokhoz, 89-sekhez, a Facebook-generáció tagjaihoz? Mindenkihez és senkihez. Víziókról, hitekről, feladatokról beszélt, s a kevés konkrétum mellett inkább szóvirágokat, szlogeneket, sokszor hallott politikai frázisokat mondott, csak most nem kormánypárti, hanem ellenzéki szószékről.

De közelítsük meg ezt a problémát másfelől is: volt-e Gyurcsánynak érdemi mondanivalója az új baloldaliságról vagy arról, hogy 2011-ben, egy gazdasági-szociális válság kellős közepén, erős társadalmi lejtmenetben, egy szétszabdalt, szerinte pedig „szétdúlt” országban miféle eszmeiséget takarjon az ellenzékiség fogalma?

Baloldali dilemma: se vele, se nélküle?

Gyurcsány beszéde utolsó harmadában ugyan beszélt a baloldal megújításának szükségességéről, sőt annak időpontját is kijelölte, de a részletproblémákkal már nem terhelte meg hallgatóságát, csak kijelentette: „…az új történelmi helyzetben új történelmi szerepbe kell helyezni a pártot. Olyan párttá kell tenni, amely alkalmas arra, hogy befogadja az orbáni rendszer demokratikus ellenzékének nagy részét, de képes arra is, hogy együttműködjön a demokraták széles koalíciójában résztvevő más pártokkal és szervezetekkel…Nem szakítunk, hanem átalakítunk. Nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk egy új pártot.”

Jó kis agitprop szöveg, amit Gyurcsány úgy mondott el, hogy pártjában sem tisztázott még a szerepe. Az viszont már nyilvánvaló, hogy a frakcióban sokan nem az ő kürtszavára képzelik el a megújulást. A beszéd előtti napokban az MSZP egyik legbefolyásosabb személyisége, Puch László nyíltan üzent is neki (megszoksz vagy megszöksz!), Mesterházy Attila pártelnök pedig nem tartotta elég fontosnak az eseményt, s távollétükkel tüntettek a frakció más prominensei is, nyilvánvalóvá téve, hogy ők sem akarják követni Gyurcsányt azon az úton, amelyen el akar indulni.

Magyarán,  az MSZP nemhogy „igazodna” Gyurcsány szavára, de akár pártszakadás is bekövetkezhet, ha Gyurcsány platformjával tovább folytatja a „párt a pártban” politikáját. Az más kérdés, hogy Gyurcsány mégis okkal érezheti „dudásnak” magát, hiszen a szocialista pártban továbbra is olyanok viszik a szót, olyanok adják a párt arcát, akiket könnyű azonosítani az előző két kormányzati ciklus kudarcaival, bukásával. Olyanok akarnak vitázni a kormányoldallal, akikkel senki nem akar szóba állni, vagy akiket egy parádés riposzttal nevetségessé lehet tenni. Olyanok ülnek a frakcióban, akiket bármikor kriminalizálni lehet, illetve egyéni kerületeikben csúfosan megbuktak a választáson, olyan régi „internacionalisták”, illetve nagyvállalkozók képviselik a baloldaliságot, akiknek valójában semmi közük sincs a fogalomhoz. Se ideológiai, se szociális alapon.

Ezért gondolhatta azt Gyurcsány, hogy a taccsvonalról lehetősége van visszatérnie a pályára, s fellépése, dinamikája nyomán elindulhat a megújulás, s 2012-re kiforrhat az általa elképzelt (s persze általa is irányított), liberális értékeket preferáló, balközép párt. Kérdés, mit szólnak mindehhez a párt jelenlegi vezetői, a mérvadó szocialisták, a demokratikus baloldal hívei. Kikből állhat majd ennek a pártnak a vezérkara illetve bázisa, kinél lesz a kassza kulcsa, ki áll majd ki a reflektorfénybe? – egyelőre e téren is sokkal több a kérdés, mint a válasz. Gyurcsány megint úgy festette fel a jövőt, hogy a részletekről, a konkrétumokról elfeledkezett.

Legyen-e ellenzéki vezér?

Egy dolgot azonban nyilvánvalóvá tett, történjen bármi, folytatni fogja, eszébe sincs feladni a harcot, küzdeni fog egy szabad, jobb Magyarországért. „A mi feladatunk az, hogy Orbán bukása után újraépítsük a köztársaságot. visszaépítjük a Fidesz által lerombolt ’89-es jogállamiságot”, „Mostantól nem a kormány, hanem Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk." Vajon kinek a nevében beszélt? Kivel egyeztetett, tárgyalt? Gyurcsányt ugyanis nemcsak a saját pártjában, de ellenzéki oldalon is sokan tartják persona non grata-nak, hiszen a vele való együttműködés – mint fentebb vázoltam – komoly politikai kockázatokkal jár. Az ő közreműködésével, pláne vezetésével nemcsak az MSZP, de egy majdani baloldali koalíció sem lesz képes váltópárttá felnőni. Ne tévesszen meg bennünket Gyurcsány mostani túlreprezentáltsága a politikai életben, mert ez nem önnön érdeme, hanem a magyar ellenzék megosztottságára, válságára, erőtlenségére (például a karizmatikus vezetők hiányára) világít rá.

A mostani baloldal – ezt tíz hónapos szereplése nyilvánvalóvá teszi – alkalmatlan a történelmi feladatra, Orbánnak és kormányának a leváltására. A megújulásnak – szakítva a húszéves hagyománnyal – nem fentről, a pártvezetőség részéről kell(ene) bekövetkeznie, hanem alulról építkezve, egy „új baloldalnak” kell megszületnie. S nem 1989-es alapon, amikor KISZ- és párttitkárok, apparatcsikok, titkos szolgák konvertálták hatalmukat, befolyásukat, kapcsolati tőkéjüket az új rendszerbe, hanem az igazi magyar demokratikus hagyományokat folytatva. (Ez is megérne egy misét: hogy melyek ezek?)

A mai baloldal ebben a történelmileg elavult, önmagát leamortizált formájában nem alkalmas ellensúlynak. Magyarország jelenlegi állapota nem egy elkorhadt és kivágásra ítélt fa visszametszését, nyesegetését követeli, hanem egy új facsemete ültetését, gondozását.