Mátyás Győző írása ABCÚG Dunán innen, Strasbourgon túl Mátyás Győző jegyzete  
Végül csak lemondott az államfő. Addig vegzálták, hogy erkölcsileg tarthatatlan a helyzete, méltatlanná vált a posztjára és már a kormánynak, sőt az országnak is kínos egy „alapos gyanúba” keveredett figura, míg vége szakadt a nagy méltóságnak. Ő maga ismerte el, hogy hibázott, a választók bizalma megrendült iránta, így elhagyta hivatalát.

Természetesen Németországban.

Egyáltalán nem célozgatni akarok, csak azt óhajtanám az esetből tanulságként levonni, hogy úgy látszik, vannak olyan helyek még Európában, ahol számítanak elvek, normák, erkölcsi megfontolások. S az ország, ahol ez így van, vezető ereje annak a közösségnek, az Európai Uniónak, amelyik szintén az értékek, elvek kollektív imperatívusza révén szereti definiálni önmagát.


Nos, ez a közösség hozta meg a maga állásfoglalását „a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről”. Itt mindjárt megjegyezném, hogy némi hermeneutikai jártasság birtokában bárki számára világos lehet, hogy e címben – ellentétben a kormány állításával – nem az ország elítéléséről van szó, hanem a politikai tényezőkéről, akik a tárgyalt politikai fejlemények okozói. Még akkor is, ha tudjuk, pártunk-és-kormányunk szívesen azonosítja magát a nemzettel, az országgal.

Ennek az állásfoglalásnak a legsarkalatosabb, mára agyonidézett kitétele, hogy az Európai Parlament „súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet miatt”.

Amire a honi politikai hivatalosság reakciója az volt, hogy ez egy merőben politikai jellegű dekrétum, konkrétumok nélkül.
Én viszont úgy látom, hogy az idézett passzus éppen azon elvek, eszmék, értékek s megnyilvánulásaik foglalata, amelyeket az imént az európai közösséget összetartó princípiumoknak neveztünk. S hogy éppen ezen a téren marasztalják el a mi hazánkat, az fölöttébb kínos.

Ami meg a konkrétumokat illeti: a verdikt előtt a C-től Q-ig terjedő paragrafusok számtalan elfogadhatatlan intézkedést, uniós jogot sértő döntést, határozatot és rendelkezést sorolnak fel. Megannyi konkrétumot. Talán az illetékesek átsiklottak ezeken, így ízelítőül álljon itt az eléggé tartalmas D cikkely: „a sarkalatos törvények elfogadása számos területen aggályokat ébresztett, nevezetesen a bírói függetlenséggel, a központi bank függetlenségével, az adatvédelmi hatóság függetlenségével, a politikai verseny és hatalomváltás tisztességes feltételeivel, valamint a jövedelemadó rendszerét kétharmados döntéshozatal alá rendelő, úgynevezett stabilitási törvénnyel kapcsolatban, továbbá a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban, amelyek a jelenlegi többségnek kizárólagos jogot biztosítanak arra, hogy szokatlanul hosszú időre nevezzen ki tisztviselőket, ami korlátozza a jövőbeli kormányok kormányzási képességét.”

A hatalom gyakorlói szerint cinikus színjáték volt kibocsátani ezt az állásfoglalást egy nappal azelőtt, hogy Orbán Viktor „levelét megírta” az Európai Bizottságnak. Ebben nagyon sok igazság van. Csak hát ez az állásfoglalás részben éppen azért született, mert már se szeri, se száma azoknak a bizottságoknak, testületeknek, amelyekkel penge- és levélváltásba keveredtünk.

Aztán baj még az is, hogy ez az állásfoglalás nem pusztán a politikai baloldal indítványa, de megszövegezésében és benyújtásában két magyar EP-képviselő is részt vett. Akiknek így kijutott a szokásos hazaáruló titulus.

Nos, hogy kicsit tágabbra nyíljon a horizontunk, illetve nehogy a kormány ideológusai által – joggal – oly sokat kárhoztatott kettős mérce alkalmazásának bűnébe essünk, álljon itt egy tudósítás 2003-ból.

„Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak - jelentette ki kedden Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.” Aki – mint mindig – tévedhetetlenül találó jellemzést adott az akkori magyar kormányról. A deklaráció sokkal érdekfeszítőbb részét viszont már akkoriban úgy értelmezte mindenki, hogy az Unió ne nyújtson hitelt, forrást, de még játékpénzt se Magyarországnak.

Ehhez képest az Európai Parlament mostani állásfoglalása – mint azt éppen a Fidesz politikusai hangsúlyozzák – nem tartalmaz szankciót, és nem bír jogkövetkezménnyel se.