Ennyibe került Orbánék kuruckodása: megérte?
Lengyel L.László írása
Szakértők szerint százmilliárdokba került eddig hazánknak a Fidesz
gazdasági szabadságharca, és az elkerülhetetlen korrekciók további
százmilliárdokkal fogják terhelni az adófizetőket. Ezen az IMF-EU-hitel
sem segíthet, csak a csődöt akadályozhatja meg és esélyt adhat a
realitások diktálta irányváltásra, feltéve persze, ha a kormány valóban
kész erre.
Örök dilemma, hogyan képes Orbán Viktor arcpirulás
nélkül teljes meggyőződéssel gyökeresen ellentmondani korábbi
kijelentéseinek és állandóan másokat vádolni azzal, ami sokkal inkább rá
jellemző. Meghökkentő és mulatságos volt pénteki nyilatkozata is,
amelyben az uniós vezetők úgymond nyeglesége, bántó, sértő és inzultáló
hangneme miatt panaszkodott.
Tette ezt ő, aki nemrégiben még azzal büszkélkedett nyilvános fórumokon, hogy kokikat és sallereket osztott ki Brüsszelben,
amelyet mellékesen nemzeti érdekeink és önállóságunk elnyomásával
vádolt és az egykori moszkvai hatalommal állított párhuzamba. Vajon
hallja ilyenkor saját hangját? Kicsit sem érzi magát kényelmetlenül?
Láthatólag
sértődötten veszi tudomásul, hogy az unió illetékesei kiismerték őt, és
pártállásuktól függetlenül elegük van belőle.
Másfél év
tapasztalatai bizonyossá tették számukra, hogy Orbánékban nem bízhatnak
és csupán akkor hathatnak rájuk, ha az erő nyelvén beszélnek velük.
Ez valóban távol áll az EU-ban megszokott hangnemtől és stílustól, de
amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten: a Fidesz-kormány
működésével és kommunikációjával szembeni kezdeti értetlenséget
nyilvánvaló ingerültség váltotta fel, ami már nyíltan kifejeződik a
kötelezettségszegési eljárásoktól kezdve az elítélő állásfoglalásokon
keresztül az EB-elnök Barroso kemény leveléig. Látványos jele volt ennek
Kroes biztos és Navracsics újságírók előtti minapi szóváltása, amelyben
az egyébként konzervatív politikus asszony kikérte magának, hogy a
magyar miniszter mást mondjon, mint amit neki korábban négyszemközt
megígért. Ennél egyértelműbb elítélése nem is lehetett a Fidesz-kormány
kettős beszédének.
Szomorú és felháborító, hogy Orbánék mindezt a hazánk elleni támadásnak állítják be, miközben
csak
a korrektséget és szavahihetőséget várják el tőlük, és természetesen a
közös értékrend és játékszabályok tiszteletben tartását. Másfél év
kellett ahhoz, hogy az unióban megemésszék, a Fidesszel másként kell
beszélni, és ugyanennyi idő ahhoz, hogy Orbánék is belássák,
magatartásukkal zsákutcába kerültek. Józan ésszel teljességgel
érthetetlen, hogy a mi adottságainkat, függőségeinket, gazdasági és
pénzügyi helyzetünket ismerve hogyan hirdethettek szabadságharcot a
közösség ellen, amelynek részesei vagyunk, és miért hihették, hogy
mindent elnéznek nekik? Felfoghatatlan, hogy nem érzékelték,
elszigetelődnek és szinte a nullára csökkentik saját mozgásterüket,
inkább folytatták az ámokfutást, tényleg elmenve a falig.
Jó lenne tudni, hogy
emögött a valóságról tudomást sem vevő,
küldetéses fanatizmus vagy a cinikus, mindent elsöprő hatalmi mámor áll,
netán a kettő együttesen. Az mindenesetre biztos: egy pillanatig
sem zavarta őket, hogy az országnak óriási károkat okoznak. Szakértői
elemzések szerint partnereink és a pénzpiacok bizalmának elvesztésével,
az unortodox gazdaságpolitika következményeivel csupán a forint
gyengülése és a finanszírozás drágulása miatt horribilis veszteség ért
minket. Hatalmas többletköltség jelentkezett az adósságszolgálatnál, ez
egyrészt a törlesztésnél látszott, másrészt tavaly őszre az
adósságállomány a nyugdíjpénzek felhasználása ellenére elérte a GDP 82,6
százalékát, azaz nem csökkent, hanem jelentősen nőtt.
A kockázati felár meghaladta a 6 százalékot, ami csaknem a négyszerese
annak, mint a választások idején volt. Az állampapírok hozama ugyancsak
több százalékkal nőtt, a sok éves kötvényeknél néhány hete 11 százalék
fölé emelkedett, s bár azóta az IMF és EU felé való látványos behódolás
hatására 8-9 százalék közé csökkent, még ez a szint is jóval magasabb,
mint két éve. Mindehhez jön még a bankadó, a végtörlesztés stb. hatása,
ami a vállalati és lakossági hitelezést visszafogta és jelentősen
drágította: érdemes megnézni, milyen kamattal juthattunk kölcsönhöz 2010
tavaszán és mennyiért most. A lakosságot is közvetlen veszteség érte,
nem csupán a költségvetést, bár ez utóbbit is végső soron az adófizetők
állják.
Ha ezek alapján végigkalkuláljuk az elmúlt másfél évet, a
kurucos virtus elemzők szerint legalább 6-800 milliárd forintunkba
került.
Megérte? Különösen annak fényében, hogy Orbánék hetyke hátraarccal
visszamennek oda, ahol 2010. nyarán álltunk, azzal a különbséggel, hogy
most sokkal rosszabb pozícióban vagyunk, mint az IMF "kiebrudalásakor". A
meghökkentő engedékenységük éppen ennek tudható be: a Fidesz-kormány
teljesen eljátszotta a bizalmat, az országot a finanszírozhatatlanság
határára juttatta, így kényszerhelyzetbe került, nincs más választása,
mint elfogadni a feltételeket. Félreértés ne essék, semmi olyat nem kér a
Valutaalap és az unió, ami valóban sértené az ország érdekeit:
részben a közös értékek és szabályok betartását, részben pedig a
stabilitást és a fenntartható fejlődést szolgáló gazdaságpolitikai
garanciákat várják. Ezek nélkül hiába kapnánk hitelt, hosszútávon
nem segítene rajtunk, a fejlett demokráciáktól való el- és leszakadásunk
elkerülhetetlen lenne.
Kommentáld!