Vasárnap, 2014. január 5. 11:14

Címkék: Charles Gati Orbán Viktor választás Egyesült Államok

Charles Gati egy új kiegyezés esélyeirőlKemény meccsre számítok „Igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák.” Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem professzora, az amerikai külügyminisztérium volt tanácsadója a BARÁT JÓZSEFNEK adott újabb interjúban is kitart korábbi álláspontja mellett. Úgy vélekedik azonban, hogy Magyarországnak ma elsősorban politikai bölcsességre, az ellenfelek egymás iránti kölcsönös tiszteletére, új kiegyezésre van szüksége. - Magyarország jobban teljesít. Ezt halljuk naponta a Fidesz politikusaitól. Akad köztük, aki egyenesen követeli, hogy a hitelminősítők adjanak nekünk jobb jegyeket, és az unió pénzügyi biztosa mondjon le. Ön szerint hogyan teljesít ma Magyarország?

– A magyar gazdaság egy helyben topog. Árt neki a centralizáció, árt az államosítás. A hitelminősítők persze számok, adatok alapján osztályoznak. Nyilván van közöttük, amelyik olykor téved – elvégre emberekről van szó –, de együtt, mindannyian nem tévedhetnek. A négy visegrádi ország közül ma sajnos Magyarország a sereghajtó. A helyzet csak akkor változik meg, ha a kormány nem áll majd a nyugati befektetések útjába, elismeri az európai integráció előnyeit, és felkészül az euró bevezetésére.

- A magyar kormány mostanában kevesebb kritikát kap az Egyesült Államokból, mint korábban. Ez azt jelentené, hogy pozitív változásokat látnak? Vagy csak arról van szó, hogy Washington elvesztette az érdeklődését, esetleg belenyugodott, hogy Magyarország olyan öntörvényű része Európának, ahol az emberek kevésbé fogékonyak a demokrácia és a jogállamiság értékeire, de ezt kívülről nem lehet megváltoztatni?

– „Pozitív változásokat” tudtommal nem látnak, bár egyáltalán nem írták le Magyarország demokratikus potenciálját. Egyelőre azonban nem bíznak abban, hogy a mai magyar kormányt meg lehet győzni a nyugati típusú demokrácia értékéről és előnyeiről. Kincstári optimizmusuk persze tiltja a washingtoni tisztviselőknek, hogy így fogalmazzanak, ám tetteikből ez derül ki. Még fontosabb, hogy Washington figyelmét nemzetközi porondon a Közel-Kelet köti le. 


- Fellegi Tamás volt miniszter megpróbál az Egyesült Államokban az amerikai magyarokra építve valamilyen pozitív országimázskampányt folytatni. Sikerülhet-e ilyen módon befolyásolni az amerikai közvéleményt?

– Tudok a Fellegi Tamás által irányított kampányról, de nem ismerem az amerikai magyarokkal való kapcsolatát. Arról vannak ismereteim, hogy több washingtoni kutatócsoport is elég jelentős összeget kapott a magyar adófizetők pénzéből létrehozott alapítványából. Cserébe Fellegit és fideszes szakértőket hívtak meg egy-egy kiselőadásra vagy beszélgetésre. Én is részt vettem egy ilyen előadáson, amelyet Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő tartott. Talán húszan lehettünk, de a közönség csaknem fele a magyar nagykövetség alkalmazottaiból állt. Fellegi, Schöpflin, valamint Anne Applebaum (tekintélyes amerikai újságíró), Katrina Lantos Swett (a néhai Tom Lantos lánya, a washingtoni Lantos Alapítvány és a budapesti Lantos Intézet irányítója, aki másképp értékeli apja politikai örökségét, mint én vagy éppenséggel akár apja tenné) ugyanazt a nótát fújják, amit a Fidesz. Azt mondják, hogy a magyar demokrácia ellenfele a Jobbik, nem a Fidesz. Sőt, mivel a Fidesz „nemzeti politikája” és a „nyugati gyarmatosítás” elleni polémiája szerintük csökkentheti a Jobbik szavazótáborát, a Nyugatnak támogatnia, nem pedig bírálnia kellene a magyar kormányt. Úgy látom azonban, hogy az Orbán-kormány képviselőinek és társutasainak ezt a feltételezését itt kevesen veszik komolyan. 

- Sokakat meglep, hogy Magyarországon nem váltott ki különösebb ellenállást a jogállamiság korlátozása, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása, sőt az sem, hogy a közös állami forrásokból a klientúra számára egyre nagyobb szeleteket hasítanak ki. Ön látja a magyarázatot erre?

– Az imént említett Applebaum könyve, a Vasfüggöny azt a stratégiát részletezi, amelyet a magyar kommunisták és szovjet tanácsadóik követtek szerte Kelet-Európában a második világháború után a sajtó – elsősorban a rádió – azonnali bekebelezésére. A Fidesz vezetői tanultak Lenintől: elsőként a tájékoztatás kulcspozícióit foglalták el. A demokrácia elleni támadásuk 2010-ben váratlan és elsöprő erejű volt, kihasználta a korábbi kormánypártok meggyengülését, illetve teljes szétesését, így az országban manapság nagyon sokan nem is tudják, mi történik valójában. A sajtó pluralizmusa erősen sérült: bár még léteznek szabad orgánumok, sajtószabadság nincs. Ezen az internet segít valamelyest, de pont azok nem használják, akik amúgy is el vannak vágva a független hírektől és véleményektől. Azok a tőkések, akik korábban szereztek vagyont, alighanem félnek független vagy éppenséggel ellenzéki hangok támogatásától. 

- Orbán Viktor azt hirdeti, hogy az uniós politikát az ő receptje szerint kellene megújítani. Vajon találhat-e Európában követőkre? Veszélyeztetheti-e a magyar kormánypolitika az európai integrációs folyamatot? 

– Európában Orbánnak egyelőre nincsenek követői. Az angol, a litván és a lengyel kormány – az utóbbi főképp belpolitikai helyzete miatt – valamivel megértőbb iránta, ám ez nem jelenti azt, hogy egyetértenének vele. Az integrációs folyamat nincs veszélyben. Igaz: vannak, akik féltik a nemzeti szuverenitást és saját hatalmukat, ezért fékezik a folyamatot, de közben az integrációs kapcsolatok egyre mélyülnek.

- Idén Magyarországon választások lesznek. Ön szerint a szétszabdalt ellenzéknek vannak-e győzelmi esélyei?

– Éppen két évvel ezelőtt nyilatkoztam a 168 Órának. Örömmel nyugtázom, hogy abból az interjúból a jobboldali sajtó kiragadott egy mondatot, azóta ezerszer ismételgette és ismételgeti, a Magyar Nemzet című kormánylap még a családomat is kiátkozta. Ez azért örvendetes, mert a támadások eredményeként egyre több biztató e-mailt kapok barátaimtól, de gyakran ismeretlen olvasóktól is. A teljes mondat egyébként így hangzott: „Én mégis egyetértek Palmer nagykövettel: igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák.” A mondat értelme nyilvánvaló: ha a kormány a szabad választások útjába áll, a népnek joga van megvédeni demokratikus jogait, visszaállítani a fékek és ellensúlyok jól bevált rendszerét, a sajtó és az egyházak szabadságát. Most is csak ugyanezt mondhatom, de hozzáteszem: bár a választási törvény a változtatások nyomán a Fidesznek kedvez, remélem, hogy a választás szabad és csalástól mentes lesz. Az ellenzék esélyeit nem tudom felmérni, csak azt látom, hogy a bizonytalanok száma még mindig roppant magas.

- Korábban úgy hírlett, hogy Bajnai Gordonnak befolyásos amerikai támogatói vannak – igaz, ezt leginkább a Fidesz propagandagépezete híresztelte. Vannak-e olyan jelentős amerikai érdekcsoportok, amelyek készek egy-egy magyar erőt segíteni?

– Ilyen „jelentős érdekcsoportok” csak beteg, egyszerre nagyzási és üldözési mániában szenvedő agyakban léteznek. Magyarország ellen nincs összeesküvés, egyéb jelentős okok mellett már csak azért sem, mert Amerika mással van elfoglalva. Rólam is megírták, hogy Hillary Clinton volt külügyminiszterrel együtt akarjuk megdönteni a törvényes magyar kormányt. Szép történet, kár, hogy én még soha az életben nem találkoztam Clinton asszonnyal. Ami Bajnai Gordont illeti, washingtoni és New York-i látogatásai során igen jó benyomást keltett. Az évek során három vagy négy tartalmas előadását hallottam itt az európai integrációs folyamatokról. Azt is tudom, hogy alkalma volt elbeszélgetni magas rangú tisztviselőkkel és nagyra becsült külpolitikai és gazdasági elemzőkkel. Ugyanezt mondhatom az itt szintén rendszeresen megforduló Mesterházy Attila értékes előadásairól, beszélgetéseiről. Kár, hogy az MTI és ennélfogva a magyar sajtó döntő része ritkán vagy talán soha nem tudósít Bajnai és Mesterházy sikeres látogatásairól.

- Győzhet-e a Fidesz megint kétharmaddal?

– 53 százalék nem kétharmad. Idén kemény meccsre számítok.

- Az új választási törvény szerint akár 30 százalék is elég lehet a kétharmados törvényhozási képviselethez, ha sikerül megosztani az ellenzéket és győzni a választókerületek döntő többségében.

– Lehet, hogy így lesz, de ez a pesszimizmus hónapokkal a választás előtt számomra idegen. Ne felejtse el, hogy 57 éve Amerikában élek.

- Számít-e változásra, ha megint a Fidesz nyer? Mit tart valószínűbbnek? Hogy Orbán Viktor valamiféle konszolidáció mellett dönt, vagy ellenkezőleg: tovább erősíti egyszemélyi hatalmát?

– Indirekt válaszom az: a Fidesz Orbán Viktor pártja. Bár a mai vezetők között több sértett ember van, aki ezért vagy azért neheztel Orbánra – főleg azok, akik magasabb pozícióra vagy nagyobb befolyásra számítottak –, belső ellenzék nincs. A gazdasági helyzet alakulása és az Európai Unió befolyásolhatja egyszemélyi hatalmát.

- Akadnak, akik szerint egy emberöltőbe is beletelhet, hogy Magyarország visszatérjen az európai fősodorba. Egyetért velük?

– Egyáltalán nem értek ezzel egyet. A magyar történelemből csupán egy példát említenék. Ki gondolta volna mondjuk 1860 körül, hogy Deák Ferenc rájön: a kiegyezés a haza érdekében elsőrendű feladat, és ennek a feladatnak a megoldásához szükséges politikai tőke megszerezhető? Budapest legmaradandóbb, legcsodálatosabb épületeit, sőt kerületeit a 19–20. század fordulóján építették. És milyen óriási kulturális fellendülés is volt akkor! Deák azt is megértette, hogy a gazdaságnak szüksége van a zsidó és a német ajkú polgárok tehetségére, és elismerte jogaikat. Így mutatott példát Deák Ferenc Magyarországa egész Európának! Az ő bölcsessége nagyon hiányzik a magyar politikából, főleg azért, mert ma a hangsúly a bölcsesség helyett inkább a „hősiességen” van. Pedig a 21. század Európájában a hősiesség túlhaladott érték, elvégre ellenség nincs. Ilyen kedvező nemzetközi helyzete Magyarországnak még soha nem volt.

- Kritikusok persze vannak.

– Kritikájukat pozitív és persze bölcs kül- és belpolitikával lehetne tompítani. Handabandázó retorikával nem. Magyarország akkor tér vissza az európai fősodorba, ha bölcs vezetők tűnnek föl, akik nemcsak tisztelik politikai ellenfeleiket, de képesek akár a saját múltjukat is megtagadva – és akár fájdalmas kompromisszumok árán, de a kiegyezés szellemében – a ma sereghajtó Magyarországot ismét éllovassá tenni.