Kedd, 2012. március 6. 09:14
Nagy Bandó András
írása
Nagy Bandó András
Én is a zember vagyok
Annak ellenére vagy talán épp amiatt írok, kedves Kétharmad Viktor,
hogy tudom, veled és vízióiddal szembefordulni, rólad, szavaidról és
cselekedeteidről kritikus véleményt mondani kész blaszfémia.
Hogy ki vagyok én? Ismerned kell, hisz folyton rám
hivatkozol: én vagyok a zember. Első választási győzelmed évében még
polgár voltam, ahogy Te is egy polgári kormány feje voltál. Hogy miért
nem maradhattam polgár, nem tudom, mint ahogy azt sem, mitől lettem én a
zember. Az a zember, az a polgár vagyok, aki rád voksolt 1998-ban és
2010-ben is. Hogy milyen az én polgárideálom? Elmondom.
A polgár tulajdonképpen a zember. Esetemben én, a magyar ember.
Ide születtem, magyarul beszélek,
emberként dolgozom, mint az állat, elvárom, hogy emberhez méltó
fizetést kapjak a becsülettel elvégzett munkámért, és méltó
tiszteletdíjat a tehetségem által létrehozott alkotásaimért és
szerepléseimért.
Kovalovszky Dániel felvétele
Nem kötődöm pártokhoz, mert nem akarok elvakult rajongóvá és fanatikus
hívővé válni. Hol bizonytalan, hol határozott véleményem van a világról
és a történésekről. Választástól választásig, négy éven keresztül
figyelek, észrevételezek, bírálok, aztán a voksoláskor büntetem az addig
regnáló politikusokat, szavazatomat pedig azoknak adom, akiktől azt
remélem, hogy elődeiknél különbül gyakorolják majd a hatalmat.
Odafigyelek az ígéretekre, hogy a választás után számon kérhessem a
győzteseken, kiváltképp azokon, akikre én is voksoltam.
Gyakorló, tehát tapasztalt polgárként tudom, hogy az újak sem
lesznek tökéletesek, és azt is, hogy a hatalom a pénzről is szól, sőt,
valójában szinte csak arról. Tudom, hogy a pártok ismeretlen eredetű
milliárdokkal lépik túl a kampányra törvényesen fordítható összegeket,
így azt is szóvá teszem, hogy törvénybe ütköző módon kerülnek a
törvényhozás aranyozott palotájába.
Én, a polgár ettől kezdve a magam dolgaival vagyok elfoglalva, hallani
sem akarok a képviselőkről, csak munkálkodásuk eredményére vagyok,
leszek kíváncsi.
Viktor, fölös vita és magyarázkodás nélkül is egyetérthetünk abban, hogy
a győzelmetek előtti kétszer négy év szoci–liberális regnálásában bőven
találunk kivetnivalót. Megkockáztatom: ők maguk teremtették meg a
Fidesz és a Jobbik képében megjelenő, valljuk meg, túl deltásra
sikeredett, már-már kolosszussá lett Szent Györgyöt, aki beléjük döfte
dárdáját.
Kétharmados győzelmet arattatok, ők meg egyharmados
vereséget szenvedtek. Ti pedig azóta is, hozzatok bármiféle törvényt,
döntést, alkossatok megkérdőjelezhető értékű alkotmányt, egyvégtében
erre a kétharmados többségre hivatkoztok, mondván, így bármit
megtehettek, korlát, fék és ellensúly nélkül.
Az
a sokat emlegetett kétharmad igen szerény tömeget, csupán egyötödöt
jelent, és vonulhat ebből százezer a szimpátiatüntetésen (ne vitassuk,
hogy milyen könnyű az egyház embereinek Jézust dicsőítő körmenetre
mozgósítani híveiket), attól még a zemberek sokasága érezheti rosszul
magát. A szimpátiából tüntetők ugyanúgy belerokkannak majd a gyerekeik
taníttatásába, mínuszba kerülnek az egykulcsos adó miatt, ugyanúgy
bosszankodnak a benzinkútnál, és pénztárcájukon is ugyanúgy észlelhetik,
ha egy-egy politikus inkorrekt beszólása miatt gyengélkedik a forint.
(Különösen tetszett,
hogy jól fizetett EU-képviselő szorongatja a „Nem leszünk
gyarmat!”-transzparenst. Ennél már csak az botrányosabb, hogy jobbikos
EU-képviselők jelenlétében égetik el a közösség zászlaját. Érdekes, anno
mindent bedobtak, hogy a „gyarmatosítást” szolgálva ott lehessenek
Brüsszelben a zembereik...)
És még valami a kétharmados győzelemről. Ezt a politikai ellenfelekkel,
és nem a néppel, a zemberekkel szemben szereztétek meg. Te is tudod (bár
úgy fest, nem akarjátok tudni, és ebben frontembered, a snájdiggá
szelídült házelnök, Kövér László is jeleskedik), a parlamentbe jutott
egyharmadot is a zemberek szavazták be. Mert úgy gondolták, beléjük
helyezik a bizalmukat. Igaz, ez azt is jelenti, hogy nem beléd, illetve,
hogy beléd nem, de ettől még ők is „a zemberek”! Mert
a zemberek nemcsak azok, akiknek lelkesítően és unásig mondogatod, hogy „hajrá, magyarok!”.
A zemberek mind itt élnek. Azok a zemberek ugyanis éppúgy magyarok, mint azok, akiket Te kizárólagosan annak tartasz.
Érdekelne, hogy amikor „a magyaroknak” hajrázol, akkor az agymenésed
szerint vajon kik és mik azok a zemberek, akiknek nem szól a „hajrá,
magyarok!” buzdítás. Tudod, nehezebb dolguk lenne a papoknak,
püspököknek és bíborosoknak, ha egy-egy hittanórán, misén vagy
istentiszteleten azokkal is el kéne hitetni az egyház tanításait, akik
olyan emberként tévedtek be Isten házába, és igaz hittel élnek, de
butácska, kétes értékű dogmákat elhinni nem akarnak.
Te ezt biztosan tudod, mert az országértékelő beszédedet sem az
országnak, a zembereknek mondod el, hanem a híveidnek. Azoknak, akik
egyébként a diadalmeneted és a fölfoghatatlan, majdhogynem észak-koreai
méretű sikereidet nemcsak hogy ismerik, de ők maguk is pátyolgatták,
hogy te megvalósíthasd.
Szóval, Viktor, jó lenne, ha megértenéd (és onnan már csak egy lépés,
hogy aszerint tégy), hogy minden parlamentbe jutott képviselő képvisel
pár százezret a zemberek közül. Az a titulusa is: képviselő. Nemcsak
nincs jogotok ahhoz, hogy alábecsüljétek és megvetéssel kezeljétek őket,
de kötelességetek segíteni a munkájukat (neked kiváltképp), mert Te
egészében minden magyar (értsd: Magyarországra született, itt élő,
bármilyen kisebbséghez tartozó vagy kötődő, bármilyen eszmét valló,
bármely párttal szimpatizáló, voksát bárkire és bármely pártra leadó)
ember sorsáért felelsz. Ezt is jelenti a kétharmados győzelmed. Erre
jogosított föl, sőt: erre kötelez.
Újra leírom, lassan, hogy végre értsd meg: győzelmed óta mindenki a Te embered!
Te vagy a kormány feje.
(Lehetnénk mi az államfő emberei is, de ahhoz olyan államfő kellene,
akinek van árnyéka, és ha belépsz abba a terembe, ahol ő tartózkodik, ne
érezd magad egyedül. Őt is te kreáltad, hogy orcátlanul mosolyogva
pakolhassátok elé az aláírásra váró, „kis hibákkal” tarkított
törvényeket.)
Viktor, benne vagyok az általad gyakran fölemlegetett kétharmadban.
Polgárként gondolok vissza a kampány idejére, de amit azóta művelsz,
arról nem volt szó. Látom én (a vak is látja), a hajdani szocializmus
karikatúráját skiccelitek föl, kvázi polgárpukkasztás folyik, saját
fegyverükkel aprítjátok a szocikat. Ezzel sem lenne bajom, ha a nagy
baltázásban nem a mi szemünket verné ki a forgács. Értem én: most ti
ültetitek saját embereiteket a régi szocik által elfoglalt állásokba, és
a Ti embereitek nyalják a talpatokat a médiában.
Csak, tudod, Viktor,
mi, akik még kaptunk a régmúlt csókosaiból, sokkal nehezebben viseljük
el, ha a mindenáron megfelelni akaró, ajándékként kapott
egzisztenciájukat féltő embereitek meg akarják szolgálni a jóságotokat,
és közszolgálat helyett pártkatonává silányulnak. És ami még inkább
ciki, szinte kicsinyes, és gyávaságra vall, kedves Viktor: hogy ezek
mellett féltél egy olyan rádiótól, amelyben nem zengenek rólad
dicshimnuszokat, és hagytad, hogy kicsinálják. Egy gonddal kevesebb.
Kedves
Viktor, ami fájó és végképp zavaró, hogy mindazt, amit mi, a zemberek
itthon érzékelünk, nem lehet teljesen érthetővé tenni az Európai
Parlamentben. Ügyes fiúk vagytok, Te különösképpen: jogilag majdnem
minden rendben van. Amit tesztek, látszólag (persze ügyeltetek rá),
egyébként is jogszerű. Emlékeztetlek: Amerika nagy maffiózója is mindig
ezt szajkózta: mi törvénytisztelő állampolgárok vagyunk. Tudjuk, ez mit
jelentett: tényleg betartották a törvények minden paragrafusát, de amit
tettek, megülte az amerikaiak gyomrát.
Persze lehet olyanokat mondani, hogy a fiatalok okosak, kedvesek, jó, hogy hallatják a hangjukat,
de aztán rögtön hozzáteszed: nem
értek egyet velük. (Emlékeztetlek: kezdő fideszesként arra
szövetkeztetek, hogy nekimentek a Nagy Pártnak. Most Nagy Párt
vagytok...) Lehet olyanokat is mondani, hogy de hát itt van
szólásszabadság, hiszen tessék, utcára mehetnek a zemberek. Tudjuk: a
szólás akkor ér valamit, ha a szájjal szemben két fül van. A helyedben
én a tüntetők elé álltam volna az Operánál. Vagy minimum a főbejáraton
jöttem volna ki, és nem elsunnyogva a művészbejárón. Ha már ott voltak a
zemberek.
Őrzöm az első szárszói találkozó emlékét. Éjszakába nyúlóan
beszélgettünk a tűz maradékát körülülve. Te a tüzet piszkálgattad egy
pálcával, Fábry téged piszkálgatott, talán a bor beszélt belőle. Nem
örültél annak, amiket rólad mondott. Ma az egyik legmegbízhatóbb
embered, hacsak nem nyúlta le előled Vona.
Tudd meg: azzal a csöndes, jóravaló, tervekkel teli, okos és nyitott fiatalemberrel ma is szívesen sütögetnék nyárson.
Ehelyett itt tartunk: nincs több voksom számodra. Én „nem így képzeltem a rendet”.
Ennyi
Illusztrációt
keresve Bandó barátom írásához belelapoztam hetilapunk 1993-as
évfolyamába, és találtam egy publicisztikát, amelynek a címe: Szárszónak
is több a vége. A szerző: Nagy Bandó András.
Egy bekezdést szó szerint idézek belőle:
„Alig néhány hete magam is ott voltam Szárszón, no nem mint a
nép-nemzetben gondolkodó jó magyarok legjobbika, csupán polgárként,
éppúgy, mint mindazok, akik akkor eljöttek Farkasházy kiskertjébe, hogy
csak úgy lazán, mindenféle nép-nemzet meg kivezető út nélkül
elbeszélgessünk arról, hogy is vagyunk. Egyrészt, hogy vagyunk mi
polgárok, másrészt, hogy vagyunk mi, magyarok. Szóval arról, hogy hogy
van ez az ország...”
Valószínűleg Bandó maga sem gondolta, hogy amit most írt a 168 Órának,
az valójában a tizenkilenc évvel ezelőtti cikkének egyenes – meglepő és
szomorú – folytatása.
Mester Ákos
Kommentáld!