Devizahitelek: tények és hazugságok 0 43 2013. szeptember 05., csütörtök 08:00 | beckdavid |

Címkék: gdp devizahitel orbán-kormány

Támasszuk a falnak egy percre Selmeczi Gabriellát, az elemet is vegyük ki belőle – úgy –, és most beszélhetünk egy kicsit értelmesen a devizahitelekről. De a legjobb, ha tiszta forráshoz nyúlva, a számok beszélnek helyettünk. Adatainkat kizárólag a Magyar Nemzeti Bank nyilvánosságra hozott statisztikáiból merítjük. Bár nyilvános adat, mégis kevesek által ismert tény: Magyarországon 2001-ig nem lehetett lakossági devizahitelezést folytatni. Az első Orbán-kormány készítette elő és a Fidesz többségű parlament fogadta el a 2001. évi XCIII. törvényt, amely megszüntette a devizakorlátozásokat. Az igazsághoz hozzátartozik: ez a lépés részben uniós követelmény volt a csatlakozáshoz, így a lépés jogharmonizációs célokat is szolgált. (Persze akár már akkor bele lehetett volna írni a jogszabályba bizonyos feltételeket a devizahitelezés kapcsán, mint tették azt ebben az ciklusban.) euro.jpg Az első Orbán-kormány azonban inkább a forint-hitelezésre összpontosított, megteremtve a támogatott lakáshitelezést. A termék bevezetése akkora népszerűségnek örvendett, hogy az OTP-nél – a túlterheltség miatt – 6-9 hónapos átfutási idővel kellett számolni. Sokan spekulációs célból vették fel a kölcsönt, az azonban kétségtelen, hogy mind a lakosságnak, mind az ingatlanpiacnak igen jót tett az akció. A másik oldalon viszont a költségvetésnek akkora terhet jelentett, amelyet képtelenség volt hosszú távon finanszírozni. Ezért vezette ki ezt a konstrukciót 2002 után az új kabinet. Ugyanis az állami támogatás mértéke 2003-ra 220 milliárdra ugrott. (Összehasonlításként: ma ennek az összegnek nominálisan a felét fordítja a kormány a felsőoktatásra, nem számolva az inflációval.) (Az orbáni kettős beszéd itt is tetten érhető: ma a miniszterelnök az ipari alapú társadalom megteremtését szorgalmazza folyamatosan, míg első regnálása idején, a belső kereslet által – gyakran megalapozatlanul – fűtött gazdasági növekedésre volt büszke.) A következő négy év – a Medgyessy-kormány megalapozatlan száz napos programjaitól aláásva – a boldog emelkedés és önfeledt költekezés időszaka. Globális pénzügyi válságot senki nem jósolt, a gazdaság fejlődött, a kormány hatalmas költségvetési hiányokat engedett meg magának – utóbbit a GDP töretlen növekedésére alapozva. A gazdasági és politikai folyamatok teljes félreértésén alapult a Fidesz „Rosszabbul élünk, mint négy éve!” kampánya. Sokkal, de sokkal jobban élt az ország 2006-ban – sajnos ez a jólét részben hitelből űzött, részben önbecsapáson alapuló volt. Olyan jól élt 2006-ban Magyarország, amit nem engedhetett volna meg magának. 2006-ot követően, már több szervezet is érzékelte a túlzott devizahitelezésben rejlő problémákat, így például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) többször jelezte a döntéshozóknak és a lakosságnak is az ilyen ügyletekben rejlő veszélyeket. Sőt, a sokat bírált Magyar Nemzeti Bank már 2003-ban vészjeleket küldött a lakosság felé is. A vészmadarak helyett azonban mindenki – polgár, politikus és önkormányzat – a kamatterhekre figyelt, márpedig a devizahitelezés egy számjegyű kamata minden veszélyérzetet elnyomott a forint-termékek két számjegyű terhe mellett. A keserű igazság az, hogy egyetlen politikus sem kergette a magyar családokat a devizahitelek csapdájába, rohantak azok maguktól, látva az olcsó és könnyen hozzáférhető pénzt. (Itt álljunk meg egy pillanatra: minden, ma népszerű állítással szemben, a devizahitelek mögött valós külföldi fizetőegységek álltak. A bankok anyavállalatukon keresztül, vagy a nemzetközi pénzpiacról olcsón jutottak devizához, amit aztán Magyarországon helyeztek ki. Ám ezen hitelek esetében a hiteligénylő nem svájci frankban vagy euróban tartott igényt a pénzre, hanem forintban. Igen, az átváltáson és az árfolyam-ingadozáson a pénzintézetek nyertek, míg a lakosság az alacsony kamatszinttel profitált. Tegyük hozzá, némileg előre ugorva: a bankoknak minden kihelyezett euró után ugyanannyit kvázi letétbe is kell helyezniük, úgyhogy számukra egyáltalán nem kifizetődő a bedőlt hitel. Nagyon lassan jutnak ugyanis ilyenkor a pénzükhöz, és a kötelező „letétet” sem szabadíthatják fel. Ingatlanra pedig egyáltalán nincs szükségük, mivel pénzintézetek és nem ingatlanirodák. Magyarán: a bank egyáltalán nem érdekelt a hiteles csődjében, sőt.) Nem lehet figyelmen kívül hagyni az árfolyam-ingadozás kérdését: 2006-ban egy euró a ma már meseszerűnek hangzó 252 forint körül mozgott (ma 302), a svájci frank pedig 155-ön állt (ma 245). Ez azt jelenti, hogy aki 12 ezer svájci frankot vett fel – ez 1,9 millió forint -, annak mára 3 millió forintra nőtt a tőketartozása. Mindez kizárólag a kormányzati intézkedéseknek köszönhető árfolyamveszteség. (Az ország csődkockázatát mérő CDS mutató a 2010-es kormányváltás előtt 160 ponton állt, míg most 350-en.) Most pedig lássuk a számokat – még egyszer köszönet érte az MNB-nek. Ma Magyarországon félmillió devizahitel-szerződés van, lényegében fele-fele alapon lakás célú és szabad felhasználású, összesen 3500 milliárd forint értékben. A háztartások teljes hitelállománya 6900 milliárd forintot tesz ki, vagyis a forint- és a devizahitelek nagyjából 50-50 százalékban vannak jelen. A kormányzati kommunikációból arra a következtetésre lehet jutni, hogy a devizahitelesek vannak a legnagyobb bajban. Ez azonban – a jegybank adatai szerint – egyszerű hazugság: míg a szabad felhasználású, jelzálog alapú deviza-adósok 25,1 százaléka 90 napnál régebben nem fizetett törlesztő-részletet, addig forinthitel esetében ugyanez az arány 27,6 százalékos. Ugyanez a mutató lakáscélú hitelek esetében: deviza-adósok 17,6, míg forint-adósok 19,9 százaléka van három hónapnál jobban megcsúszva. Vagyis nem a devizahitellel, mint banki termékkel van probléma, hanem a lakosság elszegényedésével, a gazdasági recesszióval. Akkor a kabinet miért erőlteti ennyire a devizahitelesek megmentését, miközben szó sincs a bajba került forintadósokról? Túl azon, hogy a választás közeledtével ez népszerű téma, az Orbán-kormány szívesen venné, ha a jelenlegi 300-as szintről jelentősen és tartósan gyengülne a forint. A számukra ideális szintről szakmainak álcázott vita folyik, de 340-400 közötti értékeket is hallani. Ezáltal ugyanis sokkal jövedelmezőbb lenne a Magyarországon megtermelt javak exportja – elvben. Valójában azonban az itthon előállított és külföldön értékesített termékek alapanyagának 80 százaléka importból származik, vagyis markánsan drágulna az előállítás. Ez alól csak a mezőgazdasági termények lennének kivételek, tehát a földpályázatokon kistafírungozott fidesznyikek külföldön eladott búzája sokkal többet hozna a konyhára – nekik. Másodlagos cél: a szociálisnak álcázott devizahiteles akciókkal annyira meggyengítik a bankrendszert, hogy a legtöbb külföldi pénzintézet kénytelen lesz kivonulni Magyarországról, így az államosított takarékszövetkezetek térhódítása előtt tisztára söpörik a piacot.