A kötelező hittan- és etikaoktatással az
államilag elismert egyházak olyan mérgezett ajándékot kaptak az önmagát
önkényesen "kereszténynek" és "nemzetinek" nevező kormánytól, amit sem
kiköpni, sem lenyelni nem tudnak.
Ma, 13:46
Erdő Péter bíboros,
akinek egyetlen szava nem volt - és ma sincs - a szegények és a
szegénység kriminalizálása ellen, most megszólalt. A katolikus főpap
elégedetlen - éspedig a hittanoktatás szervezésével. A főpapi
elégedetlenség jobb megértéséhez mindenképpen jó tudni, hogy
intellektuális szempontok szerint és nemzetközi tudományos mércék
alapján ítélve, az, ami ma Magyarországon magyar nyelvű és produkciójú
teológia néven ismert (az egyedi kivételeket természetesen leszámítva),
az alapjában véve a provinciális bezárkózottságból fakadó szellemi
nyomorról, nyomorúságról tanúskodik. Az elmúlt években a nagyegyházak
(katolikus irányítással), az Akadémia és a Magyar Akkreditációs
Bizottság közreműködésével, hatékonyan védték ki, illetve
lehetetlenítették el, hogy Magyarországon színvonalas és strukturált
vallástudományi oktatás létrejöhessen. Megrémültek ugyanis a
"konkurencia" és a minőségi összehasonlítás lehetőségének veszélyétől.
A kötelező hittan- és etikaoktatással azonban az államilag elismert
egyházak olyan mérgezett ajándékot kaptak az önmagát önkényesen
"kereszténynek" és "nemzetinek" nevező kormánytól, amit sem kiköpni, sem
lenyelni nem tudnak. Ennek felismeréséhez azonban közel egy évre volt
szüksége Erdő Péter bíborosnak és a Magyar Püspöki karnak. A
többi
elismert ("másodhegedűs") egyház ebben a kérdésben - a többi
egyházpolitikai kérdéshez hasonlóan - nem számít, mert nincs önálló
arculatuk és véleményük. Őket mindenben a szolgai követés, illetve a
háttérben való csendes, feltűnésmentes kijárás jellemzi. Titokban pedig
örvendenek, mert a prozelitizmusnak olyan lehetőségei kínálkoznak
számukra, amiről még csak álmodni sem mertek. Az Orbán kormány
gyakorlatilag lábuk elé teríti a magyar fiatalságot.
A katolikus
egyházvezetés most szólalt meg, mert vélelmezhetően felmérte, hogy az
egyház olyan mértékű humán erőforrás-hiányban szenved, és olyan alacsony
intellektuális kapacitással rendelkezik, hogy az Orbán-rezsim által a
kiváltságok ellenszolgáltatásaként számukra kiosztott átnevelési és
agymosási feladatnak súlyos tekintély- és presztízsveszteség nélkül
egyszerűen nem tud megfelelni. Az a kevés ember, aki számításba jöhetne,
fizikailag képtelen lefedni az országot. Erdő Péter ettől, a hosszabb
távon borítékolható, veszteségektől rémült meg. Egyébként magával az
elvvel szemben - vagyis, hogy az állam kötelezze és kényszerítse hittan-
és etika-tanulásra az ifjúságot, ahol az elsajátíthatja a
tekintélyelvűséget, az engedelmességet és a hatalom feltétlen
tiszteletét - nincsen semmi fenntartása; azzal mondhatni teljes
mértékben egyetért. Amit kifogásol az alapvetően a "szervezést" és a
"kivitelezést" érinti. Jelen pillanatban ugyanis a katolikus egyház még
akkor sem tudná a feladatát ellátni, ha sekrestyéstől harangozóig minden
megbízható emberét bevetné az oktatásba.
Egyébként ennek az
oktatási kényszernek az életszerűtlenségét senki nem gondolta át
komolyan. És itt nem is annyira a hittan- és az etika közötti tartalmi
különbségnek a meghatározatlanságáról van szó; s még csak nem is arról,
hogy egyáltalán ki fogja ezt a tantárgyat majd 10 éven keresztül
tanítani a diákoknak, hanem egy teljesen pragmatikus kérdésről, ami az
iskolákat gyakorlatilag megoldhatatlan feladatok elé állítja.
Példa.
Egy kisváros egyetlen középiskolájának kilencedik osztályában a diákok
mondjuk három felekezethez tartoznak: izraelita, katolikus, református.
Természetesen lesznek felekezeten kívüli, maguk módján vallásos,
agnosztikus, megkereszteletlen diákok is. Ezek egy része tehát
értelemszerűen képmutatásra, alakoskodásra kényszerül. Többen azonban
vélelmezhetően az etikát választják majd. Ebből kifolyólag az iskolának
egyetlen osztály számára négy párhuzamos és egyidejű tanítási rendet
kell megszerveznie. Ehhez sok sikert kívánok az illetékes igazgatónak.
De
a hittan- és etika-tanároknak sem lesz könnyű az életük. A hitoktatók
ugyanis eddig elsősorban olyan diákokat tanítottak, akik - mondjuk -
lényegében hitük elmélyítése céljából jártak hittanra. Most azonban
legalább fele arányban olyan diákokat (kamaszokat) kapnak a nyakukba,
akik kényszerből ülnek majd ott az órákon; akiknek a spiritualitáshoz
semmi affinitásuk nincsen. Számukra két óra elegendő lesz arra, hogy
felmérjék mennyire tanult és képzett, illetve emberileg mennyit ér a
hittantanár; akinek ráadásul megfelelő pedagógiai eszközök sem állnak
rendelkezésére (a mai hittankönyvek nem azok). Onnantól kezdve a
tekintélyt már csak hatalmi eszközökkel (vagyis büntetésekkel,
fenyegetésekkel) lehet majd fenntartani. Minden adott, hogy frusztrált
tanárok tanítsanak frusztrált diákokat. Az eredményt és a
következményeket diákok, szülők, iskolák és egyházak együttesen
tapasztalják majd meg. Nem árt tehát, ha 2013. szeptemberre, minden
középiskola már most gondoskodik konfliktuskezelő szakemberről.
Dr. Jakab Attila (PhD vallástörténész - regisztrált álláskereső) /
Ossza meg!
Kommentáld!