Ha tiszta viszonyokat akarunk az egészségügyben, akkor véget kell vetni annak a közgazdasági nonszensznek, hogy nem annyi az annyi. Hogy mennyit is fordítunk gyógyításra, társadalmi döntés és szerződés kérdése, a honnan költsünk rá, pedig a priorizálásé - mondta lapunknak adott interjújában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki mindenképpen önálló tárcát szorgalmaz az ágazatnak.
- A miniszterelnök szerint letették az átalakított egészségügy alapjait. Ön mit gondol, megfelelőek ezek az alapok és a jó helyre kerültek?
- Az elmúlt négy esztendőben az állami egészségügyi rendszer felépítését tekintették kívánatosnak. Állami egészségügyi rendszert is lehet jól csinálni, ezért óva intenék bárkit attól, hogy újfent új alapokra akarjon bármit is helyezni. A meglévőknek vannak nagyon pozitív és igazításra, kiteljesítésre szoruló elemei is. Nagyon jelentős hardver fejlesztésekre került sor például, de a következő időszakban nem feltétlenül kell még nagyon sok pénzt betonba önteni.
- Mert az új létesítmények működtetéséhez hiányzik a pénz?
- Nem egyszer fordul elő, hogy a klimatizált, csilivili új kórházban arra már nincs pénz, hogy be is kapcsolják a klímát. Ne felejtsük el, hogy az orvoskar elégedetlenségének a jövedelmi helyzet mellett a munkakörülmények elégtelensége volt mindig is a fő oka, ez ugyanúgy hozzájárult az exodushoz, mint a megalázóan alacsony bér.
Az állami rendszer nem olcsóbb
- Még egy kicsit vissza az alapokhoz, nem sajnálja, hogy vége a társadalombiztosítási rendszernek?
- Született egy döntés: nem a klasszikus társadalombiztosítás preferenciája maradt meg. Ez vitatható, de megfelelő intézményrendszerrel egy állami rendszer is lehet jó. Hogy járulékot vagy adót fizetünk, kevésbé fontos, minthogy mennyit. Amúgy önálló határozathozatali kompetenciával felruházott társadalombiztosítási szervezet nélkül a járulék mértéke éppúgy politikai választás, minthogy az adóból mennyit fordítunk egészségügyre. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lobbiztunk a társadalombiztosítási rendszer működtetéséért, de most ez van. Mindenesetre, ha valaki azt hinné, hogy az államiság önmagában gazdasági hasznot hajt, és olcsóbban működtethető rendszert eredményez, az téved.
- Most a GDP 4 százalékát költjük közfinanszírozott egészségügyre, ez mire elég?
- A visegrádiaknál a GDP 6,5 százaléka, az EU-ban átlagosan több mint 8 százaléka az egészségügyi kassza. A mi rendszerünket sem lehet semmilyen körülmények között az éves GDP 4 százalékából fenntartani. A magyar gazdaság teherbíró képességét és az adósságszolgálatot is figyelembe véve, de erről a 4 százalékról nagyon gyorsan, határozottan, kiszámíthatóan és deklaráltan el kell mozdulni, mert az emberi erőforrás megtartása is csak ennek mentén képzelhető el. Nem lehet csak a látványszintig menően finanszírozni valamit.
Indokolt lenne egy önálló tárca létrehozása
- Mit tart a legfontosabb beavatkozási pontnak?
- A megelőzés és a népegészségügyi szemlélet megerősítése a kulcs. A politikának pedig be kell látnia, hogy muszáj olyan döntéseket hozni, amelyeknek az eredménye nem négy év alatt mérhető. A felmenő rendszerű, nemzeti alaptantervben rögzítendő egészségtan oktatás olyan alap, ahonnan indulni kell. Most nagyon sokat fizetünk ki, szinte reménytelenül, olyan emberek gyógyításáért, akiken már nem lehet segíteni, de lehetett volna, ha eleve nem kerülnek abba a helyzetbe, amibe kerültek, vagyis időben fedezték volna fel a betegségüket.
Fel kell értékelni és helyére tenni az ezer sebből vérző foglalkozás-egészségügyet, amely most teljesen formális, sőt a színfalak mögött kontraproduktív, noha hihetetlen népegészségügyi hozadéka lehetne. Egy jól működő foglalkozás-egészségügy adatait érdemes összekapcsolni a közfinanszírozott ellátással, amelyben viszont menetrendszerű és folyamatos lakosságszűréseket kell végezni. Az a jó irány ha a lakosság tudomásul veszi és érdekelt benne, hogy bizonyos időközönként meg kell jelennie a szűréseken. Rengeteg a tennivaló, de a feladatok nem koncentrálódnak, többek között ezért is szükség lenne egy önálló egészségügyi tárcára. Közvetlen kormányzati kapcsolatok nélkül nem lehet az egészségpolitika stratégiai jelentőségét érzékeltetni.
A hazudozást be kell fejezni
- A foglalkozás-egészségügyi és a közegészségügyi adatok összefuttatása nem vet fel betegjogi kérdéseket?
- Ezt lehet jól szabályozni és nem az a cél, hogy valaki a saját egészségét kockáztassa, vagy az, hogy szociális érzékenységből szemet hunyjunk, és hagyjuk tovább dolgozni az embereket a számukra veszélyes munkakörben. A folyamatos sanda félrenézést, az egymás becsapását és a hazudozást minden szinten be kell fejezni. Tiszta, jól szervezett, nyilvánvaló közérdekre alapozott egészségügyi rendszer a jövő érdeke.
Van még lyuk az alapellátásban is
- Mit tenne az alapellátás megerősítéséért?
- Nagyon súlyos a lemaradás, még jogszabályi szinten is. Még mindig van a rendszerben jelentős lyuk, amin kipotyoghat az alapjogaiban sértett orvos, aki kijátszható a praxisjogából. Elengedhetetlen a jogi rendbetétel, amire lenne receptünk, a közreműködésre készen állunk. Nem tartható tovább, hogy valaki hat vagy kétszer hat hónap után elveszthesse azt a vagyonértékű jogát, amiért fizetett. Meg kell találni azt a kompromisszumot, amelyben sem a közérdek, sem az egyén alapjogai nem sérülnek.
A financiális oldalon is vannak lehetőségek. Ha valaki a saját pénzével beszáll az állami közfinanszírozott ellátás biztosításába, akkor joggal vár el bizonyos állami hitelgaranciát. Ez nem kerül állami pénzbe, de nagyon segítene a praxisváltásnál, vásárlásnál. A jelenlegi, pontonként valamivel 200 forint fölötti kártyapénz pedig a fele a rentábililsnak.
- Mi lehet a következménye annak, ha nem sikerül az alapellátást hatékonnyá tenni?
- Az első vonalban 30 ezren dolgoznak, ők tudnák a leggazdaságosabban megadni az első és definitív ellátást. Ha az alapellátás nem fogható hadra kellőképpen, s ezért a betegek átszaladnak rajta, vagy megkerülik, akkor korábban, és sokszor indokolatlanul kerülnek be a szakellátásba, ami megterheli azt anyagilag és fizikailag is, és ahol nagy a túlterheltség.
- Ha hirtelen plusz pénzhez jutna az alapellátás, megoldást jelentene?
- A korfánkból látszik, hogy kellene legalább 1500 új orvos, ezzel szemben jó esetben 80 képződik egy évben. Ez az űr csak egy építkezési programmal tölthető be. Az előre bizonyítás kényszerét fel kellene cserélni a bizalom, hatáskör, jogkör, felelősség együttesére. Az értelmetlen, bürokratikus ellenőrzéseket pedig szakszerű, szakemberek által, kollegiálisan végzett kontrollra. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy az egészségügyben még az intézkedések rövid távú hatásainak elemzéséhez is évek kellenek.
A hangsúlyt a betonból a működtetésre kell fordítani
- Ez azért a szűrések elterjesztésénél nem teljesen igaz, itt hamar kiderül, hogy a kiszűrt betegek miatt még többet kell költeni a gyógyításra.
- Sokszor szenved komoly vereséget az igazán valós betegségfelderítés. Jól tudjuk, hogy ha a daganatos, szív-érrendszeri, magas vérnyomásos vagy cukorbetegségben jobbnak mutatkozik a statisztikánk, mint az európai, az nem azt jelenti, hogy a lakosság egészségesebb, hanem azt, hogy nem derítettük fel eléggé a bajaikat. Ha kiszámoljuk, hogy mennyi ilyen beteget kellene még kezelnünk, az komoly költségrobbanást okozhat, amíg nem jutunk el egy jobb egészségi állapothoz. Ha azonban nemzetben gondolkodunk, akkor a kamara elnöksége az emberközpontú és szükségletalapú egészségügy építése, a preventív szemlélet és a népegészségügyi megközelítés mellett voksol. A hangsúlyt a betonból a működtetésre, az emberi erőforrásra kell helyezni. Ez a jövőkép.
- Hogy látja a magánellátók helyzetét?
- A lakosság magánellátás iránti igénye azért nő, mert az állami intézményekben nem mindig kapják meg a megfelelő ellátást. A magánszférában viszont nincs igazi minőségi kontroll. Az állami intézményeket lehet ugyan feudálisnak, hierarchikusnak nevezni, de mégis ott nagyjából mindenki tudja mit csinálhat.
- A magánklinikán nem?
- Magánklinika valójában nincs, ezt a szót nem használhatnák, mert megtévesztő. A klinika az oktatás, kutatás, gyógyítás hármasát megvalósító intézmény. De a kérdésre válaszolva, a képzett szakorvosok ha kimennek a magán rendszerbe, ott magukra maradhatnak, nincs kivel konzultálniuk, sérülhet a betegbiztonság, míg a sokat szidott állami intézményekben - ha szerencséjük van a kezdőknek -, még évekig egy szakmai műhely részesei lehetnek.
Pénz, pénz, pénz
- Várólista és adósságállomány - mit lehet ezekkel kezdeni?
- A neuralgikus pontok összefüggnek, mindkettő ugyanabból a finanszírozási szűkösségből fakad. Az államnak már nem lenne szabad tovább hitegetni magát, hogy egy állami intézményrendszer önmagában rendbe teheti a hiányos büdzsét. Az állam tudja nagyon jól, hogy mi, mibe kerül - most már nem hivatkozhat arra, hogy az önkormányzat a ludas - , és azt is tudja, hogy amíg a HBCS rendszer adott pont /forint értéke nem fedezi a költségeket, a különbség újra fog termelődni a korrekcióig, vagy egy másik rendszerig. Amíg ezt nem biztosítják, addig nem lesz vége a kórházi adósságnak és a várólistának.
Kommentáld!