Nem hiszem, hogy már különösebben meglepődne bárki Brüsszelben azon, hogy a magyar miniszterelnök újra kioktatta a hanyatló Nyugatot válságkezelésből, demokráciából. Buta Brüsszel, gőze sincs a válságkezeléshez, csak diktátumszámba menő elvárásai vannak a lenézett Közép-Kelet-Európa irányába. Ellenvéleményt nem tűr, az indulatok pedig gyűlnek, mondta, fittyet hányva arra, mi lesz az ára az újabb otromba észosztásnak... 

Ami meglepő számomra az az, hogy egyre unalmasabbá válik Orbán Viktor, olyannyira, hogy már Tusnádfürdőn, a Fidesz házinyaralójává vált szabadegyetemen sem tud igazán újat mondani. Néhány éve még sorozatban brillírozott ilyenkor a nemzet miniszterelnöke, de ma már csak azt ismételgeti, mint itthon, menetrendszerinti heti interjúiban, csak ott dagályosabban, valamiféle zagyva történelemfilozófiai kontextusba bújtatva. 
Megdöbbenteni azért még mindig meg tudott. Kormányfőnk ugyanis ezúttal is bizonyította, hogy valóban úgy képzeli, ő Közép-Kelet-Európa ura, akinek mindent szabad. Szabad elmennie egy szomszédos országba annak egyik legmélyebb politikai válsága csúcspontján, szabad neki nyíltan állást foglalnia az egyik fél, jelen esetben Basescu mellett és nem utolsó sorban szabad nyíltan beavatkoznia ebbe a csörtébe, felszólítva hallgatóit és a teljes romániai magyarságot arra, bojkottálják az államfő menesztésére kiírt referendumot, így segítve hozzá a volt hajóskapitány néppárti politikust hatalma megtartásához. 

Mit szólna ő maga és tábora, ha egy Orbán-Gyurcsány megmérettetés kampánycsendjében beállítana egy balatoni politikai rendezvényre például Ponta és Orbán elleni kiállásra szólítani a magyarországi románokat, vagy Fico buzdítana mesterházy mellett? Azt hiszem, nem tévedek, hogy zengene a felháborodástól a magyar média, könyörtelen gárdista bakancsok máris indulnának elégtételt venni, az elszakított területek kukáit a budapestiek 2006-os sorsára juttatni. A román média egyelőre hallgat, mert a kampánycsend lakatott tett a román politikai szereplők szájára, de ennek a fellépésnek az árát Magyarország és a romániai magyarság meg fogja fizetni, és kétségtelenül Brüsszel sem fogja díjazni. 

Az igazi döbbenetet számomra az jelentette, hogy bár Orbán ezúttal is bizonyította, okos ember, vannak jó meglátásai, arroganciája sorozatosan legyőzi a józan észt. Tusványosi beszédében hosszan és találóan vonta le azt a következtetést, hogy Közép-Kelet-Európa erős és sikeres lehet, ha összefog. Szavakban ösztönözte is ezt az összefogást. 
De kivel és hogyan foghatnánk össze, amikor nyílt háborúban állunk Bukaresttel, Pozsonnyal egyaránt, Bécs pedig ódzkodik Budapesttől, az Orbán-kormánytól, mint ördög a tömjénfüsttől? 

Két év kormányzás alatt a szomszédsági kapcsolatok teljesen padlóra kerültek, elmaradtak a közös kormányülések, folyamatosak a csörték Szlovákiával, Romániával, a mostani tusnádi szereplés után pedig az is borítékolható, hogy hosszas mosolyszünet következik keleti szomszédunkkal. Ebben a feszült kapcsolatrendszerben nem pusztán az ideológiai különbség a gond, mert az azonos pártcsaládba tartozó lengyelek sem törekednek különösebben Budapest karjaiba. Tényleg összefogásra van szüksége a régióban, de az úgy nem fog menni, hogy a szomszédokat lenézzük, beavatkozunk belpolitikai háborúskodásaikba, Brüsszelt folyamatosan kioktatva, saját unortodox, "undemokratikus" megoldásainkkal önmagunkat folyamatosan Európa szégyenpadjára ültetjük.

                                                                         Népszava      Gál Mária /