Magyarországon
alkotmányos puccsal megdöntötték a köztársaságot. Tehetünk úgy, mintha nem vennénk
észre, de voltaképpen egy - a szó valódi értelmében - fasiszta állam jött létre, még ha nem
is a maga szokványos, militáns valójában. A hatalom megszállta az ország minden egyes
zugát és otthonát, ahogy befészkelte magát a lelkekbe is. Az új Alaptörvény felmutatásával
úgy gondolja, hogy alattvalóvá tehet mindenkit, meghatározhatja, hogy milyenek legyünk,
hogyan éljünk, megmondhatja, mit hogyan gondolhatunk és mondhatunk ki. Hogy mégis, mi
a fasizmus? A szakirodalom szerint a fasizmus egy ókori hatalmi jelvény elnevezéséből a
“fasces” szóból származik, amely eredetileg a teremtett világ egységét és a hatalmat
szimbolizálta. Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik
az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb
forrása. A fasizmus egy Mussolini által kiagyalt ideológia, ami politikai és társadalmi
doktrínává vált. Gyűjtőneve lett először a nemzetiszocializmus német, olasz, spanyol és
magyar gyakorlatának, majd később a Szovjetunió által leigázott országokban “fasisztának”
nyilvánítottak mindenkit, aki szembehelyezkedett a bolsevizmussal.
A fasiszta állam lényegében egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen „szép új
világ” felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás
révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére,
hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz. A nácizmussal szemben a fasizmus nem
szünteti meg, csupán korlátozza a szabadságot, a törvényes keretek sokáig fennmaradnak,
nyíltan nem üldözik az ellenállókat és fizikailag nem kerülnek veszélybe a kisebbségek,
zsidók és cigányok. A fasiszta hatalom az állampolgárok fölött áll, akiket alattvalóivá tesz,
természetéből fakadóan elutasítja a sokszínűséget, elutasítja a nemzetköziséget,
felsőbbrendű perspektívából szemléli a nemzeten kívül állókat, miáltal az országhatáron
kívül ellenséges viszonyt teremt mindenkivel. A fasiszta állam mindig egy bizonyos erkölcsi
értékrend követését, a tekintély tiszteletét várja el, rendet, fegyelmet és feltétel nélküli
engedelmességet követel. Ennek kifejezetten örülnek azok, akik egyébként félnek a
szabadság bizonytalanságától, a káosztól, a cél nélküli létezés ürességtől.
A fasiszta állam legfőbb tartópillére a hazugság és a hazugságra épített központi
propagandagépezet. A közmédia tevékenységének hála, a vezért a nép mindig erősnek,
bölcsnek, igazságosnak, közvetlennek és emberinek látja, ezért rajonganak érte. Dacára
annak, hogy a fasiszta rendszer leginkább egy szűk, kiváltságos körnek kedvez, a
propagandának köszönhetően a fasizmus tömegbázisát mindig a lecsúszott közép- és
kispolgári rétegek adják. A sikerben közrejátszik, hogy a fasiszta állam bűnözőként kezeli a
náluk is szegényebbeket, a nyomorban élőket, ami mindig elégedettséggel tölti el azokat,
akik saját balsorsuk egyik okát, és személyes biztonságuk legfőbb fenyegetőit vélik
felfedezni bennük. Az ellenségképet meglehetősen egyszerű az elkeseredett, csalódott
emberek tudatába építeni, a többség pedig mindig könnyedén fröcsögi ki magából a
betáplált, primitív téveszméket. Így egyre kevesebben maradnak azok, akiket zavar, hogy
az ismerőseik, barátaik zsidóznak, kommunistáznak és cigányoznak, mert egyre többen
vannak meggyőződve arról, hogy minden baj forrása bennük és az egyéni szabadságot
értéknek tekintő értelmiségben keresendő.
A fasiszták általában gazdasági válság idején kerülnek hatalomra. Válságban az emberek
fogékonyabbá válnak az ellenséggel való leszámolás ígéretére, ahogy sokkal nyitottabbak
a felsőbbrendű nemzeti énkép befogadására is. A nép mindig nagyon hálás, ha a saját
nyomorára egyszerűen érthető és hihető magyarázatot talál, ami mindig valaki másban
testesül meg. A nácizmusban a felsőbbrendűség fantáziavilága mindig „faji”, a fasizmusban
pedig „nemzeti” alapokon áll. A fasiszta állam nem kedveli az egyéniséget, rühelli az
önállóan gondolkodó értelmiséget és csak azokkal a művészekkel tart fenn jó viszonyt, akik
a rezsim szolgálatába állnak.
A fasiszta állam nem hagy fel egészen a kapitalista gazdálkodással és a bolsevista
tervgazdálkodás útját sem járja. A fasiszta gazdaságpolitika a klasszikus tanításokkal
szemben mindig “unortodox” utakat járt. (A bankárok azt hitték, hogy Mussolinit könnyen
térdre kényszeríthetik, ha nem folyósítanak neki hitelt. Azonban ez a hurok nem szorult a
fasizmus nyakára. Olaszországban a pénzügyi rendetlenséget a rend és a fegyelem
váltotta fel, a pénzhiányt belső erőforrásokkal, államkölcsönökkel küszöbölték ki.) A fasiszta
állam legfőbb támogatói azok a nagytőkések, akik extraprofitot zsebelnek be a
központosított állam által szabályozott piacon. Mindazonáltal a fasiszta gazdaságok és
társadalmak hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, sőt, sikeresnek bizonyultak. A
többség számára biztonságot és biztos megélhetést hoztak. De nem csak ezért voltak
népszerűek. Az emberek többsége nehezen tűri a szabad versenyt, az egyéni szabadságot.
Nehezen viselik, hogy kudarcaikért maguk legyenek felelősek, kényelmetlenül érzik
magukat, amikor kiderül, hogy nem elég tehetségesek, hogy alulmaradnak. És egy
versenytársadalomban mindig többen lesznek a vesztesek, mint a nyertesek. Sokkal
kényelmesebb egy nagy közösség tagjaként közösen hinni valami nagy, szentnek tekintett
célban, Istenben, vagy nemzetben. Ezért sokak számára megkönnyebbülést hoz, amikor az
egyénnek nincs többé felelőssége, amikor azt átruházhatja egy bölcs vezérre.
Egy fasiszta államnak nincs nemzeti konszenzussal elfogadott, demokratikus alkotmánya.
Az ideológiai alapokon működő államban nincs független alkotmánybíróság,
igazságszolgáltatás, rendőrség és sajtó, ahogy nincsenek az ilyen intézmények
függetlenségét ellenőrző és biztosító hivatalok sem. Előbb-utóbb megszűnik a sztrájkjog, a
szakszervezeti vezetőket üldözni kezdik, vagy megvásárolják őket kilóra, aztán
megkezdődnek majd a koncepciós perek is.
A fasiszta államban a parlament szerepe formálissá válik: egy szánalmas demokrácia
színjátékot láthatunk, amihez az ellenzéki pártok asszisztálnak. Valójában rendeleti
kormányzás működik: a kormánypárti képviselők megszavazzák a saját előterjesztéseiket,
de semmiféle egyeztetést, vitát nem folytatnak, beleszólást senkinek semmibe nem
engednek
.
A fasiszta hatalom első teendői között szerepel a jogrend új alapokra helyezése és a
választási törvény megváltoztatása. Talán ezért fordulhatott elő, hogy fasisztákat
demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.
Mindazonáltal a társadalomnak jogában áll megvédenie a szabadságát
Széchenyi István szerint:„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha
valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép
nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha
egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben
van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”
Kommentáld!