Budapest – A kormány közmunkatervének igazi mintája Gömbös Gyula 1932-es Nemzeti Munkaterve, csak az Orbán-program nagyobb jogfosztást valósít meg, mint példaképe – véli Szikra Dorottya szakértő. A Gömbös-féle Nemzeti Munkaterv megvalósulását az ún. ONCSA-program szolgálata, amelyet abban az időben is a Belügyminisztérium működtetett.

Erre hivatkozott Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadságban, amikor azt kérdezték tőle, miért a tárcája gondozza a közmunka programot. Az ONCSA-program erős  szépséghibája többek között, hogy kötődött a zsidótörvényekhez is. Ezt ne tudta volna Pintér Sándor?

Szikra Dorottya szociálpolitikus-kutató, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, a kérdés hazai szakértője több tanulmányt is írt a témában, legutóbb a szuveren.hu-n az ONCSA-(Országos Nép- és Családvédelmi alap) és a Pintér-program összehasonlítására vállalkozott a Produktív szociálpolitika című tanulmányában.

A szakértő szerint a Fidesz közmunka programjának ősforrása Gömbös Gyula 1932-es Nemzeti Munkaterve. A Fidesz saját programjának is eredetileg ugyanezt az elnevezést adta, amelyet csak májusban változtatott meg Magyar Munkatervre. Gömbös a húszas években antiszemita pártot alapított, később miniszterelnökként lemondott a nyílt antiszemitizmusról és egy központosított, a hatalmi ágak összevonásán alapuló program megvalósítását tűzte ki célul. A gömbösi Nemzeti Munkaterv végrehajtását szolgáló ONCSA-program keretében egy úgynevezett produktív szociálpolitikát valósítottak meg: lényege, hogy a munka nélkül élő, elsősorban mezőgazdasági munkásságot kiemeljék visszahúzó környezetükből és a társadalom hasznos tagjaivá tegyék őket.

Az ONCSA a két háború között próbált megoldást nyújtani a nincstelen mezőgazdasági népességnek. Munkát kínált a rászoruló családok egy részének, valamint földvásárláshoz, házépítéshez, állattartáshoz nyújtott kölcsönt. A házhoz, földhöz, jószághoz hitelben jutott családok lehetőséget kaptak a kiemelkedésre, amely azonban a rászorulók számához mérten csak csepp volt a tengerben. A programba azok kerülhettek be, akik számos, a központból, a Belügyminisztériumból irányított szigorú előírásnak megfeleltek, például jó keresztény, politikailag megbízható magyar emberek voltak, akik legalább négy gyermeket és még a háztartás rendben tartását is vállalták. Az érdemességet a Belügyminisztérium helyi közigazgatási szervei ellenőrizték. A központi elvárásokat szigorúan végre kellett hajtani, és csak az kapott hitelt, aki dolgozott, akinek a felesége a háztartást rendben tartotta, a gyerekeket jó keresztény módra nevelte és magyar, valamint politikailag megbízható volt. A munka megszervezését a tehetségesebb helyi, munka nélküli férfiakra bízták.

A program erős szépséghibája volt, hogy a hitelben juttatott földek, bútorok, más ingóságok jelentős mértékben a zsidó kisbirtokok árjásításából, illetőleg később a gettósítás után a zsidóság ingó értékeiből, eszközeiből, bútoraiból származott.

Elgondolkodtató a harmadik zsidótörvényben érvényesített „faji szempontok” és az ONCSA összefüggése is. Az ONCSA által nyújtott házassági kölcsönök odaítélésének feltételeként környezettanulmány során részletesen ellenőrizték a házasulandók ’pedigréjét’ a zsidótörvényben meghatározott ’faji szempontok’ figyelembevételével.

Szikra Orsolya szerint történelmi párhuzam figyelhető meg a Pintér-program és az ONCSA-program között: egyik sem ad tényleges megoldást a nincstelen népesség gondjaira, csak felületi kezelést. Az ONCSA-program idején a valódi megoldás a földosztás és a vidéki népesség politikai és szociális jogokhoz juttatása lett volna. Ezt azonban politikai érdekek megakadályozták. A Fidesz szintén félresöpri azt a kérdést, hogy mi a tömeges inaktivitás valódi oka. Ehelyett statisztikákat esetleg javító látszatmegoldást készít elő, a szükséges jelentős pluszforrás biztosítása nélkül. További párhuzam, hogy mindkét program erős gazdasági és politikai függőséget keletkezett a Belügyminisztérium és a programot ellenőrző helyi közigazgatás között, a központból irányított tevékenységet fegyelmezetten végre kell hajtani, mert csak az kap támogatást, aki így cselekszik.

A szakértő szerint szembeötlőek a különbségek is a korabeli és a mai elképzelések között: a kormány javaslata még annyi integráló segítséget sem rendel a munkakényszer mellé, mint 70 évvel ezelőtti párja. A kormány programjában ugyanis nincs olyan „képessé tevő” funkció, amely egy későbbi, elsődleges munkaerőpiacon való megfelelést készítene elő. Másrészt az ONCSA-program annak idején a semmi helyébe lépett: a célcsoportja addig nem rendelkezett szociális jogokkal, így a szigorú feltételekhez kötött segítséget is örömmel fogadták. A Pintér-program viszont puszta jogfosztáson alapul, semmiféle új perspektívát nem nyújt még a deklarációk szintjén sem. A közmunkaprogram az egyén önrendelkezését, méltóságát, választási lehetőségét veszi el, és a jogok kiépült rendszerét veri szét: a közmunkások a minimális munkabért sem kapnák meg, rájuk a munkajog védelme nem vonatkozna, az embereket tömegesen és erőszakkal szakítaná ki saját környezetükből.

A fentieken kívül a kormány javaslata gyengíti a munkanélküli járadék biztosítási jellegét azzal, hogy növeli a járulékszerzési időt és csökkenti a folyósítási időt, továbbá a minimálbérhez köti a járadék felső összegét. Továbbá a hírek szerint a járadék folyósításának feltétele lesz a felajánlott közmunka elfogadása.  A két változtatás együtt azt jelenti, hogy magát az álláskeresési járadékot, tehát a munkaviszonyban járulékfizetéssel megszerzett jogot a segélyezés szintjére degradálják.

Szikra Orsolya elképesztőnek tartja, amit a program a segélyezettekkel tervez tenni: havi nettó 30 ezer (nincs pontos szám, lehet, hogy 40 ezer) forint körüli összegért várja el, hogy az állami gigaberuházásokon gályázzanak. Akár négy órában, akár többen foglalkoztatják majd a segélyezetteket – és főleg ha lakóhelyüktől távol –, a közmunka mellett egészen biztosan nem fognak tudni feketén munkát vállalni, de valódi, értelmes munkát keresni sem. Ezek után felmerül, hogy inkább megéri távol maradni az állam által kínált „segítségtől”, elesni mindenfajta állami támogatástól és feketén dolgozni. Ez ellen a kormány létre kíván hozni egy olyan egységes, a taj szám alapján működő nyilvántartási rendszert, amely összekapcsolja a munkaügyi központokat, az önkormányzatokat és minden egyéb érintett szervezetet. Ebbe a rendszerbe mindenki belekerülne, aki valaha munkanélküli-ellátásban részesült. Már csak az a kérdés, hogy miként élnek meg majd tömegek havi 30-40 ezer forintból, a feketemunka nyújtotta némi keresetkiegészítés nélkül.

És, hogy ki ne maradjon, a tervezet arról is gondoskodni kíván, hogy a henyélők az otthonaikat is rendben tartsák. A szociális törvény módosításával ugyanis felhatalmazza az önkormányzatokat arra, hogy rendeletben kötelezzék a segélyezetteket otthonuk és környezetük rendben tartására, a munkanélküli támogatás feltételeként. Az ONCSA- programban a szociális nővérek feladata volt, hogy tanítsák és ellenőrizzék a ház asszonyát. Ha valaki nem követte tanácsaikat, eleshetett az ONCSA támogatásától. Manapság a szociális munkások feladata lesz ugyanez. És megvalósul az  Orbán által elképzelt ideális proletárcsalád: míg apu stadion épít, addig anyu a kertet rakja rendbe, vagy a munka nélküli anyatársakat ellenőrzi, hogy rendben megfésülték-e és iskolába indították-e a gyerekeket és kimosták-e már a függönyt – fejezi be a   Produktív szociálpolitika című tanulmányát Szikra Orsolya.