B.L: A modern adórendszer megteremtését szolgáló, Hetényi István pénzügyminiszter nevéhez köthető adóreform kidolgozására 1988. január elsején került sor. A következő két évben ennek a programnak köszönhetően létrejöttek a piaci típusú gazdasági átalakításnak a közgazdasági értelemben vett legfontosabb feltételei. Teljesen új költség, bér- és adószerkezetet jelentett, amely lehetővé tette, hogy piaci alapokon lehessen megmérni a vállalatoknál a bér- illetve, a termelési költségeket. Elsőként csökkentettük drasztikusan a termelési-és fogyasztói ártámogatásokat, próbáltuk a piachoz közelíteni az árakat, illetve a termelési költségeket. Ennek a két évnek a hozadéka még az értéktőzsde és a kétszintű bankrendszer megteremtése, a jegybank kettős – hitelezési és üzleti banki tevékenységhez köthető – monopóliumának megszüntetése. Ekkor jöttek létre a kereskedelmi bankok, megindult a pénzügyi rendszerben a verseny. Megkezdődött az állami tulajdon leépítését szolgáló jogrendszer megteremtése, többlépcsős, privatizációs lépésekre került sor. E korszak forradalmi jelentősége abban állt, hogy megteremtette a piaci típusú gazdaság jogi és közgazdasági feltételeit, megkímélve ettől a feladattól szabad választásokat követő első kormányt.

hvg.hu: Egy ilyen reformot nehéz lehetett felülmúlni. Sikerült a későbbiekben?

B.L.: A következő ciklusban, vagyis az 1990 és 1994 közötti időszakban nem. Az elkerülhetetlen változtatások mellett ugyanis olyan stratégiai hibákat követtek el a kormányon lévők, amelyeket a magyar gazdaság azóta is nyög, és akár még évtizedekig szenvedheti a hátrányait. A politika abszolút rátelepedett a gazdaság átalakítására. Egyik napról a másikra, politikai megfontolásból felszámolták a kelet-európai piacokat, Magyarország befagyasztotta, gyakorlatilag felszámolta a külkereskedelmi kapcsolatokat, nemcsak Oroszországgal, hanem a volt szovjet köztársaságokkal is. Egyetlen rossz döntéssel lényegében egymillió munkahelyet dobott ki az ország. Csakhogy miután ezek a piacok vették fel a tömegtermelésre berendezkedett ipar, mezőgazdaság és, élelmiszeripar közepesen fejlett termékeit. E piaci kapcsolatok megszűnésével ezek a kapacitások leépültek, a Magyarországon előállított gyártmányok nem bizonyultak versenyképesnek a Nyugat-európai piacon. A külkereskedelmi kapcsolatok felrúgásával még nem ért véget a kisgazda ámokfutás. Következett a nagyüzemi mezőgazdaság szétverése és az akkor már jól működő szövetkezeti gép-és eszközállomány szétrablása, elkótyavetyélése. Míg a nagyüzemi mezőgazdaság még évekig képes lett volna kiszolgálni a kelet- és talán még a nyugat-európai piacokat is, az újonnan kialakított öthektáros kisparcellákra épülő családi gazdaságok sem önmagukat működtetni, sem fejlődni nem voltak képesek. Végül ennek az időszaknak talán a legnagyobb tévedése a természetbeni kártalanítás a korábbi erőszakos államosítás miatt. Ez bár politikailag és morálisan indokolt és megalapozott döntésnek tűnt, ám gazdasági értelemben gyakorlatilag öngyilkosság volt. A privatizációs intézkedések részeként indított kárpótlási akciók óriási méretű spekulációt váltottak ki. Az akkori tulajdonosok névleges kárpótlási jegyekkel jogosultakká váltak az akkori állami gazdaságokban és szövetkezetekben részesedést szerezni, de a tőkehiány miatt gyakorlatilag elkótyavetyélték az állami vagyon nagy részét. E három rossz döntésnek köszönhető egyebek közt az alacsony foglalkoztatottság, a visszaeső GDP, illetve a mezőgazdaság ilyen mértékű leépülése.

Ebben a másfél millió munkahely elvesztése miatt drasztikusan visszaesett gazdasági helyzetből próbált meg kiutat találni az Antal kormány 1990 és 1994

között. De nem ismerte fel, hogy az állami elosztás újabb növelésével, a pénzügyi krízis szélére sodródott az ország, kezdetét vette az úgynevezett adósságspirál.

hvg.hu: Volt-e a kiút ebből a helyzetből? Sikerült-e a tanulni az elhibázott döntésekből?

B.L.: Erre az időszakra esett egy gyökeres stabilizációs program kidolgozása, amelyben én is részt vettem, és amelyet 8 hónapon keresztül nem engedett a Horn-kormány végrehajtani. Nagyjából ez vezetett 1995 márciusában az én lemondásához és Bokros Lajos meghatalmazásához. A Bokros-csomag annyiban különbözött az eredeti elképzeléseinktől, hogy kiegészült egy monetáris átalakítással. Ennek lényege az volt, hogy az addigi rögzített árfolyamról egy csúszó árfolyam-mechanizmusra tértünk át, amely a monetáris rendszert kiszámíthatóvá, az inflációs költségeket pedig mérsékelhetővé tette. Ez a sokat vitatott csomag hozta vissza Magyarországot a pénzügyi krízis széléről, s egyúttal csökkentette az államháztartás és a külkereskedelmi mérleg hiányát, visszaállította az ország gazdasági hitelességét és egy lassú fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Bár ennek előnyeit a ciklus végén a Horn-kormány már élvezhette volna, de nem nagyon tudott velük mit kezdeni, számos intézkedésével ugyanis önmagát lehetetlenítette el.

hvg.hu.: Hiába volt Bokros-csomag, jótékony hatásait alig élvezhette egy-két évnél tovább az ország. Az első Orbán-kormány más utat választott. Később a szocialisták sem tértek vissza a Bokros-féle filozófiához. Miért?

B.L.: Az 1998-ban megválasztott első Orbán-kormány a ciklus első két évében ugyan következetesen folytatta azt a gazdaságpolitikát, amelyet megörökölt. Próbálta megőrizni az egyensúlyt, nem engedte, hogy még jobban eladósodjon az ország, a gazdasági hatékonyságot tekintette prioritásnak. Aztán jött a 2000-es év, amikor egy egészen sajátos irányváltás történt a gazdaságpolitikában. A már akkor is Matolcsy György által vezérelt gazdaságpolitika a belső piaci kereslet élénkítésével szerette volna dinamizálni az akkori gazdaságot. Ennek szellemében nem az exportot és a beruházásokat igyekezett a centrumban tartani, hanem növelte a hazai keresletet, így a béreket, és az állam kiadásait is. Ezzel az úgynevezett „a saját lábunkra állunk és előremenekülünk” stratégiával kívánta a kormány megteremteni a hosszú távú egyensúlyt. Nevezetesen azzal, hogy száz százalékkal emelte a minimálbéreket, majd a közalkalmazotti béreket, ezzel párhuzamosan elindított egy eszement lakástámogatási programot, illetve a kormányhoz közelálló gazdasági szereplők támogatását finanszírozó Széchenyi Tervet. A ciklus végére már nőtt a deficit, az államadósság és drágult az ország finanszírozása is.

Ezek után győzött 2002-ben az MSZP.

A szocialista párt, győzelme után – saját legitimitási problémáinak elhárítására – az úgynevezett jóléti rendszerváltás programját igyekezett megvalósítani. Figyelmen kívül hagyva a magyar gazdaság teljesítőképességét, pótolni próbálta az elmúlt 12 évben felhalmozódott lakossági várakozások és követelések jelentős részét. Emiatt növelte a közalkalmazottak és köztisztviselők létszámát, leépítésük helyett, bérüket 50 százalékkal emelte, kiegészítette a Fidesz által jegyzett ésszerűtlen lakásépítési programot, s folytatta a Széchenyi Tervet. A belső piac által vezérelt gazdasági növekedés intenzív folytatásával a politikai babérok learatása volt az MSZP célja. De ilyen gazdaságpolitika megvalósításával egy erőforrás hiányos, kicsi piacú, alacsony versenyképességű gazdaság esetében – és a magyar gazdaság ilyen – csak eladósodni lehetett, miközben az adósság törlesztéséhez szükséges feltételek – nagyarányú lakossági megtakarítások, korlátlan befektetői bizalom az ország iránt – hiányoztak Magyarországon. Emiatt aztán újra kiéleződött az egyensúly-hiány problémája: 2006-ra 10 százalék fölé emelkedett az államháztartás és 8 százalékot is meghaladta a folyó fizetési- és a külkereskedelmi mérleg hiánya, finanszírozhatatlanná vált a felhalmozódott adósságállomány. Magyarország így immár másodszor tért vissza arra az eladósodási pályára, amelyre1985 és 1986 között lépett.

Á

hvg.hu.: Ez meglehetősen nagy feladat egy szakértői kormány életében, mely mindössze egy évre kapott megbízást. Hogyan értékelhető a tevékenységük?

B.I.: A szakértői kormányzás sikereként könyvelhető el, hogy az első 8 hónapban visszafordult az ország a pénzügyi csőd széléről. Ehhez az kellett, hogy a kormány jelentősen csökkentse a reálbéreket, redukálják az állami kiadásokat, befagyasszák a béreket a közigazgatásban, s nem utolsósorban csökkentsék a lakásépítési, illetve az ártámogatásokat. Így sikerült megfékezniük az adósságállomány növekedését és csökkenteniük a deficitet és nyolcról négy százalék körüli szintre az államháztartási hiányt egy év alatt. A néhány hónapig működő szakértői kormány legnagyobb vívmánya a nyugdíjrendszer többlépcsős megreformálása, amelynek eredményeként legalább két évtizedre biztosították a rendszer fenntarthatóságát. Fokozatosan emelték a nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre, megszüntették a 13.havi nyugdíjat, két lépésben szűkítették az automatikus nyugdíjemelés rendszerét és nem utolsósorban szűkítették a rokkantnyugdíjazás feltételeit. A szakértői kormány égisze alatt további érdemi változtatásokat vittek véghez a magyar adórendszerben. Öt százalékkal csökkentették a bruttó béreket terhelő járulékokat, ösztönözve a foglalkoztatást, s növelve a cégek versenyképességét. Elkezdték lineáris irányban fejleszteni a személyi jövedelemadót, 20-ról 25 százalékra növelték az áfát és az EU-s harmonizációnak megfelelően emelték a jövedéki adókat. Majd végül a kiegyensúlyozott terhelés érdekében megpróbálták bevezetni az egységes vagyonadót. Az irány jó volt, még ha a megvalósítás technikailag hibásnak is bizonyult.

 

hvg.hu.: Most hol tartunk? Az eladósodási vagy az egyensúlyi pályához állunk közelebb?

B.I.: Az Orbán kormány ugyan azt hirdette, hogy talpára állítja a gazdaságot, ehelyett sikerült a feje tetejére állítania. A Fidesz ismét a belső piac élénkítésével próbálta meg dinamizálni a gazdaságot, azt kérve az uniótól, hogy engedje meg az országnak a 6-7 százalékos hiány kialakulását. Az EU azonban ragaszkodott a 3-4 százalékos hiányhoz. Erre válaszul, ahelyett, hogy értelmes reformokba kezdtek volna, egyszeri jövedelemsarcot vetettek ki tetszőleges ágazatokra. Ez az intézkedés politikailag ugyan meglehetősen népszerű volt, ugyanakkor fékezi a magyar gazdaság fejlődését. Ezután a magánnyugdíj-pénztárak ellehetetlenítésével egy időben államosították a magántulajdont a jogosultak bárminemű kártalanítása nélkül. Ez gyakorlatilag a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkonfiskálását jelenti. Így Magyarországgal szembeni a bizalmatlanság most legalább akkora mértékű, mint a 2008-as válság kezdetén, sőt a piaci finanszírozás feltételei rosszabbak: lényegesen drágábban jutunk friss forrásokhoz, a hitelminősítők pedig negatív kilátásokkal a bóvli kategória alsó határa fölé sorolták a magyar adósság állományt. Ilyen körülmények között azt hiszem, hogy az oly régóta várva várt „reformcsomag”csak csalódást okozhat. Nemcsak nekünk közgazdászoknak, hanem valószínűleg a piacoknak is.

 

hvg.hu.: Melyek a magyar gazdaság fejlesztésének legnagyobb esélyei, ha a politikai máztól és kívánságoktól megszabadítjuk, és csak az ország adottságaiból indulunk ki?

B.I.: A belső kereslet élénkítésére alapozó jelenlegi magyar gazdaságpolitika súlyos egyensúlyrontáshoz vezet, miután csak rövidtávon lehet állami akciókkal és gazdasági intervenciókkal növelni a gazdaság teljesítőképességét és fenntartani a még finanszírozható hiányt. Ez a gazdaságpolitika nem javítja a versenyképességet, nem növeli a beruházásokat, nem nyit új piacokat és hoz új megrendeléseket a gazdaság számára, így nem segíti elő az ország gazdaságának fenntartható fejlődését. A versenyképesség feltételeinek megteremtéséhez kezelhető mértékű egyensúlyhiányra azaz deficitre, csökkenő államadósságra és kevesebb jövedelem elvonásra lenne szükség. Ehhez kisebb államra, kisebb adókra, így magasabb nettó jövedelemre, a beruházások, az innovációra és a megtakarítások ösztönzésére, illetve versenyképes oktatási rendszer kialakítására lenne szükség.

Amikor a pénzügyi csőd széléről visszarángattuk az országot, akkor ezek az elemek megvoltak, de kibontakoztatásukra soha nem került sor, mert az egymást követő kormányok rövidtávú politikai népszerűség jegyében változtattak a gazdaságpolitikán. Jelenleg a sikeres gazdaságpolitika alapjai is megszűntek, se a fenntartható növekedésnek, se az egyensúly megőrzésének nincsenek meg a feltételei, de pillanatnyilag nem tudni, hogy ezen a helyzeten javít vagy ront-e az „új reformcsomag”. Most nem az a feladat, hogy kitaláljuk, hogyan tudunk Kínával versenyezni, hanem, hogy a további leszakadást megelőzzük.

Magyarország kicsi, erőforráshiánnyal küzdő nyitott gazdaság, amelynek se tartalékai nincsenek, se nyersanyaga nincs. Gazdaságpolitikai sikere egyedül az alkalmazkodóképességétől függ és csupán azokon a területeken van esélye fejlődni, ahol képes bekapcsolódni a nemzetközi folyamatokba, akár al-, akár fővállalkozóként. Versenyezni leginkább a szolgáltatásokban tudunk, de csak, ha megteremtjük a versenyképes oktatási rendszer alapjait. Az ostoba jövedelem elvonási rendszer ellenére az egyik legversenyképesebb terület a gyógyszeripar, ahol meggyőződésem szerint inkább preferálni, mint büntetni kéne a magyar gyógyszergyártókat. Szűk határok között, de érdemes lenne fejleszteni az idegenforgalmat és az egészségturizmust. De mindenekelőtt a legfontosabb az lenne, hogy a fejlett világból friss tőkét vonzzunk ide és elérjük, hogy a nálunk befektető cégek profitjukat ne vigyék ki az országból, hanem újabb beruházásokba forgassák vissza azt.