A segoviai óváros öt csodája minden turista szívébe belopja magát, és minden bizonnyal életre szóló élményt nyújt.

Ha egyetlen séta során szeretnél páratlan nagyságú ókori csodaépítményt, középkori lovagi palotát, hatalmas katedrálist, romantikus királyi várat látni a vártoronyból nyíló fenséges panorámával, ki ne hagyd a pompázatos kasztíliai kisvárost, Segoviát, melynek óvárosát az UNESCO 1985-ben a Világörökség részévé nyilvánította.
Madridtól alig kilencven kilométerre északnyugatra, La Coruña irányába, az A6-os autópályán könnyen elérhető az ezer méter magasan fekvő, ma 55 ezer lakót számláló település, mely a jól védhető hegyek-dombok és a környező kis folyók miatt már az ókorban kedvelt szállásterület volt. Nem véletlen, hogy a rómaiak is szemet vetettek a térségre.

A monumentális vízvezetékhíd

Ennek máig látható, legfőbb bizonyítéka az időszámítás utáni 1. század végének vízvezetékhídja, mely az Ibériai-félsziget legnagyobb épségben fennmaradt római építménye. A kötőanyag nélkül, gránittömbökből téglaszerűen összeillesztett, egy- és kétsoros, pillérekre támaszkodó boltívekből álló híd több mint nyolcszáz méter hosszan húzódik. E római kori műemlék az akkori hidraulikai mérnöktudomány mintaalkotása és egyben mesterműve. A vízvezeték teljes hossza valójában 15 km: a Guadarrama-hegység forrásától szállította a vizet, behálózva a település régi negyedét. A víz az építmény tetejére helyezett, 180 × 150 cm-es, U alakú csatornában folyt, egyszázalékos lejtéssel. A 167 boltívből 75 a Día Sanz térig tart, ott éles szögben megtörik az Azoguejo tér irányába, és 44 dupla soros ív következik. A boltívek belmagassága a felső szinten 5,1 méter, az alsó szinten 4,5 méter, a legmagasabb pontján 28,1 méternyire emelkedik ki a talajból. A dupla boltívek után még négy egyszerű boltívvel záródik le az építmény leglátványosabb, hídi szakasza. A vízvezetékhíd nemcsak annak köszönheti mai jó állapotát, hogy annak idején a rómaiak kiválóan építették meg, hanem annak is, hogy az utókor folyamatosan gondot fordított rá. (1884-ben a spanyol nemzeti emlékművek sorába emelték.)
A tekintélyt parancsoló építmény monumentális látvány, mellette állva picinynek, elesettnek érzi magát az ember, ám a turista egyben büszkének is, hogy eljutott ide, és mindezt láthatja.

(1/3)

A San Martin tér

A vízvezetékhídtól indulhatunk óvárosi sétánkra, melynek egyik legszebb állomása a tágas San Martin tér. Ha körbetekintünk – a rövidnadrágos, bámészkodó turistákat leszámítva –, szinte ugyanazt láthatjuk, mint bő négy-ötszáz évvel ezelőtt a középkor itt élő polgára. A San Martin apátsági templomot, az irigylésre méltó Lozoya nemes lakóházát, mely hatalmas bástyájával inkább erődítménynek látszik. Mellette két reneszánsz palota áll erkélyekkel, ahol a korabeli értékes portékát, a gyapjút lehetett kiszárítani a napsütéses, forró nappalokon. A város urai egykoron a nemeslovagok voltak, akik fegyverrel döntötték el egymás között, ki is az úr a környéken.

A katedrális

A San Martin tértől csak pár perces séta vezet a város katedrálisáig. Az épület alapkövét még 1525-ben tették le, majd fél évszázados kemény munkába telt, amíg elkészült a maga pompázatosságában, 88 méter magas, jellegzetes tornyával. Európa egyik utolsó gótikus katedrálisának építését Juan Gil de Hontanon vezette, de korai halála után fia, Rodrigo vette át az irányítást. Ám amint a mestermű 1577-ben elkészült, ő maga is meghalt, sírkövét az épületben helyezték el.

Az Alcazar

A vízvezetékhíd mellett Segovia másik ékessége a magaslaton fekvő, védőfallal körülvett város nyugati szegletében emelkedő romantikus királyi palota, az Alcazar.
A 12–13. század fordulóján, római kori erőd maradványaira épült a mészkősziklák tetejére, hogy kiválóan védhető legyen a folyók, erdők, dombok irányából. Impozáns bástyáival, tornyaival az erődítmény-vár méltán lehetett a képzelet szülte Walt Disney-vár mintaképe. A kastélyban gyakran fordultak meg spanyol királyok, II. Fülöp például 1570-ben ide hozta negyedik feleségét nászútra. II. Fülöp különben is szívén viselte a vár sorsát, építkezései nyomán az Alcazar sokat változott a 16. század második felében. Az évszázadok során a palota egy része összedőlt, más része tűzvész martaléka lett. Az 1862-es tűzvész pusztításait 1882 és 1896 között állították helyre.
Az Alcazarba felvonóhídon keresztül vezet az út. A belső udvarból nyílnak a ma már kiállító helyiségként szolgáló termek, ahol megcsodálhatjuk a középkori fegyvereket, lovagi öltözeteket, felszereléseket. Festmények, bútorok, trónszékek színesítik a látnivalót a hatalmas belmagasságú termekben. A vár egy része ma a spanyol katonai levéltárnak ad otthont.

(1/7)

Az Alcazar tornya az óváros panorámájával

A kastély bejárata fölé II. János építtetett tornyot a 15. században, melyet természetesen róla neveztek el. Idővel jó szolgálatot tett a királyoknak, ugyanis börtönül szolgált. Ma a turistáknak tesz jó szolgálatot, mert tetejéről fantasztikus panoráma nyílik az óvárosra. Keleti irányba tekintve a katedrális tornyaitól a megannyi kecses templomon át a középkori lakóépületekig, a városfalakig szemkápráztató a látvány. Nyugat felé az Eresma és a Clamores, a két kis folyó találkozására és a környező dombokra látni, északi irányban a városfalon túl épített kápolnákat, apró templomokat lehet felfedezni.   
Fáradságos az út, de a 152 lépcsőfok és a kacskaringós, szűk lépcsősor ellenére megéri megmászni a tornyot!

Fotók: Falus Tamás